Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-06 / 6. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 6, 1958 ÜNNEPÉLY LOS ANGELESBEN t Nagyon értékes és kellemes ünnepélyben volt része a los- angelesi progresszív magyar ko­lóniának vasárnap, január 26- án a Munkás Otthonban, mely alkalommal Weinstock Lajos volt az ünnepség középpontjá­ban. ' A nagyon ízletes csirke-ebéd elfogyasztása után Erdődy Mar­cit bevezető beszédében üdvö­zölte a vendéget és ismertette az összejövetel célját. Faragó Zsigmoud Ady Endrének egy ki­váló költeményét szavalta len­dülettel. Majd Weinstoek Lajos, az ün­nepi szónok lebilincselően is­mertette a világhelyzetet, az ország politikai és gazdasági ál­lapotát, a munkásság szerepét ebben a harcban, saját szemé­lyes élményeit. A hallgatóság a több, mint egy órás beszédet a legnagyobb figyelemmel és él­vezettel hallgatta végig azzal az érzéssel, hogy ilyen kitűnő elő­adásban nagyon régen nem volt része. Mindezekkel kapcsolatban ki­hangsúlyozta a progresszív saj­tó fontosságát s hogy mért szűk séges arna kanyagi támogatása: Neuwahl Jenő tovább folytatva a gondolatot, felszólította a ven­dégeket az adományozásra, mi- riek eredményeképpen rövid idő alatt $466 gyűlt össze erre a célra. jEgy énekes kvartett zárta be ajz ünnepélyt a közönség tetszés­nyilvánítása mellett. A konyhaművészet felelősség- teljes munkáját Mrs Yanovsky. Mrs. Schach, Mrs. Fábián, Mrs. Szanyi, Mrs. Szabó, Mrs. Korn és Miss Fai agó végezték. A fi­nom sütemények adományozói­«»#,1» i«, n f ontmmpypt.tpklcel együtt, személyesen és . sen mondunk köszöneíejjr®';u',r3 és fáradhatatlan munkáért. Weinstoek Lajos nem ismeret­len a los-angelesiek előtt, mert ®z a város gyűjtőhelye sok ame­,16— . -----­rikai város progresszív gondol- j fcodásu embereinek szakszerve- i zeti téren i? és mindenhol me- , leg baráti kézszoritással, avagy , öleléssel fogadják. így tiszteli meg Los Angeles 1 Weinstoek Lajost. Tudósító Jótékcnycélu teaestély a Munkás Otthonban BETHLEHEM, Pa. — A Ma- ' gyár Munkás Jóléti önképző i Egylet kulturbizottsága az egy­let tagságával karöltve jót«- konycélu teaestély keretében | készül búcsúzni a hagyományos j farsangi ünnepektől február 16- I én, vasárnap este 7 órai kezdet- | tel a Munkás Otthonban, 1110 | E. 3rd Street alatt. Az összejövetel ismét egyike j lesz azoknak a magasszinvonalu i kulturestéknek, melyekről a Mur kás Otthon mindig hires volt. 1 •\ Női Kör hazai módra készi- ■ tett farsangi fánkkal és finom, teával fog kedveskedni a vendé- ' veknek, hogy mindenki a leg- j jcbfcan érezze magát. Aki tehát egy kellemes estét akar eltölte­ni, ne mulassza el ezt az össze- j jövetelt. A teaestélv jövedelmének 10 százaléka a folyamatban lévő jótékcnycélu kampányok, mint a Vörös Kereszt, a March of Mines tpolio) és szivgyógyiM mozgalom javára lesz fordítva. Tagtársaink már tudják, hogy ebben a szezonban nem tudtuk megrendezni a disznótoros va­csorát közbejött zavarok miatt, s i?v a pénztárunk majdnem ki­ürült. Tehát kérünk mindenkit, hogy jöjjön el erre az összejö­vetelre, mert mindannyiunk kö­telessége a Munkás Otthon tá­mogatása. Meg kell mutatnunk, ,^r=ost is, minden akadály ^ ártere virágozni fog az Ott­hon, mint a múltban. Szeretettel várjuk a Lehigh Völgyi összma- gyarságot. A vezetőség i Jobbulást kívánunk Pente Bálint munkástársunk néhány nappal ezelőtt sikeres í operáción ment keresztül. Pente : munkástársunk már odahaza jván, mint lábbadozó. Kívánjuk, hogy mielőbb teljesen jól érezze j magát és ismét együtt lehessen ; barátaival, akiknek nagyon hi­ányzik. A Magyar Szó teljes személyzete « ! Sajnálattal vettük tudomásul, hogy Chiki Steve munkástár­sunk operáción ment keresztül. Kívánjuk, hogy minél előbb tel­jesen gyógyultan hagyhassa el í a kórházat. A Magyar Szó Kiadóhivatala I Megoperálták Minarick Kálmán munkástár­sunk kényes operáción ment ke­resztül egy los-artgelesi kórház­ban. Az elmúlt napokban tért vissza családjához, örvendünk felgyógyulásának. Tudósító A Magyar Szó szerkesztősége is mielőbbi biztos felgyógyulást kíván Minarick munkástársnak. KIOLVASTAD V <-PÓT? ADU TOVíKK­MAS ÍS TANULHAT BELŐL! S ja MIAMIBAN akar letele-1 5 icdni, okvetlenül lépjen ösz-j! iszeköttetésbe $ | I 2 e SIULL ANNUS | I • és GROSS SYDNEY | ingatlanügynökökkel ;[ í GREAT SOUTHERN 1 | REAL ESTATE CO. | I 35 N. W. 27th Avenue !> 5 (a Flagler Street sarkán» <; 5 MIAMI, FLORIDA <« e Telefon iJSEwton 3-2696 ;| Olevsiand East Side! Munkás Otthon I clevelandi haladószellemü magyarság kulturális és társadalmi xözpontja. — Termei kiadók bankettekre, gyűlésekre, ismeretter­jesztő, kulturális előadásokra. A Női Kör üléseit tartja minden hónak első csütörtökén. Telefon: CE 1-9564. xOU CALL SW 5-5122 WE DELIVER “ATAKY’S HARDWARE & PAINT CO 9203 BUCKEYE ROAD • CLEVELAND, OHIO Electrical and Building Supplies — Wallpaper Jakab István és Testvérei SrSSSTÍ£3£?í gyászolók kényelmére. — 8923 Buckeye Road. Telefon: CE 1-0384. — 11713 Buckeye Road. Telefon: WA 1-4421. RfHnár I AÍnCelismcrt temetlce7ési vállalkozó: Tel.: MF.lrose URJIII6I 1-aJUd 3075.3078. _ 3339 Lorain Ave., Cleveland, Ohio. \ West Sidei magyarság és munkásság elismerj temetkezési Intézete. — Jutányos árak. RiIpIíOUA Ifliiifllope óra javítások, órák és ajándéktárgyak DUGKeye ueweisrs n61J Buckeye Koad Cleveland, Ohio Guaranteed Aulo Service SY“«tT cXu 300Y MUNKÁK ÉS ALTALANOS AUTÓJAVÍTÁSOK, Home Improvement Prop. JL'LIUS CINCAR. — Szén, olaj, gáz furnacek. — Házbevo- ias- — Asbestos. — Aluminium. Insulated Brick. — Siding and VVoodshingeis — Roofing — Tinning -- Plumbing — Carpentry - Mason Tile work — Storm Windows and Doors A A A. A. . A MAGYAR MUNKÁSSAJTÓ 55-IK ÉVFORDULÓJÁNAK ALKALMÁBÓL ► A BRONXI LAPBIZOTTSÁG ■ • • 1 ► Ünnepélyes Bankettet \ rendez február 15-én, szombaton este 8 órai kezdettel ! a MAGYAR HÁZBAN, 2141 Southern Boulevard, (a 181 és 182 St. közt) Bronx ’ Legyünk ott mindannyian. Tegyünk hitet lapunk mellett. Mutassuk meg lapunk munkatársainak, hogy bizaloménál és szeretettel támogatjuk lapunkat. Senki se [ mulassza el ezt az ünnepélyt! , Program: ELIZABETH KNIGHT népdalénekesnő Fodor Nagy Árpád, ünnepi szónok. — Vendég szónokok. Vacsorajegy ára személyenként $2.50 Kérjük, foglalja le előre helyét úgy sajátmaga, mint családtagjai részére. — I ► Töltse ki az ala »ti szelvényt: i. i: MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA I | <; 130 East 16th Street l , ;! New York 3, N. Y. <; « ....... # l i> ;; Kérjük, hogy a Magyar Szó február 15-én megtartandó bankettjén ré- 5 |> ... •; > szemre ...................... helyet rezerválni szíveskedjenek, melynek ára szemé- •; <[ . : ■ lyenként $2.50 és erre .......................... dollárt mellékelek. :< ^év: ............................................................................................................................. . j: Cim:.........................'..............................................................................................*i; ; / Lorain Heights Hardware " estékek, vilianyfelszereiési cikkek és építkezési vasáruk raktara. Shirley Laund^'S,,” wTii™’C,CTELAND' omo fioross László, tulaj. A legnagyobb magyar mosoda Cievelandban! ilfllAll'c FífttJfdSee TERMELŐK ÉS ELADÓK. 11529 Buckeye uroclll 5 "IBííSitf Road, Cleveland, O Telefon: WA 1-3383. VIRÁGOK MINDEN ALKALOMRA — CLEVELAND HUNGÁRIA« BUSINESS GUIDE hihijm»iitmii»iinninimni„ni,»nti,mi,„tunír m. mmuhow, PAUL'S SHELL SERVICE i 1905 Allen Road, MELVINDALE. MICH. — Tel.: WA 8-980«. } Ga«, Oil, Battery, Tire, Auto Parte SZŐKE PAIi, tulajdonos | H—M|««WWluniH*||HHHIIHI»IHHmilUHUIIHHI»MIHI,He.HIHUIMmHHHIIHHIH„t„ll„llt, I " « » ■ ■ ■ * AM _* A* H l-KJLJJL«L8Lg-&-R ■ « B mi ajUULT-j I Rétesház és cukrászda || 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) !j 2 Telefon: LE 5-8484 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • * Este 8.30-ik nyitva van A 9 B »«UIMiimi ■ ■ «dUhadHlla ■'iáira1 g B MBI lí B ff B BTT 1 ■ f K'B B I ■ ■ 11 g B NTgT^ffTTTi. < I f AZ OLD TIME BAR ÉS PACKAGE STURE 1 PAHOKEE, FLORIDA közismert tulajdonosai, PAULINE és MIKLÓS KISS i valódi magyar vendégszeretettel várják a Miamiba > érkező turistákat az Okeechobee gyönyörű tó melletti | bárjukban. — Útirány: a 441. Highway, Pahokee-ig. | Címük: | í 9 Main St., Pahokee, Fia. — Phone: 9419 \ jutiu*4teBavimBaBBBsaBBaaBasBUBBB5HBBS3auiiaRiíRiii«n a . " Nem kell csomagolni! H ll.l .—<■■ ■>" ■■ ■■<< I Nem kell vámot fizetni! g I ------“7——— g A legrövidebb időn belül segítheti óhazai J g rokonait az IKKA-CSOMAGOKKAL! g ■ B SALK-SZÉRUMRA is felveszünk rendelést, valamint gyógyszerekre — KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET — 5 m B Küldje IKKA-csomagjait a legmegbízhatóbb amerikai céggel ■ ! JOSEPH BEONIIFIELD j | 15 Park Row, New York 38, N. Y. \ S MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁS • HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK j SBHBMBBBBBBBBBHITELEFON: BA 7-1166-7 IHBBBBBHIBBfaiSBBBk AwwiHWwwwwwwwwwwMwwwnmwww KIOLVASTAD A MAGYAR SZÓT? ADD TOVÁBB! MÁS IS TANULHAT BELŐLE!

Next

/
Thumbnails
Contents