Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-29 / 22. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ 15 Thursday, Mav 29. 1958 LAPUNKÉRT Szilágyi D. $2 Mrs. J. R. Tóth $2 S. F. $5 Lowinger Mária Erőss Sándor Emlékéibe $2 Flushingi jóbarát $5 Bambek F. $1 Mrs. Világos $1 Szabó Ferenc n. f. $2 Szabó Ferenc $ö Kremzner F. $8 Trentoni Lapbaratok, Tivadar György emlékére $20.25 J. János S? Kálmán F. n. f. $2 Kovách Tony $3 Horváth Teréz $1 I Ladich P. n. f. $2 - Dicső A. $3 N. N. $5 Orgovány László Lapunk egy jóbarátja, Orgo- vány László t munkástársunk New Yorkban május 19-én vá­ratlanul elhunyt. Orgovány László Debrecenben született 1891-ben és lapunknak régi olvasója és hü támogatója volt. Az 1920-as években jött az Egyesült Államokba és mindig a haladószellemü munkások csoportjához tartozott. Temeté­sén május 22-én a Balló-féle temetkezési kápolnában, sok jó­barátja, ismerőse búcsúzott el tőle. Emlékét meg fogjuk őrizni. Keljünk útra a békéért Memorial Day week-enden Wollner Lajos, elhunyt 1951 junius 3-án New Yorkban. Konkoly József, elhunyt 1950 május 31-én New Yorkban. Gerlay Sándorné, elhunyt 1951 junius 4-én New Yorkban. Banya George, elhunyt 1954 junius 2-án Milwaukeeban. Bertalan Lajos, elhunyt 1955 junius 1-én Los Angelesben. Bolváry János, elhunyt 1954 júniusban Chicagóban. Szorentiny Viktor, elhunyt 1956 júniusban New Yorkban. Baan András, elhunyt 1955 május 30-án Schenectady, N. Y.- ban. ERŐSS SÁNDOR Március 31-én 84 éves korában elhunyt Eröss Sándor Los An­geles, Californiában. Lapunk los-angeleú olvasói jól ismerték Erőss ‘bácsit”, aki egész életét a munkás mozgalom építésére szentelte és mindig pártolta azokat az összejöveteleket, ame­lyeket. a munkásság érdekében rendeztek. Sok jóbarátja, ismerőse gyá­szolja. Emlékét meg fogjuk őrizni. CLEVELAND HUNGARIAN BUSINESS GUIDE YOU CALL SW 5-5122 WE DELIVFW PATAKY’S HARDWARE & PAINT CO. 9203 BUCKEYE ROAD — CLEVELAND, OHIO Electrical and Building Supplies — Wallpaper Jakab-Toth and G0i temet®srendezök. Két ingyenes ká­polna használata a gyászolók kényelmére. — 12014 és 11713 BUCKEYE ROAD. Telefon: CE 1-0384 és WA 1-4421. RAflnáv I aÍAC elismert temetkezési vállalkozó: Tel.: MElros« DOnnar Lajos 3075-3078. — 3929 Lorain Ave., Cleveland, Ohio A West Sidei magyarság és munkásság elismert temetkezési Intézete. — Jutányos árak. Rllftlrovo lowolorc óraíaTltasok> 6rák « ajándéktárgyak DUbfteye uencicia 116U Buckeye Road, Cleveland, Ohio Guaranteed Auto Service BODY MUNKÁK ÉS ALTALANOS AUTÓJAVÍTÁSOK. Home Improvement Co2 '' Prop. JULIUS CINCAR. — Szén, olaj, gáz furnacek. — Házbevo­nás. — Asbestos. — Aluminium. Insulated Brick. — Siding and Woodshlngels — Roofing — Tinning — Plumbing — Carpentry — Mason Tile work — Storm Windows and Doors. Lorain Heights Hardware Festékek, villanyfelszerelési cikkek és épitkeeési vasáruk raktára. Shirley LaundryS.^'fj.»."’ CLEVELAND' OH,° 3oross László, tulaj. A legnagyobb magyar mosoda Clevelandban! flrhan’c Flnwcrc TERMELŐK és ELADÓk71T529 Buckeye uiuail 9 nuncia Road cll,veiand 0 Telefon: WA 1-3383 VIRÁGOK MINDEN ALKALOMRA. — Két atomtengeralatt­járó rekordja Két atommal hajtott tenger­alattjáró, a “Skate” és a “Sea Wolf” rekordot ért el azzal, hogy egy hónapnál tovább ma­radt a viz alatt. Kína második ötéves terve Pekingből jelentik, hogy Liu Shao-csi, a kínai KP központ; végrehajtó bizottságának alel- nöke technológiai és kulturális forradalomra hívta fel Kina népét. Megemlítette, hogy az első ötéves terv a nagy üzemek felépítésére fektette a súlyt, a második pedig a kisüzemeket fogja segíteni. Négy munkást megöli az áram WARREN, Ontario. — Négy embert a hat beosztott munkás közül megölt a villanyáram, miközben felállítottak egy acél állványt és az megérintette a 120,000 voltos kapcsolót A mun­káscsoport az Ontario Hidro- electric Power Commission egyik telepén a transformátort akarta kicserélni. A két élve maradt munkást égési sebekkel szállí­tották a kórházba. Nem vágják le az adókat WASHINGTON. — Eisenhower elnök arra kérte a kongresszust, hogy a részvénytársaságok adó­ját és a fogyasztási és más adó­kat hagyják meg úgy, mint ed­dig. A kongrasszus minden való- szinüség szerint teljesiti az el­nök kérését. iHuwvwmuwwmwwwv !> na MIAMIBAN akar lefele-'! epedni, okvetlenül lépjen ösz-JÍ <!szeköttetésbe Í !> ? 5 • SHILL ANNUS | <’ »és GROSS SYDNEY ij |<; ingatlanügynökökkel GREAT SOUTHERN jj íREAL ESTATE GO.;! í 35 N. W. 27th Avenue I; !> (a Flagler Street sarkán) <; i MIAMI, FLORIDA !; | Telefon: NEwton 3-2696 <; wwHwwwwwwwaw MEGNYÍLIK HELLER’S “LITTLE HUNGARY” május hó 25-én, a zsidó pünkösd alkalmával Gypsy Countess Julia a magyar dalok királynője szórakoztatja a vendégeket. Cigányzenekar, uszoda, első­rangú magyar konyha, só- inentes diéta azok részére, akiknek szükségük van arra. A konyha HELLER KATÓ felügyelete alatt van. Rendkívüli attrakciók a “De­coration Day” week-enden. Küldje be rezerválását azonnal az alanti címre: P. O. Box B-3 FLEISCHMANNS, N. Y. Tel.: FLeischmann N. Y. 239 Trentoni jelentés A trentoni lapbarátok társas­játék összejövetelt rendeztek a Magyar Szó és a Nők Világa ré­szére. Az összejövetel tiszta jö­vedelmét a magyar haladó szel­lemű sajtó javára fordítottuk. Tivadar György emlékére 20.25 dollárt küldtünk a Magyar Szó javára, $15.25-t a Nők Világa ja­vára, Sí ehhez egy jóbarátunk, Vitéz Pál még 5 dollárral já­rult hozzá Tivadar munkástár­sunk emlékére. Köszönjük Mrs. Tivadarnak azt a szép és szives kiszolgálást, amiben a vendégeket részesítet­te. Ugyancsak köszönet Mrs. Ha­darásnak a szép ajándékért, melyért öt dollár jött be a sor­soláson. Tpdósitó KIOLVASTAD A LAPOT? ADD TOVÁBB — MAS IS TANULHAT BELÖLF! Május 24-én utrakelt egy cso­port Wilmington, Delawareből, május 26-án egy másik csoport indult Winchester, Virginiából, hogy Washingtonba menjen a Fehér Ház elé Memorial Day week-entíjén. Céljuk felkérni Amerika elnökét hasson oda, hogy a világ szüntesse be a nukleáris fegyverekkel való ki- serletezést és e fegyverek gyár­tását, mint első lépést a lefegy­verzésre. Május 30-án, pénteken “Me­morial Day” ünnepén a nyugati partokról, Floridából, valamint az ország többi részéből ossze- ' jönnek azok, akik megelégelték már a háborúkat, szombaton és ! vasárnap azok jönnek össze, ‘ akiknek nem volt alkalmuk ! előbb elindulni. Egy szivvel, egy j gondolattal indulnak, hogy az emberiséget a békés együttélés j erkölcsi magaslatára emeljék. | Azok részére, akik képtelenek ! gyalogolni, autóbuszok indulnak New Yorkból is pénteken és | szombaton. Érdeklődők hivják a I bizottságot, Beekman 3-0462 szám alatt. Megölték a UN képviselőjét Jeruzsálemből jelentik, hogy George A. Flint kanadai őrna­gyot, aki mint az Egyesült Nem­zetek békéltetője szolgált az íz- j ráel-Jordáni Határon, jordán j katonák megölték négy izraeli 1 rendőrrel együtt. Tunisz segítséget kér a franciák ellen TUNISZ. — Habib Bourguiba elnök felkérte USA-t és Angliát hogy nyomást gyakoroljanak a ! francia kormányra a Francia- I ország és Tunisz közti robbané- ; kony helyzet elsimítására. — | Uyanakkor Tunisz az Egyesült | Nemzetekhez fordul a francia í katonák Tunisz elleni támadásá- I nak kérdésében. •Sportír írek A N. Y. Hungarian csapat az erős Greek-American csapattal játszik junius 1-én, vasárnap a kupamérkőzés keretén belül. A játszma a- Metropolitan Oval, Andrews Ave. ép 57. St„ Mas- peth, L. I.-on lesz. Kezdete dél­után 3 órakor. Sem a German-Hungarian, sem a Yorkville Hungarian nem játszik ezen a hétvégen. Negyedik évi nemzetiségi piknik Az American Committee for Protection of Foreign Born ju­nius 29-én, vasárnap egész nap tartja negyedik évi kirándulá­sát és piknikjét a Camp Mid- valen, Wanaque, N. J.-ben. Be­lépődíj egy dollár, gyermekek­nek díjtalan. Manhattanból autóbuszok in­dulnak a piknikre. Felvilágosí­tást a bizottság irodája ad. 49 East 21 St. 405-ös szcba, tele­fon ORegon 4-5058. Í M-hlb ■ b a ■ ■ w ■.« » ■ ■ ■ i ■ ili.»i a i ■ ■ i ■ n ■ .a mm ■ ■ ■ ijjii.ii ■iihiíaiuum a Rétesház és cukrászda 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) Telefon: LE 5-8484 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • Este 8.30-ik nyitva van , •_______________________________________________________________________________________________________________________' paul’sTshell service I; 1905 Allen Road, MELVINDALE, MICH. — Tel.: WA 8-980«. Gas, Oll, Battery, Tire, Auto Parta |! SZŐKE PAL, tulajdonos ! WWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWWVVWW^W k Nem kell csomagolni! Nem kell vámot fizetni! —.................................................■■■"■■ ............................................. ■ [ A legrövidebb időn belül segítheti óhazai \ • rokonait az IKKA-CSOMAGOKKAL! [ m ■ SALK-SZÉRUMRA is felveszünk rendelést, valamint gyógyszerekre — KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET — ■ Küldje IKKA-csomagjait a legmegbízhatóbb amerikai céggel 2 ! JOSEPH BROWNFIELD j ■ 15 Park Row, New York 38, N. Y. S j MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁS • HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK j »»■«■■■■■■■■■■■TELEFON: BA 7-1166-7 IGBHHK3S3I3IIMVHI? Ha jutányos árban óhajtja beszerezni ital-készletét, látogassa meg 6 T0 9 DRIVE-IN LIQUOR MARKETET 8361 San Fernando Road Sun Valley, California ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS, MÉLTÁNYOS ARAK! Telefon: Chase 7-6625 Tulajdonos: MICHAEL MATYüS \--------------------------------------------------------------------------c

Next

/
Thumbnails
Contents