Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-05-01 / 18. szám

Thursday, May 1, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ PAUL ROBESON HANGJA Irta. ALBERT E. KAHN Vannak dátumok, amelyek különös jelentőség­gel birnak mindazok számára, akiknek szívügye a szabadság, és akik hisznek az emberek testvé­riességében. Ilyen dátum április 9-e. Ünnep e nap a délafrikai falvakban, a walesi.bányákban, az amerikai négerek otthonaiban, Szovjet-Orosz- ország gyáraiban, a kínai rizsföldeken és a Karai- bi-tenger szigetein. Mert ez Paul Robeson szüle- . tésének hatvanadik évfordulója, s van-e ember akit nála jobban szeretnek szerte a világon? Nem könnyű megnyerni a világ szivét. De Paul Robe- sont a földgömb különböző tájain élő népek mil­liói tekintik a magukénak, mert Robeson megmu­tatta szenvedélyes odaadását irántuk. Nincs em­ber, aki személyében nálánál jobban jelképezné az elnyomás és szenvedés elleni harcot. Hang­jában ott zeng az emberiség lelkiismerete. Robeson apja nemesszivü tudós és pap volt. Rabszolgaként született s 15 éves korában szaba­dult a rabszolgaságból. Paul Robeson erről soha meg nem feledkezik. A rabszolgaság ellen harcol az Amerikában élő négerek mai félállampolgár- jogu rabszolgasága és üldözése ellen, harcol a gyarmati népek rabszolgasága ellen, harcol az ellen a rabszolgaság ellen, amely a mások által birtokolt gépekhez köti az embereket, harcol a tudatlanság és előítélet okozta szellemi rabszol­gaság ellen. A harc, melyet saját népéért viv, ré­sze az egész emberiségért vívott harcának. Vannak Amerikában fehér emberek és egyes úgynevezett néger vezetők, akik azt állítják, hogy Robeson türelmetlen. S valóban igazuk van — Robeson türelmetlen. Nem tud türelmet mu­tatni sem a lincseléssel, sem az éhezéssel szem­ben, amely arra Ítéli a négerek gyermekeit, hogy tiz évvel korábban haljanak meg, mint a fehé­rek, türelmetlen az amerikai földön fekélyként tátongó inzultusokkal és méltánytalanságokkal szemben, a szenvedéssel és a nélkülözéssel szem­ben, amellyel bőrük szine miatt sújtanak férfia­kat és asszonyokat. “Mi különbség ván — kiált­ja a világba — a hitleri uralkodó fajtáról szóló elmélet és az Eastland szenátor által hirdetett fehér felsőbbrendűség eszméje között? A náciz­must szét kellett taposni Németországban, de a í'ajelmélet megszüntetése már régen esedékes Amerikában is. “Erőnk kimeríthetetlen forrása — mondja Ro­beson — a világ színes népeinek megmozdulása. Az amerikai lakosságnak csak 10 százalékát ad­juk, de keresztmetszet vagyunk azoknak a száz­millióknak, akiket Bandung képvisel.’’ Robeson minduntalan kifejti azt a meggyőző­dését, hogy a valóban tartalmas életforma és a nemzeti kérdés végső megoldása csak a szocializ­mus által valósulhat meg. Ez a meggyőződés az­óta él benne, hogy 1934-ben először látogatott, el a Szovjetunióba. “Oroszországban éreztem első ízben életemben, hogy teljes értékű emberi lény vagyok...” Az-Amerikaellenes Bizottság egy tagja nemrég feltette a kérdést Robesonnak: “Miért nem ma­radt ön Oroszországban?” “Mert az apám rabszolga volt — válaszolta Robeson a kongresszus eme tagjának — és né­pem fiai meghaltak azért, hogy fölépítsék ezt a 1 országot és én itt akarok maradni és részt aka­rok venni életében, éppúgy, mint ön. És semmifé­le fasiszta elveket valló egyén sem tud engem el­űzni innen. Érthető ez?” Igen, érthető — barát és ellenség számára egy­formán. Az amerikai zsarnokok és vakbuzgók álmaiban 'ott kisért Paul Robeson hatalmas alakja, mert benne látják az Amerikában és az egész világon élő színes népek hajthatatlan követelését, azt, hogy a teljes egyenlőséget akarják. Ezért kipel­lengérezték és ezért akarták elfojtani hangját. Egy néger folyóirat, az Ebony irta a múlt év­ben: “A nagy 'hangversenyimpresszáriók úgy tesznek, mintha Robeson nem is lenne már. Vá­rosi tisztviselők lelakatolják az előadótermek aj­taját már arra a puszta hírre is, hogy Robeson jön.” A külügyminisztérium törpéi elkobozták útle­velét, igv akarták megkötözni ezt az óriást. Sze­mérmetlenül arra hivatkoztak, hogy Amerika “érdekei ellen” volna, ha külföldre engednék ót — mintha a mi nemzetünket veszteség érné, ha megosztaná más országokkal a legjavát annak, amije van! Sokkal őszintébben indokolta meg ezt az eljárást az igazságügyminisztériumban egy jogász, aki azt a “vádat” hozta fel, hogy Robe­__ü AZ AMERIKAI INDIÁNOK MAI HELYZETÉRŐL AZ EMBERISÉG HANGJA Herblocfc Washington Post “Az Egyesült Államokban is mutatkozik némi nyugtalanság” son “évek óta időnként rendkívül tevékenyen áll ki az afrikai gyarmati népek függetlensége mel­lett”, továbbá pedig “külföldi hangversenykörut- jain ismételten bírálta a körülményeket, ame­lyek között az Egyesült Államok néger lakosai élnek”. A világ minden részéről hangversenyirodáktól, kulturális szervektől, színházaktól, békebizottsá­goktól állandóan özönlenek a meghívások Robe- sonhoz. S sehol sem olyan nagy a vágy-utána, mint Nagy-Británniában. Tavaly számos vezető angol művész, színész, iró, tudós részvételével megala­kult egy Nemzeti Paul Robeson-bizottság, és nagy kampányt indított “Paul Robeson meghí­vásáért, hogy énekelhessen Angliában, és hogy az amerikai kormány megadja az engedélyt az utazáshoz”. A parlament 27 tagjának levelében, amelyben útlevelének kiadását sürgették, ezt ol­vashatjuk: “Paul Robeson... az egész emberi­ségé.” Néhány hónappal ezelőtt több meghívást kapott Angliából. De az amerikai külügyminiszté­rium ezúttal sem adott neki útlevelet. Robeson hangját azonban nem lehet feltartóz­tatni. Tavaly nyáron egy az Atlanti-óceán alatti kábeltelefonon keresztül énekelt a londoni St. Pancras kerület városházának dísztermében tisz­teletére összegyűlt ezerfőnyi hallgatóságnak. Ok­tóberben pedig ugyancsak kábeltelefonon keresz­tül szállt hangja ötezer walesi bányászhoz, a bányászok hagyomány as kulturfesztiváljára. Moszkvában és Mexico-Cityben, Párizsban és Pekingben, Buenos Airesben és Kalkuttában a rádió megszámlálhatatlan otthonba, nyilvános szórakozóhelyre sugározza Robeson hanglemezei­vel az emberi nagyság és méltóság üzenetét. S itt, az Egyesült Államokban ahogy a hideg- háborús hisztéria lassanként kezd alábbhagyni, Robeson hangja ismét felcsendül. A néger temp­lomokban, amelyek a néger közösségek kulturá­lis életének központjai, a Csendes-óceán partjá­tól az Atlanti-óceán partjaiig sok tízezer hallgató előtt énekel Robeson. A Stockton, Calif, város­ban nemrég valamennyi néger pap összefogott, hogy megfelelő helyiséget tudjon biztosítani a Robeson-hangverseny számára. San Franciscóban Robeson a legnagyobb templomban énekelt, s a hangverseny után a pap felszólította a gyüleke­zet tagjait, hogy fogjanak kezet Robesonnal. “Ma reggel nincs szükség szentbeszédre” — mondta. Robeson újabb fellépései közül legjelentősebb az a hangverseny, amelyet a kaliforniai Oakland ban adott február 9-én. A hangverseny volt a környék néger történelmi hetének fénypontja. Az impozáns oaklandi színházban tartották meg — már legalább tiz éve nem engedték Rcbesont ilyen helyiségekben fellépni —, s ez már egy­magában véve is jelentős tény volt. A hangver­seny kezdetének ideje előtt egy órával hosszú embersorok álltak a színház előtt a zuhogó eső­ben. Amikor Robeson a színpadra lépett, hogy megköszönje azt a fergeteges tapsot, amellyel fogadták, nem volt egyetlen üres hely sem a ha­talmas nézőtéren. Nők és férfiak zokogtak, ahogy minden egyes dalt szinte ujraalkotoft minden egyes szakasz a szeretet erejét és az emberi mél­tóságot hirdette. Másfél évtizeddel ezelőtt, amikor Robesont tiszteletbeli doktorrá avatták, a Morehouse Col­lege elnöke, Benjamin Mays e szavakkal nyúj­totta át az oklevelet: “Ön talán mindenki más­E. W. Preiffer, Grand Forks, North Dakota államból levelet irt a londoni New Statesmen- hez abból kifolyólag, hogy Kruscsev nemrégen azt a megjegyzést tette, hogy az amerikai in­diánok nem élvezik a kapitalista demokrácia előnyeit. Londonban működő amerikai hirkom- mentátorok ezt persze nem hagyták szó nélkül- Ezekről Írja Pfeiffer, hogy “szeretném ajánlani nekik, hogy jöjjenek ide- és nézzenek szét egy kicsit saját hazájukban- mert ugylátszik. hogy Kruscsev jobban ismeri az indiánok helyzetét, mint ők. Ezt személyes; tapasztalat alapján állíthatom, miután évekig" tanítottam a legnagyobb indián rezervációk (in­diánok részére elkülönített területek) közelében, voltak indián gyerekek az osztályaimban és so­kat utaztam North Dakotában a Sioux indián és Utah-ban a Navajo indián rezervációkon. “Nemrégen látogattam meg a lakhelyemtől nem messze fekvő Fort Toten rezervációt, ahol ezernél több Sioux indián lakik. Útközben egy indián anyával találkoztam, . aki gyermekével gyalog akarta megtenni a 12 mérföldes utat ha­záig, a fagypont aluli időben. Három gyermeke* var. férje meghalt és havonta 80 dollár segélyt kap a jóléttől. Ha valahol munkát talál, ak­kor keresetét levonják a segélyösszegből. Ott­hona egy egyszobás fából és sáragyagból össze­tákolt kunyhó. Ilyenben lakik a legtöbb Sioux. Az iskola egy 90 évvel ezelőtt épült barrakbait van. “Hasonló állapotokat találtam a Navajo re- __ zerváción, amit tavaly látogattam meg. Körül­belül 80 ezren laknak egy kopár sivatagon, sár­kunyhókban, megfelelő iskola, egészségügyi el­látás és kereset nélkül. “Megfigyeléseim azonosak a belügyminiszté­rium által kibocsátott adatokkal. Ez a hivatal 1949-ben egy kongressszusi bizottság előtt a következő számokat ismertette: ‘1945-ben, ami­kor nem-indián farmerek átlagos évi jövedelme 2,541 dollár volt, az indián farmer 501 dolláx~t keresett. . . ‘Valószinü, hogy vagy 20 ezer is­kolaköteles indián gyermek részére nincs isko— latermünk. A jelenben nem tudjuk ellátni őket az egészségszolgálat alapszükségleteivel- sem. Nem adunk tuberkulózis ellen oltásokat, se más megelőzhető betegség elleni védőoltásokat.Mig az ország lakosságának minden 1,800 émberre- jut egy fogorvos, addig az indiánoknál minden 19.000 emberre jut egy. Ez az arány áll fenm más személyzeti szolgálatnál is. A baleset és ha­lálozási arány olyan magas az indiánok között,, hogy a kórházi ágyak számát emelni kellene, ehelyett azonban 1948-ban, pénzalap hiánya.. miatt csökkenteni kellett az elhelyezhető bete­gek! számát.” “Habár nincsen pénzalap arra, hogy az in­dián lakosságunknak egészségügyi szükségleteit megfelelően kielégitsük, a kormányunk talál mil­liókat arra, hogy a Fort Toten sárkunyhóitól 5<5 mérföldre bombázók részére gyakorló bázist építsen. “íme, egy másik példa mutatja, hogy a hideg­háború milyen pazarlással és szenvedéssel jár.’** Védetni bankéi! Datroitban Michigan állam Idegenszületésiieket Védő Bi­zottsága nagyszabású bankettet rendez Mrs. Peg­gy Wellman, Fred Williams és Arnold Schleich,, deportálás veszélye előtt álló amerikaiak védelmi- alapja javára. A bankett vasárnap, május 25-én, délután I órakor lesz megtartva a Parkside Hall-ban, 311&- Fenkell. Az ebéd ára $2.50, jegy kapható a Vé-‘ delmi Bizottság irodájában, 930 Charlevoix Bldg, 2033 Park Ave., Detroit, Mich. nál többet tett azért, hogy a néger zenét elsőran­gú művészetnek ismerjék el a világon... Önben volt bátorság, hogy tiszteletet követeljen azok­nak a népdaloknak, amelyeket a világ elnyomott népei alkottak és ahhoz is, hogy népszerűsítse ezeket... Önben megvan az a géniusz/ amely meg tudja fogni az emberek szivét... »Reményt sugároz és meleget áraszt valamennyi ország el­nyomott népeinek szive felé. . .” Paul Robeson New Yorkban hosszú évek után első koncertjét tartja május 9-én a Carnegie Hal 1 ban. A koncert hírére az első napokban az össze- jegvek elkeltek. fí:,

Next

/
Thumbnails
Contents