Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-04-24 / 17. szám

Thursday, April 24, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 HOGYAN LEHET A VÁLSÁGNAK VÉGET VETNI- ÉS HOGYAN NEM A Moisejev tánccsoporf new yorki előadásáról Az amerikai és a szovjet kormány néhány hóappal ezelőtt kulturális egyezményt kötött, melynek értelmében a két ország cserelátoga­tásra küldi énekeseinek, tánc- és szinimüvészei- nek tipikus képviselőit. Eme egyezmény kere­tében érkezett ide többheti amerikai művészi túrára a hires moszkvai Moiseyev népi tánccso­port. Ez az együttes a soknépü Szovjetunió népi táncait kultiválja. A new yorki sajtó ragyogó beszámolókat irt a megnyitó előadásról és már csak ezért is el­mentünk az előadást megnézni. Megállapíthat­juk, hogy a N. Y. Times, a Tribune, de még a Post is ezúttal valóban hivatása magaslatán állt, illetve irt: amit ezek a fiatal szovjet tánco­sok müveinek a színpadon, azt csak egy szóval lehet jellemezni: fantasztikus. Persze ez csak technikájukra vonatkozik. Ami a táncok tartalmát illeti, az megható, szórakoz­tató. humoros, kedves, tanulságos, szóval ami­lyennek az igazi, tiszta művészetnek lenni kell. A program mintegy keresztmetszetét adja a Szovjetunió népei tánckulturájának. Természe­tesen ott, ahol egy ország valami 150 különböző népből áll, ott ez a keresztmetszet csupán né­hány tipikus néptáncra szoritkozhat. De a tipi­kus számokon keresztül a közönség fogalmat al­kothat a táncművészet magas színvonaláról és arról az odaadásról és tiszteletről, amellyel a kultúra e fajtáját a szocialista államban ápolják. Minden egyes programszám ragyogó, élveze­tes és bravúros. Amit ezek a fiatalok végeznek, az szinte cáfolatának tűnik fel a gravitáció tör­vényeinek, de még az emberi test korlátainak is. Ezek nemcsak táncolnak, hanem repülnek, gu­rulnak, lovagolnak. Nemcsak lábukon, hanem térdükön, könyökükön táncolnak és hozzá te­hetjük, lobban, mint sokan a lábukon. A N. Y. Times tudósítója is hangsúlyozza, hogy a több mint 100 főnyi csoport közül egyet sem lehet kiemelni, minden egyes tagja egyfor­ma, utolérhetetlen magasságát érte el a tánc­művészet tökélyének. Hasonlóképpen nehéz ki­emelni egyik vagy másik számot a sok közül. Nekünk végtelenül tetszett mindjárt a meg­nyitó, egy lassú, processziós jellegű légi orosz tánc. A fiatalság, szépség, költészet megteste­sülése volt a hajadonok bevonlása. Itt megje­gyezzük, hogy a táncelőadáshoz a zenekiséretet szolgáló hatalmas szimfonikus zenekar magába- véve is megérte az előadás árát. A szivárványként vonul végig az egész elő­adáson a humor, amely ellenálhatatlan erővel hat a közönségre. Ott van például az egyik tánc­szám, “Jurocska”, a csapodár fiatalember, aki akárcsak a méh, száll az egyik virágról a má­sikra, udvarol minden szép lánynak, aki útjába akad. De jaj, eléri a csapodárok végzete, addig csapodárkoidik, amig a lányok valamennyien faképnél hagyják és a szegény Jurocska lány nélkül marad. Mindez természetesen a néptánc eszközein jut ragyogó kifejezésre. A szipad, a világítás szinte drámai hirtelen­séggel változik és elénk vetődik Középázsia, előttünk csaknem ismeretlen egyik népének-az adzsaroknak “khorumi” tánca, amelynek ere­dete több mint 1200 évre terjed vissza! Mindegyik- kritikus megegyezik abban, hogy az est egyik fénypontja a “Partizánok” tánca volt. “Belovagolnak” a színpadra a táncosok, legalább is azt az illúziót keltik, mintha lova­golnának, pedig — akárcsak Petőfi — csupán saját két jó paripájukon, saját lábaikon lova­golnak, de az illúzió csaknem tökéletes. Hogy hogyan csinálják, az az ő titkuk. A humor csúcspontját egy magánszám alkot­ta: “Két fiatal birkózik”. A közönség a szó leg­teljesebb értelemben gurult a kacagástól és a birkózás meglepő befejezése után harsány bravó kiáltásokkal jutalmazta a “művészt.” A “Mongóliái Magántánc” Kelet és Délkelet- ázsia népei kultúrájának volt ragyogó és ame­rikai szinpadon ritkán látott kifejezése. A moldvai táncokban felismerjük a román testvérnép zene és táncmotivumait, amelyeket népünk nagy fia, Bartók Béla annakidején oly nagv megértéssel és szakértelemmel kutatott és ápolt. A zárószámban, az ukrán táncokban, a Moise­jev együttes tánctechnikája, mintegy klimak- tériumát érte el. A közönség tapsorkánokkal ve­gyes ámulattal, szinte hüledezéssel figyelte akro­batikus mutatványaikat, melyekhez hasonlót, a Az amerikai nagy hirdetővállalatok közös szer­vezete, az Advertising Council — miként a N. Y. Herald Tribune egyik számából értesülünk — or­szágos reklámkampányt készít elő, hogy kirekla- mirozzon bennünket az üzleti pangásból, a recesz- szióból, depresszióból és ehelyett a progresszió irányába terelje nemzetünk közgazdaságának részben megfeneklett szekerét. A kampány címe ez lesz: “Bizalom a Növekvő Ameiikában”. Mr. Mortimer, a Tanács társelnö­ke kijeléntette: “Nem túlzás azt mondani, hogy a recessziók az emberek fejében kezdődnek és ott végződnek is. Egy kis idegeskedés a front office- ban és a teherszállítmányok mindjárt csökkennek. Egy kis bizalmatlanság az igazgatósági gyűlésen és máris növekszik a munkanélküliség. Az ország gazdasági helyzete nem más, mint az átlagos üz­letember véleménye az üzleti kilátásokról”. Az a munkás, aki mondjuk tavaly ősszel el­vesztette munkáját a gyárban és már ki is merí­tette a munkanélküliségi segélyét, most tehát megvigasztalhatja magát azzal, hogy az egész csupán képzelődés, csak az ő fejében van egy kis baj és már mehet is vissza jelentkezni muunkára. Ha a foreman azt mondja majd neki, hogy “Szári Dzsó, no Dzsáb”! a Joe azt válaszolhatja neki, hogy téved, a bósz csak azért küldte el a munká­sokat, mert azon az igazgatósági gyűlésen egy kis bizalmatlanság volt (vagy talán a vezérigaz­gatót megcsalta a felesége és ezért rosszkedvű volt aznap), de most már mindent helyre lehet igazítani. Az egész dolog képzelődésen, lelkiálla­poton alapul és ami őt illeti, ő hajlandó ismét munkába állani. Persze a legközelebbi fejlemény az volna, hogy a foreman már telefonálna is a kórházba, hogy küldjenek egy ambulánciát, az egyik munkanél­küli alkalmazottjuk megőrült a munkanélküli­ségbe. De ha mindezt a Herald Tribune első oldalán tálalják fel a republikánus olvasóiknak, akkor az fontos gazdasági értekezés. Eisenhower szakértelme Köztudomású, hogy Eisenhower elnök nem ép­pen az az ember, aki szeret olvasni. A N. Y. He- íald Tribune állítólag az egyedüli napilap, amely­be néha belepillant. Lehetséges, hogy ilyen cik­kekből meríti közgazdasági szakértelmét is, mely­nek mellesleg megjegyezve, a múlt heti sajtókon­ferenciáján a következő érdekes megnyilvánu­lásai voltak. A N. Y. Post tudósítója. Mr. Spivack a követ­kező kérdést intézte az elnökhöz: — Elnök ur, szeretném megkérdezni Öntől, mi a véleménye, mit csináljon a nép, hogy megszün­tessük a recessziót? Eisenhower: Vásároljon! Spivack: Mit vásároljon? Elnök: Akármit! Spivack: Hát ez az, amit meg szeretnék öntől tudni. Március 26-án ön azt mondta, hogy vásá­roljunk most. De a minap viszont Anderson pénz­ügyminiszter azt ajánlotta a népnek, hogy taka­Herald Tribune tudósítója szerint, soha egyet­len más népi tánccsoport nem produkált még amerikai szinpadon. • Ennyit az előadás tárgyi részleteiről. Mit Ír­junk a csoport amerikai utjának “politikai” je­lentőségéről? Minden jóakaratu amerikai csak örülhet a hidegháborús enyhülés legcsgekélvebb jelének és megnyilvánulásának. És a csoport amerikai útja ennek tekinthető. Ez a 100 fiatal szovjet fiú és lány a békés szocialista alkotás munkájában elfoglalt szovjet nép igazi arculatát mutatja be az amerikai nép­nek. Épugy miként a Moszkvában a Csajkovszki zongoraversenyen első dijat nyert fiatal texasi: . Cliburn az amerikai népnek ezerszerte igazabb és méltóbb képviselőjeként szerepel, mint egy Dulles, egy Faubus vagy Eastland. Egy moszkvai zenerajongó az amerikai Sput- niknak nevezte a texasi zongoraművészt, Cli- burnt. Jöjjön el minél hamarabb az az idő, ami­kor a szocialista és a tőkés világ törvényen ki- vül helyezve minden A és H-bombát — a tisztá­kat is beleértve, kizárólagosan a tánc, a zene, a kultúra s kereskedelem eszközeivel fog harcolni az elsőségért, az emberiség szivéért. ritsa meg a pénzét és vásároljon kötvényeket! Eisenhower: Hát kérem. Én nem mondtam azt, hogy meggondolatlanul vásároljunk. Azt mond­tam, hogy legyünk válogatósak mit vásárolunk. Vásároljunk azt mire szükségünk van, akkor né­pünk, gyárosaink el lesznek foglalva gvártásuk- kal.” ★ Mr. Eisenhower és Mr. Mortimer közgazdasági elképzelései azon alapulnak, hogy a jelenlegi gaz­dasági visszaesésnek az oka egyszerűen az, hogy egy szép napon, Mr. Smith és Mr. Brown meg Mr. Kovács amerikai polgárok elhatározták, hogy egyelőre beszüntetik a vásárlást. Ha már most Mr. Mortimer, a Hirdetési Tanács és Mr. Eisen­hower rá tudja beszélni Mr. Smith-et, Mr. Brownt és Mr. Kovácsot, hogy vásároljon, akkor a íecesz- szió úgy elmúlik, mintha itt sem lett volna. Hogy miből, azt nem mondják Mi nem vagyunk gazdasági szakértők, még annyira sem, mint Mr. Eisenhower és hívei is va­gyunk annak, hogy Mr. Smith, Mr. Brown és Mr. Kovács vásároljon amennyi csak beléjük fér. Csupán azt szeretnénk megtudni, hogy mivel vásároljon az az 5 millió 200,000 Smith, Brown, Kovács, Papandrokus meg Finkelstein amerikai munkás, akik történetesen munkanélküliek? És különösen mivel vásároljanak azok, akik már a munkanélküliségi segélyüket is kimerítet­ték? És hogyan várhatjuk el, hogy a Mr. Jones és Mr. White a szokottnál többet (és persze válasz- +zw-c1hhí<r.'> vásároljon, akinek két szomszédját és három jóbarátját ép a múlt héten tették le a műhelyében vagy irodájában? Megbocsát Mr. Eisenhower, de még Mr. Morti­mer is, ha különvéleményt jelentünk be a gazda­sági válságok okait illetőleg. A gazdasági válsá­gok, tisztelettel legyen mondva, nem a fejekben kezdődnek. A gazdasági válságok a túltermelés­ben és a munkások kizsákmányolásában kezdőd­nek. A munkások képtelenek visszavásárolni mindazt, amit termelnek még itt Amerikában is, a^ol pedig tudvalévőén és elismerten a tőkésosz­tály pontosan a munkásosztály termelékenysége és egyéb gazdasági s társadalmi tényezők követ« keztében magasabb életszínvonalat tud biztosítás ni a munkásság egy részének. Az elkerülhetetlen válság Éz az alapvető jelenség fennáll annak ellenére, hogy az amerikai tőkésosztály — miután a mun­kásság képtelen visszavásárolni az általa termelt javakat — saját kormányát tette meg legfőbb customerének és gyárt nekik évente 20—30 billió dollárnyi katonai vasat és rezet (military “hard­ware”). A tőkés társadalmak történelme azt bizonyítja, hogy a gazdasági válságok nem ugv érnek véget, hogy az elnök, vagy a reklámcégek meggyőzik Mr. Brownt és Mr. Jonest, hogv ha okosak. plkez­denek vásárolni. Hanem úgy, hogy milliókat ki­dobnak ideiglenesen a termelés rolvamataból és amikor az igy leszűkített, megcsonkított terme­lési folyamat megszabadul az árufölcslegektői, akkor ui ciklus indul és lassan'ünt isme* felszív­ják a munkanéküliek egy részét sohasem az ősz- szességét. Minden jelentékenyebb recesszió vagy depresszió után a-óTo-n-i- ‘pm-i -1' tövbé nem kapnak munkát, akik a tőkés társa­dalom gazdasági élelmek «-m~» u, sze­gényházba, vagy — hullaházba kerülnek. Nekünk nincsenek sajnos olvan m í"''"-- íció- ink, mint Mr. Eisenhowemek és M’\ Mnrt1'mer­nek a gazdasági élet ezernyi mozzanatát és ínye­it illetően. Mi, mint egyszerű szegénv munkások, csunán a szocializmus tanaiból meritiük módsze­reinket, amelv tanok, tragikus ujraigazolást nyernek valahányszor a tőkés ‘ermelés természe­tétől elválaszthatatlan recessziók munkástársaink és polgártársaink millióit ítélik ideiglenes vagy sajnos tartós nélkülözésre és oly sok ezernyi esetben nyomorra és pusztulásra! A DEPARTMENT OF AGRICULTURE becs­lése szerint az Egyesült Államokban a gvom-fü- vek évenként 5 billió dollár kárt okoznak. ★ Van ötven barátja? — Az nem elég! Van egy ellensége? — Az túl sok! (Olasz közmondás) [

Next

/
Thumbnails
Contents