Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-04-03 / 14. szám
JLL Az amerikai munkásság történelméből R. O. Boyer és H. M. Morais “Labor’s Untold Story” című könyvéből Cameron Associates 100 West 23rd Street, New York City Amint a második amerikai forradalom kibontakozott, és “az uj ipari és pénzügyi arisztokrácia’’ hatalmi pozíciókba került, az országban elképesztő méreteket öltöttek a különbségek, és óriási energiamennyiség halmozódott fel. Titáni harcok dúltak, miközben egyesek a legmerészebb álmaikat is felülmúló vagyonokat szereztek, és ugyanakkor egy egész nép, négymillió néger rabszolga vándorolt, otthonából elűzve, hajléktalanul, gyakran éhezve, ezer meg ezer mérföldnyi utón át az egyre győzelmesebben haladó északi hadsereg nyomában. Mialatt Sherman hadserege lángba borította Atlantát, és a tenger felé nyomult előre, a fehér tetejű vasúti kocsik hosszú sora zakatolt Nyugat felé. Utasai gondolatban messze jártak a háborútól. Oregon és Washington, Montana és Wyoming vidékeire indultak, hogy az 1862. évi letelepülési törvény értelmében uj földeken uj életet kezdjenek. S miközben Grant hadserege szörnyű veszteségek árán Richmond felé tört magának utat, 10,000 kínai és 3000 ir munkás rakta le Californiából kiindulva a Sierra és a Rocky hegységen át a síneket, s csaknem ugyanennyi veszteséget szenvedett a jégfödte hegycsúcsok között és a napégette pusztaságokon, mint a harcoló hadseregek. Ezek a munkások az első transzkontinentális vasutat építették. Az Észak feltörő nagyiparosainak osztálya már kiszorította hatalmi pozícióiból a Dél urait. Az évek alatt felgyülemlett energia, akárcsak az omladozó gáton átrohanó áradat, a vállalkozások özönével árasztotta el az országot. A szövetségi kormány naponta több mint egymillió dollárt fordított háborús költségekre, s e pénz legnagyobb részét Jay Cooke, a meggazdagodott bankár teremtette elő, ki 20 millió dolláros vagyont szerzett a jutalékokból. Sok ezer mérföldnyi vasútvonal épült az országban, hogy le tudják bonyolítani a csapatszállitást és az utánpótlást; sok ezer mérföldnyi táviró drótot húztak, hogy kielégítsék a katonai hírközlési szolgálat szükségleteit. Az óriási uj gyárak, melyek éjjel-nappal gép- szijak és szövőszékek zajától voltak hangosak, tömegtermelési módszereket alkalmaztak, különösen az egyenruhák, a katonai bakancsok, a konzerv áruk és a mezőgazdasági gépek gyártása terén. A vizikerék, amelynek lassú, nehézkes forgása még nemrég a legfőbb energiaforrás volt, hamarosan a múlt emlékévé vált. A szén, a gőz és a vas forradalmasító ereje olyan energiákat szabadított fel, melyek az 1890-es évek közepén a legnagyobb ipari hatalmassággá tették az Egyesült Államokat. Az ország ekkor már a világ összes ipari termékének egyharmadát állította elő. Nyugat-Pennsylvaniában folyt az olaj meg a pénz, s a “halk szavú, fürge lábú, szerény modorú” fiatal Rockefeller azon töprengett, hogyan kaparintsa meg mindkettőt. Pittsburgh elárasztotta az országot vasúti sínekkel, tartószerkezetekkel, mozdonyokkal, s az 29 éves Andy Carnegie csöndesen hajtogatta magában: “Gazdag vagyok, gazdag vagyok!” Chicago vasúti csomópont, a búza- és husszállitás központja lett, s a 26 éves Philip Armour kétmillió dollárt keresett azon, hogy disznóhust adott el a hadseregnek több mint dupla áron. A fiatal James Mellon, aki megfogadta apja tanácsát, és nem vonult be katonának, elragadtatással ir azokról a barátairól, akik buzaspekuláció révén milliókat kerestek. “Egyre jobban meggazdagodnak — irta apjának —, és nem érdekli őket, mikor ér véget a háború.” Jóllehet tömegek pusztultak el, minden tökéletes lett volna e tökéletes világban, ha a kifejlődő tőkés rendszernek nincsenek bizonyos kellemetlen velejárói. Egyrészt tömegnyomort idézett elő, másrészt nyugtalanitó munkásmozgalmat hivott életre. Az uj iparmágnásokat eleinte nem zavarta semmi. Nyugodtan fosztogathattak az országban, mi sem állta útjukat. Kezükben volt a fiatal Köztársasági Párt és a kormány. Pénzéhségük nem ismert határt, s ki tudták elégíteni. A Kongresszus, amelynek számos tagját megvásárolták, rövid idő alatt az ország természeti kincseinek csaknem a felét adta oda a fiatal “rabló-báróknak”, amint őket később nevezték. Az ötvenes és hatvanas években a washingtoni Kongresszus 158 millió acre földet engedett át különböző vasúttársaságoknak, tehát majdnem akkora területet, mint New York és Pennsylvania együttvéve, az egyes államok pedig 167 millió acre földet, vagyis majdnem akkora területet, mint Texas. Ez az óriási méretű földrablás nagy kiterjedésű megművelhető földet vont el a használattól, olyat, amely az 1862-ben elfogadott települési törvény szerint egyébkén a farmerek kezébe került vohía. Eredetileg e törvénynek az volt a rendeltetéseliL- vagy legalábbis a közvélemény ezt hitte róla hogy az amerikai kisemberek milliói számába biztosítsa a Nyugat birtoklását. A munkásnlöz- galom egy emberöltőn át harcolt ezért a törvénéért. E törvény értelmében a kormány kötelezte magát, hogy farmot ad mindenkinek, aki miivel- hetővé teszi azt a földdarabot, ahol letelepszik. De ugyanakkor ez a törvény, és más, a földdel kapcsolatos törvények a kongresszust felruházták azzal a joggal, hogy barátait és megvesztegetö- it óriási állami juttatásokban részesítse. Csakhamar egy akkora terület, -mint a mai Egyesült - Államok területének fele, a legjobb földek, a fiatal vállalkozók tulajdonában volt. De nemcsak a gazdag és termékeny föld, a legelők és erdők kerültek tulajdonukba, hanem a föld méhének mérhetetlen kincsei is, a vas, a szén, a réz, az arany, az ezüst és az olaj: mindezt örökös tulajdonként kapták, amely róluk jogutódaikra és örököseikre szállt. Virginiában azonban a szédületes lopások esztendeiben ömlött a vér. “Az erdő egyik zugában — irja egy fiatal tiszt — feküdtek a két fél halottal, öten-hatan egymás fölött. Hadtestünk 9 nap alatt 10,547 embert veszített.. Fort Wagner előtt, ahol a hős néger csapatok a háború egyik legmerészebb támadását hajtották végre, síirü rendekben feküdtek a sötétbőrü halottak. Egy néger nő, Harriet Tubman, “népének Mózese”, aki akkor az Unió hadseregének felderitőjeként működött, hajolt a holtak és a haldoklók fölé. Szemtanúja volt a csatának, és amikor később megkérték rá, igy irta le az ütközetet : “Aztán villámlást láttunk — mondta —, akkor a puskák lőttek; aztán mennydörgést hallottunk, akkor az ágyuk dörögtek; aztán esőt éreztünk, akkor vércseppek hullottak; s amikor betakarítottuk a termést, holtakat arattunk.” Sok az ember Thursday, April 3, 1958 RÉMES TÖRTÉNET Elhalt híres magyar írók sírjaikban nem nyughatnak Irta: GERÉB JÓZSEF Azzal kezdem, hogy van egy igen régi rossz szokásom: amikor olvasok, mindig kezemben tartom a kékceruzát. Kivételt csak az az eset képez, amikor pénzt olvasok, de arra igen ritkán kerül alkalom s olyankor az olvasás véget ér, mielőtt ceruzára szükség lenne. De amikor újságokat, folyóiratokat vagy könyveket olvasok, készen ‘tartom a kék ceruzát s mindjárt aláhúzom a nekem nem tetsző, vagy pedig a különösen tetsző mondatokat. Évtizedeken át tartó szerkesztői munkám alatt annyira megszoktam ezt a dolgot, hogy egész rabja lettem. így most is, amikor kezembe vettem azt a néhány folyóiratot (Kortárs, Élet és Irodalom), amiket a napokban kaptam Budapestről, kékceruzával a kezemben kezdtem olvasgatni. Nagyon örültem ennek a pár folyóiratnak. “Most gyönyörködni fogok a magyar szépirodalom legújabb termékeiben”, — gondoltam úgy magamban, hiszen a jelzett dolgok ez év január és február hónapjaiban készültek, tehát a magyar szépírás és költészet legutóbbi termékeit tartalmazzák. De alig olvastam át tucatnyi oldalt, máris észrevettem, hogy mi, amerikai magyarok mennyire elmaradtunk a szép magyar nyelvben. Szokásomhoz híven a szebbnél-szebb magyar kifejezéseket kezdtem aláhúzni a kékceruzával. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy hiszen én ezt a “zamatos magyar nyelvet” nem is értem. Nem is tudom, én felejtettem-e el magyarul, vagy az utóbbi időkben Budapesten fejlődőt’! a magyar nyelv annyira, hogy mi, öreg magyarok már nem is igen értjük. Egy órai olvasás után átnéztem az aláhúzott sorokat és csodák-csodája, ha nem is értettem meg a bámulatosan szép ősmagyar kifejezéseket, észrevettem, hogy az irók azokkal valami rémes történetet akartak elmondani. Lemásolom, jobban mondva “kiollózom” tehát ide az aláhúzott szavakat, hadd élvezzék az olvasók is és hadd hirdessék a biidapesti uj magyar irodalmi nyelvet. Rémes történet — Szabadon ollózva a budapesti szépirodalmi lapokból — A reggeli szellő lágyan lengette a bárányfelle- geket, Gorídoltam jó lesz, ha kiviszem a gyerekeket a napra, mert tegnap nagyon hiccopfos volt. Amint elhaladtunk a körúton az agyonfaragott kariatidos palota előtt, hirtelen egy autó stoppolt előttünk. Megijedtem, sőt mi több, tricoteusenek éreztem magam, amikor az automobilból egy klimaxhoz közelálló nő integetni kezdett felém. Részemről nem volt osztentivusz a magatartása. Mikor közelebb mentem s láttam a kartotéd- ját, frissen dauerolt hajának'illata csapott meg. A fekete kombiné is nagyon illett neki. Csak akkor vettem észre, hogy hiszen ez M.-né asszony, aki éppen hétközi weekendre megy. De óh, hiszen nem is nekem integetett, hanem a mögöttem sétáló embernek, akinek zöld lódenja alól kilátszott papiszoknyája. “Ahá!!, — hát igy vagyunk!” — gondoltam. Hát ilyenek ezek a jampec-istenek! Arrébb mentem a rivalda elé és onnan láttam, hogy a pap nem akceptálja az ajánlatot. Ugylátszik, abban a játékban nagy katarzisok születnek. Pedig láttam már én ilyet: amikor az öreg bányász adott a fiának egy cajgot, hogy kezdje már meg a tréninget, kalkulálja ki az egészet és ne aggódjék a terminuson. A gyerek agyában meg is indult a fogalom szekréciója. Lekapta az étazséról a könyvet és homofón kezdett beszélni. “Gyerünk ultizni!” — mondotta harsány hangon s közben dibolóra fésülte a haját. Aztán ledobta a pamfletét, amiben úgyis csak szublimált versek voltak és gyorsan kiréfölt a szobából. ★ De most már én is “kiréfölök”. Ebből az uj és. túlzóan zengzetes magyar nyelvből elég ennyi is mutatónak! De hát hogyan végződik a rémes történet? Nem tudom, de viszont azt sem tudom, hogyan kezdődött. De azt egész biztosan tudom, hogy Arany János, Petőfi, Jókai, Mikszáth, Móricz meg a többi elhalt jelentéktelen magyar firká- szok forgolódnának sírjaikban, ha az ilyen zamatos magyarságot hallanák. LOS ANGELES. — A japáni körútjáról hazatért dr. Edward T. Tyler, aki az itteni “Planned Parenthood Center” igazgatója, azt mondja, hogy Japánban igen nagy a születéskorlátozás utáni érdeklődés. Japán jelenlegi évi szaporulata 1,000,000 lélek, azonban a Kalifornia nagyságú ország már most sem tudja eltartani 80 milliónyi lakosságát. BBaBB*(FmH?]HH*aBBBaBaBBBBBBBBBBaaBBaBBBaBa A KISKUNHALASI NAPOKAT az idén ismét megrendezik. A programban szerepel a többi között a halasi származású művészek előadóestje. / AMERIKAI MAGYAR SZÓ Egy könyv, amelynek ott kell lenni minden munkás könyvtárában Rendelje meg még ma a Kiadóhivataltól LABOR’S UNTOLD STORY R. O. Boyer és H. M. Morais irók müve i I ÁRA $2.50------------------------—------------ I
