Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-27 / 13. szám

Thursday, $Iarch 27c 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ HA TIILJÓ A SZÍNÉSZ A közönség érzékenyebb tagjai készek a tényleges beavatkozásra Az Associated Press hire szerint a rendes kö­rülmények között csendes Ferndale, Md. városka lakásnegyedének délutáni csendjét a minap hatal­mas lövés zaja törte meg. A szokatlan hangra a posztján szundikáló John Erbe rendőr felugrott és a hang nyomát követve, pisztolyát kézbe kapva rohant be a Loren Sapples házába, ahol igazán nem mindennapi gyilkosság tárult szemei elé. Hogy megértsük a dolgot, azon kell kezdenünk, hogy az amerikai “cowboy”, (aki a magyar csi­kós és gulyás keveréke), igen nagy tekintély­nek és szeretetnek örvend, akit követendő pél­dának állítanak az ifjúság elé. Ennélfogva mind­egyik csupa hős, bátorság és becsület! Gonosz ember csak éppen elvétve akad közöttük. így nem csoda, hogy midőn Lary Sapple egy ilyen gonosz cowboy-al került szembe, hát bizony bele- _ durrantott. Az igazságszolgáltatás igy nyert ki­elégítést. Persze még hozzá kell tennünk, hogy az a bi­zonyos cowboy a televizió képen mutatta be go­noszságát, ott verte főbe fegyverével a vetély- társát. Lary tűrte egy ideig, de aztán nem bírta tovább. Odament a ruhaszekrényhez, amelynek felső fiókjában az apja a .3$-as revolverét tartja. Miután a fiókot nem érte el, odavitte a sámlit, arra állt s kerítette meg a fegyvert, amivel annak rendje és módja szerint fejbelőtte a gonosz cow­boy t. Larvnek a gyilkosságért! és a televizió készü­lék tönkretételéért) nem lett túlságos sok baja, mert Lary még csak 4 éves. De a tanulság? — A tanulság az, hogy az olyan szülőknek, akiknek apró gyermekeik vannak, kel­lene, hogy annyi eszük legyen, hogy ne tartsanak töltött fegyvert a háznál. NEW YORKBAN IS A Lary esete a napokban megismétlődött New York városban is, amelynél azonban a gyerek helyét felnőtt ember töltötte be. Ennél az eset- néLa newyorki színházak egyikében a “Look Back in Anger” cimü drámát adták, amelynek hőse a feleségét megcsalva más nővel mulat. Az egyik drámai jelenet után a nézők sorából felugrott egy fiatal nő. felrohant a színpadra s gyorsan odavá­gott vagy két pofont a meglepett hős képére. A színfalak mögött aztán elmondotta, hogy az ő életében a közelmúltban egészen hasonló ese­mény ment végbe. A színész olyan nagyszerűen adta a “becstelen férj” szerepét, hogy benne az összes gonosz emberek megszemélyesítőjét látta és azért rohant a színpadra, hogy a férfiaknak kijáró büntetést lekenje neki. Mi ebből a tanulság? Hogy a színésznek talán nem kellett volna olyan nagyon jól játszani? Avagy Miss Joyce Greller, — ezt a nevet adta be, — aki állítólag “írónő”, igy akart egy kis reklá­mot szerezni a készülő könyvéhez? Avagy a szín­darabnak akartak egy kis hirdetést szerezni? A feleletet csak a kulisszák mögötti dolgokat is­merő ember adhatná meg. Az a tény, hogy a nézők némelyike időközön­kén annyira elmerül a szinielőadásba, hogy azt való eseménynek látja és igy beleavatkozik, min­dig nagy nevetésre adott okot. Azért ezt a dolgot az irók már nagyon régóta felhasználták. A régi magyar irodalom egyik legjobb vigjá- téka, az 1790-ben irt “Peleskei Nótárius” (Gva- dányi József) humora is "azon alapul, hogy a Pestre felránduló vidéki “nótárius” a színházba is elmegy, ahol éppen Shakespeare “Othello” ci­mü darabját adják, amelyben a hős meggyilkolja fiatal feleségét. De nem abb.an, amit a Peleskei nótárius látott, mert idejében felugrott a szín­padra és botjával alaposan elverte a gyilkolásra készülő Othellót. ■ lBEBiíiKt'‘7íEli#BHBE2lií^SII!IBBH'5BIB5!5EEB?SaS£?KCÜ NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN — a Central William H. Francis, Ass. Secretary of Defence állítása szerint az Egyesült Államoknak minden egyes rpkruta beiktatása körülbelül ezer dollár­ba kerül és mégis közülük nagyon sokat haza kell küldeni. Francis adatai szerint az Army egymil­lió “besorozott” katonából a kiképzés folyamata alatt 360;000-et, küldött haza, akiket leginkább alacsony szellemi képességük miatt kellett ki­mustrálni. HMmHMHMIKI!BE.R8MBBBEBI£Sfl9ffi9lfEn9BW AZ IGAZSÁGOT MOST MÁR TUDJA, MERT A MAGYAR SZÓT OLVASSA! Az amerikai munkásság történelméből R. O. Boyer és H. M. Morais “Labor’s Untold Story” cimü könyvéből Cameron Associates 100 West 23rd Street, New York City De egyikük sem múlta felül a 186 ezer néger harcost, akik között sok szökött rabszolga volt. Az ő számukra a háború valóban forradalmat jelentett. John Worthington Ames, a leghősie­sebb fehér csapatok parancsnoka, miután 1863 augusztusában átvette egy néger ezred vezeté­sét, a következőket irta: “Amig nem kerültem a négerekhez, sose láttam a helyzetet úgy, hogy az ellenség állásait rohammal vegyék be, ágyukat zsákmányoljanak, és sohasem hallottam arról, hogy zsákmányolt ágyukat felhasználjanak az ellenséggel szemben; a mi négereink mindezt megtették.” A halál aratása 1861 júliusában Bull Runnál az Unió szörnyű vereségével kezdődött. Négy évig tartott, s ezalatt több mint 600,000 fiatal férfi, főleg munkás és farmer vesztette életét, és több mint 500,000 volt a sebesültek, rokkantak és a súlyos égési sebeket szenvedett katonák száma. A csaták hosszú sora következett. 2400 olyan jelentős ütközet zajlott le, melyeknek neve fenn­maradt, de ezrével voltak olyan utmenti össze­csapások és alkalmi harcok, melyeknek helyét a történelem nem jegyezte fel. Abban az időben a szakszervezeti lapok gyászkeretben jelentek meg és egyik szám a másik után hozta az elesett szaktársak névsorát. Szakadatlanul folyt a harc és a pusztulás, úgyhogy Washington, amelyet csaknem két éven át az a .veszély fenyegetett, hogy a győztes rabszolgatartók kezére jut, egyet­len hatalmas kórházzá vált. Walt Whitman, a költő is odasietett, hogy se­gítsen. Bár csak. negyvenkét éves volt, haja, szakálla egészen ősz lett az éjjel-nappal tartó fáradozás, a vállára nehezedő tengernyi szenve­dés mérhetetlen súlya alatt. Naplója, amelyet a háború alatt vezetett, a halálesetek valóságos katalógusa. “Az egyik kórházban — írja — ott látom Thomas Haleyt a 4. New York-i lovassági ezredtől. Az ifjúi erő, a férfiasság nagyszerű meg testesitője, és most tüdőlövéssel fekszik, ment­hetetlen. Szomszédja, Thomas Lindy, az 1. pennsylvaniai lovassági ezredtől, ugyancsak sú­lyosan sebesült... A szerencsétlen fiatalember borzalmasan szenved, állandóan morfiumot kap, arca hamuszürke, fiatal szeme üveges... , Szemben egy idős kvéker hölgy ül fia, Amer Moore-ágya mellett. A fiú a 2. amerikai tüzér­ezredben szolgált, és fejlövést kapott. Menthe­tetlen. Szólok hozzá és ő barátságosan válaszol.” Mialatt Amer Moore a halállal vívódik, a fiatal J. Pierpont Morgan, pompás testi épségben és kiváló egészségnek örvendve, Wall Street,-i hiva­talában azt számolgatta, mekkora haszonnal jár majd az arannyal folytatott, spekulációja. Az Unió újból vereséget szenvedett, a papírpénz ér­téke ennek következtében csökkent, ez pedig csinos hasznot hoz majd neki, mert felhajtotta felhalmozott aranykészletének árát. A hiú és magabiztos Morgan, bár a háború ki­törésekor mindössze huszonnégy éves volt, mindjárt felismerte, hogy a háborúkban az oko­sak meggazdagodnak, a szegények meghalnak. Mialatt a kevésbé számitó fiatalemberek ezrei, mint egyikük mondta, “lángra gyűlt szívvel” meneteltek Bull Run felé és Washington védel­mére, az ifjú Morgan kölcsönt folyósított egy New York-i állami fegyvertár felépítésére. Meg­tudta, hogy egy tétel állami tulajdonban levő puskát hibásnak minősítettek, mire a lángész . egyszerűségével 17,500 dollárért megvásárolta a fegyvereket a kormánytól, s a következő napon 110,000 dollárért eladta a kormánynak. Hidegvérű volt, ami ritka tulajdonság fiatal embernél, szemlátomást nem vette a szivére, amikor a kis üzletének kivizsgálásával megbí­zott kongresszusi bizottság róla és a többi szélhá­mos módszerekkel dolgozó nyerészkedőről azt mondta, hogy “az árulóknál is alávalóbbak azok, akik úgy tüntetik fel, mintha hűségesek lenné­nek a zászlóhoz, de.közben, az ország bajaiból hasznot húznak, és hájasodnak”. Amikor 1863-ban megjelent a katonai behívá­sokról szóló törvény, Morgan egyszerűen vásá­rolt egy fiatalembert, hogy az vonuljon be he­lyette. Mintha csak egy zsák lisztet vásárolt volna. 300 dollár volt egy helyettes ára, s nem egy üzletember állapította meg, amikor végig­nézte a veszteséglistát, hogy megérte a pénzt, mert a szegény fiú, akit maga helyett küldött, elesett. Háromszáz dollár nem nagy ár az élet­ért, különösen olyan időkben, amikor az élet nap­ról napra jövedelmezőbb, amikor a hadiszállítások sok millió dollár haszonnal járnak. Az, hogy Morgan helyettest állított, nem volt sem törvénytelen, sem szokatlan eljárás. A kato­nai behívásokról szóló törvény ugyanis kimond­ta, hogy helyetteseket lehet állítani. Azok között, akik e lehetőgéggel éltek, volt egy John D. Rocke­feller nevű, nagy fejti, keskeny ajkú fiatalember, aki — mialatt mások Virginiában elestekJu— Pennsylvania nyugati részén meglehetős biztön- sággal járkált a fúrótornyok erdejében, s apró szemében az olajról és a hatalomról szőtt álmok tüze égett. Aih “Csak a zöldfülűek vonulnak be” — irta Mel­lon bíró Pittsburghból James nevii fiának. “Itt senkinek sem válik becsületére, ha katonának megy. Aki csak teheti, marad, és csak az vonul be, aki nem kerülheti el. Aki meg tudja fizetni, helyettest állít, és ezzel nem <ejt foltot becsrü$te- tén”. A newyorki újságokban nap mint nap meg­jelent a következő szövegű hirdetés: “UiJufo, azonnal rendelkezésükre bocsátunk helyettesi megrendelésüket eljuttatják a Kereskedők, í>(ijn- károk és az Önkéntesek Általános Egyesíikté­hez” ín 1 S miközben sok fiatalember halt meg olóán egyszerű, régimódi érzelmeket tükröző szavakkal az ajkán, mint “mondjátok meg anyámnak, hdgü eleget tettem kötelességemnek”, vagy “mondják tok meg apámnak, hogy meghaltam a hazáért!*, más, gyakorlatibb gondolkodású ifjak válalkozá- saikkal — melyek sora a hadiszállításoktól ‘tU kongresszusi tagok megvesztegetéséig terjedt —- fantasztikus- méretű rablásnak szentelték életűi­ket. Ezt tette Philip Armour, James Hill, Andrew* Carnegie, Jay Gould és Jim Fisk, akik alig mul-i tak húsz évesek, s akárcsak Morgan és Rocke­feller, nem vonultak be katonának. Mialatt má­sok meghaltak, ők biztonságban éltek, és megve­tették ama nagy amerikai vagyonok alapját, amelyeknek némelyike még ma is uralkodó sze­repet játszik Amerika életében. Matthew Joseph- son igy ir róluk: “Ezek a fiatalemberek, akik később az uj ipari és pénzügyi arisztoki-áciát alkották, java­részt az ifjúkor vagy a férfikor virágjában vol­tak, amikor Lincoln első önkéntestoborzó felhívá­sa megjelent. Jay Gould, Jim Fisk, J. P. Morgan, Philip Armour, Andrew Carnegie, James Hill és John Rockefeller alig múltak húsz évesek, Collis Huntington és Leland Stanford épp hogy betöl­tötték harmincadik életévüket, Jay Cooke pedig még nem érte el a "negyvenet. A következő évek­ben e fiatalok csoportjának minden tagja találko­zott a “nagy szerencsével”; magabiztosan... fog­lalták el posztjaikat a gazdasági forradalomban, mely a háború alatt érte el tetőfokát, A háború végén már ők a pénz urai, tőkések, akiknek min­den eszközük megvan tőkéjük növelésére. A ve­szély órájában úgy tűnt, mintha csak ők- lettek, volna felkészülve. Mintha a második amerikai forradalmat értük vívták volna”. ____:* t n Egy könyv, amelynek ott kell lenni minden munkás könyvtárában Rendelje meg még ma a Kiadóhivataltól labors mim story R. O. Boyer és H. M. Morais irók müve I ÁRA $2.50 L-----«.-Firm—-M----------—----------i—J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents