Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-27 / 13. szám
Thursday, March 27, 1958 NIXON EGYRE JOBBAN ELŐRE TÖR WASHINGTON. — “Lassan, de biztosan észlelheti a megfigyelő, hogy a politikai élet középpontjába mindinkább Nixon alelnök kerül Eisenhower helyett”, ha igaz, amit a befolyásos Wall Street Journal r i p ortere tár az érdeklődő elé. A republikánusok már régóta Nixont tartják a párt vezetőjének. Ma már őt tekintik a kormány fejének is. Vannak akik azt állítják, hogy nem kereste a hatalmat, hanem az események és a körülmények sodorták bele. Nem csupán az elnök betegségének t u 1 a jdonitható a változás, inkább az idők változásának, amivel Eisenhower elnök nem birt lépést tartani. A nép hangulata is változáson megy keresztül, de elnökünk ezt észre sem vette, ha igaz, amit a megfigyelők állítanak. A konzervatív évek . . . A szavazók nyugalmat, békét kerestek, beteltek az inflációval, a 30-as évek ipari pangásából sem kértek. Eisenhowerban látták óhajuk megtestesülését hat évvel ezelőtt. Eisenhower első évei nyugalmat is hoztak. Megszűnt a koreai háború. Felengedett a háborús feszültség, prosperitás uralkodott. Nem csoda, ha Eisenhower népszerűsége fokozódott. Az elnök politikai bajai az uj korszakkal, a mübolygók korszakával kezdődött, majd a gazdasági pangással fokozódott. Washington is, a nép is megváltozott. Még a kongresszus is akciót követel, először védelmet akar, másodszor a gazdasági válság megakadályozását, illetve elmélyülésének visszatartását követeli. Eisenhower áll és vár. Nem tudja, hogy hogyan cselekedjen. Még mindig visszatartja az adók leszállítását, azért ma már támadják őt a kongresz- szusban még katonai tudását is kétségbe vonják, pedig ez volt az erőssége. Ismét felmerül az a kérdés, hogy a republikánusok hozzák a depresz- sziót, pedig húsz évig tartott, mire az embérekNyugatnémet politikusok, tudósok, irók felhívása az atomfegyverkezés ellen Több mint 40 politikai, tudományos, gazdasági, művészeti és egyházi személyiség hétfőn Bonnban felhívást adott ki. — A német politika céljának — hangzik a felhívás — a Kelet és Nyugat Közötti enyhülésre kell irányulnia. Csak az ilyen politika szolgálja a német nép biztonságát. A felhívás aláírói a szövetségi gyűléshez és a szövetségi kormányhoz fordulnak, hogy ne vegyen részt az atomfegyverkezési versenyben, hanem támogassa az atommentes övezet létrehozására irányuló fáradozásokat. A felhívást a többi között Max Born Nobel-di- jas fizika-professzor, Max Bauer hamburgi polgármester, Thomas Dehler szabad demokratapárti szövetségi gyűlési képviselő, Erich Kästner iró, Martin Niemöller, a hesseni evangélikus egyház elnöke, Erich Ollenhauer, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke, Willi Richter, a Német Szakszervezeti Szövetség elnöke, Carlo Schmid, a bonni szövetségi gyűlés alelnöke, Fritz Steinhoff, Északrajna-Vesztfália miniszterelnöke irta alá. ★ Lipcsében szombaton rendezték meg a munkásfunkcionáriusok össznémet értekezletét. A munkáskonferencián a résztvevők közös határozatot fogadtak el. Ebben kitűzték a fő feladatokat: “Kifelé az atom- és rakétafegyverekkel Nyugat-Németországból! Legyen mindkét német állam az európai atomfegyvermentes övezet tagja!” kel némileg elfeledtették, a régit. Eisenhower gyengélkedése is egyre jobban előtérbe hozza a körülötte levőket. A párt vezetését már kezdetben is Nixonnak adta. Harmadszor úgy sem lehet elnök, sőt Washingtonban arról tereferélnek, hogy vajon befejezi-e a mostani elnökségét ? Az alel lök fiatal, erős, telve ambícióval. Legutóbbi nyilatkozata is mutatja, hogy mennyire magához ragadta a kezdeményezést. Egyre jobban hajtja a kormányt, tervei keresztülvitelére. A múlt ősszel, mikor megjelent a Sputnik, a MÉLYÜL I DEPRESSZIÓ (Folytatás az 1-ső oldalról) ben már a század elején megindult a monopolizá- lódási folyamat — a termelőeszközöknek egyre kevesebb kezekben, helyesebben cégekben való összpontosulása — ez a folyamat a nagy depresz- szió, de különösen a második világháború óta meggyorsult és jelenleg odafejlődött, hogy egy pár íucat óriáströszt uralja nemcsak a , »rmelés, hanem a kereskedelem döntő hányadát, lís ezek az óriáströsztök, a tőkés rendszer könyörtelen profitszerzési céljától hajtva ráerőszakolják a maguk árpolitikáját a nemzetre még akkor is, amikor ez a politika a munkanélküliségtől amúgy is sújtott népre egyre elviselhetetlenebb ttrheket ró! De ez veszélyes bumerángnak bizonyulhat az amerikai monopolisták számára. Mert ez a merev árpolitika gátlójává válhat a recesszióból a aló ki- kontakozásnak és katasztrofális lendületet adhat — a depresszió meredek lejtőjén való lezuhanásnak! A merev árpolitika az árak természetesen, illetve indokolatlan magas színvonalon tartása égvre több fogyasztót zár ki a fogyasztási folyamatból, ami a termelés további csökkentésére, további munkanélküliségre, még csekélyebb fogyasztásra, szóval az igazi nagy depressziót jellemző spirális folyamatra vezethet. Nem hisszük, hogy az amerikai nép ölhetett kézzel fogja nézni életszínvonalának összeomlását Tanakodás Washingtonban Miközben újabb és újabb százezrek válnak munkanélkülivé, százezrek merítik ki munkanélküli segély-jövedelemforrásukat, (hetenként átlag 30 ezer biztosított munkás) miközben százezrekkel növekszik a községileg segélyezettek száma N.Y.- ban a lakosság 10 százaléka! Washingtonban, de főleg a Fehér Házban nagyjából még mindig csak tanakodás folyik afölött, hogy mitévők legyenek. Eisenhower elnök a hét folyamán a következőkben indokolta a kormány habozó, várakozó, vagy magyarán mondva, semmitevő álláspontját: “Ezt a kormányt nem fogják megijedt emberek pánikszerűen olyan lépések megtételére hajszolni, amelyek a jelenlegi nehézségeket nem ideiglenessé, hanem állandóvá tennék”. Ez halovány visszhangja volt a “nagy mérnök” Herbert Hoover 1929—1932-ben tett kijelentéseinek. Mr. Hoover sem engedte, hogy őt olyan intézkedések megtételére hajszolják, amelyek a “munkanélküliséget .nyomort állandóvá tennék”. Csak izzadják ki a munkanélküliek a munkanélküliséget, volt a vezérelve a republikánusoknak akkor is, és az — némi módosítással — ma is. Johnson szenátor, az eielmes demokrata pártvezér kapott is az alkalmon, hogy ezt az elnök s a republikánusok orra alá dörgölje az elnök kijelentésére adott válaszában: “Mindkét párt tagjai EGYARÁNT el vannak tökélve. hogy megakadályozzák a pánikot — KÜLÖNÖSEN- AZ OLYAN PÁNIKOT, AMELY 1929-BEN KELETKEZETT! Eisenhower kijelentése újabb kifejezője volt a kormány abbeli álláspontjának, hogy az idő még nem érett meg” cselekvésre, még tovább kell “tanulmányozni” a helyzetet, még tovább kell figyelni, hogy mennyivel mélyebbre csappan a gazdasági tevékenység az országban. Az Eisenhower-kormány hivatalos álláspontja a gazdasági válság leküzdésére eme intézkedésekben összegezhető: 1. A már megszavazott költségvetés alapján Fehér Ház szószólói gyermekes csínynek vélték. “A világűr lapda-játékának” nevezték. Az elnök semmi jelentőséget sem látott bennük. Akár helyesek, vagy helytelenek voltak e megjegyzések, valahogyan nem feleltek meg a mai időknek. Nixon más húrokat pengetett, nagyon is komolyan vette és megváltoztatta a washingtoni politikát. Lehet, hogy nem egyedül végezte, de mindenesetre komoly része volt benne. A republikánus párt iszonyúan fél attól, hogy az “ipari pangás pártja” név ismét visszakerül hozzá. Egyre jobban előtérbe tolják tehát Nixont, aki nagyon is hajlandó a vezetésre. Nixon szívesen látja a fejleményeket, mert úgy érzi, hogy mindez a malmára hajtja a vizet. kiadott hadirendelések eszközlése. 2. Külföldi (főleg katonai) segély, melynek nagyrészét amerikai cégeknek adott rendelések alkotják. 3. A hitel feltételek további enyhítése, melynek legújabb kifejezése a*Federal Reserve Board fél- százalékos kamatlábcsökkentése volt. Ez persze édeskeveset jelent John Brown munkanélküli detroiti autómunkásnak, mert az nem fog kapni kölcsönt a banktól még akkor sem, ha hajlandó egy félszázalékkal magasabb kamatot fizetni is érte. A General Motorsnak viszont szintén nincs szüksége kölcsönre újabb gyárak építésére, amikor jelenlegi gyáraikat is alig 60 százalékra üzemeltetik! Még az adócsökkentési terveket sem veszi tul- komolyan az elnök. “Hajlandó vagyok minden intézkedésre”, mondta a republikánus női klub előtt mondott beszédében a múlt héten, “még adócsökkentésre, is, “HA, a kongresszusi vezetőkkel folytatott tanácskozásaim után ilyen intézkedés kívánatosnak és szükségesnek mutatkozna”. Knowland, reakciós republikánus pártvezér szintén hangsúlyozta, hogy nincs adócsökkentésre kilátás. “Legalább két hónap feg elmúlni” mielőtt egy ilyen adótörvényt elővennének, hangoztatta. « A demokrata politikusok jobban próbálnak reagálni a nép kívánságára, jobban kifejezésre juttatják érdekeiket. A hét folyamán demokrata kezdeményezésre két törvényjavaslatot fogadott el a szövetségi törvényhozó testület. Az egyik egy 1,850,000,000 dolláros házépítési javaslat volt, amely ezer millió dollárnyi szövetségi pénzt használna fel jelzálog (mortgage) vásárlásra, veteránok bankkölcsönének garantálására, stb. Azt remélik, hogy ezen intézkedés 200 ezer uj ház építését segítheti elő, ami sok ezer munkásnak adhat munkaalkalmat. A másik javaslat a farmereknek eddig adott ártámogatást tartaná érvényben, amelyben a republikánusok, élükön a farmerek részéről köz-utálatnak örvendő Benson földművelésügyi miniszterrel, csökkenteni akarnak. Mit követel a szakszervezeti mozgalom Miközben Eisenhower himez hámoz még a legelemibb intézkedések kérdésében is, s miközben földművelési minisztere a válság súlyának egy részét a farmerek nyakába akarja varrni, az amerikai szakszervezeti mozgalom delegátusai számra nézve több mint ezer ember, három napos konferenciát tartott Washingtonban a válság leküzdésének kérdésében, amiről múlt héten beszámoltunk. A konferencián résztvett az AFL-CIO két fő- tisztviselője, Meany és Reuther is. Miként várható volt, Meany, az amerikai monopóltőke hűséges szószólója a munkásmozgalomban, a hadirendelések fokozását sürgette mindenekfölött, mint a válság és a munkanélküliség “megoldását”. De a fegyverkezés fokozását most már még ő sem merte követelni, vagy mint csodaszert sürgetni. Reuther szintén letette a hüségesküt a tőkésrendszer előnyei mellett, de azért kénytelen volt feltenni a következő kérdést: “Mostanában sok munkás intézi hozzám ezt a kérdést: Hogy van az, hogy Amerika csak a háborúban tudja gazdasági rendszerét hibátlanul működtetni? A második világháborúban még a nagymamákat is odatettük a munkapad mellé”. Be kell bizonyítanunk, hangoztatta, hogy a tőkés rendszer béke idején is tud megélhetést biztosítani, minden munkaképes férfinek és nőnek. Ha ezt nem tudjuk bebizonyítani, akkor elvesztjük a háborút az emberiség bizalmáért. Akkor nem minket, hanem másokat fognak követni. De hogy ezt hogyan tudjuk “bebizonyítani”, arra ő sem tudott végleges választ adni. VMERTKAT MAGYAR SZo r2 .
