Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-03-20 / 12. szám
Thuradav. ivlarcii 20. 195K AMERIKAI MAGYAR SZÓ _________________ _________ÜL Jelentés a detroiti sajtóbazárról A detroiti munkás társnők az Idén is rendeztek bazárt a lap javára, mely elég sikeres volt. De talán több is volt ez, mint egy bazár, inkább ünnepélynek nevezhetnénk. Rég nem látott ismerősök jelentek meg, akik a múltban oly gyakran voltak közöttünk. Barátságos hangulatban voltunk együtt késp estig. A bazárt nagyon szépen lerendezték, volt mindenféle hasznos tárgy, amit áldozatkész asszonyaink gyűjtöttek. Finom házisütemények és az elmaradhatatlan csigatészta, amit az asszonyok hetekkel előbb saját maguk készítettek. Az asszonyaink most is bebizonyították, hogy nélkülük nincs sikere egyetlen jótékonycélu megmozdulásnak sem. Emlités- reméltó még, hogy a bazár rendezésének nehéz munkájából az oroszlánrészt a Női Kör kedves őlnöknője, Tatár Katica végezte. S a jelentés neih volna teljes, ha kifelejtenénk Krucsai Bélát, aki élvezetes film-müsor- ral járult hozzá a bazár sikeréhez. Hogy az anyagi siker is biztosítva legyen, az alábbi munkástársak, munkástársnők járultak hozzá adományaikkal: Balogh Pál $20, a Szőke család. $5, Mrs. Ficsor $5, Szász család $5, Mrs. Kish $3, a Schwartz család $3, Tatámé $2, Sebestyén $2, Mrs. Kerekes $?, Mukri K. $1, Mrs. Hungo $1, Fekete $1. Köpések $1 Bujáki $1, Király P. $1. M. Gy., tudósitó Jobbulást kívánunk Joe Farkas munkástársunknak, aki tüdőgyulladással a Meadvil- le, Pa.-i kórházban van. Mielőbbi biztos gyógyulást kívánunk Farkas munkástársnak. A, A. / < Bssskéye Social and r ■ Eáisaffonal Ólul? [ < Gyűléseit tartja minden F i csütörtökön este 8 órakor !r ; a William Penn (volt Ver- jb hovay) Egylet helyiségében :L 8637 Buckeye Road jí < - Cleveland, Ohio a I 2-es számú terem Március 27, csütörtök. Kultur est. A légür és a mesterséges bolygó. Április 10, csütörtök. Kultur est. Our Basic Civil Rights c. film, utána vita. Április 19, szombat. Díszvacsora M. Rappaport tiszteletére. Május 1, csütörtök. Kultur est. A munkás sajtó. PAUL’S SHELL SERVICE \ i 1905 Allen Road, MELVINDALE, MICH. — Tel.: WA 8-9806 | £ Ga*, Oll, Battery, Tire, Auto Part« £ * SZŐKE PAL, tulajdonos £ * * é DOZZY-SZALÁMI, KRUMPLI CUKOR ÉS LIBAMÁJ ill Megérkezett a friss importált mák, lekvár, dió, mandula. — Igj Igazi magyar édes-nemes rózsapaprika, pergetett Zita-akác- Bgj méz, Hunyadi János ásványvíz, kilós mérlegek, zománcozott alj edények, gyurótáblák és sokezer más konyhai felszerelés. — M 45 3314 RPM magyar hanglemezek nagy választékban! KÉRJE NAGY, KÉPES ÁRJEGYZÉKÜNKET! I H. Roth & Son a J 1577 First Avenue, New York 28, N. Y. 00 Telefon: REgent 4-1110. igj Postai rendeléseket 3 dolláron felül pontosan szállítunk. r IagTar i 1 TÁRSASKÖR u ! -# I Gyűléseit tartja minden hó I * " 3-ik péntekjén a Magyar j ► Házban, 2141 Southern , , Boulevard. Bronx. N. Y. , TAGGYŰLÉS Most pénteken, 21-én tartjuk ^márciusi havi taggyűlésünket, i melyre tagtársainkat meghiv- Ijuk. A rövid taggyűlés után ! gyönyörű és érdekes indiai fii— I meket fogunk bemutatni. SZINTELÖADAS Műkedvelőink ismét szinielő- adásra készülnek, melyet április 12-én, szombaton este tar- : tunk 8 órai kezdettel. A próbák : már nagyban folynak és két | mulatságos színdarabot fognak előadni. Az egyik Karinthy szatírája: “A TÉMA”, melyben Dattler Bözsi, Roth Lilly, Weisz Ed. és Reich Arthur játszanak A macik egy egyfelvonásos vígjáték, *‘A halkszavu nő”, mely ben Markovits Ilus, Petrányi János, Dattler Lajos és Mosko- I vitz I. a- szereplők. Lesznek szép í magánszámok is, melyekről még később hozunk híreket. Kér- j jük tagtársainkat, ismerőseinket, hogy tartsák szabadon az ! április 12-ét és jöjjenek el. mindannyian erre az előadásra. Társadalmi Naptár NEWARK, N. J. A Bound Brooki Magyar Munkás Otthon márciusi ünnepélyt tart március 30-án, vasárnap . délután. • | CHICAGO, ILI.. Paul Robeson, hires énekművész jelen lesz, amikor 60-ik születésnapját fogják ünnepelni, április 9-én, szerdán este 8 órakor a Masonic Temple Building 3” W. Randolph Street C-2 számú termében. Beléptidij 90 cent. Frissítők lesznek felszolgálva. Április 11- és 12-én Robeson '•oncerten fog énekelni a Chicagói Egyetem Mandel’s Halijában • CHICAGO, ILL. A Szovjet-Amerikai Barátság Tanácsa rendezésében Frederick L Schuman professzor tart előadást “A szovjet 1917 óta” címmel március 25-én, kedd este, 8 órakor a Masonic Temple Building, Hall B-2, 32 Randolph St. alatt. Beléptidij 90 cent. ELLENTMONDÁS: EGY HÁTRALÉKOS OLVASÓ! JELENTÉS A MÁRCIUSI ÜNNEPSÉGEKRŐL: BRONX. — Kellemes télutó: vasárnap délután volt és a bronxi Magyar Ház terme zsúfolásig megtelt magyarokkal, kik | az 1848-as forradalom hőseit | jöttek megünnepelni. Vidékről j is szép számban jöttek be a j munkástársak, u. m. Trenton, jRoebling, Patterson, Newark és ; környéke, New Brunswick. Cor- j neticut, hogy meghallgassák az j ünnepi szónokot. Rev. Gross | László külmunkatársunkat Chi- I cagóból. | Az ünnepséget Dattler Bözsi nyitotta meg és vezette le kellemes hozzáértéssel. Első számként a közönség Brown L. táróba tómű vész kíséretével elénekelte a zamerikai s a magyar himnuszt. Weinstcck Rózsi a Magyar Szó nevében üdvözölte a megjelenteket, kiemelve a magyar sajtónak a márciusi eszmék szellemében folytatott munkáját Magyar-Amerikában. Fodor Erzri és Frances Berges hegedű és gordonka-duettben Haydn és Beethoven darabokat adtak elő. Az összjáték magas- nivóju, művészi előadását a közönség nagy elismeréssel fogadta és melegen megtapsolta. — Reich Arthur két gyönyörű verset szavalt, melyeknek minden szavát, minden forradalmi gondolatát tökéletesen érzékeltette hallgatóival. Rev. Gross mesterien felépített beszédét a jelenlévők osztatlan figyelemmel hallgatták Az 1848-as szabadsagharc értékeinek összekapcsolása az 1945- ben elért magyar felszabadulással, a márciusi eszmék akkor történt megvalósulása a magyar parasztok qjs ipari munkások részére és az 1956 októberi ellenforradalom elemzése, más nemzetközi* eseményekkel való összehasonlítása, megértéssel és a hallgatóság megegyezésével találkozott. Rev. Gross felhívására a haladó magyarnyelvű Raj tó támogatására az összegyűltek 425 dollárt adtak össze. Az ünnepséget Braun tárogató számai zárták be. A közönség a legjobb hangulatban énekelte a szép magyar dalokat, e j SZÉP ÜNNEPÉLY VOLT I ÖETROITBAN ! DETROIT. — Március 16-án, ; vasárnap délután a Petőfi Kör helyiségét szép számmal töltötte meg Detroit haladó'szellemű magyarsága, hogy megemlékezzenek 1848 március 15-ről, az ; akkor megindított szabadság- j harcról, a mágyar jobbágyság ! felszabadításáért s Magyarország I függetlenségéért vívott küzde- | lemről. Ez alkalomra meghívták ; Fodor Nagy Árpádot, New Yorlc- j bői; vendégszónoknak. Fodor I munkástárs lelkes szavakkal I emlékezett meg az akkori céiki- : tűzésekről, amelyek valójában j csak 1945-ben, Magyarország i teljes felszabadulásával kerültek ! megvalósulásra. Foglalkozott a magyar parasztság és munkásság helyzetével 1958-ban, az elő- i menetellel, amit a szocialista hendszer az életszínvonalukban I megteremtett. Elem ezte az j általános nemzetközi helyzet ! mindenkori hatását a magyar j történelmi eseményekre. Kitért : az Egyesült Államok jelenlegi I gazdasági helyzetére, melynek általános hanyatlása különös I súllyal nehezedik Detroit mun- i kásságára, az autómunkasokra j akik között minden 7 munkás- . ból egy a munkanélküli. Megfelelő arányban érezhető ez a megpróbáltatás Detroit magyaramerikai lakossága között is. Mindennek ellenére a Magyar Szó támogatására 205 dollárt adtak össze i Az ünnepély után a Petőfi Kör x Női Osztálya ízletes vacsorát szolgált fel és cigányzene mellett a késői órákig mulattak az l i egybegyűltek. 1 j BRIDGEPORT-FAIRFIELDí l ; JELENTÉS ’ I Március 16-án ebéd keretében < ; emlékezetes ünnepély volt a z j Fairfieldi Hungarian Kultur j Klubban. Ebéd után Varga Fe- ; rencné, Hornyák Jánosné, Bar- cza Gáborné, Horváth Dávidné, ; Horváth Ferenc és Száva László i j születésnapját ünnepeltük.- ! Kedves Imre tagtársunk által- ! magyarra fordított “Happy ■ J Birthday“ dalt az egész vendég• sereg elénekelte. Koczi Pál tagtárs az 1848-49- es magyar szabadságharcról i emlékezett meg. Hajdú Pál tag- társ pedig elszavalta a Talpra ■ Magyar-t. Hornyák János tagtárs a-: . amerikai s z a k s z ervezetekről 5 adott néhány értékes Informá- i ciót. A nemzetközi női napot Chehy ■ tagtársunk néhány szóval és a • Nők Világa szerkesztőnője Gyar- maty Kató bővebben ismertette. Borona Istvánná felolvasta Várnai Zseni egy versét, mely- 1 tői maga is úgy elérzékenye ■ dett, hogy utolsó sorait könnyei- ' vei áztatta. Kedves Imre és Borona István zeneszámokkal szórakoztatták a társaságot. Az ebédet Var ga Istvánná és Hornyák Jánosné többünk segítségével vezet te le. Tudósitó KÖVESDI ANTAL Az amerikai haladó szellemű ; magyarság egy tagját, lapunk j régi. hü olvasóját vesztette el ! Kövesdy Antalban, aki évek óta 1 tartó, időnként súlyosbodó be■ tegsége után március 5-én j j Cleveland, O.-ban elhunyt. : ! Kövesdy munkástársunk Szi- ! lágy megyében. Tasnádon szü- leteíít 1898-ban. Amerikába 1923• ban érkezett. Nagyobbrészt ■ ; Clevelandon, de rövidebb ideig ! New Yorkban is lakott. Tagja volt a régi M.B.Ö.Sz.-nek, majd a Testvériség Betegsegélyzőnek. ;a clevelandi Munkás Otthonnak ! és a Dalárdának. Temetése március 8-án volt. I Daróczy Mátyás ref. lelkész ’ szimpatikus búcsúztatását meg- I előzőén, 7-én este a ravatalnál Farkas Béla. a Munkás Dalárda j elnöke beszéddel, a Dalárda tag- [ jai pedig szivhezszóló gyászéne- , kekkel búcsúztatták szeretett ’ tagjukat. Gyászolják szerető felesége, , született Vizdos Anna, akivel 32 _ évig élt megértő házasságban. Továbbá szerető testvére, Ma- j tild, férj. Knerly József né Det- roitban, szerető testvéröccse, a t clevelandi W. S. magyarság kö- , lében jólismert Kövesdy Árpád ’ és családja. ‘ Bodnár Lajos közismert temetkezési vállalat intézte a temetést, melyen a barátok és is- t inerősök is nagy számban meg- j , jelentek és részvétüket nyilváni- , , tották a gyászoló család iránt.! Ha jutányos árban óhajtja beszerezni ital-készletét, látogassa meg 6 TO 9 DRIVE-IN LIQUOR MARKETET 8361 San Fernando Road Sun Valley, California ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS, MÉLTÁNYOS ARAK! Telefon: Chase 7-6625 Tulajdonos: MICHAEL MATYUS V.------' - . -------------------------LAPUNKÉIT S. Füzy $5 Virovecz B. $3 Juracsek J. $5 Keller Rose 2 havi F. G. $5 Stone S. $12 Pethő M. $2 Batky J. $1 Gállék n. f. $9 L. A. Női Kör $20 L. A Munkás Otthon $15 Hugyik S. $1.50 Bucskó J. $18 Horváth S. n. f. $2 Mautner B. F. G. $1 Miami-i Lapbarátok $169.75 Szabó Sándor n. f. $9 Szakács A. n. f. $2 Risko R. $2 Kocsis L. $3 Régi olvasó $7 Kosa B. az 55 éves jubileumra 10 dollár Kosa B. 11. f. $2 Bor Frank $2 Vigh L. $2 Kövesdy Antalné szeretett fér- je emlékére koszorumegváltás- ként $7 Kappapbrt M. jan., feb. és márc. F. G. $12 Kosa Mike jan. F. G. $2 Körmendy A. $5 Körmendy A. n. f. $2 Szörny F. $4 Kohnék az 55 éves jubileumra 1 dollár Vásárhelyi F. $2 Bakos J. n. f. $3 Weisz József $2.25 Papp M. $2 Detroiti márciusi ünnepélyen adakoztak: un Kruchay $20 Kocsis Lajosék $5 Miklós G. $12.50 Jlalvakszék $10 Tolnai $1 Heck Joe $5 j, < Illés Péter $5 Lux William $1 Pal Ida $1 in ' Gomborék $5 Orbán $2 Szőke Pál $25 Király Pál $3 Ali József $10 / • " Almásy $5 Knerly $5 Gombonsy G. $5 Joe Mihály $10 Pavloff Rose $5 Heck Andrew $5 Józsa István $10 Kiss Mihály $5 Papp Bert $5 Borotvaiék $5 Dobos Anna $1 Lény $1 Tatárék $5 Barakék $10 Vegyes kollektálás $12.50 Fekete Bálint $5 Tóth Lajos $5 Newyorki Márciusi ünnepélyből $370. Pente Bálint az 55 éves jubileumra ,$55 Lőwy Cecília $3 Mrs. P. Papp $3 őszinte részvétünket küldjük Mrs. Kövesdynek, a gyászoló családnak és Kövesdi munkás- társunk emlékét kegyelettel fogjuk mindig megőrizni.