Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-09 / 2. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, January 9, 1958 Munkásmozgalom MEANY SEGÍT A HÁBORÚS U SZITÁKNAK Modern fegyverekkel és erősen alapozott jó gazdasági helyzettel óhajtja köszönteni az uj- esztendőt az AFL-CIO, egyúttal ezzel akar harcolni a Szovjetunió ellen is. George Meany elnök a következőképpen nyilatkozott újévi lüzenetében: “Hanyatló közgazdaságunk és az orosz tudományok előre haladása Pearl Harborhoz hasonló válságos helyzetet hozott létre részünkre.” “Ha valóban szembenézünk az élettel”, mondta Meany, “belátjuk, hogy legfontosabb teendőnk katonai hatalmunk felépítése, legalább olyan erősre, mint a Szovjetunióé. Ugyanakkar segítenünk kell a szabad világ nemzeteit, nehogy a Szovjetunió uralma alá kerüljenek.” Majd hozzátette, hogy “Van elég pénzünk a készülődésre. Amerika munkásai szívesen kiveszik részüket az igazságos' költségekből. Csupán azt követeljük, hogy Amerika életében mindenki egyformán hozzon áldozatot.” A mai helyzet egészségtelen, mert egyre több nálunk a munkanélküli. “Egyre nagyobb a különbség termelőképességünk és fogyasztásunk között”, mondta Meany. Nemzetvédelmi kiadásaink enyhítik valamennyire a helyzetet ideiglenesen, de valódi megoldást nem találunk addig, “amig kormányunk el nem ismeri azt, hogy gazdasági életünk egészsége megköveteli a vásárló- közönség, illetve a fogyasztó vásárlóképességét.” Azért az AFL-CIO mindent elkövet, hogy tagjai részére jobb szerződések létrehozásával is segítse a nemzet gazdasági életét. A törvényhozás terén az AFL-CIO kampányt vezet a szakszervezetek vagyonának megvédésére és egészségügyi és jóléti intézkedéseket hoz tagjai érdekében. Szövetségi segélyt óhajt az iskolák építésére, jobb minimális órabér-törvényt kér, ugyancsak javítást óhajt a társadalmi biztosítás kérdésében. Tisztességes és igazságos alapon való együttműködést akar a munkáltatókkal. A uniók jelszava a fenti kérdésekért folyó kampányban az lesz mondta Meany, hogy “ami jó Amerikának, az jó a szervezett munkásságnak.” A fentiekből csupán az első pontot kifogásoljuk, mert úgy látjuk, hogy Meany teljesen Dulles külpolitikáját adja el a szervezett munkásságnak. Bányaszerencsétlenségek 1957-ben West Virginiában, Utahban és Arkansasban 12 bányász esett áldozatául a bányaszerencsétlenségeknek 1957 decemberében. December 9-én a Raleigh-Wyoming Rt. 2-ik számú bányatelepén, Glen Rogers, W. Va.-ban 5 áldozatot követelt a tárna. 1957-ben ez volt a negyedik nagy bányaszerencsétlenség. A U. S. Bureau of Mines (bányahivatal) nagy szerencsétlenségnek minősíti azt a katasztrófát, amely 5, vagy annál több életet követel. December 4-én a Kaiser Steel Corp. Sunnyside, Utah-i bányájában a robbanás megölt 3 embert. December 10-én methane gázrobbanás a Peerless Coal Co., Hackett és Greenwood, arkansasi 3 sz. bányájában négy bányász életét oltotta ki. Charles Ferguson, a UMWA (United Mine Workers of America) biztonsági igazgatója, megvizsgálta a iGlen Rogers-i bányát és részt vesz a szerencsétlenséget tárgyaló bizottság konferenciáján, mely a szerencsétlenség okát van hivatva megállapítani. Minden megölt bányász tagja volt a szakszervezetnek. George Derham feleséget és három gyermeket, John Lomax feleséget és 5 gyermeket, Noel Trump feleséget és 3 gyermeket hagyott hátra. John Coloman és Raymond Accord is nős emberek voltak. A decemberi három tragédia ar^a mutat, hogy emelkedőben van a halálos bányaszerencsétlenségek száma. December közepéig 446 bányász lelte halálát 1957-ben. 1956-ban az egész évben 444 volt az áldozatok száma. A nagyobb szerencsétlenségek 1957-ben a következők : Jan. 18-án gázrobbanás Jonesville, Alaskában 5 halottal, febr. 4-én methane gázrobbanás Bishop, Va.-ban 37 halottal, szeptember 23-án methane gázrobbanás Marianna, Pa.-ban 6 halottal, dec. 9-én Gien Rogersban 5 halottal. A Glen Rogers-i bánya áldozatai munkaidejük letelte előtt 45 perccel haltak meg. Két mérföldre, a föld méhében érte őket utói végzetük. Három áldozatot majdnem azonnal megtaláltak és felhoztak, a másik kettőt csak másnap találták meg. Az arkansasi robbanást a felgyülemlett methane gáz okozta, mert a bánya légtisztitó készüléke nem működött. Természetesen a teljes valóságot a vizsgálat fogja megállapítani. Frank Miller, az egyik megmenekült bányász azt mondta az Associated Press képviselőjének, hogy 1200 lábnyira a robbanás színhelye felett dolgozott. Épen két üres kocsit akart összekapcsolni, mikor a robbanás vagy 80 lábnyira röpítette a két kocsi fölé. Hallotta a másik menekült, Kendrick Richardson hangját, aki 80 lábbal közelebb volt a robbanás színhelyéhez. “Richardson hozzám ugrált valahogyan egy lábon és azt mondta, hogy jó lesz, ha elhagyjuk a tárnát, mert az utóhatás minket is magával visz”, mondta Miller. Miller és Richardson később részt vett a mentési munkálatokban, amit Jack Berry állami bányainspektor vezetett. A levegő hiánya nagyon megnehezítette a mentők munkáját és kénytelenek voltak oxigént vinni magukkal a tárnába. Öt órával a robbanás után megtaláltak öt hullát. Az Utah-i bányaszerencsétlenségnél három és fél óra alatt felhozták a megölt bányászok hulláit. Lázasan dolgoztak a mentők, mert emlékeztek, hogy 1956 áprilisában szintén a Sunnyside bányában, két napra a robbanás után, mikor már minden remény elveszett társaik életbenmaradá- sára, halk zörejt hallottak a beomlás színhelyéről. A betemetett bányászok jelt adtak, hogy még élnek és “csodák csodájára” hármat valóban élve hoztak ki a tárnából. Most azonban nem történt “csoda”, mint akkor. Glen Rogersban, meg Hackétt, Arkansasban sem történt csoda. Nem sikerült a mentés. Megint pofont kapott diplomáciánk Az alábbiakat az ABC rádió-állomásán John W. Vandercook, az AFL-CIO hírmagyarázója mondta: Senki sem hangsúlyozza ki, hogy Amerika álláspontja rossz, mig a szövetségeseink nézete helyes volt a NATO-konferencián. Aminek ellenségeink őrülteké s ami aggodalomba ejtette a szabad világot az, hogy Eisenhower és Dulles bizonytalan vezetése alatt addig vártunk, mig az egész világ figyelme a köztünk levő ellentétekre irányult a párisi konferencián. Éppen az volna a diplomácia hivatása, hogy ilyen nyilvános megaláztatástól megmentsen bennünket. Ha az Egyesült Államok ajánlatait visz- szautasitják, arra számíthattak, amit tudnunk kellett volna előre, akkor két utat is követhettünk volna. Privátilag rávezethettük volna szövetségeseinket arra, hogy tévedtek, vagy pedig, ha láttuk volna, hogy nem engednek álláspontjukból, a mienken változtathattunk volna. Végeredményben, ha az Atlanti Szövetség nem képes együttesen szembeállni a kommunista világgal, minden jelentőségét elveszti, semmi értelme sincs létezésének. A történelem régi megállapítása, hogy kettészakadt szövetség rosszabb, mintha semmilyen szövetség sem áll fenn. Beteges elnökünk ugylátszik nem volt képes felfogni az uj helyzetet és csak későn értette meg a párisi konferencia uj, alapvető felfogását, Amikor Eisenhower generális volt, a NATO-t azon hitünk cementezte össze, hogy a Szovjetunióval való háború esetén az Egyesült Államok képes lesz Nyugat-Eürópa védelmezésére. A szovjet sputnikok megjelenése megváltoztatta ezt a helyzetet. Ma Nyugat-Európából kérjük, hogy védje meg az Egyesült Államokat. A valóságban arra kérjük szövetségeseinket, hogy harcoljanak az oroszok ellen, elégtelen, középtá- volságu lövegekkel, abban az esetben, ha a szovjet távlövegeit az Egyesült Államok városaira irányítaná. , A mai körülmények között, ha őszinték akarunk lenni, a veszélyben lévő európai hatalmakat véleménye szerint ez a kulcsa annak ami tulajdonképpen történt a NATO-konferencián. Eisenhower elnök személyes vezetése alatt sem nyertük vissza elvesztett tekintélyünket. Hogyan alkalmazzák a törvényeket szakszervezetek megsemmisítésére TYLER, Texasban, a Bryant Heater Co., a Carrier Corp. fiókvállalata, a National Labor Board segítségével, december 18-án 183 szavazattal 4 ellenében, megsemmisitette az uniót az üzemében. A Taft-Hartley-törvény és a “right-to-work” törvény volt az eszköz, mellyel elérték céljukat. A csapdát, amit a kongresszus 1947-ben a Taft- Hartley-törvény megszavazásával felállított, ez esetben jól működött s a tyleri munkások, mint jó texasiak, bedültek neki. A Carrier üzemben a biztonsági szabályokat hosszú idő óta semmibe sem vették. Elvesztett ujjak, kezek, hátsérülések, sérvek, vágások, szakadások voltak a véráldozatok, amit a munkások ezért fizettek. A munkások tiltakozásai a szükségtelen vérontás ellen, süket füleki’e találtak. Végre megelégelve az összegyűlt követelések megtagadását, a munkások sztrájkba mentek az autómunkások 888-as lokálja vezetésével. Csak erre várt az üzem vezetősége, hogy az unió ellen az eljárást megindítsa a fenti törvények alapján, amelyek a következőképpen működtek: 1. A Taft-Hartley-törvény kimondja, hogy fizetésemelésért sztrájkoló munkások nem szavazhatnak az unió elismeréséért. Csak dolgozó munkások, ez esetben a sztrájktörők, akiket az üzem- vezetőség toborzott. 2. A “right-to-work” törvény Texasban is, mint mindenütt, lehetetlenné teszi az uniónak azt, hogy a munkáltatót tárgyalásra kényszerítse. 3.. Ezen törvények szabad lehetőséget adnak unióellenes munkáltatóknak arra, hogy a szakszer vezetek türelmét a végsőkig kijátszhassák. A szerződés nem kötelező reá nézve, a panaszokat nem veszi komolyan, a tárgyalásokat a végletekig húzhatja, szabotálhatja. Tylerben a sztrájktörőkkel szavaztátták le az unió követelését és elismerését. Természetesen az unió vesztett. Csodálatos a dologban az, hogy a sztrájktörők közül négyen mégis a szakszervezetre szavaztak. De a Carrier üzem most jogosan mellőzheti a munkások biztonsága iránti intézkedéseket, a szakszervezet által elért életszínvonalat. Emelkedik is a profitja, semmit sem jelent számára az, hogy vér tapad hozzá. Az összetartás győzelmet aratott YORK, Pa.-ban 375 munkás összetartása 5 és fél hónapos sztrájk után győzelmet hozott részükre. Junius 11-én a munkáltató bérlevágást követelt a munkásoktól. Ez indította meg a sztrájkot. Mikor visszajöttek komoly győzelmet, jó szerződést könyvelhettek el a munkások. E. T. Michael, a körzet igazgatója szerint “csodálatos harc volt, valóban kielégítő eredménnyel.” A dolog úgy történt, hogy a York-Hoover teherautó-vázakat építő üzem uj személyzeti főnököt állított be. Az uj főnök megindította a tárgyalásokat a szakszervezettel és vagy 159 különböző változást követelt a szerződésben, ami leszállította volna a munkások megszokott és már rég kiharcolt életszínvonalát. Az érvényben levő szerződést “tanulmányozni” akarta, hogy az uj teljesítmény szerinti bérrendszer alapján változtassanak rajta. Mindennek ellenére, mire a sztrájk befejeződött a munkások nemcsak visszaverték ezt a támadást, de olyan uj engedményeket is kaptak, amelyekre egyáltalán nem számítottak a harc kezdetén, valóban még csak nem is reméltek. Az uj program nyugdijat, 13—16 centes órabéremelést és $2.45 minimális alapot adott részükre. Zárt unió üzemet, biztosítási rendszerük javítását a rendes UAW bérskálát, háromszoros bért az ünnepnapokon végzett munkáért és több fizetéses vakációt kaptak. Öt és fél hónapi harc, 5 napos éjjel-nappali tárgyalás hozta meg az eredményeket. Harris- burgban folyt a tárgyalás, William Batt Jr, az állami munkaügyi megbízott és segédei közbenjártak, hogy az unió és a munkáltatók között a megegyezés létrejöjjön. U-----
