Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-20 / 12. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 20, 1958 LÁTOGATÁS A NÉMET OEMOKRATIKUS KÖZTÁRSASÁG ATOMREAKTORÁNÁL Január elején a Berlinben dolgozó külföldi laptudósi toknak lehetőséget nyújtottak arra, hogy megnézhessék a Német Demokratikus Köz­társaság első atomreaktorát. Alkalmunk volt végigjárni a hatalmas tudományos intézet min­den zugát és közvetlen közelről szemügyre venni a félelmetes méretű technikai apparátus minden részét. A reaktor Rosendorf mellett, Drezdától tiz kilométerre található és része az ottani központi magfizikai kutatóintézetnek. A rosendorfi erdős vidék — mint mondják —, nagyon alkalmas ilyen kutatóintézet létesítésére, mert.elég távol van sűrűn lakott településektől, ami nemzetközi követelmény az atomkutatás számára, és még sincs túlságosan messze a hires drezdai mű­egyetemtől. Ez Utóbbi körülmény azért fontos, mert a kutatóintézetnek nem utolsósorban uj szakemberek kiképzése a célja. Az intézet munkatársai túlnyomórészt, megle­pően. fiatal emberek, többséglükben a Szovjet­unióban szerezték meg a képesítést ehhez a tu­dományos munkához. De nemcsak az intézet munkatársai, hanem igen sok berendezés cirilb betűs felirata is a Szovjetunió által nyújtott segáiégi öl beszél. Kétségtelen, hogy a szovjet segiflég révén a Német Demokratikus Köztár­saság atomkutatása az előkészítő munka hosszú esztendeit takarította meg, és alkalmat nyert arra, hogy nagy tapasztalatu német tudósok szá­mára megfelelő kutatási lehetőséget nyuj thas­son, Barwich professzor, az intézet vezetője ismer­tette a reaktor szerkezetét. A reaktor hasadó- anyága, dúsított uránteljesitménye 2000 kilo­watt./ Hűtésére és láncreakció szabályozására desztillált vizet használnak* Az atomreaktor 50 centiméter hosszú, 10 mil­liméter átmérőjű uránradakkal dolgozik. A fény­képről is jól látható, hogy az 50 centiméteres rudacskáknak meglehetősen nagy szállást kellett építeni. A reaktor viszonylag csekély kiterje­désű aktiv zónája köré több mint 3 méter vastag faíalt vontak. Ez a fal (kívülről befelé haladva) vastag betonréteggel kezdődik, majd viz követ­kezik, utána egy aluminiumhenger, amelyben desztillált viz cirkulál, hogy a láncreakciónál ke­letkezett hőt elvezesse. Itt következnek az urá­niumrudacskák, ez a tulajdonképpeni “forró” vagy aktiv zóna. A mintegy 7 méter magas reaktor tetején el- helyzett távcsövön keresztül bármikor meg lehet nézni az aktiv zónát. ICikus számára nincs itt túl sok látnivaló. A távcsövön látható kép, amely a vizben elhelyezett rudacskákat mutatja tartó­ikkal együtt, a mikroszkopikus metszeteket áb­rázoló képekhez hasonlít. A távcsőnek azonban nem is az a feladata, hogy a látogatókat szóra­koztassa'. Ennek a berendezésnek a segítségével cserélik ki veszélytelenül az urániumrudakat. A reaktor óriási méreteire tehát elsősorban a káros sugárzások elleni védelem céljából ,van szükség, s az intézet egész berendezése is első­sorban arra szolgál, hogy lehetőséget nyújtson a tudományos kutatóknak a maximális biztonságú munkára. Láttuk azokat a hatalmas légelszivó berendezéseket, amelyek állandóan cserélik a kritikus helyiségekben a levegőt. Ha az alapos és sokirányú óvóintézkedések ellenére valahol mégis rádióaktivvá válik ai levegő, azonnal fi­gyelmeztető vörös lámpák gyulnak ki és riasztó­csengők szólalnak meg. Az intézet egyik munka­társa megmutatta nekünk, mennyire érzéke­nyek ezek a riasztóberendezések. Egy kicsiny, és mint mondottam, teljesen veszélytelen mérték­ben sugárzó kobaltdarabot tartalmazó ólom­edényt közelitett az egyik ilyen riasztó berende­zéshez és a vendégek egy részének nem csekély nyugtalanságára azonnal kigyulladtak a vörös fények és megszólaltak a vészcsengők. Az intézet minden munkatársánál kis töltő­tollhoz hasonló műszerek vannak, amelyek segít­ségével állandóan ellenőrizhetik környezetük rá­dióaktivitását. Mikor az intézet munkatársai ha­zamennek, egy különleges készülék előtt kell el- haladniok, amely minden alkalommal ellenőrzi, nem tapadnak-e ruhájukhoz, cipőjükhöz vagy testükhöz rádióaktiv részecskék. Az egyik leg­érdekesebb óvatossági rendszabály az úgyneve­zett labirintus. Ez az, inézet szuterénjében van, ahol vastag védőfolok mögött folytatnak kísér­letet aktiv anyagokkal. Az itteni helyiségeket, ahol aktiv anyagokkal kísérleteznek, “forró­kamráknak” nevezik. (Egy-egy ilyen forró-kam­ra öntöttvas ajtaja jó másfél arasz vastagságú, mégis könnyen fordul golyóscsapágyakon.) A labirintus elnevezés úgy jött létre, hogy az itt dolgozóknak egy bonyolult folyosó- és gátrend­szeren kell keresztülhaladniok, mig munkahe­lyükre érnek, illetve onnan távoznak. Amikor munkahelyükre mennek,- védőruhát kapnak (fe­hérneműt is) és hazafelé menet csak a labirintus másik felén távozhatnak, többszörös fürdő, ru­haváltás és különböző ellenőrzések után. — Romániai riport — A bejárat kőoszlopán tábla: “Institutul de Ge­riatrie”. Nagy, széles köépület, a kertben a két- háromágyas szobákban öregek. így, első pillan­tásra valamilyen kulturáltan berendezéett aggok- házában érzi magát az^ ember, talán csak az a feltűnő, hogy az öregek jókedvüek. Később az­után arra is rájön, hogy mindenki jó néhány év­vel idősebb, mint amennyinek lászik Ez az az in­tézet, mely tudományos viták és hő vágyakozá­sok központjában áll. Suciu Petre — 75 éve nem beszéltem magyarul. Kicsit el­felejtettem. Hej, ha mennék Kolozsvárra, még jönnék bele. Énekelném: “Viselem a gazdász nevet, mert a rózsám most is szeret”. Bennem van az a vigság. Akkor jól éltem, jól ittam, kép­zelheti milyen voltam. — Üljön már le bácsi! — de nem ül. — Akkor kérdeztem tőle, magyarul van-e az: holda verde. Mondja: zöld mező, zöld vetés. Hát nem. Nézzük a szótárt: zöld labonca. A fiával iskoláztam együtt. .. — Üljön le, elfárad. — Én?! Én adja a kezet! — megszorítja. Erő­teljesen. — 1954-ben álig tudtam járni a rheumatiz- mustól. Alig volt kedvem diskurálni. Apatikus voltam. Nem volt haj a fejemen. De most ha­jam van! — Mutatja büszkén: ritkásan ősz és fe­kete szálak borítják koponyáját. — Bennem van az a vigság! — Mivel tölti az idejét, bácsi? —Dolgozok, hat óra egy nap. Olvasom a hír­lapokat naponta, és a Lenint. No persze szem­üveggel. Ha lenne pénzem, szabadságra mennék az intézetből Kolozsvárra. Bennem van az a vigság: Ha egy szép lány lenne, szemüveg nélkül látnám a szivit. így beszél Suciu Petre 97 esztendős román nemzetiségű volt matematika professzor, aki három esztendeje még roncs ember volt, fogyó életerővel. — Aslannak köszönhetem — mondja és kezet szőrit, elmegy. Egész idő alatt nem ült le. — Ez a célunk, az elviselhető öregség! — jegy­zi meg dr. Winter, kisérőm. Egy tudományos felfedezés születése Akkor már láttunk fényképeket: egy lábról, amelyet amputálni akartak, mert nem táplálta már a vér és ugyanarról a lábról egy év múlva, amikor jártak rajta; egy 113 éves aggastyánról, akit kisértetnek néztek volna, és ugyancsak őróla 114 éves korában, értelmes tekintettel és feketére szineződő hajjal; egy 42 éves öregember­ről és egy 43 éves fiatalról, aki vele azonos volt: egy tarfejü,apatikus nőről, akit a következő kép néhány évvel későbben, tehát fiatalon, dús hajjal ábrázol. Akkor sem érte el még a 30-ik életévét. (De erről az esetről ne írjak, kérik az orvosok, mert igy is tulsokan jelentkeznek, korán megkopaszodottak Én mégis indiszkrét vagyok, de ide iktatom: az intézet egyelőre csak öregekkel és betegekkel képes foglalkozni. Majd talán né­hány év múlva igenis sor kerülhet a kozmetikai felhasználásra is — ha a módszer világszerte elterjed.) Beszéltem is az öregekkel, köztük egy nénivel, “82 éves”, aki szintén hat: óra házimun­kát végez, este két-három órát olvas az'ágyban és vidáman újságolja, hogy angina pectorisa — Egyebek között védelmi célokat szolgál a reak­torintézet központi irányitó berendezése is. Ez a reaktor agya, itt fut össze valamennyi mérési eredmény. Két mérnök a hatalmas kapcsoló­asztal mellől állandóaQ áttekint és regisztrálja a munkafolyamatot és ha valami baj van, a mű­szerek azonnal jelzik, s a mérnököknek módjuk van arra, hogy azonnal be is avatkozhassanak. Bizonyos, hogy ebben az intézetben mindent elkövetnek azért, hogy a kutatókat minden ká­ros behatástól megóvják, és bizonyos az is, hogy ezek a kutatók, a Német Demokratikus Köztár­saság tudósai, az első tudományos kutató mun­kára alkalmas német reaktor irányitói, teljes erejükkel azon fáradoznak, hogy újabb területe­ket hódítsanak meg az atomenergia békés fel- használása számára. volt. Tamáskodva nézek dr. Winterre, aki meg­erősíti: igen, a gyógymód rendszerint az angina pectorisra is hatásos. Dekát mi is ez a gyógymód? ... dr. Ana Aslan 1949-ben a temesvári bel­gyógyászati klinikán dolgozott. Ott foglalkozott többek között a gyógyszerek hatástanával is. Alkalmazta az asztma ellen Dos Gahli módszerét is, aki a novocaint nem bőr alá fecskendezve, ér- zéstelenitőként alkalmazta, hanem intravénásán, az érbe adva. Azután egyszer behoztak egy beteget arteri- tissel (érelhalás a végtagokon). Az orvosok am­putálást ajánlottak, de Aslan doktornő, aki fel­figyelt Leriche francia tudós eljárására, az ütő­érbe adott novocain injekcióval gyógyulást ért el. Ez az eset afféle átmenet volt a valóban uj u-t felé, amelynek kezdetét egy fiatal orvostan­hallgató esete jelezte. Súlyos rheumával, bepa­kolva, mozdulatlanságra kárhoztatva került a kórházba. Az orvosnő, támaszkodva a novocain értágitó hatására — rheumatikus betegnél elő­ször — intraartériásan adagolta — és másnap a fiatalember az udvaron sétált. 1949 végén Aslan doktor Bukarestbe került, Parhon akadémikus munkatársaként, geriátriái (az öregségi betegségeket gyógyító) munkára Az öregek között sok a rhejmás és ő alkalmazta náluk saját novocain gyógymódját. És ime: szem­mel látható volt, hogy az eljárás nemcsak a rheumára hat, hanem a közérzet általános ja­vulása figyelhető meg, növekszik az életkedv, a pesszimizmus helyébe optimizmus lép, az öreg­kori reszketés csökken, az emlékezőtehetség ja­vul ! A tények arra utalnak tehát, hogy a novocain kúra az öregségnek legtöbb beteges tünetét, te­hát élettanilag értve, magát az öregséget, bizo­nyos mértékig visszafejleszti! 1951-ben Aslan eljárása már tudományos program, amelyet felkarol, támogat, kidolgozásá­ban segít Parhon akadémikus, a román tudo­mány egyik világnagysága. A program része egy átfogó programnak, amelynek cime: “Az életkorok biológiája” és amelynek keretében a kor haladásával járó élettani változásokat vizs­gálják a gyerekkortól kezdve. Ami a novocain alkalmazását illeti, a menhelyen az öregeket cso­portokba osztják be, 20 százalékukat ezzel az el­járással kezelik, a többit E vitaminnal, B komp­lex vitaminnal, mirigyhormonokkal, lépkivonat- tal, pajzsmirigy kivonattal, szódabikarbóna- fürdővel, stb. A legjobb eredményeket a novo­cain kúra adja. Ma a geriátriái kórházban csak ezt az eljá­rást alkalmazzák, a menhelyen is az öregek fe­lénél. (Miért csak a felénél? — kérdezem. — Mert a tudományos vizsgálat megköveteli a többi eljárások ellenőrzését is. — És ebbe bele­nyugszanak a kezeltek? Nem követelik a novo­cain adagolását? — A különben tudományosan kimért orvosok egyike nem tud visszafojtani némi maliciát és igy felel: “Többnyire nincse­nek azon az értelmi fokon, hogy átlássák hely­zetüket. (Különösen nem azok, kiket nem kezel­tünk novocainnal”.) Egyébként is az intézet, amelynek álláspontja szerint még csak kísérleti stádiumban van a tudományos munka, az öregek ostromát állja ki — 13 ezren jelentkeztek keze­lésre, és előzetes vizsgálat után hatezernél folyik is a kúra. Gombó Pál. Kertész György. AZ ÖREGSÉG ELLENI HARC KÖZPONTJÁBAN _iá_

Next

/
Thumbnails
Contents