Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-27 / 9. szám
Thursday, February 27, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Az ebben a rovatban kifejtett néze* Olvasóink i tek nem szükségszerűen azonosak $ hozzászólnak \ a szerkesztőség álláspontjával ** a közügyekhez ** ÍMHHUV»» wvvwvwvwvwwví Tisztelt Szerkesztőség! Elnézésüket kérem, hogy másodszori hívásuknak sem tettem eleget, hogy megjelenjek a banketten. Ennek két oka van. Az első az, hogy anyagi helyzetem tiltja ilyen helyen a megjelenést, habár nagyon szeretném megtenni. Most már ugyan dolgozom, de az anyagiak még rosz- szabbak, mint voltak. Amig munkanélküli voltam, hetenként kaptam 26 dollárt, most dolgozom, de csak 3—4 napot hetenként és a múlt héten például 818.74 volt a tiszta jövedelmem. A csökkentett munkanapokat azzal indokolták, hogy rossz volt a város vízellátása, aminek persze mi isszuk meg a levét. Remélem, hogy’ rendesen logok dolgozni a jövő héten és meg lesz a heti 32 dollárom tisztán (órabérem $1.05). De már megállapítottam, hogy a munkáltatók valóságos vérszemet kaptak. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy ez miben mutatkozik. A második ok az, amiről írni is akarok: a disz- szidensekkel kapcsolatban a lapban megjelent levelek. Ha szeretettel is fogadtak volna, mint uj amerikást, még sem tudtam volna olyan kivándoroltak szemébe nézni, akik a Horthy-fasizmus, vagy a földinség és mérhetetlen nyomor elől menekültek ki. Ott éreztem volna a szemükben a kérdést: hát te minek jöttél ki? A sok miért engem villámként ostorozott volna. Egyes levélírók ugyanis elfelejtenek különbséget tenni a most disszidáltak között. Egy kalap alá vesznek minden uj magyart és “szabadságharcosnak” neveznek mindenkit, legalább is ez csendül ki a levelekből. Egyesek nem értik meg, hogy' sok disszi- denst csak az áradat hozott magával, még olyanokat is, akiknek otthon van a helyük és boldogulásuk. Engem is a légnyomás vágott külföldre, amit életem egyik tragédiájának tartok. Sokak előtt csak a szájhősök és szabadságharcosok tűnnek fel akár megjelenésükkel, akár magaviseletükkel; igaz, hogy mindig valami bajt okoznak, de ne feledjék el, hogy sok magyar, aki nem tartja magát “szabadságharcosnak” hallgat, mert elvégre mindenki tudja, hogy itt csak a szabadságharcosoknak van helyük. így tehát nem csodálkozom, hogy a levelek többsége elitélő. A sok hallgató közül én néha-néha az újságon keresztül megszólalok és most is kijelentem, hogy nem azonosítom magam a “szabadságharcosokkal”, még akkor sem, ha a más Ingét reám akar- ■ ják adni. S ha pillanatnyilag rosszul állok is, kitartó vagy’ok. Most a saját szememmel győződhetek meg a kapitalizmus átkos vivmány’airói, kezdve a» négereken a munkásosztály kizsákmányolásáig. Látom, hogy csak eszközök vagyunk a nagytőke kezében. Ha a sorsom már úgy fordult, hogy idekerültem, nem bántam meg, mert legalább beszámolhatok élményeimről, ha hazamegyek és elmondhatom, hogy amerikai utam egyre jobban megérlelte bennem a szocializmusban való hitet' és most már világosabban látom a célt. Visszatérek oda, hogy a régi amerikások felteszik a sok miértet. Az egyik azt Írja, hogy vonjuk felelősségre a félrevezetőket. Vegye tudomásul, tisztelt levélíró, hogy ami Magyarországon történt, azért ön is felelős. Felelős vagyok én is, felelősek vagyunk mindannyian, az egész világ népe, a Szovjetunió népe is. Miért? Mert a világon fennálló bajok és kellemetlenségek okozója a kapitalizmus. Tehát hogy több baj ne legyen, a kapitalizmus minden válfajának buknia kell. Most itt vagyok és én jogosabban vonhatnám önöket felelősségre, mert mi európaiak már évszázadok óta harcban álltunk minden elnyomó szervvel szemben, örökös háborúskodás, mig végre az orosz forradalom győzött és a szovjet segítségével sok európai nép felszabadult 1945tben. Amig a végső győzelem nem jön el, addig a bajok egy része fenn fog állni. Itt még kapitalizmus van és ennek köszönhető a magyarországi ellenforradalom. Itt a munkásosztály, a lincolni időket kivéve, félig pihen, semmi különös megrázkódtatást nem okoz a kapitalizmusnak. Amibaja van, azt mi, keletiek okozzuk. Én tehát külön csoportokat nem vonok felelősségre, mert mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy még egyes területeken kapitalizmus létezik. A cél mindenhol ugyanaz. Ezért kérem a tisztelt írókat, hogy ne rágódjanak ilyen kicsiségeken, hanem a bajok igazi okozóját keressék, mert azt kell kiküszöbölni. Ez pedig még szorosabb összefogással, még nagyobb harckészséggel és a világ munkásosztályának eggyé hangolásával érhető el, hogy többé ne lehessünk eszközök a tőke kezében és ne kelljen attól tartanunk, hogy a vágóhidra küldenek bennünket. Ezt persze nem azért irtani, hogy ezzel az uj- amerikások ügyét lezárjam, hiszen mindenkinek joga van nézetét kifejteni az újságokon keresztül és kritizálni, csak arra kérem önöket, hogy lehetőleg építő kritikát gyakoroljanak és helyes vágányon haladó bírálatot mondjanak. Ne idege- nitsük el a közeledő újakat. Hibátlan ember nincs, de ügyeljünk éberebben, mert vannak a kapitalizmus harapófogójában tudatos rombolók és ezeket felszinre kell hozni az újság hasábjain. Végezetül annyit, hogy nyújtsunk jobbot a közeledő újaknak. Megígérem, hogy hiányzásom a banketten pótolni fogom valamelyik későbbi összejövetelen. Anti—ujamerikás a lap olvasója és bírálója A bajt a gépekre hárítja Tisztelt Szerkesztőség! Olvasom a lapból is. hogy a U. S.-ben nő a munkanélküliség. Itt Kanadában is úgy van. Mifelénk szénbányák vannak és itt is lefizetik a munkásokat egvre-másra. Három bánya van, s már a munkásoknak több, mint a felét elbocsátották. Most mehetnek a reménytelenségbe, mert az a kis munkanélküli segély, amit kapnak, a családoknak éppen hogy az élelemre elég. De akinek házbérletet is kell fizetnie, s nagyobb családnál a ruházati szükségletek, ott bajok vannak. A gyermekek nem tudják megérteni, hogy mi az oka annak, hogy nincs cipőjük. Nagyon jól tennék a szülők, ha egy kicsit felvilágosítanák a gyermekeiket, hogy nem azért van ez, mert ennek igy kell lenni, hanem azért, mert a bányabárók megszedték magukat pénzzel és most a munkások helyett gépeket alkalmaznak. E. Coulee-i olvasó KÖSZÖNTÉS Tisztelt Szerkesztőség! A bolygók repülnek a mi földgolyónk körül, a békegalambok is turbékolnak. Egyszer csak felröppen majd a kínai Tusnik a béke énekével. Nagyon kedves ez az ének a dolgozóknak, mind megértik bármilyen szinü, vagy nyelvűek legyenek is. Amikor ezt a szép békeéneket hallgatom lelki füleimmel, ugyanakkor hallom a saskeselyük vad károgását is, melyek prédára lesnek és éppen a mi aranyos, szeretett galambjainkat akarják elpusztítani. A harci készület folyik a keselyük táborában, a békegalambok készülnek a védelemve. A szerencse'arra az oldalra fordul, melyet a dolgozók milliói táplálnak. Aki szereti a galambot, az annak ad táplálékot, aki azonban a saskese- lyüt szereti, az lelövi a galambot és odaveti a keselyük martalékául. Ezért, dolgozó testvérem, nézz a Sputnikra, az Explorer-ra, s majd a Tusnikra és azoknak a fényénél lásd meg önönmagad, hová is tartozol mint ember? A keselyük, vagy a békegalambok, a békés tudomány, vagy a gyilkos háború táboráRI Äi* *«7.Á ££.- ■■lo’iry .' ________—_________________________ ba. Juttasd el a táplálékot meggyőződésed szerint. A saskeselyük barátaitól még a legtisztább buzaszemek sem kellenek a mi galambjainknak, mert éppen azokkal mérgeznék halálra őket. A galambszerető dolgozóknak itt van a helyük, hogy tápláljuk a mi magyar nyelvű turbékoló 55 éves békegalambunkat: a Magyar Szót, ami egyetlen reményünk itt az édes szülőhazától tá- volesö fogadott hazánkban. Ez turbékolja el nekünk szülőhazánk fejlődését, az azzak járó küzdelmeket. Összeköt bennünket érzésben a szülőhazában élő véreinkkel. Szeretettel köszöntőm ezt a Magyar Szót.Kozma, kanadai farmer Megszívleljük a jótanácsot Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék pár szót Írni a január 30-iki számban megjelent “Egy ügyvéd kálváriája” cimü levélhez, mert amikor azt elolvastam ezt a gondolatot ébresztette fel bennem: “így hát csakugyan igaz, hogy olyan rettenetes gonoszságok mentek végbe Magyarországon és igy ott csakugyan forradalom, — még hozzá jól kiérdemelt forradalom — és nem ellenforradalom volt!” De nemcsak bennem, hanem minden más olvasóban ugyanezt a gondolatot ébresztette ez a levél. Én jól tudom, hogy ilyesmit önök semmi szin alatt sem akartak. Ez a Dr. Virág Gyula nem egyszerű munkás, hanem mint maga is Írja “hires” ügyvéd, tehát tudnia kellene, hogy ha haza akar menni, annak az útja az, hogy ügyét a magyar hivatalos hatóságok elé terjeszti és nem a Magyar Szó hasábjain akarja kiharcolni. Miért nem követte azt a nagyon természetes utat ? Átnéztem a levelet, találtam benne összesen 27 állítást (statements), 11-et, amiben önmagát magasztalja és 16-ot, amelyben szörnyű vádakat emel egyének és intézmények ellen. Az ilyesmit csak akkor volna szabad lehozni, ha lehetne azon állításokat ellenőrizni, még pontosabban, HA A SZERKESZTŐSÉG AZOKAT ELLENŐRIZTE VOLNA. Miután arra semmi eshetőség' sincs, kár volt a dolgot lehozni. Mert azért, hogy ez az ügyvéd megállapítja önmagáról, hogy ő “jobb sorsra érdemes, tisztességes, becsületes és szorgalmas ember”, még nem bizonyos csak azért, mert ő mondja. Másoktól kellene azt hallani és nem ő tőle. Annyit tudok mondani, hogy a magyar disszi- densek között igen sok nagyon ravasz ember van. akik visszaélnek az önök (vagy a régebbi amerikások) jóakaratával. Jelent már meg a Magyar Szóban más ilyenfajta levél is, de egy sem anv- nyira kirívó, mint a Dr. Virág Gyula levele. Én híve vagyok annak (és ez volt vezető irányom a Bérmunkásnál is), hogy helyt adjunk a lapban a szocialista országokra vonatkozó dicsérő és lesújtó kritikának egyaránt. De tudván azt, hogy a kárhoztató (lesújtó) kritikát halomszámra készítik, részben fizetésért, részben elfogultságból, tehát az ilyen kritikát csak akkor közöltem, ha az abban adott állítások igaz vo! áról valami módon meggyőződést szereztem. Ebben az esetben a lesújtó kritika is hasznos lesz, ellenkező esetben azonban csak segítünk terjeszteni a népi köztársaságokról terjesztett rágalmakat és hazugságokat. A Dr. Virág levele száz százalékosan ebbe a kategóriába tartozik. Remélem, hogy a szerkesztőség megérti kifogásomat és a jövőben elővigyázatosabb lesz. Geréb József Víszonflálsii a szileíöMér Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam feb. 13-i lapunk cikkét, Látogatási szabadságot Magyarországra címen. Kn is nagyon örvendek, hogy a lapunk szerkesztői megmutatják, hogy -szivükön viselik az amerikai magyarság sorsát és azon fáradoznak, hogy megnyissák az utat a haza vágyó látogatók részére. Én is, akár csak a többi régi amerikás nagyon szeretném meglátni kedves rokonaimat és testvéreimet, szülőföldemet, amit már 37 éve nem láttam. Nagyon szomorú, hogy a többi magyar lapok és intézmények nem törődnek azzal, hogy megnyissák az utat Magyarországra. Mi, munkások nem politizálni mennénk haza, hanem rokonainkat és szülőföldünket meglátogatni. Mit szólnak ehhez azok, akik lapunkat bántalmazzák? Részemről köszönet a szerkesztőségnek, amiért az öreg amerikások érdekében fáradoznak. Egy pennsylvaniai bányász VIGYÁZZUNK A BÍRÁLATTAL!
