Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-27 / 9. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 27, 1958 F TUNISZ AZ EGYESÜLT NEMZETEDHEZ FORDUL Tunisz az Egyesült Nemzetek Biztonsági Tanácsa elé vitte Franciaország elleni panaszát, Sakiet-Sidi-Youssef súlyos bombázásáért, amelyben 68 ember lelte halálát. James J. Wadsworth az Egyesült Államok és Pierson Dixon Anglia megbízottja bejelentette, hogy a két kormány készen áll “jó szolgálatait” felajánlani s a Tunisz és Franciaország közti kiegyezést létrehozni. Erre a Biztonsági Tanács felfüggesztette a kérdésben a vitát és az ülésszakot bezárta anélkül, hogy másik időpontot tűzött volna ki a vitás kérdés újbóli felvételére. Mongi Síim, Tunisz washingtoni követe tiltakozott az ülésszak határtalan elnapolása ellen és fenntartotta magának azt a jogot, hogy a Biztonsági Tanácsot rendkívüli gyűlés tartására szólítsa fel, ha a békítési igyekezet nem fog sikerülni. Diplomáciai vélemény nagyon szűkszavú volt afelől, hogy a “jó szolgálat” ajánlata hogyan és mi célból került felszínre. Kik és miért látták jobbnak, hogy egy nyugati nagyhatalom eme véres s barbár támadása a békés arab lakosság ellen ne kerüljön részleteiben a világ közvéleménye elé és hogy az Egyesült Nemzetekben többségien levő szines világ képviselői ne szólalhassanak fel e kérdésben? 3urguiba álláspontja Habib Bourguiba, Tunisz elnöke elfogadta a békéltetési igyekezetei, sőt szükségesnek tartja Anglia és Amerika nyomását Franciaországra az Algéria elleni háború beszüntetésére. Mert szerinte ez a kulcskérdés, nem pedig az algér-tuniszi határ, ami az előbbinek elintézésétől függ. Tunisz nem semleges abban a harcban, melyben az algérok függetlenségükért küzdenek, a francia kormány pedig a lázadás letörésére törekszik, mondotta Bourguiba. “Minden segítséget megadunk a felkelőknek, a háborún kivid. Mi olyan helyzetben vagyunk, mint az Egyesült Államok volt a 2-ik világháborúban a szövetségesekkel való viszonyában. Nem vagyunk hadviselő fél, de semlegesek sem vagyunk. Nem engedhetjük meg a franciáknak, hogy határunkat algér testvéreink elől elzárják”. Követeli, hogy a francia kormány azonnal vonja vissza 15 ezer katonáját Tuniszból, és március 20-i határidőre Tunisz függetlenségének második évfordulójára ürítsen ki minden támaszpontot az országban, esetleg a Bizerte-i tengerészeti bázis kivételével. Egy éven belül azonban innen is távozzon, esetleg azzal a feltétellel, hogy ezt akkor a NATO-erők vegyék át. Mert Bourguiba nyugatbarátnak vallja magát. 4 drótakadály nem akadályozza ci fegyverszállítást Egy amerikai ujságiró személyesen végzett terepszemlét a tunisz-algéri határon és jelentése 1 eszámol arról a villamosított kettős drótakadály- i ól, amit a francia kormány 135 mérföld hosz- szuságban, 2 millió 400 ezer dollár kiadással épített a célból, hogy megakadályozza a fegyverszállítást Tuniszból Algériába és az üldözött algér lázadók menedékét Tuniszba. Célja nem sikerült. Maguk a franciák úgy gondolják, hogy a fegyver átszállítását legfeljebb 20-százalékkal csökkenti a drótakadály, amit a fegyerszállitók el tudnak vágni, de ugyanakkor megszólal a jelzőkészülék a katonai hadiszálláson és katonai csapatok érkezése visszavonulásra készteti egyidőre eket. Tunisz erőszakkal zárta le a. francia konzulátusokat Franciaország elhatározta, hogy Algériában a tuniszi határ mentén 200 mérföld hosszú és egyes helyeken 15 mérföld széles földterületet senki földjének fog kijelölni és a drótakadályon innen felállított haderejét felhatalmazza arra, hogy az azon a területen megjelenő egyénekre vagy rajta átvonuló repülőkre lőhessen. Ez az eljárás 70-—80,000 polgári lakost fog hontalanná tenni, mert el kell hagyják lakóhelyüket, mely ezen a területen van. Tunisz kormánya nyolc nappal ezelőtt követelte, hogy a francia kormány hívja vissza az országban működő konzuljait. A francia kormány ellenállt a követelésnek. Végre a tuniszi kormány erőszakkal zárt le négy városban levő francia konzulátusi és egy alkonzuli épületet és a francia tisztviselőket rendőri kísérettel vitte a fővárosba, ahol szabadon engedte őket. Ezen intézkedés megtorlása volt annak a francia eljárásnak, amivel a francia hadsereg letartóztatott és éjszakán át börtönben tartott egy tuniszi tisztviselőt Remada, Tunisz-Szahara-i városban. Diplomáciai körökben félnek attól, hogy az incidens kerékkötője lesz a francia-tuniszi kiegyezkedési kísérleteknek. Tuniszi hazafiak máris úgy emlitik az amerikai-angol beavatkozást, mint “kiegyezést elhárító kísérletet.” Néhány megjegyzés Irák-Jordánia Föderációjáról “Ha ketten csinálják ugyanazt, a dolog nem ugyanaz” — önkéntelenül is ez a régi latin közmondás jut az embernek eszébe, ha arra gondol, hogy Irak és Jordánia föderációra lép egymással. A két ország — amint hírül adják — közös hadügy-, külügy- és gazdasági minisztériummal, közös lobogóval rendelkezik majd — s miközben mindkettő megtartja külön uralkodóját, parlamentjét és kormányát, közös szövetségi parlament is ülésezik majd. A sziriai—egyiptomi unió, az Egyesült Arab Köztársaság az arab nacionalizmus előretörő, an- tiimperialista mozgalmának terméke. A két országot az arab szolidaritás láthatatlan, de erős falai kötik össze. Ezzel szemben az iraki—jordániai államszövetség épülete mögött idegen árnyék körvonalai sej- lenek fel. A Wall Street közel- és közép-keleti politikája az utóbbi időkben egyre-másra szenvedte el a kudarcokat, feltehetően abban reménykedik, hogy a föderáció uj nyugatbarát arab egységmozgalom vonzó központi mágneseként hat majd. Az Eisenhower-doktrina korántsem váltotta ki az arab népekben a Washingtonban hőn remélt visszhangot. S Dulles személyes megjele- , nése a bagdadi paktum legutóbbi ülésszakán Ankarában : nem hatott varázsszerként. De azért nem helytelen, ha az uj államszövetséget az ilyen irányban ható erők térnyeréseként fogjuk fel. E növekedésnek azonban nyilvánvalóan határt szab az arab népek közhangulata, amely Irak kormányköreinek jelentős részét —• a sziriai válság idején elhangzott néhány szolidaritási nyilatkozat ellenére is — “az arab ügy árulójáénak tekinti. S akármilyen nyugati szándékok lappanganak is az ilyen államszövetség helyeslésének hátterében: az államszövetség mégiscsak arab tömörülés, amely közvetlenül arab országokat köt össze, ennek a ténynek a jelentőségét pedig nem szabad lebecsülni. A jövő halomra dönthet bizonyos várakozásokat, s azzal lepheti meg a világot, hogy a két arab tömörülés közeledik egymáshoz annak az antiimperi- alista arab nemzeti törekvésnek a jegyében, amelyet a történelmi fejlődés szükségszerűsége fejlesztett ki, s ezért erősebb a múló pillanatoknál. EREDMÉNYESEN VÉGZŐDTEK a kínai-koreai tárgyalások A Kínai Népköztársaság kormányküldöttsége feb. 14-én délután Csou En-laj miniszterelnök vezetésével megérkezett Phenjanba. Az ünnepélyesen feldíszített repülőtéren Kim ír Szén miniszterelnök és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának vezetői fogadták a kinai küldöttséget. Kim ír Szén hangoztatta: meggyőződése, hogy a kinai kormányküldöttség látogatása mégjobban megszilárdítja a két nép hagyományos barátságát. Csou En-laj válaszában hangsúlyozta, hogy a kinai kormány és a kinai nép teljes mértékben támogatja a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának a koreai kérdés békés megoldására tett javaslatait és kész tevékenyen hozzájárulni azok megvalósi- tásához. Pvongyangban gyűlést rendeztek a kinai kormányküldöttség tiszteletére. A nagygyűlésen Csou En-laj beszédet mondott. A jelenlegi nemzetközi helyzet — mondotta — kedvező a koreai kérdés békés rendezésére. A szocializmus erői túlsúlyban vannak az imperializmus erőivel szemben, a béke erői nagyobbak a háború erőinél és ezért a nemzetközi helyzet olyan fordulóponthoz érkezett, ahol a keleti szél erősebb, mint a nyugati szél. A Szovjetunió legújabb kezdeményezései méginkább ebben az irányban hatnak. Ebben á helyzetben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya.javaslatokat tett az összes külföldi csapatok Koreából történő kivonására és az ország békés egyesítésére. Ezek a javaslatok nemcsak az egész koreai nép nemzeti törekvéseit tükrözik, hanem uj és reális utat is nyitottak a feszültség enyhítésére a Távol- Keleten. Kivonják a kinai csapatokat Koreából Pvongyangban kiadott Észak-Korea-i s kinai közös nyilatkozat szerint a koreai háborúban részt vett és azóta Észak-Koreában állomásozó kinai népi önkéntes csapatokat vissza fogják vonni. Ez meg fog történni tekintet nélkül arra, hogy az Egyesült Államok és az Egyesült Nemzetekhez tartozó más országok elfogadják-e a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság előbbi ajánlatát, hogy ők szintén vonják ki a Dél-Koreában állomásozó csapataikat. A kinai önkéntesek visszavonása április 30-án veszi kezdetét és fokozatosan az év végével lesz befejezve. A State Department értekezletet hiv össze Arra a hirre, hogy a kinai népi önkénteseket visszavonják Koreából) az Egyesült Államok egy gyűlés megtartását határozta el az Egyesült Nemzetek koreai haderejét összeállitó 16 ország követeivel. A visszavonás hírére Washingtonban az első visszahatás az volt, hogy ez nem jelenti szükségszerűen az amerikai csapatok visszavonását is. De egyes szövetséges diplomaták véleménye az, hogy a praktikus politika szempontjából nagyon nehéz lesz idegen csapatokat tartani Koreában, ha a kínaiakat visszavonják. 1951-ben az Egyesült Államok egy határozati javaslatot fogadtatott el az Egyesült Nemzetekben, mely a Kinai Népköztársaságot “támadó nemzetnek” bélyegezte meg, mert megengedte, hogy a háború alatt kinai önkéntesek menjenek Észak-Koréa segítségére. Még ma is erre alapozza tiltakozását Népi Kínának az Egyesült Nemzetek tagjai sorába való felvétele ellen. AZ ORSZÁG 17 ÁLLAMÁBAN a “Traffic“ bi- mságon a biró csak olyan hajtásikihágások tárgyalásáért kap fizetést, ahol marasztaló Ítéletet hoz, vagyis kollektál. Ezt az eljárást már 1927- ben alkotmányellenesnek találta a Legfelsőbb Bíróság, de azért ezen államokban ma is gyakorolják. LUTHER H. HODGES, North Carolina kormányzója kritizálja Eisenhower elnök ama elgondolását, hogy a kormány hagyja abba a népjóléti és egyéb közjót szolgáló programokat és bízza azokat az egyes államokra. E javaslat mögött leginkább'-olyan csoportok állnak, amelyek semmit , sem akarnak csinálni. Úgy érvelnek, hogy a segítséggel a kormány az államok szabadságát korlátozza. Ha pedig az államok kezdeményeznek valamilyen közintézményt, akkor attól félnek, hogy a városok szabadsága kerül veszélybe és igy tovább. Ez azonban csak szemfényvesztés, mert igazi céljuk az, hogy “semmit a közönség javára!” A nép csak arra való, hogy adót fizessen, amely alól a gazdagok nagyszerűen tudnak kibújni. Korunk legelsőrendübb' problémája, hogy miként alkalmazzuk intelligenciánkat a legjobban az emberiség megmentésére. Érthetetlen dolog, hogy miért kell józan eszünket, a tudomány nagyszerű alkotásait gyilkos fegyverek és más öldöklő szerek gyártására használni, amelyek előbb-utóbb az egész emberiség kipusztitására vezetnek ahelyett, hogy e tudományos eredményeket az élet jobbá, biztosabbá és boldogabbá tételére használnánk. Külpolitikai Szemle
