Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-02-20 / 8. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 20, 1958 12 , . .. : ff, \ Magyarország 4.C ■- ••.’ÍJöv« Jvy tla ai MAGYAR MÉRNÖKÖK TALÁLMÁNYA OLCSÓBBÁ TESZI AZ ERŐMÜVEK MŰKÖDÉSÉT A Reynolds News január 28-i száma első oldalán a következőket jelentette: Anglia atomügyletet kötött Magyarországgal, amely talán meg fogja szüntetni annak szükségességét,’ hogy tengerparti tájakon építse ki atomerőműveit. Két magyar mérnök: Heller László és Éorgó László olyan léghűtéses kondenzátorokat tajájí fel, amelyek függetlenné teszik az atomerő-ájjÍQjpásokat a költséges vizhütéstől. Mint ismeretes, az atomerőmüvek részben gőzfejlesztés, £<|szben pedig hűtés céljára igen nagy mennyiségű ívizet fogyasztanak s ez a tény mindmáig eleve meggátolta az atomerőmüvek építésének földrajzi lehetőségeit. A Heller—Forgóféle léghűtéses kondenzátor az atomerőmüvek generátorai által felhasznált gőzt levegővel hüti le, s mint vizet vezeti vissza a kazánba, illetve a reaktor típustól függően a reaktorba. A Reynolds News közlése szerint a két magyar feltaláló tagja volt annak a magyar kereskedelmi küldöttségnek, amely az elmúlt héten szerződést irt alá az angol villamossági hatósággal. Az English Electric, az angol villamos erőmüvek üzemeit vezető állami szerv a megállapodással kapcsolatban közölte: “Hónapokon át folytattunk kutatásokat ilyen tipusu léghűtéses kondenzátorokkal”. Az angol rádió a megállapodás aláírása után két adásában méltatta a találmány műszaki jelentőségét. Heller László, a budapesti Műszaki Egyetem tanára, Forgó László pedig a HŐTERV mérnöke. Találmányukat már korábban szabadalmaztatták s az elmúlt hetekben a Komplex külkereskedelmi jogtanácsosával és a Jászberényi Apritógyár igazgatójával együtt folytattak tárgyalásokat Londonban. A megállapodás annál nagyobb jelentőségű, mert a léghűtéses kondenzátor Magyar- országon gyártható alkatrészeit mi szállítjuk. — Magyarországi riport — Már rég pem írtak filmről oly sokat, mint a “Dani”-ról. Mindnyájunk ismerőse a kisfiú, akinek nevelőanyja férjhez megy, gyereket vár és ezért visszaviszi vérszerinti anyjához a gyereket. És ott sincs már számára hely. A filmről csak annyit: az ember elfelejti, hogy filmet lát. Magával ragad a történet sodra (épp mindennapiságával, az ismerős pesti környezet- rajzával —: Szemes Mariann jó, kevés, egyszerű szövegével) —- a riport hitelességével hat. Amikor a gyerek az ajtó élőtt hallgatózik s megtudja, hogy: “Anyu — nem anyu — én nem kellek senkinek” — elszalad és a vonat elé veti magát. Aztán jön a mentőkocsi. A gyerek él — az anyja beszállhat :— mondja az orvos. És most látjuk Páger arcát, amikor az ő tiszta kis felesége, két kislányának anyja megindul a kocsi felé. — Te? — kérdi és zárkózott arcán látszik, hogy most az élete omlik össze. Aztán már any- nyit kérdez nagyon emberi hangon a mentőorvostól : “Életben marad ?” Nagyon .kevés színész van a világon; aki ezt igy tudta volna kérdezni, hogy érezzük: ő most már azt akarja, hogy éljen ez a gyerek. Akárkié. — Remény mindig van — mondja a mentőorvos szárazon, S a filmnek vége. De mi lesz aztán Danival? — kérdezi sok kisirt szemű nő a moziból kifelé jövet. *** M: lesz Danival? — kérdezem Szemes Mihályt. Ugyanis úgy tudom, hogy ő ismeri az igazi Danit, akiről a felesége a filmet irta. A Gyermek- védelmi Osztályon találtak rá, körülbelül másfél évvel ezelőtt, témakeresés közben. — Az igazi történet — meséli a rendező — még durvább. A valóságban a nevelőanyja uj szerelmese egyszerűen megfogta a gyereket és elvitte a valódi anyához. Az — akárcsak a filmen — tudni sem akart róla. Állami gondozásba került az igazi Dani; a kisfiú nevelőanyja kapujáig szökött, ott lekuporodott, mint egy kivert kiskutya. Megleste a férfit, aki felment hozzá és ott volt egész éjjel. A rendőr talált rá, félig megfagyva. — Ezután háromszor kísérelt meg öngyilkosságot: kétszer aszpirinnal, egyszer autóbusz elé ugrott. Semmi baja sem lett. De a gyermekvezetőnő . a magáéból pénzt adott a konyhalánynak, hogy törődjön kissé ezzel az anyai szeretetre éhes kisgyerekkel. Az haza is vitte a saját gyerekeihez játszani néha. Itt tartottunk, mikor megismertem. Azonnal meghivtam magunkhoz; a két pipi lányom felnézett a nagyfiúra, elfogadták pajtásnak. A gyerek eleinte morcos volt, aztán lassan felengedett, bizalmas lett velünk. Amikor intézetbe került, úgy látogatott meg minket vasárnaponként, mintha hazajönne. És ugyanolyan jogai is voltak nálunk, akár a két kislánynak; nyitva állt előtte a spájz, minden szekrény és a szivünk. — Azt hittem, nyugodt lehetek felőle. Aztán egyszer elhozta a haverját is. És másnap hiányzott' egy háromszáz forintos nyereménykötvény és kétszáz forint a fiókomból. — Elővettem a gyéreket. Bevallott mindent, elmondta, hogy a másik, nagyobb fiúval elmulatták a pénzt. Megígérte, hogy ezután nem barátkozik vele többet. A fiókot ezentúl bezártam. Egy darabig nem történt semmi. Aztán jött egy telefonhívás: “Halló, Szemes lakás? Itt önkiszolgáló bolt. Van önöknek egy ilyen és ilyen nevű nevelt fiuk?” — Vállaltuk. — Igen — mondta a feleségem. Hát szóval a gyereket lopáson érték. Nem volt sok: csokoládé, cigaretta. — Mari azonnal leszaladt és kifizette. Akkor már nagyban dolgoztunk a Danin. Szívügyünk lett. Rettenetesen fájt volna, ha közben az igazi, a modell elzüllik. Tudtuk persze, hogy amelyik gyerek lop — az nem kap elég szeretethet. Szóval mi is hibásak vagyunk. Úgy látszik, vasárnaponként nem elég. .. — De hát több nem telt tőlünk. És, sajnos, úgy nézett ki, hogy a gyerekkel csakugyan baj van, mert pár hónappal később egy vasárnap a karján felejtette az órámat és elcsente a kislányom csavaros ceruzáját és töltőtollát. — Élszaladtam reggel az intézetbe a fiúhoz. Az iskola előtt találkoztam vele. Az órám akkor is a karján volt. Azt csakugyan csák magán felejtette. De a töltőtollról azt mondta: nem vette el... i — Én hiszek neked —- mondtam —, de tedd meg nekem, hogy kifordítod a zsebeidet. Elsápadt, de megtette.' Ott volt a töltőtoll is, meg a ceruza. — Most, sajnos, beszélnem kell a nevelőddel — mondtam — és karácsonyig nem jöhetsz hozzánk. Ha addig nem lesz semmi baj, elfelejtjük ezt az egészet. • * A gyerek leszegte a fejét. — Én pedig beszéltem az igazgatójával. Azonnal éreztem, hogy igazi pedagógus. De legnagyobb megdöbbenésemre, fogalma sem volt a gyerek történetéről. Az intézetből, ahonnan ide került, senki se mondta el az igazgatónak. Tőlem tudta meg. \ — Azt felelte, azonnal közli a gyerek nevelőjével, aki a “nehéz esetek” specialistája. Azóta őszintén szólva nem tudom mi lett vele, a premier, uj munkák, a feleségem Egyiptomban filmezik, a két, kislánnyal is többet kell foglalkoznom, nem szép tőlem, de nem érdeklődtem a mi Danink után. * * * Együtt megyünk el az intézetbe. Elkészültünk arra, hogy panaszokat fogunk hallani: hát bizony az ilyen gyerekkel nehéz boldogulni... Az igazgatót nem találjuk. Azt a bizonyos nevelőt sem. — Sajnos már nincs nálunk a gyerek ÍGÉRJENEK annyit, AMENNYIT BETARTHATNAK! — Magyarországi riport — Még mindig nem történt semmi... címmel a múlt év november 21-én ismételten foglalkoztunk a tiszapalkonvai állapotokkal. A cikkben többek között arról volt szó, hogy számos tisza- palkonyai dolgozónak nincs rendes otthona. A cikk bírálta a 31. számú Építőipari Vállalatot, mert nem adta át határidőre a 'készenléti fakótelepeket, bírálta az uj városban épülő lakások igazságtalan elosztását. Befejezésül pedig kérdést tettünk fel: mit tesz a Nehézipari Minisztérium és az Építésügyi Minisztérium a tisza- palkonyai viszonyok megjavítására? A cikk megjelenése után kérdésünkkel levélben is megkerestük a két minisztérium vezetőit. Csakhamar választ is kaptunk. Az Építésügyi Minisztérium válaszában helyteleníti, hogy nem irtuk meg a cikkben, milyen okok miatt húzódott el a lakótelepek és a legény szálló átadása. A készenléti épületek megépítésére ugyanis a megbízást csak 3 évvel az erőmű építkezésének megkezdése után kapta meg az Építésügyi Minisztérium, a tiszapalkonyai lakótelep nem szerepelt a kiemelt munkák között. “Nem felel meg a tényeknek — Írja a minisztérium —, hogy a munkát’a vállalat elhanyagolta. A vállalat a lemaradás ellenére a legényszállót és a két épületet még ez évben (1957), a harmadik lakóépületet pedig január hónapban befejezi.” A Nehézipari Minisztérium válasza már több konkrét intézkedésről számol be. Többek között utasították a Villamosenergiai Tatarozó és Épitő Vállalatot, hogy a szakipari munkák befejezéséhez szükséges szakmunkásokat irányítsa az építkezéshez. A minisztérium szerint ezzel a segítségével két, 12-lakásos lakóépület karácsonyig, a 60 személyes legényszálló pedig az év végéig (1957) beköltözhető lesz. A Tiszavidéki Vegyi Kombinát pedig 1957 végéig 79 kész lakást ad át erőműnek, további 97 lakást pedig közösen megállapított ütemterv szerint 1958 május 15-ig kell az erőműnek átadni. Mindkét minisztérium válasza tehát a múlt év végére Ígért jelentős változást Tiszapalkonyán. így hát mi is megvártuk az uj évet, s most ellenőriztük, valóra váltak-e az ígéretek. Az eredmény nem mondható éppen kielégítőnek. 1957 végéig csak egy 12 lakásos épületbe költözhettek be az erőmű dolgozói. A: második lakóépületbe csak a napokban költöznek be, a legényszállót pedig előreláthatólag februárban adják át. A harmadik iskolépület átadását márciusra ígérik. A Tiszavidéki Vegyi Kombinát is a múlt évben átadott az erőműnek 51 lakást, 28- cal még mindig adós. Nem vitatjuk: a 31. sz. Építőipari Vállalatnak is vannak érdemei. Megértjük azt is, hogy az Építésügyi Minisztériumnak és a Nehézipari Minisztériumnak is vannak tényleges néhézségei. Nem tudunk azonban egyetérteni azzal, hogy fontos kérdésekben, amikor emberek százairól, élet- és munkakörülményeik megjavításáról van szó, egves minisztériumok, felelős beosztásban levő elvtársak felelőtlen ígéreteket tesznek meg, amelyek megtartására nincs reális lehetőség. ígérni csak annyit szabad, amennyit be is tudunk tartani. DTESEL-MOZDONYOKAT GYÁRTANAK JUGOSZLÁVIÁBAN. — A jugoszláv vasutak korszerűsítése keretében a szlavonszki—brodi Gvuro Gyakovics üzem dieselmozdonyok gyártására rendezkedik be. A tervek szerint 600 lóerős vontatómozdonyokat, továbbá tolatómozdonyokat készítenek a következő években. — mondja az egyik pedagógus. A rendező és én egymásra nézünk. A fiatalkorúak bíróságára gondolunk, vagy a zugó mozdonyra ... de a pedagógus mosolyog: — A fiatalember úgy kitüntette magát a közös munkában, oly lelkesen segített apró építkezéseinkben, oly sok makkot gyűjtött, hogy csoportja rádiót vett magának és igy jutalmul a Gyermekvárosba küldtük. 3 úgy halljuk, ott is rögtön olyan talpraesetten viselkedett, hogy mindenféle külön feladatot biztak rá. Úgy látszik, most már elég a szeretet. Szinte hallani a követ, amely leesik a rendező szivéről. — Olyan töltőtollat veszek neki karácsonyra — fogadkozik —, hogy hét nyelven beszél! Fedor 19 TÖRTÉNT AZUTÁN DANIVAL? -.
