Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-02 / 1. szám
Thursday, January 2, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 A DALÁRDA ÜNNEPÉLYÉRŐL Tisztelt Szerkesztőség! Családtag voltam Becsben... Olvastam a nov. 14-iki lapban a Cleveland West Sidei Dalárdáról szóló cikket. Én is örültem annak, hogy olyan szép ünnepélyt rendeztek Fábián testvér 75-ik születésnapjára, Juhász lelkipásztor és a szebbnél-szebb magyar dalok előadásaival. De amikor a DP-khez értem, megálltam az olvasással. Én bizony nem adok nekiek igazat, mert a mostani disszidensek között kevés kivétel van, amit a március 14-én a saját házamban történt elbeszéléssel is igazolhatok. Megértem Cincár testvért, hogy nem ellenzi a disszidenseket. Igaz, van közöttük kivétel, mert sokat közülük a nyilasok, az Amerika Hangja, meg a Szabad Rádió najtott ki. ígértek nekik jó megélhetést, jó mun- " kát, jó fizetést, igy bedőltek és kaptak is ingyen utazást. Mi nem kaptunk ingyen utazást és minket nem öleltek keblükre, mint a mostani gyilkosokat, hősöket, akik a saját hazájukat rombolták, pusztították és munkás és paraszt testvéreiket gyilkolták. Nem ők a hősök, hanem azok, akik otthon védték a hazájukat! A magyar állam ki- tanitotta őket, igy köszönték meg. 46 óta-a munkások és parasztok felépítették a hazát, amit a nyilasok és horthysták, Szálasiék és Nagyferiék rombadöntöttek. A sok jobbsorsra érdemes disszidensek, akik nem fogtak fegyvert, igy váltak földönfutóvá és munkanélkülivé. Egy 19 éves rokonom került igy Kanadába tavaly. Azóta 3 hónapot dolgozott, most se munkája, se pénze, se téli ruhája. Ha ezeket emlegetné az a hires főszónok és emlékezne Kossuth imájára, amit 49-ben a Habsburg terror elől török földre menekültében mondott, hogy “kitárom reszkető karom...” akkor igazi magyarnak, de igy csak horthy-nyilasnak ismerem el őkéimét. A Dalárda vigyázzon, hogy nyilasok kezére ne jusson amit a munkásság részére építettek fel. Most rátérek a márc. 14-én hallottakra. Egy farmer ismerősöm egy' fiafal magyarral jött hozzám, akit egy pap ajánlott hozzá munkára. 4 éves fiacskája van; de felesége nincs. A beszélgetésből kitűnt, hogy Komárom megyei, de Pesten dolgozott, mint géplakatos. A felesége a határnál visszafordult, nem akart vele tartani. Kérdésemre, hogy miért csinálták azt a felfordulást a saját hazájukban, azt felelte, hogy rossz volt a helyzet Rákosi-Gerő alatt és jobb megélhetést és Rákosi-Gerő eltávolítását és helyettük Nagy Imrét akarták. Mondtam neki, hogy tudtommal Rákosi már régén lemondott, Nagy Imre meg minden követelésüket elfogadta, a magasabb fizetést, a beadások beszüntetését, akkor miért folytatták? “Még többet akartunk”, mondta, “szabadságot és hogy a menjen ki a ruszki.” “Mi úgy tudtuk, hogy ki is ment és nem csinált semmi kárt az országban”, mondottam én. “Mi csak erre vártunk”, mondta az én “szabadsághősöm”, mi már 55-ben meg voltunk szervezve az egész országban, mint földalatti szerye- zet. Volt nekünk mindenféle fegyver, ami csak kellett, bombapalackunk is volt. Azt adtuk a 11— 12 éves gyerekek kezébe, akik hátuk mögé dugták és úgy közeledtek a tankokhoz, mi meg utánuk. A magyar katonák őket nem bántották és mikor közel értünk kikaptuk a gyerekek kezéből és a katonákra dobtuk a bomba^alackokat. Lőttük őket agyon, ott ahol értük és igy mentünk tovább. Az AVH-ósokat lőttük, elmentünk a lakásukra és azt öltük meg, akit ott találtunk, nem törődtünk, anya, gyerek, fiatal, öreg. Az utcán, ha valaki rámutatott valakire, hogy az AVH- ós, lelőttük, ha nem is volt az. Mi eresztettük ki a foglyokat a börtönökből és Mindszentyt is. Amerika hangja zúgta a fülünkbe, előre, kitartani, jön az amerikai katonai segítség, de nem jött”. Kérdem tőle, hogy milyen szabadságot akartak ők? Nem a munkás-parászt népnek, hanem Mindszentyéknek, grófoknak, báróknak, régi gyártulajdonosoknak és nagybirtokosoknak, a csend őrségnek, hogy újból a nép nyakára üljenek és uralkodjanak a százezerholdas birtokokon. Ezeknek lett volna szabadság és az országban meglapult nyilasoknak, akiknek azelőtt “büdös paraszt” volt a munkás neve. így hát nem magukat illeti meg a “szabadsághős” elnevezés, hanem a magyar és szovjet katonákat és a munkás és parasztokat, akik ellenálltak a maguk gyilkosságaiknak. A lányom még azt is megmondta, hogy ártatlan vér tapad a kezéhez és lelkiismeretéhez, mert nem ismert se istent, se embert, csak gyilkolt anyát, gyermeket ártatlan embereket. Ilyennek képzelem el azt a “hős” főszónokot is. L. J. Háromnegyed éve is van már, hogy megtörtént velem, amit itt leírok. Alapjában véve szó- ' moru dolgok, hiszen disszidens időm emlékei ezek, dehát a jótékony idő és az események sok groteszk vonása csak azt hagyja emlékezetemben, ami torz, ami öngunyra késztet. . . . Hányqdtam már egy sort, mielőtt elhatároztam, hogy cselédnek állok. Most talán nem is - kell sokat firtatni, hogy miért maradt ez az egy választásom. Hosszú kálvária után rámmosolygot a szerencse. Egy magyar néni, aki már régen Bécsben él, telefonált egyik barátnőjének és hosszas tanácskozás után megyegyeztek abban, hogy a barátnőjénél fogok lakni, lesz egy szép kis szobácskám, és “Haustochter”, a ház lánya, házi lány, ahogy ők magyarázták, “családtag” leszek. Délelőttönként egy kicsit segítenem kell a nagyságos asszonynak, egyébként a férje minden nap kocsit küld érte és az egész család bent ebédel a városban, tehát főznöm nem kell. Délután szabad vagyok. Még ők mentegetődz- tek szegénykék, nehogy megsértődjem, ha nem étkezhetem a családdal az ebédlőben. Persze, persze, ők sokszor üzleti dolgokról is tárgyalnak és akkor nem kívánatos a jelenlétem. No és a' nagyságos asszonynak áldott jó szive van, nagyon meg leszek elégedve. Autójuk is van és délutánonként bevisznek magukkal a városba. Csodamód örültem, hiszen ez egyelőre nem is olyan rossz megoldás. Családtag leszek. Később rájöttem, hogy rendkívül okos dolog a cselédeket “családtagként” felvenni. így se adót, sem betegbiztosítást nem kell érte fizetni, jogait senki sem védi, a munkaadó nem is köteles bejelenteni és akkor teszi ki a szűrét, amikor jólesik. Hiszen felmondási idő sincs. De mindezt akkor még nem tudtam, igy még aznap elköltöztem Frau K.-hoz, uj gazdámhoz. 'Gyönyörű zpld Chevrolet jött értem. Amig uj otthonom felé kocsikáztunk, majd szét vetett az öröm.. Micsoda szerencsém van! Odahaza? Én, a szimpla értelmiségi. .,, mikor mentem volna Chev rolet-tel? De annyit már most is megjegyezhetek, hogy akkor utaztam először és egyben utoljára a házigazdám kocsiján. A nagyságos asszony olyan kedvesen fogadott, hogy majd elolvadtam. Azután megmutatta a szobámat. Jégszekrény, hatalmas ládák, bőröndök, silécek, használaton kívül helyezett székek voltak benne. No és az ágy, s egv mosdó. Az asz- szonyom mentegetődzött egy kicsit, de azért egy füst alatt megkért rá, hogy mindig készítsek be magamnak reggelre vizet és a szobámban mosakodjak meg. A fürdőszobát nem használhatom. Nyeltem egyet, de boldogságomban bántam is én a fürdőszobát! Azután megmutatta a lakást. Ez igen. Nyolc szoba. Ámuldozva néztem a gyönyörű bútorokat, a hatalmas szőnyegeket. Csak hárman laknak itt, de négy család is kényelmesen elférne a nyolc szobában. Sietve elhessegettem magamtól ezeket az illetlen népidémokratikus gondolatokat, hiszen nem vagyunk Magyarországon. Még beszélgettünk egy kicsit. Megtudtam, hogy a nagyságos asszony férje egy hajózási vállalat -tulajdonosa, rendkívül elfoglalt ember, sokat utazik, egy hét múlva például Amerikába repül. Fiuk 22 éves jogász, amellett rendező. Anyja szerint rendkívül tehetséges. Most vettek neki egy “autócskát”, “Volkswagent”, hiszen már nagy fiú, barátnője is van, egy színésznő és ehhez már saját kocsi illik.. . Azután asszonyom a szobámba küldött, feküdjek le, mert másnap reggel hétkor fel kell kelnem. Kavargóit a fejem az imént hallottaktól és sokáig forgolódtam az ágyban. Kis kocsi a fiúnak, nagy kocsi a papának.. . Micsoda nagy lakás... Az ur Amerikába utazik. . . Üzletember. . . Tőkés... Ahá, megvan, ez az a bizonyos szemináriumi figura. . . Na, szép kis helyre kerültem. .. Családtag vagyok egy tőkés famíliában/. . Másnap reggel fehér kötényt kaptam és megtudtam mit kell tennem. Első dolgom, hogy egy kis masinán kipréselem nyolc—tiz narancs Tevét, ezt isszák reggeli előtt. Nagyon tápláló. Azután készítsem el a reggelit, terítsek meg és szolgáljak fel. Amig ők étkeznek, tisztítsam ki az ur és a fiatal ur cipőjét, keféljem ki a ruhájukat. Ahogy mondta, úgy csináltam. Dfe az Önérzetemmel valami baj történt. . , v Cipőpucolás közben gyürögeteft egy kicsit a szégyen, de aztán alázatos lélekkel azon elmélkedtem, hogy nincsen ebben semmi lealázó, mert a munka nemesit. Hiába volt azonban minden elmélkedés, a nemesitő érzések egyre késtek, a torkomban pedig folyton gyűltek a keserű izek. Amikor azután a férfinépség elment otthonról, megkönnyebültem. Még jól is jött, hogy az asszony előszedette velem a porszívót, a pádlóke- fét és azt mondta, hogy “egy cseppecskét” taka-- ritsak ki, csak a három hálószobában és' az ebédlőben. Végig porszivóztam minden szőnyeget, azután felkeféltem a padlót. Letörtilgettérh a port és bizony dél lett, mire végeztem. Végül rendbehoztam a konyhát is. Közben a nagyságos asszony megfürdött, elegánsan feöltözött, telefonált a férjének a kocsiért, s aztán elment. Én ott maradtam, fáradtan', piszkosan és mérgemben esakazértis megfüröd- tem. Hat óra tájban hazajött a nagyságos asszony. A sofőr két kosárban déligyümölcsöt, különféle hideg ételt hozott. Én hozzáláttam a vacsora elkészítéséhez. Ez alatt bent Frau észrevette, hogy fiirödtem és igen neheztelt érte. Hiába mostam ki magam után a kádat, ő favaszaíly^dft nálam. Meglátta, hogy a súroló rongyot nem oda tettem. Rövid és szigorú kioktatás következett: nem egészséges, ha én is abban a kádban fürdőm, amelyben ők. Jó. Nem válaszoltam, csak hallgatMásnap újra kezdődött a munka, de most mai- mind a nyolc szobát ki kellett takarítanom. Délben újra elment, még meg is dicsért, milyen' ügyes vagyok. Délután volt, mire végeztem, de a lábam már remegett, hiszen mind a nyolc szobát lelkiismeretesen végigtáncoltam. Harmadnap ugyanez a munka, nyolc szobányi terjedelemben, ablaktisztítással egybekötve. Még enni sem volt kedvem. Mi vagyok én? Családtag? Vagy szabályszerű cseléd? Hiszen nem erről volt szó! Fizetést nem kapok, akkor meg mit dolgoztatnak itt engem reggeltől késő estig? Lázongani kezdett bennem — akkor először a szakszervezeti öntudat. Hol van itf.ii nyolc órás munkaidő?! Másnap este vendégek jöttek, s hogy addig se üljek tétlenül, frau Kreppl hozott nekem egy kosár vasalnivalót. A mosogatással úgy is várnom kell, amig elmennek a vendégek. Szóval a keser- gésre bőven ráértem ezen az estén. Vasaltam fél tizenkettőig, s könnyeim ráhullottak az ur gyönyörű fehér ingeire. Mit csináljak? Hiszen ezek becsaptak engem! Reggeltől éjfélig dolgozom, fizetést - nem kapok, szabadidőm egyenlő a nullával. Még az első két nap hagyján, de már egészen elszemtelenkedtek. Mindennap az a rengeteg szoba, a konyhasztal- lán állva kapom be az ebédemet, még leülni sincs, időm, mert közben felszolgálok. Estére bedagad a bokám, fürödni nem szabad -az asszony az asztalnál ülve dob nekem egy-egy szem fü- “gét és úgy kell elkapnom, nehogy-a földre essen. Naponta megaláznak valamivel. Másnap az asszonyom ágyban maradt és-amikor zsurkocsin az ágyához szánkáztattam az ebédet, szóbahoztam a dolgot... Tyűha. . . ami erre kirobbant abból a gömbölyű töltöttgalambból!. Nem részletezem. •niv.iwnn/ ■ Az. utolsó napon elfogyott a türelmem, végképp megelégeltem ezt a familiáris kapcsolatot. “Úrnőm” gorombán kifogásolni kezdte a munkámat. Kitört belőlem minden keserűség ; , — Ha nincs megelégedve a’ munkámmel, amit még sem fizet, csinálja maga! Ráér egész nap! Vagy ha nincs kedve hozzá, hozasson magának Stájerből egy eredeti osztrák cselédlányt és azt szekálja, ne engem.! . 4 .too Ez volt az első, de nem az utolsó.lecke nyugati “tanulmányutamon”. Csontos Erzsébet
