Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-04 / 27. szám
s AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 4, 1957 Magyarország Akcióban a magyar önkritika! M — MAGYARORSZÁGI RIPORT — Junius 1-én nyitottuk meg a, “Népszabadság takarékossági számláját”. Azóta már több mint 20 millió forintra rugó pazarlást mutattunk ki... Húszmillió forint. Óriási összeg: legalább 300 szép lakást lehetne ennyi pénzből építeni. Ezt a takarékossági számlánkban szereplő több mint 20 milliót persze nem tarthatja nyilván a Magyar Nemzeti Bank, az összeg mégis valódi, mert a népgazdaságot ért igazi károkról beszél. Rovatunk — sajnos — nem szenved anyaghiányban . . . Olvasóink levelei, munkatársaink vizsgálódásai egyaránt arról tanúskodnak, hogy gazdasági életünk szinte minden területén tapasztalható kisebb-nagvobb mérvű pazarlás. Miről írnak olvasóink? — A Népszabadság takarékossági számlája címére érkező levelek zöme bizonyítja, hogy a levélírók nyitott szemmel járnak az életben, nemcsak észreveszik, de igazán eb is ítélik a pazarlást. A levelekben egyszerű dolgozó emberek hívják fel a közönség, de különösképpen a gazdasági vezetők figyelmét az észlelt pazarlás megszüntetésére. A nép vagyonáért érzett felelősségtudat s szeretet csendül ki soraikból. Láng Andorné például levelében arról ir, hogy a dunaparton, a Margitszigetre átkelő hajó állomásának közelében egy esztendeje áll elhagyottan egy barnára festett autóbusz. így fejezi be levelét: “Eddig nem tudtam kinek szóljak erről, de azt hiszem, most jó helyre fordulok, hogy felhívjam a figyelmet államunk egy kallódó vagyontárgyára, amely bizonyára még ilyen állapotban is értéket jelent.” Rónyai Imre lakatos felelőtlenül összetört betongerendákról, a dömperek rosszul tervezett és minduntalan leszakadó vonclhorgáról, ócskavasba dobott használható gépalkatrészekről írott levelében olvashatjuk: “Ne úgy olvassák e sorokat, mintha egy ráérő ember csupán időtöltésből irta volna... Ilyen dolgoknak igazán nem volna szabad megtörténniük, ha komolyan akarunk takarékoskodni, ha komolyan meg akarjuk szüntetni a pazarlást.” S mi komolyan takarékoskodni akarunk. Pártunk a gazdasági munka egyik sarkalatos teendőjének tekinti a takarékosságot, s erre hívja fel a kommunistákat, s .az egész népet. Tudjuk, olvasóink elsősorban azért Írják meg az általuk tapasztalt pazarlást, mert annak mielőbbi megszüntetését remélik. Bizonyos, amikor Diel Ferenc olvasónk megirta, hogy a jelenlegi kifogástalanul működő Marx téri RÖLTEX-bolt átalakításával legalább 850 ezer forintot pazarolnának el, azért tette ezt, hogy az illetékesek jobban megfontolják a dolgot, és elkerüljék a felesleges kiadást, Tárjuk fel a pazarlást és szüntessük is meg. Kérjük olvasóinkat, ne hagyjanak szó nélkül egyetlen olyan jelenséget sem, amelyben pazarlást tapasztalnak. Mindenki észreveszi azt, aki nyitott szemmel jár... HOGYAN SZÓLNAK HOZZÁ A MAGYAR MUNKÁSOK A TAKARÉKOSSÁGI PROBLÉMÁKHOZ? Mibe kerül a két dudás egy csárdában? Az oroszlányi külszíni fejtésen dolgozik tiz géppel a Betonútépítő Vállalat. A szenet boritő földréteg elhordását, a szén szállítását végzik. Több szén kell, nem győzték a munkát a tiz géppel, ezért segítséget kértek. A Minisztertanács utasítására az Építésügyi Minisztérium adta meg a segítséget. De az Építésügyi Minisztérium úgy intézkedett, hogy abban nincs köszönet. A már Oroszlányban dolgozó Betonútépítő mellé két géppel felvonultatta az I. számú Földmunkát Gépesitő Vállalatot. Erre kitört a marakodás, az elégedetlenség—teljes joggal. Az uj vállalkozó ugyanis az év végéig kitermelendő 200,000 köbméter földről készített árajánlatában kijelentette, hogy a munkát köbméterenként “csak” 2.50 forinttal drágábban hajlandó elvégezni, mint a régi vállalkozó. Ez “csekély” félmillió forinttal növelné a szén mostani, amúgy is magas önköltségét. Ezenkívül az uj vállalkozónak sok minden kell a külszíni fejtésnél. Kell például irodaépület, állandó bérelt teherautó, műhely a gépek szereléséhez; kellenek gépszerelők, épitőmunkások, munkavezetők, adminisztrátorok stb. Ezeknek kell szálláshely, kiküldetési és kiilönélési pótlék stb.... A logikus az lett volna — ezt várta a bánya vezetősége is •—. ha a két gépet akár bérbe, akár kölcspn odaadják a helyszínen dolgozó Betonútépítő Vállalatnak. Ezzel elkerülhették volna az árdrágítást, s a felvonulási költségeket. Még a dolog elején tartunk, még nem késő, lehet változtatni ezen a meggondolatlan intézkedésen, amely a drágább munkavégzéssel 500,000 forinttal, a felvonulási költségeket tekintve legalább 200,000 forinttal terheli az oroszlányi bányát — s a népgazdaságot. Két javaslat — 275,000 forint A. Budapesti Kénsavgyárban járva több dolgosával beszélgettünk és feltettük a kérdést: “Hol tapasztal pazarlást. . . ?” Az alábbiakban két dolgozó válaszát közöljük. Schwartz Sándor, a gyár sóüzemének csoport- vezetője : “Gyárunk Mautner Sándor utcai gipszregeneráló üzemében van egy kemence, melyet régóta nem használnak. Ebben a kemencében meglevő nyersanyagainkból havonta kb. 15 mázsa piro- í'pszfát (modern mosószer alapanyaga) gyártható, amely kb. 30 tonna trisóval egyenértékű. A pirofoszfát gyártásánál megtakaritható a tri- só készítéséhez havonta szükséges 6 tonna marónátron, melynek értéke 20,000 — egész évben összesen 240,000 forint. Károlyi László, a gyár nemrég nyugdíjazott főtechnikusa mondta: — A borkén- és a b i s z ulfitlug- üzemben a gyártás során a lugol- dat alján kéndioxid gázt vezetnek be, melynek feleslege — naponta átlag 100 kiló — az oldaton á t bugyborékolva, elpárolog, elvész, s ráadásul mérgezi az üzem levegőjét. Ha azonban a lugoldatot befednénk, akkor az eddig elveszett gáz megtartható és ismét felhasználható lenne. Ez évente kb. 35,000 forint hasznot jelent. Ne vegyük külföldről, ami nekünk is megvan . . . Nagy Péter, a Klement Gottwald-gyár mérnöke mondta el az alábbiakat: — Olyan különleges területre szeretném felhívni a figyelmet, ahol lényegében ésszerűtlen takarékosság miatt jelentős pazarlás keletkezik. Gyárainknak ugyanis nincsenek katalógusaik arról, hogy mit gyártanak, mit terveznek. Igaz, néha küldünk külföldre prospektusokat, de itthon ezeket sem ismerik. Például hőfokjelző festékre volt szükség. Miután idehaza nem tudtuk megrendelni, behozattuk Svájcból. Amikor megérkezett, aznap derült ki, hogy egyik vegyigyárunk saját használatára gyártott ilyen festéket és részünkre is tudott volna gyártani. Egy másik alkalommal ugyancsak Svájcból mérőberendezést rendeltünk. Szerencsére a rendelés elküldése előtti órákban megtudtuk, hogy egyik hazai gyárunk mégiscsak gyártja a számunkra szükséges műszert. . . Véleményem szerint, ha annak idején megérte a kapitalistáknak, hogy prospektusokat adjanak ki, nekünk is megéri. Évek óta minden illetékes egyetért ezzel, csak éppen nem történik semmi... A fenti példákból eredő felesleges kiadásokat, a gyakran devizaforintban jelentkező pazarlást, rendkívül nehéz összegszerűen kimutatni. De, ha egy-egv esetnél csak 10,000 forint kárral számolunk — és a szakemberek véleménye szerint ez rendkívül szerény számítás —, egy év alatt egy gyárban pedig legalább tiz ilyen eset adódik; a húsz legnagyobb gyárat alapulvéve, a pazarlás évente 2 millió forint. Korszerűbb ládákat Pazarlás, sajnos, bőven akad. Én csak a saját szakmámról irok. A ládagyártásról. Innen is csak egy példát említek. Elavult régi módszer szerint gyártják a honvédség részére szállított ládákat. Felbontásuk bonyolult. Emiatt sok ládatető, de sokszor az oldalfal is megsérül, eltörik. Sok szeg, csavar és faanyag pazarlódik el eközben. Nem is beszélve a javításra fordított munkáról. Több százezer forint pazarlást lehetne megszüntetni, ha a ládákat modern formában gyártanánk, s szakszerűen zárnák le. Véleményem szerint évenként 10—15 vagon faanyagot, több mázsa szeget, csavart lehetne megtakarítani. Ez forintban kifejezve nem éppen kis összeg. Ha csak a faanyagot — és azt is igen szerényen, köbméterenként 2,000 forintjával számoljuk — akkor is évenként mintegy 200,000 forint megy veszendőbe. Farkas Dénes Becsüljük meg a keveset is A Naxos Csiszolóárugyárban sok csi- szolópapir készül. A gyártmányok között akad selejt is. Kész ipari anyag ez, csak valami hibája van, s amiatt nem veszik át tőlük. Pedig fellehetne használni a fa- a vasiparban, s másutt. Nemrégiben a tűzrendészet parancsnoka a tűzveszély miatt felszólította a gyár vezetőségét, hogy a selejt-csiszolópapirt vigyék el. A gyár vezetősége három gépkocsival a szemétgyüjtő- helyre szállíttatta ki. A gyár főmérnöke szerint nem túlságosan nagy összegről van szó. Ez igaz, hiszen havonta a se- lejtáruk értéke mintegy 50—60, legfeljebb 70 forint. Egy év alatt 700—800 forint csupán. De fillérekből lesz a forint. Pénzes József Ahol bokáig lehet a festékben járni Mint szakipari építésvezető, sokat járok vidéki építkezésekhez. Sajnos, sűrűn találkozók pazarlással. így például a Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyárában a következőket tapasztaltam: távvezeték oszlopokat mázolnak, s egynapi munka után bokáig lehet járni az olaj festékben. Miért? Négyzetméterenként bőségesen elegendő lenne 0.10 kiló. Ehelyett minden négyzet- méterre 0.23 kiló festéket terveznek. A festék kilója 24.10 forint. Szerintem a napi pocsékolás eléri az 1,500 forintot. Ha egy évet számolunk, már 450,000 forint a veszteség. Kassier Jenő Ne dobjuk el az elavult pecsétnyomót Néhány hónappal ezelőtt a Bélyegzőkészítő Vállalathoz több régi pecsétnyomót küldtem azzal, hogy ragasszák rá az uj pecséteket. A bélyegzőket hamarosan visszaküldték egy írás kíséretében, s közölték velem, hogy az uj bélyegzőket csak uj fogantyúval készítik. Naponta halljuk, hogy Magyarország fában szegény. Ez^az. intézkedés tehát fatakarékossági szempontból nem volt helyes. Az elmondottak alapján most a következő tételekkel bő\üil a Népszabadság takarékossági számlája: „ A földgép felvonulása . . . Kénsavgyári észrevételek Nagy Péter javaslata . . Farkas Dénes javaslata . . Pénzes József javaslata Kassier Jenő javaslata . . . .700,000 Ft . .275,000 Ft 1,000,000 Ft . . .200.00 Ft ........800 Ft . .450,000 Ft összesen .........................2,625,800 Ft Killényi Pál Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető!
