Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-25 / 30. szám

4_________~ ______________________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ 'efefiCa j''ze-z/CeJtúííAöz TÖBB MUNKÁSLEVELET KÉRÜNK! $ Tisztelt Szerkesztőség! >; Nem szívesen nyúlok ehhez a témához, de úgy érzem lapunknak és olvasóinak érdekét szolgál­juk, amikor ezt a kérdést vitatjuk. Már két hó­napja, hogy Clevelandban tartott rendkívüli saj­tókonferencia lezajlott, melynek egyik főpontja és célja az volt, hogy a munkáslevelezők csoport­ját kifejlesszük és a lapban több levél jelenjen meg az olvasóktól. Sajnos azonban most még kevesebb levelet kö­zöl a lap, mint bármikor ezelőtt. A sajtókonfe- rénciát megelőzően már szép számban voltak le­velek, némelyik lapszámban 5—6 is, sőt még több. Értelmesek, tárgyilagosak voltak, öröm Volt olvasni az itteni és magyarországi helyzetre vonatkozó véleményeket. S mit látunk most? Két hónapon keresztül alig van levél a lapban. Mi történt az olvasók rovatá­val? Nem hinném, hogy ne jönne be hetenként egy-két levélnél több, amit érdemes és szükséges volna leközölni úgy a lap, mint az olvasók érde­kében. Vagy tálán a szerkesztőség annyira meg­rostálja a leveleket, hogy csak keveset talál köz­lésre érdemesnek? Ezt sem hinném. Helyszűke £em lehet az ok, sőt 3 oldal is. Úgy érzem, hogy re van egy-két, sőt 3 oldal is. Úgy érzem, hogy 6—8 olvasó és levelező Írása és véleménye fon­tosabb, mint néhány 2—3 oldalas cikk. Gondolom, hogy a szerkesztőség nem foglalko­zik ezzel és nem nagyon biztatja az olvasók és levelezők csoportját arra, hogy írjanak, pedig ez hozza közelebbi és szorosabb kapcsolatba lapun­kat a tömegekkel, őszintén mondhatom, sokat tanultam a munkáslevelekből, bár több esetben véleményem nem egyezett meg a levelek tartal­mával. De sok esetben olyasmiről olvastam, amit eddig nem tudtam, igy tanultam a levelekből és őszinte köszönettel adózom azok Íróinak. Tudom, hogy nehéz munkájuk van a szerkesz­tőségben a mai zavaros időkben és sok mindent tekintetbe kell venni a lap összeállításánál. Le­gyen azonban több hely a munkáslevelek közlé­sére és legyen több levél a lapban, mert ez közös érdekünk. Szánd Ferenc Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez panaszkodik, hogy nem keres annyit, hogy repü­lőjegyet tudna venni. Nekem egy rokonom se jött ki, pedig átmehettek volna a határon, elég közel laknak. Most még csak annyit kívánok a Magyar Szónak, hogy a nagy sajnálkozás után annyi haszna legyen, hogy az elszaladt hősök közül annyi uj előfizetőt szerezzen, ahány éve itt vagyok Amerikában. Tisztelettel Egy 53 éves amerikás Olvasom, mióla fennél! ! ‘ KIK VETNEK, KIK ARATNAK - HA VAN MIT 1 Tisztelt Szerkesztőség! Szeretném megkérdezni önöktől, ha az elmúlt 12 évben olyan rossz világ volt Magyarországon, akkor honnan jött az a sok tanult és úri ember? Merf én még egy közönséges munkást nem lát­tam ezek között a szökött hősök között. Miért fáj a szivük értük? Az nem bántja magukat, hogy vannak itt olyanok, kik 50—60 éve élnek Amerikában és éheznek, akiknek n'em volt alkal­muk feldolgozni a biztos megélhetést, akik 60 dollár nyugdijat kapnak és annyit fizetnek az üzletben az élelmiszerért, mint aki 12 ezer dol­lárt kap. Az a szegény Magyaroszág kitanitotta a sze­gény emberek fiait és az első alkalommal visz- szaszolgálták azt azzal, hogy hátbarugták a ha­zát, s eljöttek ide értékesíteni a tudásukat. Tud­ták ők, hogy milyen kárt csináltak a hazájuk­nak ! Itt már nem kell épiteni a hazát, csak arat­ni kell, mert sok sok évig az a sokféle nemzet felépítette. Lehet, hogy vannak olyanok, akik tudják, hogy Amerikában van szegény ember is és nem lehet a fáról leszedni a dollárt. Amikor mi ki­jöttünk Amerikába, nem határozott, hogy hol éhezünk és nem volt kilátás arra, hogy jobb is lesz. De ők elszaladtak, mert innen többet Ígér­tek mint otthon. Ott még sokat kell tenni, de ne felejtsük el, hogy mennyi időbe tellett, amig Amerika elért oda ahol ma van, pedig itt nem volt háború, csak mindig építettek. Én nem gon­doltam volna, hogy Magyarországon ilyesmi történhet és nagyon fájt, pedig itt nőttem fel. Úgy hiszem, igaza volt annak a DP-snek, aki azt mondta, hogy régen a lábak jöttek Ameriká­ba, most pedig a fejek jönnek, mert a lábak vetettek, a fejek csak aratnak. Azt sem tudják, hogy hajóval is lehet hazamenni, mind azon Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelve küldöm előfizetésemet a lapra és egy kis adományt. Bocsánat a késésért, de előbb nem tudtam küldeni, mert nekem nincs más jö­vedelmem csak a kis öregségi segély, 30 dollár havonta. Már 77 éves elmúltam, de azért a la­pot nem adom fel amig csak élek. Olvasom, mió­ta csak fennáll; jobb lap az én számomra nincs, mert ez meg meri irni az igazat. Sok jó szeren­csét és jó egészséget mindnyájuknak. Sz. Gy. Itt a szabadságok ideje! Csak az tudja értékelni lapunk munkatársai­nak nehéz munkáját aki már megirt egy munkáslevelet vagy cikket. (Hogy ez milyen ne­héz, mi sem bizonyítja jobban, hogy mostaná­ban nagyon kevés levél jön lapunkhoz közlésre). A kiérdemelt vakáció ideje elérkezett. Minden munkás egyetért azzal, hogy a mun­kásságnak' szüksége van pihenésre és egy egész évi robot után meg is érdemli azt. Ezért tudjuk, hogy nem fog neheztelni senki, ha személyze­tünket a szakszervezeti szabályok szerint egy kis pihenőre küldjük. Szóval e sorok írója kimegy az erdőbe, felüti sátrát és ki fogja szellőztetni a tüdejében lera­kodott ólomport. Tudja, hogy olvasóink közül senki sem fogja ezt irigyelni tőle. Amig a személyzet kipiheni magát, lapunk rövid időre 8 oldalon jelenik meg. Azután ismét újra kezdjük. Tizenhat oldal, naptárkészités, le­velezés, adminisztráció, kerületi konferenciák, piknikek, lapkampány, bankettek, gyűlések és igy tovább, amig csak megint elérkezik a drága vakáció ideje. Hálás köszönet olvasóinknak megértésükért. Az egész országban hőhullám volt az elmúlt hét végén 90 fokos hőmérséklettel. Csakis a közép-északi államokban és New Eng­land egyes részein nem érezték a szörnyű hősé­get. New York városában az elmúlt hétfőn 97 fokra emelkedett a hőmérő — ez volt az év leg­melegebb napja. Deportálnak egy magyar családot A Pittsburgh Post Gazette julius 15-iki szá­mának egy ottani olvasónk által kivágott és hozzánk beküldött cikke beszámol arról, hogy a Bevándorlási Hivatal elrendelte Máj er László, felesége és két gyermeke deportálását. A Máj er család a tavaly novemberi disszidá­lok egy csoportjával érkezett Amerikába. A hir szerint a Bevándorlási Hivatal azzal vádolja Májer Lászlót, hogy hamis adatokat adott ma­gáról, amikor ebbe a-z országba jött. Az ügyben nem tartott kihallgatást és csak két napot adott arra, hogy csomagoljon, mielőtt New Yorkba és onnan Ausztriába viszik repülőp. ELFOGTÁK A GYILKOSOKAT Budapestről jelentik, hogy három halálraítélt gyilkost, akik múlt héten kiszöktek a börtönből, újra elfogtak. Bünük az, hogy januárban meg­támadtak és megöltek egy őrnagyot az utcán. Thursday, July 25, 1957 Pablo Casals A világ legnagyobb csellómüvésze — igy neve­zik s joggal a most 80 éves Pablo Casalst, aki húsz évvel ezelőtt, a Franco-fasizmus uralomra jutásakor hagyta el Spanyolországot. Most Puerto Rieoban él az agg mester, akinek élet­bölcsességét e szavai fejezik ki: “Mindennap uj- jószületek; mindennap mindent újra kezdek.” A karzatról látom a hallgató emberek sorait. A katalán a kis dobogóról megnyitja a hangulatok szabad áramlását — a közönség mereven és ün nepélyefeen ül, kissé szigorú arccal. Megrendíti őket az érzések és gondolatok felszabadult zajlá- sa, de mintha félnének is tőle és bizonyos fokig rosszallnák. A katalán vonója veszélyeket áraszt köréjük. Hol nagyon sötéten, hol nagyon világo­san nyúlnak feléjük a gordonkahangok; érzéki mélységekből és értelmi csúcsokról érkeznek egy­szerre, koncentrált támadással, “átkaroló mozdu­lattal”, Résen kell lenni, védekezni kell, mert a lélek könnyen beleszédül. Nem engedheti át ma­gát egészen, nem lehet könnyelmű, nem viheti túlzásba sem az érzéseket, sem az értelmet, nem vetheti fel a végső kérdéseket, és nem keresheti meg a végső feleletet. A zene hamar elmúlik, a hangok meghalnak, de az embernek tovább kell élnie. Kint vár ruhatár, aztán a lakás, aztán az iroda. Vigyázni kell. Meg kell állnunk a helyün­ket. Ehhez pedig nem használható sem az érzé­sek kavargó sötétje, sem az értelem vakító fé­nye. Az egyszerű, óvatos, gyakorlati ész mérsé­kelt villanyvilágítására van szükség. A katalán varázsló azt akarná, hogy emberek legyünk — nekünk viszont polgároknak kell lennünk. Évekkel ezelőtt beszélgettem egyszer a bolto­zatos homloku alacsony katalánnal. Elmondotta, hogy hazájában ingyen zeneakadémiát nyitott a nép szántára, örömmel és szeretettel beszélt er­ről a munkájáról: dicsérte fogékonyságukat. Most elképzelem őket, amint gordonkáját hallgatják, fénylő szemmel, öklükre támasztott állal, a Ram- bla valamelyik mellékutcájában. Néhány hónap­pal ezelőtt egy politikai gyűlésen láttam ezeket a latinokat. Munkából jöttek, fáradtan, de nem csüggedten. Komolyan, mozdulatlanul figyelték a szónoklatokat, majd hirtelen felpattant vala­melyikük és maga kezdett szónokolni. Mindegy, miről volt szó, már alig emlékszem rá, részlet- kérdések voltak. Csak egy ragadott meg: ezek az emberek minden idegszálukkal ott voltak, ma­radéktalanul átadták magukat a pillanatnak, fenntartás nélkül részt vettek az ügyben. Azt hiszem, a zenét is igy hallgatják, ilyen féktelen odaadással, az érzésnek és az értelemnek ilyen tökéletes, ilyen latin egybeforrásával. így hall­gatják a gordonka zenéjét és igy hallgatják az ágyuk zenéjét. A ruhatárra nincs gondjuk és a holnapra sem. A holnap még titokzatosan formá­lódik a tettek és az indulatok kohójában. A katalán a dobogón látszólag mit sem tud er­ről. Szemét behunyja pápaszeme mögött, pufók arca sápadt a villanyfényben. Úgy tesz, mintha nem érdekelné a hatása, úgy tesz, mintha egye­dül volna. Önmaga fölé hajol és észrevétlenül kü ldi szét a világba veszélyes hangjait. Ez épen a félelmetes benne, hogy önmagának játszik. A dobogón ül, mint a lírikus az Íróasztala mellett és költ. A végső igazságot keresi a maga számá­ra és ő elég erős ahhoz, hogy el tudja viselni. Hogy mások is itt vannak, akik kevésbé erősek, akik megrettennek a váratlan felismerésektől — erről, úgy látszik, nem vesz tudomást. Vagy talán mégis?” Vegye meg a “Truth About Hungary”-t Töltse ki az alanti szelvényt: New Century Publishers, Inc. 832 Broadway New York 3, N. Y. Mellékelve küldök $.......................... Herbert Aptheker “The Truth About Hungary” cimü müvének .......... kötetéért. (Papirkötösben $2.00, vászonkötésben $3.00) Név: ...................................................................... Cim: .....................................................................

Next

/
Thumbnails
Contents