Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-12-26 / 52. szám
Thursday, Dec. 26, 1957 amukijvai mauiah oau BUDAPEST ÖREG FALAI KÖZÖTT... Sokszor kimondták, sokszor leírták már ezt a mondatot, s ha a villamos átdöcög velünk a hídon, vagy végigszalad a dunaparton, újból és újból kimondjuk magunk is. Mennyi munka és mennyi harc emlékét viselik a budapesti házfalak! Már 1884 júliusában gyűlésre jöttek össze a kömüvessegédek a lövölde kertjében, mert mint határozatukban megállapították: “Dacára annak, hogy a fővárosban megindult nagymérvű építkezések jelentékeny keresetet nyújtanak (ti. a vállalkozóknak), helyzetünk nem fordul jobbra.” Ezen a gyűlésen azt követelték, hogy a munkaidő ne legyen több tizenkét óránál, másfélórás ebédszünettel. “Nem dolgozunk többet reggel öttől este hétig — mondotta a gyűlés szónoka — (fél 5-től fél 8-ig! kiáltották közbe a hallgatók) holnap csak hatkor menjenek munkába a segédek!” Tíz évvel később már országos szövetségbe tömörülve harcoltak az épitőmunkások emberibb munkaviszonyokért. Különösen akkor lendült fel a mozgalom, mikor az 1896-os millenniumi kiállítás építésére Budapestre özönlött vidéki munkások is kezdték felismerni, hogyan használják ki szervezetlenségüket a vállalkozók. 1897 augusztus 22-én több mint 10,000 épitő- munkás gyűlt.össze a városligeti “Trieszti nő”- ben, hogy a sztrájkról határozzon. Bokányi Dezső, az épitőmunkások egyik vezetője beszélt szép, zengő hangján a munkásokhoz. Szólt az idénymunka által adódó nyomorról — hiszen a jó években is legfeljebb 200 napot dolgozik egy kőműves és évi keresete akkor sem lenne több, mint 400—600 forint, ha a munkaadók teljesítenék a követeléseiket... Ugyanakkor a munkaadóknak van képük azt állítani: az épitőmunkások olyan jól vannak fizetve, hogy évről évre a Monarchia távoli részeiből is ezrek jönnek Budapestre és ezek — amellett, hogy otthon maradt családjuk eltartásáról is gondoskodni tudnak — még meglehetős vagyonra és jólétre is szert tesznek... Az összegyűlt munkások a beszéd után egyhangúlag a sztrájk mellett szavaztak — mire a jelenlevő rendőrkapitány feloszlatta a gyűlést. A következő napokban is mindent elkövetett a hatóság, hogy a munkások kedvét elvegye a harctól. Valóságos csaták dúltak városszerte. Az első nap mérlege 18 sebesült rendőr, 100 sebesült munkás és 200 letartóztatott sztrájkoló volt. Majd egyhónapos sztrájk után féleredménnyel ért véget a harc — a munkaadók és rendőrség műiden erejét latbavetette, hogy letörje a küzdelmet. Budapest szépült, fiatalodott, az építkezések stílusa megváltozott, divatbajött a sima homlokzat/ és a lapostető. A Lágymányoson és az Uj- Lipótvárosban csupa üveg, csupa napfény lakások épültek — persze, nem az építőknek, csak a “jobb” köröknek, méregdrága lakbérekkel. Változott a város és változott a világ. A régi harcos szakszervezet élére olyan vezetők telepedtek, akik .— ugyanúgy, mint a szociáldemokrata párt jobboldali vezetői — a harcnak csak egy válfaját tartották hasznosnak... a kommunisták elleni harcot. Mégis a kommunisták befolyása egyre nőtt a munkások között és sikerült 1933 őszén és 1935 nyarán harcba vinni az épitőmunkásokat. Ezek a sztrájkok azért is jelentősek voltak, mert sikerült összefogni a különböző pártállásu és párton- kivüli munkásokat. Hiába jelentette ki Peyer Károly, hogy demagógia a szakszervezeti ellenzék egységfronttörekvése és azzal a jelszóval is le kell számolni, amelyik úgy hangzik, hogy: “meg kell teremteni a szervezetlenekkel, a munkanélküliekkel és más pártállásuakkal az egységfrontot, mert nekünk megvan az egységfrontunk”... (Valószínűleg a tőkésekkel való egységfrontra gondolt. . .) Ez a “munkásvezér” nem tartotta fontosna.k a munkások egységes fellépését akkor, amikor Németországban már majdnem egy éve dühöngött a fasizmus, betiltva minden munkáspártot és szakszervezetet. Külön jelentőséget adott az 1935 nyarán lezajlott épitőmunkássztrájknak, hogy az a tízezer munkás, aki sztrájkba lépett, nemcsak nagyobb darab kenyérért harcolt, hanem szakszervezetének megvédéséért is, hiszen Gömbös Gyula miniszterelnök éppen ebben az időben akarta létrehozni a fasiszta munkakamarákat, ahol munkások és munkaadók közösen “szervezkedtek” volna. De nemcsak politikai célokért folyt a harc, hanem a munkások helyzetének javításáért is. Hogy milyen volt ez a helyzet? íme a korabeli riporter beszámolója a MÉMOSZ-székházban a sztráj- kolókkal folytatott beszélgetéséről. “Csak ránk kell nézni, már láthatják is, hogy miért sztrájkolunk. Ezt mondják és ahogy körülnézünk, csupa sovány, sápadt, kiéhezett embert látunk a sztrájktanyán...” A beszélgetésekből kirajzolódik életük... Egy 64 éves kőműves mondja: “Ebben az 4vben egy hetet dolgozott, a múlt évben két hónapot. Az Auguszta-te- lepen lakik, onnan jár gyalog a munkába. Legutóbb a Széna-tér közelében dolgozott. Jó másfél órai gyaloglás. — Miből él? — Hát miből élnek ma a szakmunkások? Si- pőcz-kosztból!” Egy negyvenöt éves munkás igy számol be sorsáról: “A Hungária körúton lakik, naponta egy és háromnegyed órát gyalogol reggel a munkába, este haza. Htenkint 24—25 pengőt keres. Ágyra- járó. Az ágyban ketten alszanak, heti négy pengőt fizetnek érte. .. Reggelije fél liter tej és 6 fillérért kenyér. Ebédje 5—10 deka szalonna és 6 fillérért kenyér. Vacsorája 10 deka túró és hat fillérért kenyér. Csak igy tudok valamit hazakül- deni a családnak” — mondja. És a fiatalok? Egy 23 éves kőműves “Fejér megyei. 1935-ben két hónapot, 1934-ben hat hónapot dolgozott... HáSZÉKELYEK BUDAKESZIN Budakeszi szép, tiszta község — állapítom meg, amikor kiszállok az autóbuszból, — Különben most, hogy nincs se por, se sár — jegyzi meg mosolyogva egy “bennszülött”, s mindjárt útba is igazit. A Dózsa Termelőszövetkezet irodáján az éppen ráérő tagok az elnökkel beszélik meg az őszi tennivalókat. Mikor vége az értekezletnek, az elnök máris a szeszfőzdébe tart, mert ott is akad dolog. Leülünk a kis irodában, a jóféle papramorgó- nak a*bban a finom illatában, amely patikaszernek a fiaskójára nem kell ráírni, hogy “belsőleg”. Sárközy István elnök, javakorabeli, vállas, mokány, jókiállásu nagyenyedi székely ember, öt gyermeke van, három fiú, kettő lány. A szeme kék és vidám, mókás villanásu. Góbé ő a javából, látni azt mindjárt. Jól kösse fel a — plaj- bászát az újságíró!... — Bion. Tizen ülünk az asztalnál — mondja a családapa büszkeségével. — Az a fő, hogy van mihez ülni. — Előteremtjük, hát van. Még csak alig tíznapos ez a mi kis szövetkezetünk, de már áll! Úgy értem, hogy nem mászik négykézláb. — Mennyi volt a készpénzük, mikor indultak? —- Nulla! — rikkantja derűsen. — Hát az állatállomány? — Nulla! Két nulla. És még csak biz’ az az ajtó se vót, amékre ezt rá lehetett vón’ pingál- ni... De hát jobbára székelyek vagyunk, meg tuljuk műnk fogni a munka boldogabb végit! így. Csupa játék az a szép székely szava, csupa iz. — Úgy ám. Negyvenötben származtunk ide. Erdélyországból. Kaptunk itt földecskét, megmegragadtunk. —Megragadtak? úgy érti, hogy agyagos földet kaptak ? — tréfálkozom én is. — Nana. Jórészt bevittük mi azt a földet az Előre téeszcsébe. Porhanyós föld az, amit “vinni” lehet.. . Elég az hozzá, hogy tavaly ősszel a nagy kavarodásban az Előre feloszlott, mi meg annak a kertészeti brigádjából megalapítottuk a Dózsa Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet. Azért neveztük Dózsának, mert ő is székely volt, mint mi. — És hogy indulták el? 1 — Osztán úgy rendelkeztünk, hogy elsőbb jön a mezőgazdaság, azután kertészet, a tehenészet s a bor- és gyümölcsszeszfőzde. Tizenegy taggal alakultunk ez év elején. Most ötven tagunk van. Nyolctizede székely. Ihol Kelemen János, Fodor Pál, Thurzay György, ötven hold uj földet hoztak be a tagok Most már háromszáz holdon gazdálkodunk. Ebből húsz a kertgazdaság, tiz a szőlő, harminc a gyümölcs, őszibarackunk, körrom pengőt fizet az ágyért, egyet a mosásért ^hetenként. .. Főtt ételre nem jut. Négy árvát tartok a keresetemből...” Ezek a szakmunkások — hogy élhetnek a segédmunkások? íme az egyik. “Huszonöt éves. Heti 13 pengőt keres, napi tízórai munkával. Vidéki. Lakása Pesten nincs. Kint lakik a munkán.” És végül a lányok... “akik már 13—14 éves korukban ott dolgoznak az építkezéseken és hordják a maltert, reggel 7-től este 6-ig... Óránként negyven láda maltert viszünk, nem is tudjuk mennyit gyalogolunk vele... Tizennyolc, húsz, huszonkét fillér órabért kapunk. Mire megyünk vele? Lakás ? Az épületben alszunk. .. nem telik kvártélyra.. . Koszt? — Reggel zsiroskenyér, délben zsiros- kenyér, este porcukrot teszünk a kenyérre... Ennél akartak jobb, emberibb életet a harcos építők. A többi szakmák dolgozói szivvel-lélekkel támogatták őket és rövid idő alatt 15,000 pengőt gyűjtöttek össze számukra. Négy hétig állták a harcot, de az éhség győzött. Mikor a kereskedelemügyi miniszter megígérte, hogy béregyeztető bizottságot hiv össze, ha a sztrájkolok felveszik a munkát, a sztrájkbizottság a munka felvétele mellett döntött... így éltek, igy harcoltak azok, akiknek vére és verejtéke épült azokba a falakba, amelyek között lakunk, dolgozunk. így épült az a város, ahol élünk. Hofman Éva ténk, almánk terem, de olyan, hogy ki lehet tenni a kirakatba, akár Londonban is! Most azt tervezzük, hogy hetven holdon mandulát telepitünk. Az jól jövedelmez. Mondom: nullával indultunk. Most huszonegy jó, tejes tehenünk, négy lovunk. Száztöven liter tejet fejünk naponta; nem kell vinni sehová, megissza Budakeszi. Van egy háromtonnás teherautónk. A gépmunkát a gépállomással végeztetjük. Ezt a szeszfőzdét mi építettük át. Havonta harminc hektó gyümölcspálinkát főzlünk, ebből egyharmad bérfőzés. — Annyi sok a gyümölcsük? — Egyharmadához egyelőre vennünk kell a gyümölcsöt. A pálinkánkat átveszi a Gyümölcsös Szeszipari Tröszt. Dolgozunk keményen, láthatja, de van is teteje! Méhészetünk is van. Van olyankor keserűség, de gyűlik az édesség is. Hatvan család a méhünk. Nagybocodáni-féle fekvőkaptárban van a királyságuk. Ugyan ez- idén rossz évük volt, csak három mázsa mézet adtak be, de ha jó idő lesz rájuk, majd meglesz a tizenöt mázsa méz, amit be kell nékik abfirol- ni, ha élni akarnak ezen a világon! Nekünk nem kell a pempőjük! Szép a székely asszony, leány anélkül is. — Hát a jószágnak együtt van-e a télire- valója? — Takarmányunk is szépen termett. Úgy számítjuk, hogy a jövőre száz tehenet is tarthatunk. — Mégis miből akarnak leginkább pénzelni? — Egy szó mint száz, mi zöldséggel, gyümölccsel akarjuk tömögetni a pesti asszonyok szatyrát. — Egy szó mint száz — utánozom — mennyi lesz a munkaegység? — Ezidén még csak úgy harminc forint. Hiába, sok volt az elsőéves beruházás, alapköltség. Nyújtja kemény kezét. Siet a kertészetbe. . ; De hát hogy lehet az, hogy maguk itt pálinkát főznek s mégis szinjózanok, mind? — kérdem elmenőben. Zimonyi Istvánt, a szeszfőzd» vezetőjét. — Úgy, hogy józan nép a székely — feleli. S nem mosolyog. — Hány fokost főznek? ( — ötven fokost. f* — ötven fokos? Az sok! Mert azt tudja, hogy egy fokostól is meg lehet halni? __ ? > — Hát ha jól fejbeverik vele az embert! — felelem. Hogy ha már gazdálkodásban elmaradtam tőlük, legalább góbéságban pótoljak valamicskét. György Ferenc, f Két földrengés három nap alatt Jf 17 falut rombolt szét három napon belül kéfe földrengés Irán nyugati részében. A szörnyű katasztrófának rengeteg halottja van, ezreket pedig hontalanná tett a hideg, havas hegyvidéken* 13
