Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-07-18 / 29. szám

8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ July 18, 1957 A MUNKÁSOK PANASZAI FIGYELMEZTETNEK — Riport Magyarországból — Hogy sztrájk volt-e vagy sem, ami a Bányásza­ti Lakásépítő Vállalat sajószentpéteri munkahe­lyén történt, arról lehet éppen vitatkozni. Tény az, ihogy junius 5-én, reggel hatkor a sajószent­péteri építkezésen dolgozó négy szállitóbrigád nem vette fel a munkát. Előző nap közölték ve­lük a májusi nyersbéreket, de a szállítók nem is­merték ki magukat az elszámoláson és magyará­zatot kértek Székely főépitésvezetőtől. ő meg is Ígérte, hogy másnap reggel fél hatra kimegy hozzájuk és megmagyarázza, hogyan számolták a teljesítményt. Ebbe mindenki belenyugodott, annál nagyobb volt másnap az izgalom, amikor a főépitésvezető nem jelent meg az Ígért időben. Nem jött még hatkor sem az emberek pedig vi­tatkoztak, ácsorogtak és nem kezdtek munkához. Nem csupán bérügyi kérdés volt Egyetlen építésvezető sem tartózkodott akkor a helyszínen. Háromnegyed hétkor végre megér­kezett László rayonvezető. A jócskán felpapriká­zott embereket nem tudta lecsillapítani. Elvesz­tette a fejét, rendőri segítséget is kért a sztrájk — aminek ő akkor megítélte — leszerelésére. A munkások egyre követelték, hogy adjanak ma­gyarázatot a bérekről, s amikor sikerült megál­lapodni, hogy délben a brigádvezetők leülnek tár­gyalni a vezetőséggel — minden külső beavatko­zás nélkül felvették a munkát. Ez a sajószentpéteri ügy rövid összegezhető története. Azóta a kedélyek lecsillapodtak, a fél­reértések többé-kevésbé tisztázódtak, rendben megy a munka. Mégis érdemes alaposabban utá­na nézni, mik voltak a julius 5-iki zavarok elő­idéző okai, mozgató rugói, mert akárhogyan Ítél­jük is meg a dolgot, semmi esetre sem vehetjük természetesnek, hogy a munkások pusztán egy bérdifferencia miatt ennyire kijöjjenek a sodruk­ból. A vállalat budapesti központjában meglehető­sen egyoldalúan értékelik a dolgot. — Meg akar­tuk fogni a béreket, s erre úgy válaszoltak a munkások, hogy leálltak. Csak elitélni lehet az ilyen magatartást — ez Kőműves Istvánnak, a munkaügyi osztály vezetőjének a véleménye. Az igazgató, Martin György is felelőtlen emberek provokációjának tulajdonítja a történteket. El­mondja, hogy a vállalatnál az utóbbi hónapok­ban igen sok lazaság, bércsalás volt. 'Április hó­napban például egymillió forint bért vettek fel jogtalanul. Ennek az összegnek jelentős része a sajószentpéteri munkahelyet terheli. Több mun­kásnak havi 360—380 órát számoltak el. — De én rendet teremtek — csattan föl az igazgató —, én tudom, hogy mit követel a párt politikája, mi a kötelességem. Megmondtam a miniszternek, hogy ha julius 30-ig nem fogom meg a bércsalást, akkor lemondok. Nincs okuk elégedetlenségre — És a munkásoknak semmi okuk az elégedet­lenségre? kockáztattuk meg a kérdést. — Már hogy lenne? Az összes épitőipari válla­latok közül mi fizetjük a legjobb béreket. A sajó­szentpéteri szállítók 1880 forintos nyersbér miatt elégedetlenkedtek. Nálunk az átlagbér magasabb, mint a többi épitőipari vállalatnál. Az egész or­szágban mi biztosítunk legjobb szociális-kulturá­lis ellátottságot a dolgozóknak. 17.30 forintot fordítunk a napi étkezésre. Ez a bányásznorma, 70 százalékkal több, mint az épitővállalatoknál. Munkaruhát, bakancsot adunk mindenkinek, sak­kot, futball-labdát küldtünk a munkahelyekre. Lehet itt valakinek panasza az életszínvonalra? Hát lehet. — Erről győződtünk meg a sajtó- szentpéteri munkahelyen. Csupán egyetlen nap tapasztalatait mondjuk el. A Gabai és a íomkó szállitóbrigádoktól ér­deklődtünk a junius 5-i leállásról. Székely Béla, a brigád egyik tagja indulatosan válaszol: “Eszünk ágában sem volt sztrájkolni, de ne csodálkozza­nak, ha ilyen bánásmód mellett kijön az ember a béketürésből. Itt a papír a kezünkben, hogy £60—380 órát dolgoztunk, jóval többet, mint a múlt hónapban, mégis kevesebbet kerestünk. Ho­gyan lehetséges ez?” Az irodán a munkaügyi csoporttól kértünk er­re választ. Megmagyarázták, hogy a központ felülvizsgálta a béreket és megállapította, hogy az elszámolt órák mögött nincs meg a teljesít­mény, tehát nem lehet kifizetni. Az intézkedés indokolt, mert nincs szükség annyi túlórára és nem is lehet elhinni, hogy az emberek rendszere­sen, naponta 18—20, sőt 22—24 órát dolgoztak. A hiba azonban ott van, hogy erről nem beszél­tek a munkásokkal őszintén. Engedélyezik és minden ellenőrzés nélkül jóváírják a túlórákat, s az az ember, akinek kezében van az elszámolás, hogy ennyi meg ennyi órát dolgozott, úgy érzi, jogosan követeli az érte járó bért. Ez történt ju­nius 5-én. Reklamációk válasz nélkül I Látogatásunkkor az irodán egyébként is feszült volt a hangulat. Péntek volt ugyanis, a bérfize­tés napja. Csütörtök délután kapták meg az el­számolást és a pénzt a központtól, egész éjjel bo­rítékoltak, számoltak-, gépirónő, technikus, ak- kordánsok, aki csak található volt a munkahe­lyen (tulóradij nélkül). Mindenki idegeskedett, mert a központban megint levonásokat eszközöl­tek az időbéreseknél, de nem indokolták, hogy miért. Találomra megnéztük Czakó Mihály kő­műves lapját. Harminchat órára eredetileg 234 forintot számoltak el neki, majd pirossal áthúz­ták és 144 forintot írtak a helyébe. Lehet, hogy ez az elszámolás a helyes — mondta Kornis mun­kaügyi csoportvezető — de ha reklamáció lesz, nem vitatkozhatom, mert nem tudom megmon­dani, miért vonták le. Reklamáció pedig Van bőven. Nemcsak a bé­rek, hanem a családi pótlék, a táppénz, a külön- élési dij miatt. Nagy Béla kovács például napo­kat töltött azzal, hogy a családi pótlékját kijárja. Ebben az évben még egyszer sem kapta meg. H. Szabó Bélát januárban baleset érte. A táppénzt még most sem küldték el a központból. Nyolc le­velet írtak már az ügyben, de mind válasz nélkül maradt. A konyhának is rossz napja volt ezen a pénte­ken, az ott étkező munkásokról nem is beszélve. A reggelihez kiadott kolbász nem volt elég friss, nem lehetett megenni. Éhes gyomorral pedig ne­héz dolgozni*. Volt fél tiz is, mire Miskolcról meg­érkezett a reggeli pótlására küldött szalonna. De csak a jegy, vagy a már kiadott kolbász ellené­ben osztották ki. Aki a romlott ételt nem őrizget­te, az hoppon, illetve éhkoppon maradt. Ami fokozta az elégedetlenséget Élénk színekkel ecsetelhetnénk a déli étkezés látványát. Ez persze ott mindennapos, megszo­kott jelenség, csak az idegen retten el tőle. Száz­húsz főt befogadó étterem 600—700 ember részé­re. Déli 12 óra előtt a legélelmesebbek rohanva elfoglalták a helyeket, a többiek pedig egy-másfél óra hosszat tülekedtek a bejáratnál. Senki sem akar várni, mert az utoljára érkezőknek többször nem maradt étel. Nem akarjuk tovább részletezni a szállásról, a tisztálkodási lehetőségekről, a munkások szállí­tásáról, a munkaszervezésről hallott panaszokat. Ennyi is bőven elég, hogy megállapíthassuk: szembetűnő, milyen nagy a különbség a munká­sok és a vezetők véleménye között, mennyire nem ismerik és nem értik meg egymás gondjait. Igaza van Martin igazgatónak, amikor a fe­gyelem helyreállítására, a bérezés lazaságainak megszüntetésére törekszik, amikor fellép a jogta­lan bérek kifizetése ellen. A munkáshatalom, a dolgozók érdekében cselekszik igy, hogy elkerül­hessük az inflációt, sőt emeljük az életszínvona­lat. Elimerjük, hogy el is ért eredményeket e kérdésekben. De a helyes célkitűzés, ha csak ad­minisztratív eszközökkel hajtják végre, visszájá­ra fordul, ellenszenvessé, sőt elfogadhatatlanná válik a munkások számára. Nem lehet elvitatni Martin igazgatótól azt sem, hogy ennél a vállalatnál anyagiakban többet for­dítanak a munkások ellátására, mint másutt. (Vitatható, hogy helyes-e ez.) De az is igaz, hogy ezt a nagy összeget nem a célnak, a munkások érdekeinek megfelelően használják fel. Hibás az a szemlélet, amely csupán az anyagi ráfordításo­kon méri le az életszínvonalat, amely csupán fo­rintokkal és nem az emberi panaszokkal, igé­nyekkel számol. Ezért fordulhat elő, hogy a mun­kások itt is csak a fonákját láthatják a dolog­nak és nem veszik észre a hatalmas anyagi áldo­zatot. Végezetül még egy kérdés: Martin igazgató felelőtlen elemek provokációjának tulajdonítja a történteket. Nyilván ennek is része volt a mun­kások felfokozott elégedetlenségében, türelmet­lenségében. Amikor sok a sérelem, nagyon nehéz a jogos panaszt elválasztani a demagóg uszitás- tól. Annyi azonban tény, hogy a sajószentpéteri munkahelyen sok a volt bűnöző, a népi demokrá­cia ellensége. Különösképpen a vezetők között. A munkások hangulatát ez is erősen befolyásolja. A tanulság rendkívül egyszerű: az emberekkel szót kell és szót lehet érteni. A legutóbbi napok­ban tett intézkedések (a nem megfelelő vezetők leváltása, a bérelszámolás egyszerűsítése, uj ét­kező létesítése) azt bizonyítják: a vállalat veze­tői megértették a figyelmeztetést. Sőtér Edit A barátság megnyilvánulása — Magyarországi riport — Már több mint egy hónapja, hogy a moson- szentjánosi Előre Tsz-ben meglepően könnyű lett az állattenyésztők munkája. Etetéskor az­előtt egy embernek hatszor kellett fordulni és cipekedni, hogy a gondjaira bízott teheneket egyszer ellássa takarmánnyal. Most egyszer for­dul és nem cipekedik. Hogy miért? Mert a te­hénistállóban, a növendékmarhák istállójában és a sertésfiaztatóban is középen karcsú, piros vasszerkezet, fiiggővasut nyúlik végig a takar­mányraktártól az udvarig. A megrakott takar- mányos vagy trágyás csillék olyan könnyen gu­rulnak rajta, hogy akár egy gyerek is tolhatja azokat. Dehát ez még nem minden. Az Előre Tsz te­henészeinek az itatásra sincs gondjuk. A jász­lak mellett minden tehénnek van egy kis beton- vályucskája, s amikor bedugja az orrát, abban a pillanatban egy önműködő szelep segítségével bugyogni kezd a friss viz egészen addig, amig a tehén orra benne van a vályúban. (Ezt úgy hálálják meg a tehenek, hogy egy hónap alatt 9.8 literről 10.8 literre emelkedett az istállóát­lag.) Hogy honnan van mindez? Annak története van. Februárban csehszlovák vendégek jártak az Előrében: a sztupavai gépállomás vezetői és az ottani járási pártbizottság egyik munkatársa. Márciusban a februári vendégek közül hárman ismét megjelentek a tsz-ben. Azután elbúcsúz­tak, de — nem Ígértek semmit. Május 14-én azután üzenetet kapott az Előre Tsz vezetősége: jármüveikkel segítsenek a ha­tártól hazaszállítani egy kész istállóberendezést. A Belusai Istállóberendezéseket Gyártó Gép­gyár munkásai és a sztupavai gépállomás dolgo­zói megtakarított anyagból, munkaidő után ké­szítették és jószivvel küldik ajándékba a moson- szentjánosi Előre Termelőszövetkezetnek. JAPÁNBAN a selyemfogyasztás fokozására a propagandának egészen különleges formáját alkalmazták. A japán postaigazgatóság egyes magas névértéket képviselő bélyegeit selyemszö­vetre nyomtatja, és a bélyegek ábrái a selyem­gyártás egyes fázisait örökítik meg. Vegye meg a “Truth About Hungary”-t Töltse ki az alanti szelvényt: New Century Publishers, Inc. 832 Broadway New York 3, N. Y. Mellékelve küldök $............................ Herbert Aptheker “The Truth About Hungary” cimü müvének ........... kötetéért. (Papirkötésben $2.00, vászonkötésben $3.00) Név: ............................................................................ Cim: ............................................................................. Magyarország

Next

/
Thumbnails
Contents