Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-12-26 / 52. szám

Ent. as 2nd Class Matter Dec. 31, 1952 under the Act of March 2, 1879, at the P O. of N. Y., N. Y. VOL. VI. No. 52. Thursday, December 26, 1957 NEW YORK, N. Y. ~ I Boldog újévet | I kívánunk J I olvasóinknak! 1 AZ AFL-CIO KONVENCIÓ ÉRTÉKELÉSE Lezajlott az AFL-CIO második konvenciója. 908 dele­gátus 129 országos szervezetet képviselt. Azonkívül az ál­lami és városi szervezetek szintén képviselve voltak. Jelen­volt az angol-szakszervezetek képviselője, a kanadai és egy­néhány szemlélő az ázsiai országokból. Amikor a konvenció megnyílt, a delegátusok 15 millió szakszervezeti tagot kép­viseltek. A konvenció befejeztével a szervezetnek másfél- millióval kevesebb tagja volt. . ‘ •>“' Ez történelmi jelentőségű konvenció volt. Bi onyos formában hasonlított az 1935-ös konvencióhoz, amelyik ugyancsak Atlantic Cityben folyt le. Akkor az tette nagy­jelentőségűvé a konvenciót, hogy a John L. Lewis köré cso­portosult delegátusok az ipari szervezkedés kérdését tették főcélnak, amit az akkori reakciós szakmai csoport szavazat- többséggel elvetet^ és aminek következtében megalakult a CIO. A most lefolyt konvención a korrupció volt a kulcskér­dés. Ha felületesen nézzük a kérdést, akkor úgy tiinik fel, mintha a kettő között nem volna kapcsolat. De ha alaposab-. ban vizsgáljuk meg, akkor a kapcsolat nyilvánvaló. Szenzációs események Az újságírók, a televízió, a rádió soha oly nagy szám­ban nem volt képviselve, mint most. ők szenzációt kerestek a konvención. Természetesen a szállítómunkások és a sütő­munkások kizárása elég szenzációt szolgáltatott, de sok más egyéb is történt ott, ami rákerült az újságok első oldalára. A hivatalos konvenció megnyitása előtti napokban különbö­ző országos szakszervezetek tartottak szakmai konvenciót, u. m. a fémipar, hajózó és rakodó munkások, vasúti iparok, nyomda-ipar és az építőiparok szakszervezete. Az építőipari munkások reakciós vezetősége még min­dig folytatja azt a háborút, ami a szakadást létrehozta 1935- ben. ők még mindig ragaszkodnak ahhoz, hogy az ipari szer­vezetekhez tartozó munkások, kik épületeken dolgoznak, hagyják ott szervezeteiket és lépjenek át az építőipari szer­vezetekbe. Mr. iGray, az épitőmunkások szakcsoportjának az elnöke, megnyitó beszédében ultimátummal fenyegette az AFL-CIO vezetőségét, hogy ezt a “jurisdictional” kérdést vagy az ő javukra döntik el, vagy kilépnek az AFL-CIO-ból. Beszédének egy másik része keltett nagy szenzációt az or­szágban. T. i. Mr. Cray azt javasolta, hogy a munkások 1958-ban álljanak el béremelés követeléstől és ilyenformán próbálják az inflációt meggátolni. Mr. Gray nem ajánlotta, hogy a monopolisták, a profitharácsolók mondjanak le ha­talmas profitjuk egy részéről. Gray beszéde jobban beillett az ugyanakkor a Waldorf Astoriában gyülésező Gyárosok Szövetsége keretébe, mint egy szakszervezet konvenciójára. A kapitalista sajtó felkapta a Gray beszédét és vezér­cikkekben és kommentátoraikon keresztül méltatták e nagy “munkásvezér” javaslatát. Amit a kapitalista lapok elmu­lasztottak feljátszani, az az AFL-CIO delegátusainak válasza volt erre az ajánlatra. A konvenció egyhangúlag elvetette ezt a munkásellenes javaslatot. George Meany, az AFL-CIO elnöke, aki szintén az építőiparból származik, nagyon érde­kes beszédet tartott az építőipari munkások gyűlésén. Eszé­bejuttatta az építőipar szakszervezeti vezéreknek, hogy szer­vezetük 1935 előtt az épitő munkások csak egy kis részét képviselte. 1935 óta a szervezett asztalosok szama pl. 2U0 ezerről 750-ezerre emelkedett. A villanyszerelők 130 ezerről 450 ezerre, az épület vasmunkások 16 ezerről 133 ezerre. Ez csak egy néhány példa, mondotta Meany. “És minek köszön­hető ez a nagy emelkedés?”, kérdezte. “A CIO megalakulá­sának”, adta meg a választ, saját maga. Ez egy nagyon fon­tos elismerése annak, amit a haladó szellemű munkások 20 éve hangoztatnak. Ellenzik a munkásellenes törvényeket Einsenhower elnök a munkaügyi miniszteren keresztül üdvözölte a konvenciót. Az elnök üdvözletét a delegátusok hidegen fogadták. Ez a hideg fogadtatás nemcsak az elnök­nek szólt, hanem a munkaügyi miniszternek is, aki a kor­mány szakszervezetekre vonatkozó tervbevett törvényjavas­latait is ismertette. Az a lelkesedés, amelyet egyes szakszer­vezeti vezetők a McClellan-bizottság mellett tanúsítottak, a konvención nem talált visszhangra. A vezetőség nagyrésze végre kezdi belátni azt, amit a haladó szellemű munkások első perctől hangoztattak, és pedig, hogy a McClellan- bizott­ság nem barátja, hanem ellensége a szakszervezeteknek. Cél­ja nem a korrupció kipellengérezése és orvoslása, hanem a szakszervezetek működési jogainak korlátozása. Walter (Folytatás az 5-ik oldalon) gA NATO KONFERENCIA A világ minden részében folyamatban van az Atlanti Paktum tagállamai (NATO) múlt heti történelmi jelentő­ségű konferenciájának érté­kelése. A konferenciát az Egyesült Államok kormánya hivta ösz- sze azzal a célkitűzéssel, hogy felhatalmazást nyerjen az : európai NATO-államok terü­letén rakétabázisok létesítésé­re. Ezekről a bázisokról az 1500 méfföldes hordtávolságu lövegekkel bombázni lehetne ; a Szovjetunió területét egé­szen Moszkváig. A konferencia előtti héten, a mi zseniális és békeszerető külügyminiszterünk, a Dulles, ; az angol rádiónak, a BBC-nek adott interjú keretében jó előre behirdette a világnak, hogy a konferencián szó sem lehet az oroszokkal való tár­gyalások napirendre tűzésé­ről, mivel az oroszok szavá­nak nem lehet hinni, s velük csak olyan egyezményt lehet kötni, amelyet fegyveres erő­vel lehet végrehajtani. Azt is kijelentette előzőleg, hogy ő nem hisz az olyan kon­ferenciákban, amelyek csu­pán “elvi megállapodásra” jutnak. A Dulles, mint már annyi­szor a múltban, ezúttal is rossz prófétának bizonyult. A párizsi NATO konferencia, Dulles minden erőlködése és Eisenhower minden rábeszélő képessége ellenére mégis csak “elvi megállapodásokéra ju­tott a rakétabázisok kérdésé­ben és, ami sokkalta jelentó- ségteljesebb, • arra kénvszeri- tette a meglepett és meghök­kent Dulles delegációt, hogy legalább “elvben” elfogadja az oroszokkal a leszerelés és béke biztosítása érdekében való tanácskozás szükségessé­gét. A politikai színskála oly szélsőségesen ellentétes néze­teit képviselő sajtóorgánu­mok mint a N. Y. Times és a newyorki Worker megegyez­nek abban, hogy ezen a kon­ferencián az Egyesült Álla­mok diplomáciája a 20-ik szá­zad legnagyobb politikai vere­ségét szenvedte el. (N. Y. Times, dec. 22. — “News of the Week in Review”—Work­er, dec. 22. — “Dulles No- Talk Policy Flops is Paris”). “Nincs kétség az iránt — iegvezte meg a N. Y. Times heti szemleirója —, hogy Washington épannyira alábe­csülte Európa félelmét a ra­kétafegyverkezési versenytől, mint Bulganin javaslatainak mély hatását. (Bulganin volt a konferencia 16-ik tagja — véleményezte az egyik kom­mentátor). És nem volt két­ség az iránt sem, hogy az oroszokkal való tárgyalás egy általán nem szerepelt ama cé­lok között, amelyekkel az Egyesült Államok (értsd Dúl-1 lesék — Szerk.) Párizsba jöt-1 tek. Ebből a szempontból ítél- J ve Washingtonnak bizony | meg kellett alkudnia, hogy még csak azt a meglehetősen korlátozott beleegyezést is megkapja a rakétabázisok lé- tesitésébe”. A NATO konferencia két legfontosabb határozati ja­vaslata ez volt: 1. Helyben­hagyta a közép-hordtávolságu rakétalövegek [IRBM] hasz­nálatát a NATO védelmi ter­vek és a közvetlenül érintett j államokkal való megállapodás alapján. 2. “Hajlandóságun­kat fejezzük ki a lehetőleg a UN-en belül, a Szovjetunió­val a leszerelést elősegítő bár­milyen tárgyalás előmozditá-1 sára”. Békeangyal Adenauer Az érdekes a dologban az, hogy még az amerikai üzleti sajtó egyrésze is megkönv- nvebbüléssel fogadta a dullesi diplomácia vereségét.* Miként a Times fenteiplitett szemle­irója kifejezte: “Végzetes té­vedés lett volna Amerika ré­széről, ha süket maradt volna Moszkva tárgyalási javaslatá­ra (Dulles tényleg süket ma­radt és csupán a NATO tel­jes felbomlásának veszélye kényszeritette a meredekpoli­tikust az ideiglenes beleegye­zésre. — Szerk.) miközben csapkodta volna az asztalt a rakétabázisok követelésével. Elfogadva a tárgyalások gon­dolatát Amerika most, az oro­szokra hárította őszintesége bizonyításának súlyát.” Nem fér kétség ahhoz, hogy a békeszerető emberiség Pá- lizsban bár korlátozott és ideiglenes, de határozott győ­zelmet aratott. Az emberiség j békeóhajának szószólói — és ■ e becsületrend légióban meg­említhetjük most az amerikai Warburg-ot, Condont, Lynus Paulingot, Cyrus Eatont, Kennant, Stevensont, az orosz jBulganint, Kruscsovot, a ka­nadai Pearsont, Smithet, az angol Bevant, Lord Russelt, a NATO-konferenicán résztve­vő dán, norvég, német delegá­tusokat — s legújabban a pá­pát is — újból igazolták, í hogy a béke erői nagyobbak a háború erőinél és ha akció­ba lépnek, képesek lesznek a még mindig a háborúban spe­kuláló monopolisták terveit meghiusitani. Ezzel természetesen n< azt állítjuk, hogy Adenau r kancellár, vagy MacMillan és a többi nyugat-európai állam­férfi tegnapról mára békean­gyallá vedlett. Távolról sem. Bár ezeket az európai dipii- matákat és tőkés politikuso­kat, meg gazdáikat komolyan aggasztja a Szovjetunió drá­mai módon jelentkező gazda­sági és katonai ereje, béke­manővereik egyik fontos in­gója az a gyengén lerdeze t törekvés, hogy a szovjetet ad­dig tartsák szóval, mig Ame­rika a futószalagra helvezi a középhordtávolságu és inter­kontinentális rakétalövege azaz ismét az “erő poziciój i- ból” tárgyalhat a Szovjettel. De ha ez a titkos tervük, akkor ez csak azt bizonyítja, hogy még mindig nem tanul­ták meg a történelmi leckét, hogy ez a politika kudarcra van Ítélve és ezen tulmencleg, azt, hogy a fegyverkezési verseny folytatásának csak egyetlen nyertese lehet: a halál. Az emberiség halála. ENGEDÉLYT KAPTAK FIAIK LÁTOGATÁSÁRA Három amerikai anya, kik-! nek fiai 1952 óta aKinai Nép- köztársaság foglyai, végre megkapták az engedélyt a külügyi hivataltól arra, hogy [ fiaikat meglátogathassák. A kínai kormány engedélye is kezükben van. A három anya: Mrs. Ruth F. Redmond, Yonkers, N. Y., Mrs. Mary V. Downey, New Britain, Connecticut, és Mrs. Philip D. Fecteau, Lynn, Mass, nagyon boldogan be­szélnek közelgő utj ükről. Sze­retnék, ha együtt mehetné­nek. Valószínűleg karácsony után indulnak. A három amerikai fiatalem­ber letartóztatása a koréi há­ború idején történt. Mindhár­mat Kina területére lezuhant amerikai repülőgép utasaként tartóztatták le,r de nem egy időben és nem egy helyen. ! Kémkedéssel voltak vádolva, amit annak idején be is is­mertek. | Az amerikai fiatalemberek Hugh Redmond, John Dow­ney és Richard Fecteau.-----------------£' A római kormány jelentése szerint Olaszor­szág és a Szovjetunió közötti | kereskedelmet a következő négy évben évi 480 millió dollárra emelik. Az amerikai statisztikai hivatal becslése szerint az Egyesült Államok lakossága 1960-ban 178,500.- 000 lesz. I---------------- | Rakétabázis Angliában US és Anglia megvegyenek abban, hogy Anglia területén t rakétalöveg bázist építenek \ közeljövőben, az angol védelmi miniszter szerint.

Next

/
Thumbnails
Contents