Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-11-07 / 45. szám
Thursday, Nov. 7, 1957 Hol volt, hol nem volt, de mégis igaz volt, hogy a múlt év október végéig élt Magyarországon egy szép fiatal hajadon és egy pelyhedzö ajkú fiatalember, akik ott születtek a pompás Duna gyöngyének környékén, ahol a mesés szépségű Gellért-hegy immár ezer év óta őrzi, vigyázza a vén a Duna rakoncátlankodását s benne a magyar történelem titkait. Ezek a gyerekek itt jártak óvodába, majd iskolába, itt élték át a világháború pusztításának borzalmait, aztán belenőttek a dolgozó sorba s elmentek dolgozni. Mert hát ez az élet rendje, mivel sehol az égvilágon nincs kolbászból fonva a kerítés és húsvéti mazsolás kalácsból a rajta csüngő virágok, melynek tövében telepedve jóllakhatunk és másnap ugyanezt megismételhetjük anélkül, hogy ezért cserébe valami felelősségteljes munkát adjunk. Mint ahogy mondám, iskolába jártak, télen szánkáztak, korcsolyáztak, hálóztak, tavasszal pedig kirándulásokra mentek a családdal, jóbaráttal. Ismerték a színházat, mozit, szakszervezeti, vagy klub életet, ahol megvitathatták mindennapi problémájukat. A munkával, a gyárral és szórakozzással kapcsolatos témákat tovább sző- hették úgy, ahogy ezt már fiatalok szokták, — rendszerint a szívügyeknek adván az elsőséget. Szóval az ifjúság mesevilágában élhettek ki-ki a maga módja szerint, ahol nem veszik túlságosan komolyan az élettel járó bajokat, ahol nem garázdálkodik a politika, nem ármánykodik egymás megrontására az önzés és nem törik össze szőrös kezek az álmok és mesék valóra válásának édesen reményteljes lehetőségeit. . . Igen ám, de az álom és valóság ellentétes sarkok a7. életben éppenugv, mint a fizikában, melyek ha akarják vonzzák egymást, ha akarják taszítják egymást tudatos irányítással és valahogy ugv történt, hogy a hidegháború irányitói ellentétbe hozták ezt a két sarkot, ami hátborzongató csikorgással megzavarta az álom és valóság rendjét és az ifjú lelkek megtépázva menekültek tanácsért fiihöz-fához, az éter hullámaihoz, ahol azt tanácsolták nekik: szaladj világgá abból az országból, a magyar pokolból, ahol születtél, mert ott már megölt minden zöldelfí reménységet az uj rend, az emberi szellemre örök sötétség borult, meghalt az ősi kultúra, sőt még az ősök csontjait is szemétdombra dobták a temetőkből. Gyertek a tejben-vajban dúskáló Nyugatra, ahol gond nélkül élhettek Ítélet napig, szülőhazátok pedig maradjon a világ térképén elrettentő példaként egy nagy fekete folt, sötét temetője annak a próbálkozásnak: hogy az emberi társadalom minden tagjának joga van az élethez, munkához és születésétől a sírig tartó biztonsághoz. ... És azon a bizonyos októberi napon sokan megfogadták ezt a tanácsot és megpróbálkoztak temetővé változtatni szülőhazájukat. De nem sikerült, mert a sors egyebet szánt ennek a szép országnak és sokat szenvedett népének. Aztán, akik kezet emeltek szülőhazájukra elmenekültek, velük együtt azok is, akik elhitték, hogy mindenütt másutt jobb lesz, mint odahaza, — a családi körben. Azóta persze sokan rájöttek, hogy egy kis türelemmel vérengzés nélkül is változtatni lehetett volna a dolgokon, jogsérelmeken, mert hiszen nincs az az ország, amelynek vezetői ne hallgatnának a világ közvéleményére, különösen pedig akkor, amikor már nyolcvankét nemzet együttes fóruma, egységesen áll az emberi jogok védelmében és az esetleges visszaéléseket habozás nélkül a világ közvéleménye elé tárja. De sajnos, erre akkor nem gondoltak. Csak most gondolkodnak, amikor a valóságra döbbenten, rettenetesen kínozza őket a szülők, testvérek és barátok utáni vágy, a környezet, a honvágy. Haza akarok menni! — harsán a kétségbeesett kiáltás, halk könyörgés. De nem lehet. Nincs pénz útiköltségre. Előbb meg kell keresni a rá- valót, ami nem megy könnyen. De ez nem vigasztalja meg a honvágytól agyonkinzott szivet, s marokra szorul a kés, kinyilik a gázcsap, megroppan a falbavert szeg a sulv alatt és vége van egy menekült magyarnak, akinek szertefoszlott minden álma idegenben. . . Tele vannak a külföldi magyar újságok egyéni tragédiákkal, amelyet a kanadai kormány most úgy próbál orvosolni, hogy ingyen szállítja vissza Ausztriába a hazatérni szándékozókat. A mi virágos szép városunkból, “a világ legszebb játszóAMERIKAI magyar szó 7 A lapunkra szükség van Kedves Munkástársak! Olvasóink hozzászólnak Mellékelve küldünk egy kis pénzt a lap fenntartására. Szeretnénk, ha a Magyar Szó a legkisebb fennakadás nélkül élhetne még sok-sok évig. Ha a lap minden olvasója hozzájárulna legjobb tehetsége szerint a fönntartásához, akkor nem kellene félnünk, hogy elvesztjük lapunkat. Ha minden olvasó tudná, hogy milyen nagy szükség van egy haladószellemü lapra, akkor nem lenne soha fennakadás a lapnál. Pennsylvaniai Olvasó. Tisztelt Munkástársak! Engedjék meg, hogy leírjam néhány órai élményemet San Franciscóban. Lábfájásommal szakorvoshoz mentem. Lábtapogatás, kérdezge- tés, stb. után megállapította, hogy a vasból készült gépalkatrész is elvásik 80 évi használat után. Ajánlotta, hogy a napi kétmérföldes séta után, széken ülve, asztalra emelt lábakkal segítsek vérkeringésemen. Majd a “Civic CentraF’-ba mentem, megnézni azt a felgyorsított munkát, amellyel a város lakossága részére a földalatti búvóhelyeket készítik, hogy az “istentelen csillagok közt bujkáló oroszok elől menekülhessenek.” Itt egy régi ismerősömmel találkoztam, aki kezembe adta az Egyesült Nemzetek évfordulóját ünneplő programot, melyet- a kaliforniai iskolás gyermekek rendeznek. A programban részt vesznek fehérek és feketék, különböző nemzetiségi csoportok. Az ünnepség a városháza kupolája alatt folyt le, ahol az Egyesült Nemzetek megalakuló gyűlését is tartották annak idején. Sajnos, e fontos ünnepélyen nem teltek meg a helyiségek, lehet, hogy nem is hirdették be eléggé. Szép, értékes prograrr) volt, melynek célja az, hogy egyengesse az utat a világ népe együttműködése és megértésének elérésére. Nemzeti viseletben, nemzeti táncokat mutattak be. Értékes szép magyar táncok képviselték a magyar tehetséget. Említésre méltó a katolikus leánynevelde dalkara is, amely zárószámként a Marseillaist énekelte. Jó, hogy McCarthy szenátor ezt már nem hallotta, mert biztosan a vörösök listájára tenné még az apácákat is, amiért ezt a dalt betanították. D. Egyed. Beszámoló Bridgeport-Fairfieídről Október 20-án nagyon szép és kellemes ünnepély volt a Magyar Munkás Klubban, ahol Varga Ferenc és kedves feleségének 45-ik házassági évfordulóját ünnepeltük. Mint mindig, a hasznot most is a klubunk és lapunk segítésére fordítottuk. Varga Ferenc klubtársunk köszönetét fejezte ki a megjelenteknek és néhány szóban elmondta emlékeit a régi időkről. Jólesik a kezdetre visszanézni, amikor elindultunk az uj világrészbe szerencsét próbálni — mondta Varga Ferenc. Budapesti inaskodásom után nem sok szeiencse várt rám — folytatta — és gondoltam, hogy a katonáskodást ott hagyom Jóska bácsinak. Sikerült útlevelet szerezni és december 31-én lesz 52 éve, hogy elindultam Fiume felé. Január 31-én New Yorkban partra szálltam, de nem várt senki! Azt, akinek címét magammal hoztam, nem ismertem, de becsületésOlvasóink hozzászólnak a köziigyekhez ségiik örökre megmarad emlékemben, mert habár nem ismertük egymást, mégis szívesen fogadtak vacsorával és éjjeli szállással. Másnap elvittek az akkori magyar negyedbe a 4-ik utcába. Ekkor kezdtem a harcot a megélhetésért; hét dollárt kaptam egy hétre; gondoltam, ebből nem leszek milliomos soha. Husvétra kaptam egy dollár javítást. Kezdtem New York felső városrészébe járni, s ott rátaláltam Szabó József (szintén szabómunkás) pesti munkástársamra, aki bemutatott a mostani özvegy Takácsnénak. Ebben a környezetben ismertem meg egy házi étkezdében feleségemet. Vidám élcelődések között azt találta mondani: Mr. Varga, ne vegyen feleségül olyan nőt, aki maga ajánlkozik, inkább vegyen el engem! Ezekután hamarosan megházasodtunk és azóta már 45 éve minden este veszekszünk, de reggelre kibékülünk. Bárcsak még sokáig veszekedhessünk, akkor mi leszünk a legboldogabb veszekedők. — Ezzel fejezte be Mr. Varga beszédét. A jólsikerült összejövetelből 50 dollárt a Magyar Szó-nak, 25 dollárt a Nők Világá-nak juttattunk el. Tudósitó. Tisztelt Szerkesztőség! ’ 1 A lappal meg vagyok elégedve, a mai helyzetben jobbat nem lehet még kívánni sem. Csak: rajta, miénk a győzelem! Ezt most már a rövidlátók is láthatják, akik bújnak a régi, meg nem alkuvó harcosoktól. Hát csak bújjanak, mi nem fogjuk őket keresni. J. H., kaliforniai olvasó. ' EGY RÉSI HARCOS LEVELE Kedves Magyar Testvéreim és Magyar Anyák! Olvastam kérelmeteket, hogy hagyjanak békében benneteket, hogy építhessétek a magyar urak által lerombolt házakat, bányákat és gyárakat Nekem fiatalon kellett elhagyni hazámat, én is szerettem volna tanulni. Szerettem az iskolát, de csak 4 elemit járhattam, mert szegény voltam. Egyik legjobb tanuló voltam és sírva hagytam el az iskolát. Azokról a háládaílan, megtévesztett fiatalokról, akik hamis Ígéretek következtében otthagyták drága hazájukat, ahol tanították őket és szép jövő várt rájuk, azt olvasom, hogy itt az Ígéret földjén csavarognak és nem találják azt, amire számítottak. Ha visszagondolok arra, hogy miért kellett nekem kijönni, ökölbe szorul a kezem. Itt is nehezen dolgoztam, hogy szegényes megélhetésemet megkeressem. Véletlen szerencsének tartottam, hogy kijöhettem, de sokáig sírtam, mig az uj nyelvet megtanultam. Bizonv itt is görögyös volt az ut, amig elérhettem idáig. Azt kívánom, hogy a sors keze büntesse meg azokat, akik úgy feldúlták Magyarországot és futásnak indították az ifjakat. Kaliforniai olvasó terének mondott környezetből” is most szállítottak el egy szép fiatal magyar asszonyt gyógykezelésre, aki meg akarta ölni egyhetes gyermekét magával együtt, mert a honvágy nyomására ösz- szeomlott lelki egyensúlya. Mindössze 19 éves, a férje 21. Mind a ketten haza akartak és akarnak menni, ■— ha meggyógyul az asszonyka. De mi lesz a gyerekkel? ő itt született, ő nem mehet a szülőkkel. A gyermekvédelemmel megbízottak mostoha szülők után érdeklődtek, mert a gyermeknek itt kell maradni a törvény szerint. Akárhogy is leSz, ez a két fiatal teremtés egész életre meg van sebezve és ők is egy-egv kockái az októberi magyar tragédia mozaikjának, amelyet ha avatott kezek majdan összeraknak, leolvashatjuk róla az intelmet, hogy ilyesminek többé nem szabad megtörténni, mert ez meerrontja az emberek lelkében azt a gyermekkortól benlántált érzést, hogy emberséges elvek módján éljünk és cselekedjünk mindennapi életünkben. Legven a sérelmek hivatott elbírálója az Egyesült Nemzetek, ahol komoly emberek emberi szempontokból, propagandamentesen intézzék rének panaszait és semlegesítsenek minden tragédiára vezető próbálkozást. A múlt cselekményei pedig száradjon az októberi magyar tragédia okozóinak lelkén cs olulia- nak belőle az őszinte nemzetépitő erők a rettenetes áldozatokra való hivatkozással. Illlll!llllllllllll|lllllllllllllllllllill||i:!lllllll||ll!l!lllll!!jl!l!l'l"' OLVASÁS KÖZBEN írja: Márky István !llll!ll!l!l!IIIIIIIÍI!l!lllllll!i:!il!!!li!i!l!!!lll!llil||||||íl!li!lli!!|j,
