Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-26 / 39. szám
Thursday, Sept. 26, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 13 glllllllllllllllllllllllllllllllllMlllllllllllllllll*^ (A tudomány Mm világából! AFRIKA GYILKOS ROVARAI Alig néhány évtizeddel ezelőtt Afrikát beszédben és írásban még a “legsötétebb földrész”-ként emlegették. Még az első világháború idején is nagy fehér foltok jelezték iskolai atlaszunkban a kikutatlan, ismeretlen területeket. Pedig akkor Afrikát a gyarmatosító hatalmak már egészen felosztották maguk közt, s teljes erővel megindult a földrész gazdasági kiaknázása is. Miért tartott mégis oly soká a földrész megismerése? Nos, nem a Szahara tikkasztó sivatagja, nem a rossz kikötők, nem a harcias törzsek akadályozták meg Afrika belsejének megismerését, hanem az európai emberre és igavonó állataira halált hozó “gyilkos kiima”. Addig az európaiak nem ismerhették meg Földünknek ezt a részét, amig az orvosok és biológusok ki nem kutatták Afrika súlyos betegségeinek természetét, okait és terjesztőit, és meg nem találták a gyógyítás és védekezés módjait. Ma már tudjuk, hogy Afrika legtöbb járványos és táj kóros megbetegedését nem a meleg vagy a nedvesség, tehát nem a “gyilkos kiima” okozza, hanem a rovarok ojtják be az emberbe. Melyek Afrika legelterjedtebb betegségei? Elsősorban az egész forró égöv legtöbb emberáldozatot követelő betegsége, a malária. A másként mocsárláznak is nevezett betegségről tudjuk, hogy főként mocsarak, folyók, tavak és a tengerpart közelében szedi áldozatait. Ezért régebben azt hitték, hogy a betegséget a mocsarak által “kilehelt mérges miazmák” okozzák, jóllehet az afrikai bennszülöttek már réges-régen — évszázadokkal megelőzve az orvostudomány megállapításait — a szúnyogokat tartották a betegség hordozójának. Óriási a különbség a hazai és az afrikai malária között. A mi maláriaszunyogunk nem kedveli az embervért, Afrikában viszont embervért kedvelő faj a fő terjesztő. Ezért, mig hazánkban a szúnyogok fertőzöttsége ritkán éri el az egy százalékot, addig Afrikában a 30 százalékot is meghaladja. A téli hónapokban hazánkban szünetel a betegség átvitele, ott megszakítás nélkül tart. A betegség nálunk jóindulatú harmadnapos változatában jelentkezik, ezért könnyen gyógyítható; a haláleset a legnagyobb ritkaság. A forró égöv alatt a trópusi malária a gyakoribb, ezért évente többmillió ember esik áldozatul a betegségnek. A hazai és az európai maláriát az uj gyógyszerekkel és rovarölő szerekkel sikerült csaknem teljesen kiirtani, Afrikában azonban még sokáig súlyos probléma marad a malária. Afrika egyenlítői vidékein állandó a meleg, és tengernyi a csapadék. Mindenütt pocsolyákban áll a viz, és még a nagyobb állatok lábnyomában meggyűlő esővízben is maláriaszunyogok lárvái nevelődnek. A párás, fullasztó meleg miatt a bennszülöttek nem építenek zárt házakat s a szel- lős kunyhókban zsúfoltan alvó, meztelen emberek szaga messziről odacsalja az éjszaka röpködő maláriaszunyogokat. Nem csoda, hogy ilyen helyeken szinte minden ember megfertőződik maláriával. Afrika maláriás vidékein a gyermekek fele négyéves kora előtt elpusztul maláriában! A gyermekek lépe óriásira dagad, vézna lábacskájukon alig bírják cipelni felpuffadt hasukat, arcukról leri a szenvedés. Azok a négerek, akik kibírják az állandó ujrafertőzést, mire felnőnek, ellenállóvá válnak a maláriával szemben, s látszólag teljesen egészségesek. Az arabok, az indusok és az európaiak azonban, úgy látszik, nem képesek a védettséget természetes utón megszerezni, s ha nem kapnak gyógyító kezelést, elpusztulnak. A fehér ember is csak úgy bir hosz- szabb-rövidebb ideig megmaradni az erősen fertőzött területeken, ha állandóan orvosságot szed. A betegség azonban igy is benne lappang és rombol, s csak maláriátlan vidéken szabadulhat tőle. A malária nagyon csökkenti a lakosság munkaképességét és amugyis csekély keresetét; nyomában nyomor és éhség jár. Afrika 132 millió lakosa közül 116 millió él mocsárlázzal fertőzött területen. Az utóbbiak közül eddig csak 14 milliót sikerült mentesíteni e betegségtől. Még sok millió néger gyermek fog idő előtt meghalni addig, amig a lakás- és a településviszonyok megváltoztatása, a lakosság egyetemleges gyógykezelése, a maláriaszunyogok számának csökkentése révén a nép megszabadul a mocsárláztól. A szükséges egészségügyi személyzet hiánya miatt e cél csak lassú, szívós munkával érhető el. Afrikában a szúnyogok nemcsak mocsárlázat terjesztenek, hanem más elterjedt betegségeket is. Biztosan láttak már olvasóink képeket beteg négerekről, akiknek lába, karja vagy más testrésze szörnyűségesen megvastagodott. Elefan- tiázisnak nevezik ezt a betegséget, mert a megdagadt lábak az elefántéhoz válnak hasonlóvá. A betegséget egy fonalféreg ('Wuchereia bancrofti) idézi elő. A hajszálvékony, de több centiméter hosszúságúra megnövő féreg főleg a test alsó részeinek nyirokcsomóiban telepszik meg, és az egész testtáj megdagad tőle. Erősen fertőzött vidékeken minden második harmadik szúnyogban találhatunk férget, és minden harmadik, negyedik ember szenved a betegségtől. Mivel ilyen helyen gyakorlatilag minden nap fertőződnek az emberek, föl kell tételezni, hogy az egészséges emberek immunisak, vagyis ellenállók a betegséggel szemben. A tudomány történetében fontos mérföldkövet jelent az elenfántkór megismerése. Terjedésének földerítésével ugyanis Manson először bizonyította be, hogy a betegségokozó lényeket a rovarok terjesztik. Sajnos, a szúnyogok “bűnei” felsorolásának még nem értünk a végére. A múlt században a forró égöv kikötőiben mindenütt borzalmas sárgaláz járványok törtek ki. A betegség kórokozóit és terjesztőit a járvány elől menekülő hajók hurcolták tovább. Aki megkapta, alig menekülhetett meg a haláltól. Különösen a fehér ember érzékeny reá, s csak minden tizedik élte túl a betegséget. Amerika forró égövi kikötőiben egész gyarmati hadseregeket semmisített meg a sárgaláz, és valószínűleg innét hurcolták át Afrikába is. A betegséget a nagyon csinos rajzolatú sárgaláz-szúnyog (Aedes aegypti) ojtja be az emberbe. A sárgaláz leküzdése már századunk egyik diadala. Immár a forró égöv kikötővárosaiban szigorú rendszabályokkal akadályozzák a szúnyogok elszaporodását. Ennek köszönhető, hogy harminc év óta nem ütötte fel a fejét sárgaláz. A malária, az elefántkor és a sárgaláz az egész forró égövön elterjedt betegség. Nem terjed azonban túl Afrika határain e földrész második legveszedelmesebb betegsége, az álomkór. Alig néhány évtizeddel ezelőtt még a Viktória-tó környékén a néger lakosság többsége esett áldozatul e lassan ölő betegségnek, s a teljes pusztulástól csak a lakosság áttelepítése mentette meg a meg- maradottakat. A betegség onnét kapta nevét, hogy végső szakaszában a legyengült beteg csaknem állandóan alszik. Az álomkór okozóit a cecelégy csípése ojtja be az emberbe. A cecelégy az oka annak, hogy Afrikának óriási lakatlan területein az ember és háziállatai nem telepedhettek meg. A cecelegyek- től lakott területen semmiféle patás háziállatot nem lehet tartani, mert azok rövidesen elpusztulnak legyek által beojtott trypanosomás betegségekben. Mái'pedig igavonó állatok nélkül a mező- gazdaság nem virágozhat fel, a lakosság táplálkozása egyoldalú és szegényes maradt. Természetesen a közlekedés sem indulhatott meg. A vasút és az autó megjelenéséig az egyetlen szállítóeszköz a teherhordó négerek karavánja volt, és Afrika legnagyobb részén ma is karavánok végzik a szállítást. A cecelégytől megfertőzött ember egy-két hét múlva betegszik meg, és hosszú, súlyos betegeskedés után egy-két év múltán elpusztul. A betegség végső szakaszában csonttá-bőrré soványo- dik, teljesen fásulttá válik, alszik vagy tompa bódulatban, tántorogva tesz néhány lépést, hogy görcsösen összehuzódva újból elszunnyadjon. A csaknem mindig halállal végződő betegség ellen a tudomány az utóbbi évtizedekben többféle hatásos szert fedezett föl. Az idejekorán kezelésbe vett betegeket néhány hét vagy hónap alatt teljesen meggyógyítják. Ma már rendszeres szűrővizsgálatokkal kutatják fel a betegeket, emelik ki a környezetükből, s csak gyógyulásuk után engedik vissza családjukhoz. A cecelegyek számát is mindenféle módszerrel csökkenteni iparkodnak. Enyvezett légycsapdákkal vagy lepkehálókkal fogják össze a legyeket, s ez a legyek kis szaporasága miatt minden helyt teljes kiirtásukhoz vezetett. Vágy kiirtják, felégetik a partmenti bozótokat, ahol a legyek bábozódnak. Sok helyütt a folyópartokat felszántják, és mezőgazdasági művelésbe fogják. Tly módon Afrika leggyilkosabb járványát ma már sikerült megfékezni. A mai helyzetet azonban csak az egészség- ügyi rendszabályok szigorú betartásával lehet fenntartani. Ott, ahol a szabályokon enyhíteni próbálnak, rögtön romlik a helyzet. A felsorolt jellegzetesen melegégövi betegségeken kívül Afrikában ma is pusztít néhány ugyancsak rovarok terjesztette járványos betegség, amelyeknek Európában már csak szörnyű emléke él, vagy amelyek csupán háborús viszonyok közt fenyegetnek. így az Atlasz-hegység országaiban még manapság is szedi áldozatait a ruhatetü által terjesztett kiütéses tifusz. A forróégövi Afrikában, ahol a lakosság alig hord ruhát, ez a betegség hiányzik, de megjelenik Dél-Afrika magasabb hegyvidékein, ahol már melegebb ruházatot visel a lakosság. Még a múlt században is nem egyszer gyászba borította hazánkat a kolera-járvány. Európában már teljesen megfékezték, de Afrikában — Egyiptomban — még a második világháború után is súlyos járvány tört ki. Az egész világ segítségére sietett a bajbajutott lakosságnak. Repülőgépek szórták le a fertőzött városokra és falvakra a DDT tartalmú rovarirtószert, hogy a legyeket elpusztítsák, mert főként a legyek viszik át a kolera kórokozóit a fertőző ürülékről a lakásokba, élelmiszerekre, emberekre. A légyte- lenités után a betegség terjedése is megszűnt. Az európai történelem legszörnyübb katasztrófái a múltban a pestisjárványok voltak. A betegséget a pestisbolha ojtja át a beteg patkányokról az emberre. Nem tisztázták még, hogyan terjed a forró égöv legrettegettebb betegsége, a lepra. Valószínűnek látszik, hogy a szúnyogoknak is szerepük van a betegség terjesztésében. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Világegészségügyi Szervezete évről-évre növekvő ösz- szegeket áldoz az afrikai népbetegségek leküzdésére. Jó eredményt ért el a trachomának, az egyiptomi szembetegségnek a gyógyításában. Afrika északi, arabok lakta országaiban elszomorító a vakok nagy száma. A lakosság nagy részének szemét az állandó gyulladás miatt ugyanez a veszély fenyegeti. Helyenként a lakosság 80 százaléka szenved tőle. Az orvostudomány uj fegyvere, az aureomicin, egy-két kezeléssel meggyógyítja a betegséget. Ssegitségével Dél-Marokkóban egy év alatt 30 százalékról 5 százalékra csökkent a betegek száma, sőt 52 teljesen vak ember közül 25 visszanyerte látását. Ezt a betegséget is i'észben a legyek hurcolják emberről emberre. Színtartó, hő-, sav- és nedvességáiló fémbevonatok I A fémek bevonására használt műanyagok közül kiváltképp előnyösnek bizonyult az akril típusú gyanta. Átlátszatlan, lumineszkáló és színes változata egyaránt bevált. A tapasztalatok szerint mindegyikük jól tapad a fémeken, ellenáll a savas oldatoknak, a lúgoknak és az ásványi olajoknak, sőt a levegőben levő füstnek és nedvességnek is, továbbá a hig savaknak. Ezért különösképp alkalmasak csiszolt fémeknek, ezüsttárgyaknak, ablak- s ajtókereteknek és építészeti idomoknak a bevonására. Akrilos bevonatok védik a trópusi éghajlaton használt elektronikus berendezéseket s a televíziós készülékek vezetékeit is. A színes akrilzománc jól bírja a magas hőmérsékletet, ezért alkalmas villamos fűtőberendezések és konyhai tűzhelyek bevonására, 3 kitünően óvja a vegyi gőzök és gyümölcsnedvek hatásának kitett gépeket és berendezési tárgyakat is. Ahol nikkel hiánnyal küszködnek, ugyancsak eredményesen használták az akril bevonatokat krómozásra (nikkel alapréteg helyett.) Gyártásuk valamival drágább, mint a szokásos olaj vagy alkid alapú bevonatoké, de oly sok előnyük van, hogy máris több helyen — például a* autók karosszériáin — háttérbe szorították a. hagyományos nitrocellulóz lakkokat.
