Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-01 / 36. szám
Thursday, September 5, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ A kisújszállási ünnepségek fő beszédei Magyarországi riport “Feltámadott a tenger...” — valahogy igy, Petőfi szavaival lehet megközelítően hü képet adni Kisújszállásról augusztus 20 reggelén. A pályaudvarról kora hajnaltól kezdve hullámzik az emberfolyam, s nem akar apadni még kilenc órakor sem. Az öt-tizpercenként érkező vonatok ontják, egyre ontják az érkezőket. De nemcsak a vasútról táplálkozik a város közepén, az uj, aranvló Móricz-szobor környékén tengerré dagadó népáradat. A miiutakon parasztkocsik, tehergépkocsik, pótkocsis vontatók, vörös és nemzeti- szinü zászlókkal. Jön, jön a Kunság népe, de jönnek Békésből is, Hevesből is, jönnek Debrecenből is, Ceglédről is. . . Ennyi embert Kisújszálláson még a legidősebb kunok sem láttak, pedig a kisújszállási nagyvásárokon is van ám sokadalom. Igaz, ennyi látnivaló sem találkozott még itt össze, mint most, a nagykun napok alkalmával. És a hasznos, tanulságos látnivalókhoz ezen a napon olyan, sokáig emlékezetes esemény párosul, mint az ország vezetőinek, Kádár Jánosnak és Dobi Istvánnak a beszéde. Ennyi embert egy alföldi városkában csak a legnagyobb szervező erő: a bizalom képes egy- begvüjteni. A bizalom nem olcsó portéka itt, a “vasfejü kunok” hazájában. De ha egyszer bizalmat szavaztak, vele adják szivüket is. A krónikások Írják, hogy 1849-ben, amikor már “...a Jászság, valamint a Kiskunság az előnyomuló Windischgraetz hatalmába került, a Nagykunság még akkor is hűségesen állt Kossuth Lajos, a nemzeti függetlenség ügye mellett.” És egy legújabb idők krónikásának is van mit Írnia arról, hogy az ellenforradalom sötét napjaiban a nagykunsági dolgozó parasztok milyen elszántan kitartottak a termelőszövetkezeti mozgalom, a népi hatalom mellett. Hát hogyne várnák bizalommal a pártnak és a kormánynak azokat a vezetőit, akik a legnagyobb veszedelem idején kiálltak a gátra, akikről az eddigi intézkedések alapján is tudják: nem azért jönnek, hogy szépeket, hanem azért, hogy igazat mondjanak. .. Délelőtt tiz órára mintegy százezernyi emberrel zsúfolásig megtelt a terjedelmes kisújszállási sportpálya, de még a környéke is, ameddig a hangszórók hangja elhallatszott. Felcsendült a himnusz, majd dr. Borók Imre tanár, a városi népfront-bizottság elnökének megnyitó szavai után Nánási László országgyűlési képviselő, az Országos Béketanács alelnöke, Antal István, a Vörös Csillag Traktorgyár művezetője, Varga B. Andrásné, hétgyermekes parasztasz- szony köszöntötte a nagygyűlést. Ezután Dobi István, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke mondotta el beszédét. RÉSZLETEK DOB! ISTVÁN BESZÉDÉBŐL Tisztelt nagygyűlés, kedves elvtársak, barátaim! Az ellenforradalom óta most nyílik először alkalom, hogy a párt és az állam vezetői együtt nyilvános népgvülésen találkozzanak parasztokkal és munkásokkal — kezdte beszédét Dobi István. — A hely és az alkalom méltó a találkozásra. Nagykun napokat ünnepelünk és a vele kapcsolatos események sorozata, de legfőképpen a mai gyűlés módot ad ennek a Tisza-táji népnek politikai véleményének és érzéseinek kifejezésére, nekünk pedig alkalmat, hogy beszéljünk a legfontosabb kérdésekről, amelyek az ország és a dolgozó nép helyzetét és jövőjét érintik. Méltó a hely a találkozásra, méltó ez a nagykun nép, hogy vele és vendégeivel tanácskozunk; megbecsüljük az országrészt, ahol a múltban sohasem ült el az agrárproletariátusnak és a föld- tulajdonos dolgozó parasztságnak a nagybirtokos uralom ellen folytatott szívós harca és ahol a félszabadulás után a nép akaratából erős várai épültek a szocializmusnak. És méltóak az emberek, hogy tanácskozzunk itt velük, mert az ellenforradalom idején az egész országban példás hűséggel és bátorsággal állt ki a dolgozó parasztság nemcsak a föld, hanem a népi hatalom védelmében is. Ennek a Tisza-táj- nak az emberei — szövetkezeti és nem szövetkezeti parasztok vegyesen — a legelsők között érkeztek fel hozzám a vidékről az Országházba: fegyvert kértek, hogy résztvehessenek az ellen- forradalmi erők megsemmisítésében, a rend helyreállításában. Ezért különös tisztelet és megbecsülés illeti ezt a népet. Október végén, november elején látták olyan világosan a helyzetet és a feladatokat, mint a Szolnok megyei dolgozó parasztok — mondotta a többi között Dobi, majd Nagy Imre szerepéről és árulásáról beszélt. Nagy Imre nem a parasztságnak, hanem a hatalomnak volt a szerelmese. A hatalom után való vágyakozás vitte őt végül az ellenforradalomba, az árulásba. A továbbiakban Dobi István a mezőgazdasági termelés problémáiról szólott. Megállapította: A mezőgazdasági termelés emelkedésének egyetlen járható útja, hogy fokozatosan áttérjünk a belterjes gazdálkodásra, mégpedig nagyüzemekben. Az állam támogatja a kisparaszti gazdaságokat is, és a támogatás eredménye meg fog mutatkozni a termés bizonyos kisebb mértékű növekedésében. De mi csak akkor fogjuk tudni igazán kihasználni azokat a nagy lehetőségeket, amelyeket a magyar föld és az éghajlat nyújt, ha a belterjes kultúrákat nagyüzemben — szövetkezetekben és állami gazdaságokban — tudjuk termelni. A múlt évek sok tekintetben helytelen politikája nemcsak a paraszti gazdaságokban, hanem a szocialista szektorban is nagymértékben megingatta a termelés biztonságát. Az egyéni gazdák nem fordítottak figyelmet a talajerő megóvására, a szövetkezetek nagy részében a területhez mérten kevés volt az állat, műtrágyát pedig keveset kaptak. Az ellenforradalmi események további súlyos károkat okoztak az állatállományban. Dobi István ezután i ovidén ismertette a párt és a kormány uj mezőgazdasági árpolitikájának eddigi eredményeit. Elmondotta, hogy első félévi felvásárlási tervünket csaknem 102 százalékra teljesítettük minden adminisztratív intézkedés nélkül, elsősorban kereskedelmi eszközökkel. Julius végéig a termelők az összes elcsépelt gabonának mintegy harmadát adták át teljesen önkéntes alapon az állami felvásárló szerveknek. A különböző szerződéses akciók iránt is megnőtt az érdeklődés. A múlt hetekben — csökkentett árak mellett — heti 10,000 darab sertést kötött le az állam; jóval többet, mint az előző években bármikor. A továbbiakban Dobi István a földmüvesszö- vetkezetekről beszélt. Arról, hogy a parasztság, a kormány és a párt mit vár a földmüvelésszö- vetkezetektől. — Elsősorban azt akarjuk, hogy a jelenlegi állapotnál sokkal kiterjedtebben hozzanak létre egyszerűbb termelői szakcsoportokat, szakszövetkezetek, tejszövetkezeteket, vizhasználati társulásokat. Adjanak irányítást az alacsony társulásoknak; ösztönzést, támogatást, hogy előrehaladjanak a szövetkezeti utón. Segítsék az egyénileg gazdálkodók termelési tevékenységét, foglalkozzanak a gazdák kisgépellátásával. Azt kívánjuk — és ez a falu érdeke — hogy a földmüvesszö- vetkezetek általában vásárolják fel a falu minden termékét, azokat is, amiket nem tudnak haszonnal továbbadni. További fontos feladat volna, hogy a földmüvesszövetkezetek fokozatosan vegyék át az állami vállalatotoktól a termelés' szerződések összes falusi feladatait. Dobi annak a nézetének adott kifejezést, hogy a földmüvesszövetkezetek jelenlegi helyzetükben képtelenek ezeket megoldani mindaddig, amig nem gondoskodunk arról, hogy ezek a szövetkezetek a falvak dolgozó parasztságának vezetése alá kerüljenek. — A forradalmi munkás-paraszt kormány eltörölt sokféle régi intézkedést — mondotta beszéde befejező részében Dobi —, ami igazságtalanul sújtotta a dolgozó parasztokat. Valóban önkéntessé tette a szövetkezeti mozgalmat. Nemcsak az önkéntesség, hanem a fokozatosság s a termelőszövetkezeti önállóság is érvénybe lépett. A nagykun parasztság mindig az elsők között járt a szocialista építésben. Barátsággal és szeretettel köszöntőm őket ezért, és. kérem, hogy ezután is lobogtassák magasan a szocializmus lobogóját a végső győzelemig, Magyarország mezőgazdaságának felvirágzására, dolgozó paraszt népünk boldogulására — fejezte be beszédét Dobi István. Részletek Kádár János beszédéből Augusztus 20-a a Magyar Népközltársáság alkotmányának ünnepe. Hagyomány nálunk, hogy ezen a naoon a munkások és a parasztok közvetlenül találkoznak. Ebből az alkalomból rendezték meg Szolnok megyei elvtársaink a régi történelmi hagyományokkal rendelkező nagykun napokat, így számunkra összetalálkozik egy országos nagy ünnep és a Kunság népének helyi ünnepe. A Kunság élete, a kunsági dolgozók élete — állapította meg Kádár — évszázados harcok története. Ez a harc része az egész magyar ^p, az egész magyar parasztság harcának. Ebben a harcban az urak évszázadokon át nagyon sok győzelmet arattak, de végül a nép kerekedett felül, a nép győzött és az a vereség, amelyet Magyarországon 1945-től az urak elszenvedtek, az utolsó halálos csapás volt. (Éljenzés és taps.) Tisztelt haligatóim! Itt Magyarországon most a munkások és a parasztok a hatalom urai és ez soha nem fog megváltozni. Miért? Volt már egyszer a magyar történelemben — és ez a mi egyik legnagyobb nemzeti büszkeségünk — 1919, amikor a nép az urak fölé kerekedett és Magyarországon először megszületett a dolgozók hatalma. Ezt a hatalmat az urak leverték. Miért tudták akkor leverni? Mert a nemzetközi erőviszonyok mások voltak akkor, mint most. 1919-ben, amikor a magyar proletárdiktatúra megszületett, még csak a szovjet proletárdiktatúra élt és a szovjet proletárdiktatúrát az egész világ kizsák- mányolói támadták, 14 állam hadserege zárta körül, Oroszország szivébe törtek be — a létéért harcolt 1919-ben a szovjet hatalom. A Szovjetunió akkor még nem tudott a mi népünknek se- giteri. Ma a világon 13 országban, köztük olyan óriási országban, mint Kina, és kisebb országokban, mint Albánia, összesen több mint 900 millió ember valósította meg a munkások és parasztok államát és ez már olyan hatalom, amelyen a régi világ urai nem tudnak többé erőt venni. (Úgy van! Úgy van! Taps.) Ezután Kádár azokról a változásokról szólt, melyek a felszabadulás óta hazánkban az élet legfőbb kérdéseiben bekövetkeztek. Akik most külföldön arról beszélnek, hogy nálunk nem sokan támogatják a népköztársaságot es a kormányt, elfeledkeznek ezekről a változásokról. A föld nálunk a dolgozó parasztoké lett és nincs munkanélküliség. Most az emberek élnek és dolgoznak. Ninc3 örökös lakodalom, de az a helyzet, amikor a mindennapi kenyérért reszketni kellett a dolgozó népnek, ahogyan az a Horthv-rer.dszerben volt — Magyarországon megszűnt. (Úgy van, úgy van! Taps.) — De ez az uj élet a népi hatalom nélkül nem jöhetett volna létre. Ahhoz, hogy dolgozni lehessen és hogy a munka gyümölcse a népé maradjon, feltétlenül népi hatalom kell. Mert ha nincs népi hatalom, akkor a nép természeteseit' dolgozhat — de amit megtermelt, az semmi szin alatt nem az övé. Ez a népi hatalom persze olyan, hogy bizonyos embereket megbüntet, más embereket korlátok között tart. De ez elkerülhetetlen. (Derültség.) A hatalom mindig hatalom volt és az lesz a jövőben is. Jelenleg a világ olyan, hogy kétféle hatalom van. Az egyik, ahol kevés kiváltságos tartja félelemben és rettegésben a népet, és veti börtönbe a kommunistákat, és a bákeharcosokat. Ilyen a sokat feldicsért nyugati hatalom, még akkor is, ha demokráciának nevezik. És van egy másik hatalom, a:ic: a grófok, a nagybirtokosok és a nagytőkések ágenseit csukják be egy kicsit börtönbe, hogy kijózanodjanak. (Derültség és taps.) Enélkül a hatalom nélkül nem lehet a dolgozó embereknek szabad élete. Persze, hogy vannak olyanok, akiknek ez nem tetszik. De hát mit csináljunk? Olyan rendszert, amely mindenkinek tetszik, nem lehet csinálni. (Derültség.) Mert hiába, ami tetszik Weiss Manfrédnak, az valószínűleg nem tetszik annak az elvtársunknak, aki most a csepeli gyárban dolgozik. (Derültség.) Ami neki tetszik, az nem tetszik Weiss Manfrédnak. (Derültség.) És ha már_választani kell, akkor mi azt mondjuk: inkább olyan rendszert védünk, tartunk és erősítünk, amely 5 millió felnőtt dolgozónak tetszik, mint olyat, amely 309 ezer kizsákmányolónak és lakájának tetszik. — (Úgy van! Úgy van! Taps.) (Befejező közlemény a jövő heti számunkban) ______ * 1 < /- -' i ; í v? K
