Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-01 / 36. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ J AHALÁLTÁKC WASHINGTON. — Eisenhower elnök “mély csalatkozását” fejezte ki afölött, hogy a Nyugat lefegyverzési ajánlatait a londoni konferencián a Szovjet elitélte. Azt mondta, hogy ha a Szovjet visszautasítja ajánlatainkat, az “egy bizonytalan jövő .felmérhetetlen veszedelmeire kárhoztatná az emberiséget.” Az elnök a Szovjet jelentését a távlövegek tökéletesítésére vonatkozóan “kérkedő”-nek nevezte és a Nyugat lefegyverzési javaslatait” gúnyos szavak”-kal utasította el. “Amennyire az Egyesült Államoktól függ” —•. mondotta Eisenhower — “mi sohasem adjuk fel a fáradozást, hogy módot találjunk az emberiség védelmére attól a veszélytől! nukleáris háborútól) és hogy egy igazságos és tartós békét hozzunk létre.” Eisenhower nem mondta, hogy Valerian A. Zorin aug. 27-iki nyilatkozatában a Nyugat minden ajánlatát visszautasította volna. A kormány felhatalmazottjai is azt mondták, hogy ugylátszik Zorin nem utasította vissza a teljes nyugati állásfoglalást. Látszólag azonban nem fogadta el Amerika indítványát a nagyarányú légi feltil- vizsy ilatok rendszerére vonatkozóan, amely a súlyos meglepő támadásokat gátolná. “Tragikus lenne” — mondta Eisenhower — ‘ha ezeket az első lépésekre vonatkozó fontos ajánlatokat, melyek a világbéke szempontjából oly jelentőségteljesek, a Szovjet visszautasítaná még mielőtt komolyan tanulmányozta volna azokat és mielőtt azokat teljesen elébe tártuk volna. Olyan Szovjet állásfoglalás egy bizonytalan jövő felmérhetetlen veszélyeire kárhoztatná az emberiséget.” Az elnök nyilatkozata azonban, hogy a körülményekhez képest enyhe kifejezést használjunk, nem egészen őszinte. Még június 19-én is, az egyik sajtókonferencián, Eisenhower azt mondta, hogy “a legnagyobb gyönyörűséggel járulnék hozzá valamilyen kielégítő eljáráshoz a kísérletek (atombomba) ideiglenes felfüggesztésére, amig olyan megegyezéshez juthatunk, amely megfelelő volna arra, hogy azt állandósítsuk.” Stewart Alsop (N. Y. Herald-Tribune, Párizs, jul. 1.1 tizenegy nappal később ezt irta: “egy nagy befolyású csoport a kormányon belül Lewis Strauss, az Atomenergia Bizottság főnöke és Arthur Radford tengernagy vezetésével hevesen ellenezte a kísérletek felfüggesztését tekintet nélkül a feltételekre. Strauss, akinek szavára az elnök hallgat, állásfoglalását nagyjában technikai alapra fektette, vagyis a kísérletek folytatása szükséges a távlövegek robbantó szerkezetének tökéletesítéséhez.” Alsop azt irta, hogy “az elnök olyan feltételeket szabott a kísérletek felfüggesztéséhez, melyekről alig hiszi valaki is, hogy azok elfogadhatók, beleértve kifejezését használjuk, amely a hogy az elnök kifejezését használjuk, amely a Szovjet minden érzékével ellenkezik. “Igv a Strauss-Radford csoport jelentékeny és valószínűleg végleges győzelmet aratott, hogy jóra, vagy rosszra, majd csak a történelem fogja megmutatni.” Igen ám, de most már nincs idő a történelem ítéletét kivárni. Máris később van, mint gondoljuk'! Olvasd el vezércikkünket, kedves olvasó és meglátod, hogy miért mondjuk ezt. Méghozzá ez nemcsak a mi véleményünk. A : Los Angeles Herald-Dispatch a nukleáris kísérleteket ”a meg nem üzent háborúnak” nevezi, mely ellenünk irányul. Junius 6-iki számában azt irta, hogy “megegyezünk, hogy mi nem vagyunik tudósok, a Herald-Dispatch azonban tiszteletteljesen — de nem kevésbé — ajánlja, hogy Amerika népe legyen tudatában annak a súlyos veszedelemnek, amellyel szemben állunk a meg nem üzent háború révén, melyet jelenleg elleníinnk viselnek, s követeljük, hogy állítsák meg a kísérleteket most, mielőtt túl késő.” Erre vonatkozóan az utolsó napokban a kaliforniai Technológiai Intézetben biológiai értekezletet tartottak. Két tudós, Dr. J. D. Teresi és Dr. C. I. Newcombe, akik az Egyesült Államok tengerészeti rádióológiai védelem san-franciscoi laboratóriumához tartoznak, jelentésében ezt tárta az értekezlet elé: “Stroncium 90, ez a méreg, melyet a nukleáris robantások 1955-ig előidéztek, mindjobban növekszik és 1970-ben már halálos arányú lehet.” Értsük meg, a tudósok csakis azokra a robbanásokra vonatkoztatnak, amelyek még 1955 előtt történtek meg. Kell ennél többet mondani? Mire vár tehát Eisenhower, arra, hogy az országból egy óriási kórház legyen? Vágj7 megvárja azt is, amig temető lesz belőle? Akkor igazán béke lesz, s a megegyezésre sem lesz többé szükség. I NAGY DILE1MI Talán nem is tudod, nyájas olvasó, hogy milyen nagy dilemma előtt állunk? Jobban mondva, nem mi, hanem a kormány. “Határozott bizonyítékok arra engednek következtetni, hogy úgy a kormány, mint a Federal Reserve Bank felhatalmazottjai azon véleményen vannak, hogy egy ‘mértékletes recesszió’ most igen alacsony ár lenne azért, hogy később elkerüljük a felfújt gazdasági helyzet összeomlását.” Ezt Sylvia Porter irta több napilapban megjelenő rovatában. “Ez a politikai elgondolás azt a lélektani problémát veti fel, hogy a kormány a közönséget bizalmába fogadja-e és eljárásainak módját és célját megmagyarázza-e, vagy pedig belátása szerint cselekedjék anélkül, hogy a magyarázkodással elfogadhatóvá tegye a teendőket. “Ez nem csupán abból áll, hogy a közönség tudja-e, vagy ne tudja, hogy mi a helyzet, hanem fennáll az a lehetőség is, mely az inflációs veszedelmet ténylegesen megszorozná azáltal, hogy ráterelné a figyelmet.” Szóval, amiről nem tudsz, az nem árthat. Mert alapjában csak egy nagyon egyszerű problémáról van itt szó. Nem is tudjuk, hogy miért jutott eszünkbe azt dilemmának nevezni. Csakis egy ici-pici kis recesszióról lenne szó. “Természetesen” — mint Porter kisasszony mondja — “semmi ami túlzott, vagy drasztikus. Oh, nem! De mégis elég nagyszámú munkanélkülinek kell lennie az egész országban, hogy a szak- szervezeteket vissza lehessen szorítani az őket megillető helyeikre; amely elég gondot okozna; továbbá a helyzet minemtisége és a közönség ellenállása az üzletemereket visszariasztaná az áremeléstől és költségeik fedezésére más módokat keresnének.” Amint látjuk, ez alig lenne valami is. Csakis a munkások lennének munka nélkül és csakis a kis üzletemberek mennének tönkre, ami valóságos istenáldás. Először^ is meg lehet szorítani a szakszervezeteket. Másodszor pedig ki lehet szorítani a kis üzemeket, ami bizony jó lenne a General Motorsnak és a hasonszőrű jótékonvságos nagy vállalatoknak. S utóvégre már megtanultuk, hogy ami jó a General Motorsnak, az jó az egész országnak is. “Ez a recesszió orvosság lenne” — irja tovább a kis Sylvia, — “amely meggyógyítaná az inflációs betegséget. Egészséges állapotba hozna bennünket, hogy újra elölről kezdhessük a tartós, de nem lázas infláció növelését.—Ily módon követkéz tetnek az illetékesek.” Ezután jöhet újra egy ici-pici kis recesszió, stz., stb., amig a világ tart és még egy nappal azütán is. “Hátha már Washington nagy emberei, a politikusok és a politikán fölüliek igazán igy gondolkodnak, s azt oly meggyőzően vitatják, hógy hacsak egy néhány milliónak közülünk kell ideiglenesen szenvedni most, ahelyett, hogy később mindannyian hosszú ideig szenvednénk, akkor miért nem mondják azt ki hangosan, hogy mindenki meghallhassa? “Mert az bumerángkét visszaüthet. A közönség ijedten a takarékbetéteket értékpapírba, vagy földbirtokba fektetné be, az inflációs veszteségek elkerülésére. “A szervezett munkásság erősebb védelmet követelne az életszükségleti árak emelkedése ellen. Olyan erők szabadulnának fel, melyek a félve féltett árak robbantását okozhatná. “Azután fennáll az a veszély is, hogy a republikánus kormányt azzal vádolnák meg, hogy azért akart depressziót, hogy a szakszervezeteket széjjelzuzhassa. “S végül egy kis recesszió — mint egy kis infláció — nem marad szükségszerűen mindig kicsike.” Látod, kedves olvasó, ‘hogy mennyi gondot okozunk a mi jóakaróinknak? Egészben csak egy pár millió ember és azok hozzátartozóiról lenne szó, akiket könnyen odavethetnénk — a farkasoknak. Azután mindannyian boldogan tovább élvezhetjük e földi paradicsom gyönyöreit életünk legvégső határáig. Az is igaz, hogy a néhány millió nagyon sok millióra is átváltozhat. De nem szabad elfelejtenünk, hogy semmi sincs riaiké nélfe»]. Mit tehetnek azonban azok a jóindulatú urak, akiknek ilyen csökönyös, mindentől elrugaszkodott háláltlan fickókkal van dolguk, mint amilyenek mi vagyunk, akik nem engedjük, hogy jót tegyenek velünk. Sőt az is megtörténhet... de hagyjuk azt. Deportálni akarnak két magyart A Wheeling, W. Va.-i News Register augusztus 23-án közölte, hogy egy magyar “házaspárt” deportálnak Ausztriába. A bevándorlási hivatal felfedezte, hogy Poelhe József 33 éves és Kiss Mária Erzsébet már Salzburgban (Ausztria) együtt éltek és idejövetelük alkalmával házaspárnak adták ki magukat. Rév. Várady, a Martinsferry-i magyar keresztény templom lelkésze vette védelmébe a két magyart, akik bevallották,' hogy házaspárnak adták ki magukat és az októberi események után szöktek meg Magyarországról. Mrs. Kiss bevallotta, hogy odahaza férje és gyermeke van. Poelhe bevallotta, hogy ő is feleséget hagyott ott, akitől még nem vált el. Wheelingben egész augusztus 1-ig együtt éltek, amikor barátaik tanácsára különváltak.. A bevándorlási hatóságok továbbra is deportálni akarják őket. FUTASSON UTAT HAZÁNK (Folytatás az első oldalról) hatna, ha saját népén próbálgatná továbbra is a bomba romboló hatását, ha Amerika ezen cselekedetét a világ tudomására hozná. Kötelességünk azt mondani: “Emberek, vigyázzatok! Nekünk már meg van a pusztító eszközünk, mi elállunk annak további próbáitól, mert tudjuk, hogy az az emberiség egészségét veszélyezteti. Követeljük, hogy minden más kormány is kövesse példánkat!” Nem hisszük, hogy volna olyan kormány, amely nem követné ezt a példát, ha hatalmon kívánna továbbra is maradni. Mivel amerikaiak vagyunk, mivel gyermekeink éleiéről van .szó, ezzel a követelésünkkel csakis saját kormányunkhoz fordulhatunk. De rá kell mutatnunk arra, hogy ha holnap Hruscsov tenné ezt a kijelentést — £ tudjuk, nekik is meg van a puszíitóképességü bombájuk — ez a Szovjetnek olyan morális győzelmet jelentene, ami maga megrengetné a kapitalista világot. De áddig is felemeljük gyönge, vagy erős szavunkat a gyermekgyilkolók ellen! Szüntessék be a próbarobbantásokat! i!l!!!íll!!!lll!l!llll!!Iiiíl!lll!l!!!l!lll!l!lll!l!llll!!l!ll!l!!!lilil!!!i!lll ,Michiganben augusztus 17-én 47 uj polió megbetegedést jelentette és ugyanakkor a gyógyáru cégek “túl nagy raktárról” jelentenek a polió- szérummal kapcsolatban. A 47 megbetegedés legnagyobbrészt a munkanélküli családoknál történt, akiknek nem volt meg az egy személy beoltásához szükséges öt dollárjuk. Közben a polió-megbetegedések száma növekszik. ★ Vájjon a detroiti “Common Council”-nak melyik tagjelöltje fogja felszólítani a jelenlegi Council tagokat, hogy teremtsenek alapot, hogy szeptember 1-e után influenza-elleni oltást adjanak azoknak, akik képtelenek fizetni, mint például a város 120,000 munkanélkülijének? * ★ Azt jelentik, hogy Eisenhower elnök “sajnálja”, hogy Michiganben több, mint 225,000 a muukanélkiiliek száma. ■*r Három CIO-tag pályázik a toledoi 9 tagú városi tanács tagságára: Jack Thompson, a UAW 12 lokáljától, Marigane V'aliquete és Howard Rediger,é a CIO tanácsának titkára. Amerikai Magyar Szó előfizetési árak: New York városában, az Egyesült államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Váinden más külföldi országban egy évre $3., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. tierkesztőség és kiadóhivata*: 130 East 16th Street New York 3, N. Y. — Telefon: AL 4-0397 Thursday, September 5, 1957 2
