Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-22 / 34. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, August 22, 1957 14 B B B eLsinore-ban jártam Régi tervem vált valóra, amikor julius végén meglátogattam Elsinoreban régi barátaimat, akik egyben ennek a lapnak is jó barátai. Az eredeti terv nem az volt, hogy egyedül keressem fel a kis magyar kolóniát,Szeretett és nagyra becsült barátommal, a nemrég tragikus körülmények között elhunyt Leitner Auréllal együtt terveztük ezt a látogatást. A sors úgy hozta, hogy ő nélkülem tette meg az utat, amely utolsó útja volt; én igy nélküle kerestem fel elsi- nore-i barátaimat, remélhetőleg •— nem utoljára. Az embereket sok más csoportosítás mellett, két csoportba osztom. Az egyikbe azokat, akik igy gondolkoznak; Szeretnék eléírni egy bizonyos célt, kényelmet, pozíciót, vagy megszabott vagyont. Nem bevallottan, de tudat alatt érzem, hogy annak érdekében mindent kockáztatok, még egészségemet, boldogságomat, nyugalmamat is. E csoportba tartozók nagy százaléka rendszerint ideg- vagy szívbajjal fejezi be életét, nagyon gyakran mielőtt elérte volna a kitűzött célt. A másik csoportba azokat sorolom, akik igy gondolkoznak: Munka és fáradság révén elértem valamit. Néni sokat, csak annyit, hogy hátralevő éveimet szerény körülmények között, nyugodtan AHOGYAN ÉN LÁTOM eltölthetem. Nem töröm magam tovább, nem verekszem az élettel, hanem életpárommal, — vagy ha kell, egyedül, — meghúzódom valahol, távol á rohanó nagy városok zajától és az emberiség javát próbálom szolgálni képességeimmel, tanulmányaimmal és amennyire módomban áll, anyagiakkal. Az utóbbi csoportba tartozók egy része Elsinore és a közeli Perris városkákat választotta lakóhelyül. Az ott eltöltött kellemes öt nap tanulságai alapján állítom: boldog és irigyésreméltó életet élnek ottani magyar testvéreink. A smog- mentes, verőfényes levegő; a nagy városok lakói előtt ismeretlen csönd, nyugalom és igazán kék égbolt; a gyümölcsfák, virágok és zöldséges kertek ; a baráti összejövetelek, amelyeken tréfák és komoly megbeszélések váltakoznak, — mindez olyan légkört teremtett, hogy a benne élőket szerencsés embereknek kell neveznem. Nem lenne meglepő, ha New Yorkból, Chicagóból, Detroitból, Clevelandból és az ország más nagy kőtömegeiből, — beleértve Los Angelest is, — az évek folyamán több és több magyar család csatlakoznék Elsinore és Perris okos és elégedett kis magyar csoportjához. KÉTKEREKŰ TALYIGA Elsinore és Los Angeles között a kitűnő ut egy része lankás dombok között vezet. Az utolsó években gyártott, magas lóerejü autók 60—70 és annál is több mérföldes sebesseggek nyelték az emelkedéseket. Vezetőjük közül csak kevesen vették észre a kétkerekű talyigát, amelyet nem lóerő, mindössze egyetlen ember-erő vonszolt fel a kapaszkodókon. A derékig mezítelen embert sötét rézbőrüre sütötte a forró kaliforniai nap. Nem nézett se jobbra, se balra, talán még előre sem: lassan, vontatott lépésekkel haladt és húzta felfelé a kétkerekű talyigát. A gondolatok és kérdések özöne lepett el a ta- lyiga és gazdája láttára. Ki ez az ember? Honnan jön és hová megy? Van-e és ha van, hol a családja? A szerény holmikkal megrakott talyigán kívül, van-e más “vagyona” és ha nincs, vajon vágyik-e többre? Mi ösztönzi arra, hogy a forró napon huzza a kétkerekű talyigát? Az a röpke mosoly, amely az ajkain játszadozott, annak szól-e, aki az ut végén, szerény vacsorával és jó szóval várja őt, vagy azoknak, akik szédítő sebességgel száguldnak el mellette és rabjai a rohanó életnek? Irigyel-e benünket, a gyors autók utasait, vagy tudatában van-e annak, hogy ő az irigyésreméltó, aki nem siet, nem autó-ketrecbe zárt rab, hanem a szabad utak, szabad utasa a kétkerekű talyiga előtt ? . Nem tudom, de szeretném tudni, hogy mi a válasz ezekre a kérdésekre. Megfogadtam, hogy ha még egyszer meglátom a kétkerekű talyigát, segítem felhúzni a legközelebbi dombtetőre. Az az érzésem, hogy a gazdájával való találkozásból tapasztalatokkal meggazdagodva kerülök ki, mert Elsinorfe és Los Angeles között a talyiga gazdája volt az egyetlen nyugodt, mosolygó ember. A többi rohanó gépben ült és egy cél vezérelte: hogy megelőzze a többi rohanó gépet. IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS II Az amerikai szórakoztató irodalomnak, színháznak, mozinak, rádiónak és televíziónak kedvenc tárgya: az ártatlan emberek elitélése. Természetesen az utolsó percben az elitéltet megmentik a gázkamra, vagy villamosszéktől. Érdekes volna megtudni, hogy tényleg olyan sok ártatlan ember ül-e börtönben és ha igen, miért? Nemrégen egy komoly mü jelent meg egy biró tollából (Jerome Frank és leánya, Barbara: Nem bűnös — Not Guilty — címen), melyben 36 megtörtént eset van összegyűjtve, melyekkel kapcsolatban később megállapították a tévedést. De hol van az a sok ezer ügy, melynél lehetetlen volt a tévedést megállapítani, mert az elitéltnek nem volt barátja, vagy vagyona, vagy egy hires ember nem vette kezébe az ügyet? Talán az egyik legérdekesebb ilyen ügy Joe Majczek és Theodore Marcinkiewicz elitélése. A vád egy rendőrtiszt meggyilkolása volt,, melyben mindketten ártatlanok voltak. Majczek 12 évig, Marcinkiewicz 17 évig volt börtönben, amig bebizonyították ártatlanságukat. Majczek édesanyja volt az igazi hős, aki takarítónő volt. (Ismerjük ezt a fajta proletárnőt, aki éjjel dolgozik, súrol, takarít kevés pénzért.) Kis pénzt összeszedve újsághirdetést tett közzé és. dijat ajánlott fel annak, aki elősegíti fia ártatlanságának bebizonyitását. Két ügyes újságíró érdekes cikket szimatolt meg ebben és megindult a kutatás, amely a-kiszabaduláshoz vezetett. A könyvet író biró megvizsgálta a már lezárt ügyet. Látta, hogy a szemtanuk személyfelismerése hamis volt és a védőügyvéd nem értett a védelemhez;. A hamis személyfelismerés a túlbuzgó rendőrség erőszakos metódusának lehet a következménye, a rossz védelem pedig a pénzhiányé, amely a szegény ember betegsége. Egy másik érdekes esetben két állítólagos bankrabló alibit igazolt .— s mégis elitélték őket. A jószivü igazi bankrabló ismét rabolt, ugyanolyan módszerrel, mig az ártatlanok a börtönben ültek. Jgy egy FBI ügynöknek sikerült megmenteni az ártatlan, embereket. Ezek szerencsés esetek. Voltak azonban olyan ebetek is, amikor az ártatlanok családja tönkrement és az illető belehalt az üldözés izgalmaiba. Jerome Frank birónak komoly ajánlatai vannak az ilyen tévedések kiküszöbölésére. A tanúvallomások komoly mérlegelésén kívül szükséges az egyéni bizonyíték arra, hogy a tanú tényleg oíyán helyzeti»«! volt, hogy mindazt látta, vagy hallotta, amiről tanúskodik; pgyancsak a rendőrség és ügyészség alaposabb vizsgálata és minden embernek (még a legszegényebbnek is) jó ügyvédi védelem biztosítása. Mindezek sok ártatlan embert meg tudnának menteni. Az ártatlan emberek hangoztatják ártatlanság gukat, de a bűnösök is ezt teszik és igy nehéz az igazi ártatlant megtalálni. Van egy furcsa, nem hivatalos bíróság (The Court of Last Resort), amely évek óta sok ilyen esetet felülvizsgált és sikerült igazságot kicsikarni a rendőrség, ügyészség, vagy a politikusok törekvése ellenére is. Ennek a bíróságnak igazi vezetője egy népszerű detektivregényiró, aki éveken át hires védőügyvéd volt. Mivel a regényírás sokkal jobban fizetett, abbahagyta a jogi működését. Neve Stanley Gardner és könyvei milliós példányokban jelentek meg. Ez a kitűnő koponya egy másik igen jó bűnügyi szakértővel együtt megalapította az “Utolsó Remény Bíróságot.” Amerikában csak úgy lehet valamit elérni, ha a nagy nyilvánosság előtt játszódik le minden. Akkor elő lehet varázsolni a kisemberek lelkiismeretét, legyőzni a politikus üzérkedéseit. Nem is a kitűnő szakember végzi el a kiszabadítás munkáját, hanem a nagy nyilvánosságtól való félelem. így ez a bíróság az “Argosy” nevű folyóiratban közli az eseteket és próbál nyomást gyakorolni az igazságszolgáltatás gépezetére. Az ügyek néha érdekesebbek, mint a legjobb hollywoody történet. Az élet igen furcsa, regényesebb, mint az emberi képzelet. Az ártatlanok történetében néha találkozunk bizonyítékokkal, melyeket az igazságszolgáltatás szervei semmibe sem vettek, vagy egyszerűen elsikkasztották. Volt olyan eset, amikor az ügyre vonatkozó ösz- szes iratok eltűntek és politikai, vagy személyi okokból nem keresik a tolvajt. Van egyszerűen tévedő tanúvallomás, de van hamis tanú is éppen elég. A piszkos politikai üzérkedésnek sok áldozata van, sokan pedig egyéni bosszúnak, brutalitásnak, vagy kigondolt vádnak az áldozatai. Érdekes viszont az, hogy a börtönlakók hite, rokonszenve és meggyőződése sokszor segít az ártatlannak. Egy esetben pl. az ártatlan embernek egy börtöntársa adta a pénzt a védelem megindítására, teljesen önzetlenül, nem kérve maga részére semmit. Az egyik jó börtönigazgató azt állítja, hogy ha a börtön-pletyka valakit ártat- annak tart, az biztosan az, mert a bűnösök igen jól tudják ki áz ártatlan köztük. Talán a legcsunyább ügy az, amikor az egyik legjobb állam kormányzója visszatartotta a kegyelmet, hogy alkalmat adjon az őt támogató napilapnak szenzációs cikkek közlésére. Ez á mai politikai rendszerben foglalkozásszerü. politiku: sok kisded játéka és nem igazságszolgáltatás, Csak a személyi jogok védelme és azért folyó állandó harc nyújthat elég biztosítékot arra, hogy az. ilyesmi velünk ne történhessen meg. “Az első magyar szobrász” (Folytatás a 12-ik oldalról) egyenest ellenséges hangok kezdtek hallatszani. Más, idegen szobrászok irigykedése, a bizottság intézőinek személyes ellenségei még egy ellenszoborbizottságot is összehoztak egy más szobrász Mátyása érdekében. Hozzájárult az ügy népszerűségének egyre rohamosabb megcsappanásához az is, hogy Ferenczy, aki teljesen elfogult volt a klasszicizmus iránt, római öltözetben mintázta a királyt. Ezt sokan egyenest nevetségesnek tartották. Végül megadták a már amúgy is elmérgesedett ügynek a kegyelemdöfést: az Országgyűlés nem járult hozzá a szobor költségeihez. A dolgok ilyen fordulata rettenetes csapás volt Ferenezyre. Megsemmisülve látta a nemzet régi magyar szoborsorozatának tervét, szétfoszlott egy dicső magyar Pantheon álma, művészi munkálkodása elveszítette igazi értelmét. Egyszeriben üresnek, céltalannak érezte életét. Elkeseredésében összezúzta eddigi müveinek gipszmásolatait: semmi se emlékeztesse arra, hogy egykor szobrász volt. Eladta budai házát, és örökre búcsút mondott a fővárosnak (1847). Hazament szülővárosába, Rimaszombatra. Ott élt kis birtokán, önmagával és a világgal meghasonlottan, haláláig (1856). Aminek érdekében annyit fáradt, amit mindenáron életre akart kelteni, a nagy magyarokat ünneplő monumentális emlékszobor eszméje azonban nem halt meg vele. Két évvel halála után állították fel Pesten a Nemzeti Színház homlokzata előtt az első magyar történelmi szobrot, Katona Józsefnek, a Bánk bán szerzőjének szobrát, egy nagyon gyenge szobrász müvét. S utána annyi mást. Ferenczy lelkes izgatása megteremtette azt a szellemi légkört, amely nehéz időkben, az elnyomatás korában is cselekedetekre serkentette a magyarságot. Bár kétségtelen érdeme, hogy egy nagy európai szobrászati stilus hazánkba ültetésével bekapcsolta szob- rászatunkat a nagy világközösségbe, mégis fontosabbnak tartjuk, hogy fáradhatatlan izgatásával felébresztette és példájával késő korok számára eleven erőben tudta tartani a monumentális és nemzeti tárgyú plasztika igényét. Ami nem csekély érdem. Lvka Károly Eisenhower elnök beleegyezett, hogy a katonai létszámot 100,000-rel csökkentsék. Ez a csökkentés 200,000,000 dollár megtakarítást jelentene a kormánynak. Ezek a csökkentések egyáltalán nem jelentenének komolyabb változásokat a katonai állományban Európában vagy a Keleten. Jelenlegi katonai létszám 2,790,954. - > ? • v $78345409328712878834940560439821782317288^ i A SZÁMOK BESZÉLNEK | S írja: Eörsi Béla w Cl M £7834540932871287883494056043982178231728SS'
