Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-02-14 / 7. szám

AMERIKAI MAGYAR SZÓ AHOGYAN ÉN LÁTOM... írja: EHN MENEKÜLTEK KÜLFÖLDÖN Régi amerikás magyarok mostanában köteles­ségüknek tartják, hogy az újonnan érkezett me­nekülteket töltik telhetőleg támogassák és ta­náccsal, ruhaneművel, autójukkal rendelkezésük­re álljanak. Egyik ilyen ismerősünk, aki egész napokat tölt el menekültekkel, emlitette egy há­zaspár esetét. Az illetőket valamelyik jótékony intézmény rendesen bútorozott lakásba helyezte és élelmezésükre napi három dollárt utalt ki. A házaspár emiatt keservesen panaszkodik, mert a napi három dollár nem elegendő olyan táplálko­zásra, amilyenhez Budapesten szokva voltak. A gazdag Amerikában ők ennél sokkal többre számítottak. . . Véletlen, hogy ugyanazon a napon egy másik ismerősünk telefonon érdeklődött, hogy van-e olyan ruhaneműnk, bútordarabunk, edényünk, amit nélkülözni tudunk. Első gondolatunk az volt, hogy minderre valamelyik újonnan érkezett ma­gyar menekültnek lenne szüksége, de gyorsan ki­derült, hogy egészen más esetről volt szó. Arról volt szó, hogy Los Angeles Boyle Heights keriileiében találtak egy beteg özvegy asszonyt, aki az amerikai életmódot megszégyenítő lakás­ban tartózkodik három gyermekével. A két fiata­labb gyermek is beteg. A legidősebb nem jár is­kolába, mert viseltes ruhája miatt iskolatársai kigunyolják, elkerülik, szóba nem állnak vele. A county-tól szegényeknek járó havi segély rend­szerint a hónap közepén már elfogy és attól kezd­ve úgyszólván levegőből él a család. Ez mindenütt nehéz feladat, Los Angelesben a “smog” sem te­szi könnyebbé.. . A legjobb bútordarab a lakás­ban az ócska kártyaasztal, székeket narancslá­dák helyettesitik. Áthuzat nélküli matracokon fekszik a család, a legszükségesebb edénydara­bok, ruhanemüek is hiányzanak. Szerettem volna a napi három dollárt keveslő házaspárt a bovle-heightsi lakásba telepíteni, a kis családot pedig a rendesen bútorozott lakásba költöztetni. Vajon mit szóltak volna a mindenki által dédelgetett menekültek ilyen amerikai élet­hez ?! AjZ elégedetlenkedő, zúgolódó menekültek — ugylátszik, — mindenütt fellelhetők, mindenütt egyformák. Erre mutat egy Londonból, január 26-iki kelettel irt levél. A levél Írója magyar- származású londoni lakos, aki most hetenkint kétszer hosszú autóbusz-utat tesz meg az angol fővárostól elég messze fekvő katonai barakkok­hoz,. amelyekbe a magyar menekülteket helyezték és ahol tolmács szerepét tölti be. A levél egy része igy szól: “Sokak számára a kijövetel csak annyiból állt, hogy ‘mások mennek, menjünk mi ,is,’ Itt már hosszú sorok állnak a magyar követség előtt a márciusig érvényben levő amnesztia miatt, akik vissza akarnak menni Ezek az em­berek azt hitték, hogy az angol munkás fize- ! tésének háromszorosát fogják kapni és a fia­talság. angol tudás nélkül, az angol fiatalságot 1 megelőzve fog bejutni az egyetemekre. Nagyon kevés emigránsnak volt ilyen minden kikötés­től mentes fogadtatása, mint ezeknek, még sincsenek megelégedve. A problémák tömege vár a szociális munkásokra és testületekre.. .” “Rettenetes a kavarodás. Az angol élet és felfogás a maga nemében úgyis egyedülálló, a kontinentálistól egészen idegen. Ezek az újon­nan érkezettek már tőlünk, magyarszármazá- ! suaktól is mentalitásban eltávolodtak, úgyhogy érthetetlenül állunk velük szemben, önzőek, hálátlanok, minden értük hozott áldozatot ter­mészetesnek és magától értetődőnek vesznek. Még szerencséjük, hogy nem beszélnek ango­lul és a felmerülő félreértéseket egyelőre elhá- ' rithat juk.” A láthatár, amelyet elködösitett a nagy ma­gyar tragédia, tisztulni kezd, a felkorbácsolt szenvedélyek lecsillapodnak. Az otthon maradt és külföldre került áldozatok sorsa felett napi­rendre tér a világ és a nemzetnek, csak ugv mint a belőle kiszakadt egyénnek is, a saját lábán kell megállnia, ha jobb jövőt akar magának biztosí­tani. Megnyugtató, hogy Londonban “már hosszú sorok állnak a magyar követség előtt”, mert Ma­gyarországnak szüksége van a munkáskezekre és tervező elmékre és a legtöbb esetben a meggon­February 14, 1957 800,000 CSALÁD NYOMOROG NEW YORK ÁLLAMBAN HARRIMAN KORMÁNYZÓ JELENTÉSE SZERINT A nagy prosperitás dacára, Averill Harriman New York állam kormányzója úgy nyilatkozott, hogy New York állam egyes részeiben olyan nagy a szegénység, hogy az állam kénytelen foglalkozni vele. A kormányzó két különböző jelentésben be­szélt a fenti kérdésről. Az egyik beszéde a kis­jövedelmű családok és egyének kérdésével fog­lalkozott, a másik beszéde az állami költségve­tés megállapításával kapcsolatosan foglalkozott e kérdéssel. A kisjövedelmüekkel foglalkozó beszédében ki­fejtette, hogy N. Y. állam lakosságának negyed­része 1955-ben kevesebb jövedelemmel rendelke­zett, mint amit a népjóléti ügynökségek előírtak mint létminimumot, a nincstelenek, illetve a se­gélyen élők számára. Bár a teljes áttekintés még nem történt meg, Harriman kormányzó becs­lése szerint 800,000 család és 595,000 magányos egyén évi jövedelme kisebb volt, mint a segélyen kijáró összeg. A faji megkülönböztetés, áldozatai, az öregedő 'munkások, a kezdő fiatalok, a nyomorékok, szaktudás nélküli egyének, vagy akinek szakmá­ja már elévült stb. tartoznak a kiskeresetűek csoportjába. A kormányzó riportjában kiilön-külön foglal­kozott bizonyos csoportokkal. A faji megkülön­böztetés ellensúlyozására 116,000 dollár előirány­zását kérte, hogy 26 egyént állíthasson be a megkülönböztetések elleni felvilágosító munkára. Tervezetet nyújtott be a nyomorékok és bete­gek segítségére, hogy jobb megélhetési forrá­sokra készítsék elő őket. Tervbe vette a szaktu­dás nélküliek tanítását is. Az idős munkásokra nézve néhányan a tör­vényhozók közül azt a javaslatot tervezik, hogy törvényt hozzanak a 26—64 évesek elleni meg­különböztetés megakadályozására. E javaslatról nem nyilatkozott eddig Harriman kormányzó, de említést tett egy széleskörű programról, mely tanoncok oktatását tervezi, valamint ösztöndija­kat adna a tehetséges gyermekek részére, hogy egyetemre mehessenek akkor is, ha a szülők anvagi helyzete ezt nem engedi meg. Harriman elismerte azt, hogy a népjólét ma­napság az állam, illetve a kormány kötelességei közé tartozik. A republikánus törvényhozó testület vezetői, bár ellenzik a kormányzó programját, de nem mernek egészen nyíltan kijönni ellene. Harriman költségvetése bizonyos összeget kö­vetel a szegénység eltörlésére. Az uj előirányzat 200,000 dollárt adna olyan terv kidolgozására, mely szerint a kisjövedelműeket segítené abban, hogy megjavíthassák kereseti lehetőségeiket. Ez csupán a tervek kipróbálására irányulna, ahol erre szükséget látnak. Egy fontos irányban nem terjed ki eléggé a költségvetés, ez a munkanélküli biztosítás eme­lése és kiszélesítése, valamint a munkaképtelen­ség és a munkaközbeni balesetek esetén való magasabb heti díjazás. A munkásmozgalom kö­vetelései sokkal magasabbak a kormányzóénál. Harriman mindhárom kategória részére leg­magasabb heti 45 dollárt kér. Ma a legmagasabb munkanélküli biztosítás heti 36 dollár, a sérült és beteg munkások heti biztosítása ugyanany- nyi, A családokat is megemlíti a kormányzó, de igen gyenge e tekintetben követelése. A szakszervezetek heti 54 dollár maximum munkanélküli segélyt kérnek, külön az eltartásra szoruló családtagok részére. Harriman továbbra is körülbelül a munkás fizetésének feléhez irá­nyítaná a munkanélküli, vagy beteg munkások biztosítását. A CIO a munkás keresetének két­harmadát óhajtja alapul venni. A bizottság mely a munkanélküli biztosítás kérdésével foglalkozik, felemelné a munkanélkü­li biztosítást heti 45 dollárra, de csak azok részé­re, akik legalább heti 105 dollárt keresnek. Ez nem segítene a munkásság kétharmadának, akiknek keresete 75 dolláron alul vannak heten­ként. dolatlanul eltávozottaknak is szükségük van a munka- és érvényesülési alkalmakra, amelyeket számukra a szülőföld nyújt. Könnyen megmagyarázható és érthető lesz, ha rövidesen más magyar követségek előtt is felso­rakoznak majd “akik vissza akarnak menni.” A bizottság egyben azt ajánlja,hogy ak i 15 he­tet dolgozott egy évben, legyen jogosult a mun­kanélküli biztosításra, eddig 20 hét volt a követe­lés. Viszont megkövetelnék azt, hogy legalább 40 hetet dolgozzanak az előző két évben, ami rosszabb mint eddig volt. Még rosszabb az a követelés, hogy azok a munkáltatók, akik nem dolgoztatnak egész év­ben. csak részidőben, legalább 13 millióval töb­bet fizessenek be a munkanélküli biztosítás alapjára az szerint, hogy hány munkásuk kapna munkanélküli biztosítást. Ez súlyosan érintené a kisebb munkáltatót, aki igy igyekezne kisem- mizni munkásait a biztosításból, miután elbocsá­totta őket a munkából­A munkahelyen történő sérüléseknél a kor­mány bizottsága azt ajánlja, hogy heti 45 dollár­ra emeljék a biztosítási összeget, de szigorítsák meg annak a lehetőségét, hogy a sérült munkás könnyen megkaphassa biztosítását­Harriman kormányzó úgy látja, hogy mindezek segítenék a kisjövedelmű munkás családokat, viszont adminisztrációjában szolgáló tisztviselők azon dolgoznak, hogy csupán a magasabb kere­setűek számára nyújtsanak többet s mindinkább lehetetlenebbé tegyék a kisjövedelműek számára, hogy ők is az uj törvények oltalma alá essenek. (sZÉlJESYZETEnl Lapunk január 10-iki számában Geréb József, kedves munkástársunk, irt egy cikket “A leg­jobb tizlet”-ről, a templomokról. Szinte folytatás­képpen a “Nation” cimü folyóirat január 19-iki számában megjelent egy cikk “Slick-Paper Christianity” (Fényezett papír kereszténység) címmel. A cikk a különböző egyházak.és több, közismert pap nagyon is (anyagilag) sikeres iro­dalmi működéséről ir. A cikket Írója abból az al­kalomból irta, hogy nemrégiben egy uj metodista folyóirat jelent meg, melynek címe: “Together” (Együtt). A kiadó ügynökei olyan sikeres munkát végez­tek a hirdetés körül, hogy még megjelenés előtt felemelték a példányszámot 600 ezerről 700 ezer­re. A Metodista Kiadóvállalat jelenti, hogy min­den metodista templom szerezne híveitől egy évi 2 dolláros előfizetést, akkor hamar 3 milliós pél­dányszámban jelennék meg. A vezércikkíró meg­ígéri, hogy beteljesüléséért imádkozni fog. Ez az uj mag;azin aztán egészen modern “biz­nisz” alapon dolgozik. Van benne mindenki részé­re valami, egy rovat metodisták részére, akik valamit gyűjtenek, tropikus halakat, kulcslánco­kat. cirkuszkocsi modelleket, elefántcsont maj­mokat, hogy csak egy néhányat említsünk. Szín­ház és mozi tanácsadó metodisták részére (ne­hogy valami rossz mozi miatt a pokolba kerülje­nek), könyvszemle, stb. Van egy tréfa rovat gyermekeknek és tanácsadó “teen-ager”-ek részé­re, hogy hogy válasszák meg, kivel barátkozza­nak. Persze lehetőleg metodista legyen a barát vagy barátnő. Divat rovat “teen-ager”-ek részé­re és természetesen metodista sport-rovat is. Az egésznek a jelentősége abban van, hogy a mai kereszténység annyira igyekszik üzleti alap­ra helyezkedni, a lelkész annyira igyekszik, hogy olyan legyen mint a köznani ember, hogy meg­szűnt olyan lenni mint a bibliai megváltó. Talán ezért is van az, hogy az a nagy vallásos újjáéle­dés, amiről olyan sokat hallunk manapság, nagy­részt üres képmutatás és kevés javító hatással van korunk erkölcseire. V. VIGYÁZAT háziasszonyok! Egy párizsi mér­nök, Pierre Marre egy olyan gépet szabadalmaz­tatott, amely csaknem teljesen pótolni tudja a háziasszonyt és pedig: 1. Képes 12 font súlyú fe­hérneműt kimosni 5 perc alatt.2. Kitisztítja a konyhát 30 másodperc alatt. 3. Krumplit pucol. 4. Edényeket tisztogat. 6. Cipőt fényesít. 7. Ab­lakot tud tisztítani... és mindezt óránkénti két cent költséggel képes elvégezni! (Szedő: Egy dolgot azért mégsem tud ez a gép: ...főzni!) ' 4 -y.T.............. niii -

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents