Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-16 / 20. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ May 16, 1957 ^e//e/e,í'C a Eze-z/CeStttfAejb A portorikóiak és a newyorki nyomortanyák Tisztelt Szerkesztőség! Rendkívül érdekes TV programot láttam az elmúlt vasárnap, mely úgy gondolom, olvasóinkat is érdekelni fogja. Ed. Murrow “See It Now” programja a Puerto Rico-i kérdéssel foglalkozott. Murrow nem. szépített, nem takargatott. Miért jön vagy ezer portorikói hetenként New Yorkba? Mert saját hazájukban éheznek. Mikor ideérnek, megkülönböztetés, nyomortanya, alacsony bérek várják őket. Egy szobában tizen laknak, egy másik lakásban, ahol négy szoba van (ez már luxusnak számit) 15 kap szállást. Ezekben az úgynevezett “dekontrollált” bútorozott házakban sokszor havi $130-t kell fizetniök. A falakon, a mennyezeten a svábbogarak majdnem olyan tömegben laknak, mint a portorikóiak a lakásban. De Puerto Rico-ban is van nyomortanya. San Juan mellett az “El Fanguito”-nak nevezett barakk-város, melyet az 1928-as hurrikán után építettek és ahol heti tiz dollár a házbér. A víz- használatért külön kell fizetni. A barakkok még ma is állnak, habár kezdenek uj egy-családos házakat és nagy háztömböket is építeni, természetesen amerikai kölcsönökkel. Sok amerikai nagyvállalkozó is megjelent már Puerto Rico- ban és a gyáraikban főleg nőket alkalmaznak, persze alacsony, bérekkel; a gyárosoknak tiz évi adómentességük van és természetesen federal- adót nem kell fizetniük, mivel Puerto Rico nem állam, hanem csak “commonwealth.” Mik azok a problémák, melyek a portorikóia- kat New Yorkban még mindig megtűrt polgárokká teszik? Az iskolákban arról panaszkodnak, hogy az angolul nem jól beszélő tanulók visszatartják a többieket, s a gyakori költözés követOlvasóink hozzászólnak a közügyekhez életet keresőket, akik New Yorkban és más nagyvárosokban találnak alkalmazást. Évente több ezer megy vissza Puerto Rico-ba. viszont jönnek újak, akik itt próbálnak szerencsét. A program befejezése előtt Ed Murrow kijelentette, hogy a nyomortanyákat nem a portorikóiak hozták New Yorkba, azok már itt voltak sokkal előbb. Ha meg akarjuk szüntetni a megkülönböztetést, akkor elsősorban a nyomortanyákat kell megszüntetnünk. C. R. keztében sokszor változtatják iskoláikat. Régi newyorkiak nem szeretik a szomszédságukat, mert hangosak és túl sokan vannak egy lakásban. Az ifjúsági bűnözések nagy részét ők követik el. Ed Murrow megintejuolt egy városi “Building Department” megbízottat, aki kijelentette, nemcsak jó s rossz lakók vannak, de vannak jó és rossz háziurak is, s ezen utóbbiakat szigorúan meg kell büntetni a kihágásokért. Nem lehet mindenért a lakókat okozni. A portorikóiak túlzsúfolt lakásaikból az utcán keresnek menedéket. Egy másik meginterjuolt kijelentette, hogy a portorikói gyermekek nagyrésze álmosan és fáradtan megy reggel az iskolába, mert a túlzsúfolt lakásokban ne,m tudják kipihenni magukat. Az osztályban még azt is elfelejtik, amit tudnak. A rossz lakásviszonyok miatt gyakran költöznek, mindig jobb és szebb környéket keresve. A munkáltatók szerint a portorikói munkás becsületesen és jól végzi kötelességét és például egy tüipari megbízott kijelentette, hogy sok gyár, műhely feloszlott volna, ha a portorikóiak nem szolgáltatnának kellő munkaerőt. Az ifjúkori bűnözések statisztikája szerint, a bűnözés semmivel sem magasabb a portorikói negyedekben, mint a város más, hasonló környékein. Puerto Rico-ban igen alacsony a halálozások száma, ú nép egészséges és mivel a szülésszabályozást a katolikus egyház ellenzi, rendkívül magas a születések száma. De már megkezdték ennek bevezetését. Minthogy az ipar még mindig nincs kifejlődve és a nép nagyrésze a mezőgazda- sági termékekből (főleg cukor) tartja el magát, a szigetország állandóan önti magából a jobb üdvözlet lapunk egyik alapítójától Tisztelt Munkástársak! Szives meghívásukat a bronxi bankettra sajnos nem fogadhatom el, pedig egyike voltam azoknak, akik a Népakaratot alapítottuk. Munka után pakoltuk és zsákban vittük a postára kis garszon-lakásunkból, amit négyen tartottunk fenn. Ott voltam a negyedik utcai konvención, ahol a lapot elvitték Basky L. hívei. Petrás benn, mi meg kinn voltunk. A konvención a lapot a Munkás Szövetséghez vitték. Ekkor mi felmentünk a Második Avenuen lévő Leinwander Café-ba, ahol kimondtuk, hogy rövidesen uj lapot adunk ki “Előre” néven, ami meg is történt. A Beteg- segélyző Magyarajka Szocialista Köre, a Szabadság Munkás Dalárda szétszakadt, de mi rövidesen újból felépítettük. Ez volt a régmúlt. Sok minden történt az én 57 éves amerikai tartózkodásom alatt. Most már a 83-ik évet taposom és nem sokat tehetek a köz érdekében. Kívánom, hogy lapunk még sokáig éljen és ilyen jó legyen. Üdvözölve az ünneplőket, maradok kiváló tisztelőjük Domonkos Pál Lélekkel velünk van Kedves Munkástársak! Levelüket megkaptam, melyben a lap 54-ik évfordulójára hívnak meg. Igazán sajnálom, hogy nem lehetek ott, de nekem nagyon nehéz bemenni. De az újságunkról nem feledkezek meg soha. Amint tudok, küldeni fogok tiz dollárt. Jó sikert kívánok a banketthoz. R. EMIIII!!l!lllll!ll!!!!lll!l!l!!!l!l!li!!!!l!l!ll!!l!lll!!illl!>ll!l!lllllil!!ll!l!!!l!l!IH!!l!l EISENHOWER SAJTÓNYILATKOZATA Eisenhower elnök a szokásos heti sajtókonferenciáján a geor- giai napfénytől megerősödve és köhögésétől megszabadulva a legjobb erőben jelent meg. A következő pontokban fejtette ki véleményét: A költségvetésről komolyabb levágásokat csak úgy lehetne eszközölni, ha a világhelyzet feszültségéber enyhülés állna be. Erre vonatkozó véleményét rádióbeszédek keretében fogja az ország népe elé hozni. A leszerelésre vonatkozó szovjet, ‘nyílt éjbajtozat’ ajánlatokat komoly m í^fontolás alá fogjuk venni. Néni á terület nagysága fontos a ielülvizsgálási ajánlatban, hanem, hogy milyen katonai intézmények vannak rajta. A pénzügyi államtitkár, Humphrey, jelzett távozása nem jelent változást a kormány pénzügyi pol tikájában. A Szovjetuniónak az európai országokhoz az atomfegyverek bázisai i llen intézett figyelmeztetése nem fogja befolyásolni a mi védelmi terveinket, de a szabad világnak mindig a béke fenntartását kell szem előtt tartania. Nyugat-Európában feállitott atoméi,ergia müvek nem fogják a mi segélyprogramunkat befolyásolni, mert ami segélyt az utóbbi időkben küldünk az már csak katonai jellegű. Stassen és az uj szovjet ajánlat WASHINGTON. — Harold Stassen külön meghatalmazást kapott Eisenhower elnöktől, hogy saját ajánlatait tegye meg a Szovjetunióval való tárgyalások folyamán. A tárgyalás a légi vizsgálatokkal van kapcsolatban Európában és a távol keleten. A hivatalos körök állítása szerint az Egyesült Nemzetek le- fegyverkezési bizottsága előtt Londonban Stassen által tett ajánlatok váltották ki a Szovjetunió április 30-iki ajánlatát. A hadsereg létszámának leszállításáról még nem történtek tárgyalások. A Smith-törvény áldozatait szabadlábra engedik. Május 17-én V. J. Jerome-t, egy héttel később Elizabeth Gurley Flynn, Alexander Bittelman, Arnold Johnson, Pettis Perry és Weinstock Lajost fogják kisza- baditani. Családjaik, munkástársaik, barátjaik nagy izgalommal várják és számolják a perceket, amikor megint megölhetik őket. Európa atomenergiát óhajt WASHINGTON. — Az Atomenergia Bizottság előtt fontos kérdés fekszik. A kérdés, hogy hajlandó-e kormányunk befektetéseket eszközölni, hogy atomenergiát termeljen ki több országban. A kongresszus költséglevágása megnehezíti munkájukat. Anglia már megkezdte az atomerő üzemek eladásának tárgyalását más országok részére is és USA sem akar ebben hátramaradni. USA atomfegyvereket ad TOKIÓ. — Az atomerő kongresszusi bizottsága úgy nyilatkozott, hogy “bármely országnak adunk atomfegyvereket, ha kommunista támadás éri őket és kérik segiségtinket ellene.’’ W. Sterling Cole, New York állami republikánus képviselő úgy nyilatkozott, hogy a semleges államoknak is megadják a segítséget, ha a kommunisták ellen kérik. A királyok összetartanak ! BAGDAD. — Szaud király legutóbbi iraki látogatását Nuri as-Szaid iráki miniszterelnök , győzelmének tekintik, ő az, aki azon dolgozik, hogy szorosabb . kapcsolatot teremtsen az arab királyságok között. A három arab királysághoz tartozik Irak, Szaudi Arábia és Jordán. Leleplezték a műkincsek tolvaját A philadelphiai rendőrség azt állítja, hogy Párizsból kapott figyelmeztetés alapján nyomára jöttek a múzeumokból ellopott képek tolvajának. Walton J. Lord térképtervezőt letartóztatták és fogságban tartják.. Lakásában megtaláltak több képet, melyeket a franciaországi múzeumokból lopott el. Pierre Gagnet, a párizsi műgyűjtő hívta fel a rendőrség figyelmét Lordra. FELHÍVÁS ! Szeretettel meghívjuk a Bound Brooki Munkás Otthon barátait, hogy vasárnap május 19-én délután ünnepeljenek velünk. A májusiak születésnapját fogjuk megünnepelni. Kérjük a tagság szives megjelenését. (Washington Ave. Middlesex Boro, N. J. Nehru mondja: “Bombay a nemzet politikai barométerje.” Nehru miniszterelnök pártja elveszítette a bombayi választásokat. A városi választások 55 képviseletet adtak a kongresszus pártnak és 131-et az ellenzéknek, a kommunisták nyolc képviseletet kaptak. Uj kormány Colomhiában Uj koalíciós kormány alakult jColombiában 30 órával a diktá- I tor Gustavo Rojas Pinilla generális bukása után. A kormány- | ban 10 közismert polgári egyén I és három katonai vezető foglal helyet. VÍZÖZÖN látogatja Texas államot már néhány hete. Zivatarok, felhő- szakadások és árvíz eddig 29 halottat és óriási anyagi károkat okoztak. Legutóbb Lampasas helységre gátszakadás következtében egy 10 láb magas vizíal tört rá, autókat, házakat söpörve el utjából. Legalább öten lelték halálukat. Életem munkája fekszik ebben a házban, nem | adom fel”, jelentette ki Louis •Jones 36 éves teherautó vezető, amint a másfél láb vízzel J elárasztott házának szobájá- | ban ült és vái'ta az árvíz elvo- i nulását. Egyike a sok texasi I árvízkárosultaknak. Kevesebb a haláleset a rák bizonyos fajtájában A Memorial Hospital úgy nyilatkozott, hogy az utolsó két évben annyi felfedezés történt, hogy bizonyos fajta rákbetegségben kevesebb lett a halálozás száma. SZAK-ÁTKÉPZÉSBEN részesülhet a rangidősségi (seniority) joggal rendelkező idősebb autómunkás az Auto- unió és Ford Motor Co. közötti uj szerződés alapján. Megváltoztatták az ipari tanulókra vonatkozó korhatárt, hogy helyt adjanak az idősebb munkások eme követelésének. icrreit schools bur» BETTER COMMUNITIES