Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-05-02 / 18. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZ<5 May 2, 1957 Olaj hazafiság Az olajbárók hálás köszönetét várnak Amerika népétöl Irta: GERÉB JÓZSEF Tudod-e nyájas olvasó, hogy ha történetesen te is az autótulajdonosok szerencsés osztályához tartozol, akkor évenként 830 gallon gazolinra van szükséged? És továbbá tudod-e azt is, hogy az automobil egyre fokozódó használata következtében ez az évi átlag is egyre emelkedik és 1965-ben, — feltéve, hogy megéred, — már 1000 gallont fogsz elpuffogtatni? Ugy-e item tudtad? És mégis, mikor az autó tartályát megtölteted mindig morogsz, hogy igy-meg-ugy milyen drága a gazolin! Látod, ha elolvasnád azon nagy hirdetéseket, amiket az olajtársulatok a napokban a lapokban és a folyóiratokba tettek közzé, akkor nem morognál, hanem a kocsid előtt térdre esve áldanád a különböző Standard Oil és egyéb olaj társulatokat, hogy hazafias kötelességtől hajtva fáradságot nem kiméivé, veszélyektől vissza nem riadva költenek millió és millió dollárokat csak azért, hogy kimérhessék számodra azt a pár hordónyi gazolint. És mindjárt láthatnád a hirdetésekben adott képeken, hogy a fantasztikus ruhákba öltöztetett olaj-tudósok miként kutatnak villamos csákányaikkal a tengerek fenekén, mitsem törődve az életüket fenyegető emberevő cápákkal, polipokkal és egyéb tengeri henlicertyükkel,annyira fontos nekik, hegy a te autódból ki ne fogyjón a gazolin. Láthatod, hogy az amerikai hazafias olaj társulatok képesek kockára tenni utolsó centjeiket és az utolsó tudósaiknak az éltét is csak azért, hogy a te autód el ne akadjon. Jogtalan áremelés Morgás helyett tehát jobban tennéd, ha időközödként imádkoznál egy keveset az olaj társulatok boldogulásáért és az olajbárók jólétéért. Pedig ugy-e, amikor a Szuez-csatorna elzárása után pár centtel felemelték a gazolin árát nemcsak hogy morogtál, hanem olyan áldást kértél az olajbárókra, amit azok nem igen köszöntek volna meg? Bizonyára te is úgy tartod, mint az Oren Harris (D. Ark.) képviselő elnöklete alatt működő kongresszusi bizottság (Commerce Committee), hogy arra az áremelésre semmi ok sem volt, mert már November és december hónapokban el tudták látni az európai gazolin szükséglet 92 százalékát amerikai olaj nélkül is. Januárban 96 százalékot, februárban pedig a teljes európai szükségletet ellátták úgy, hogy az Egyesült Államokból egyetlen gallon olajat sem kellett oda irányítani és igv itt a szuezi zavar nem okozott hiányt, az olaj társulatok csupán megragadták1 a kedvező alkalmat a gazolin árának emelésére. Persze csak a rosszmájú emberek magyarázzák így ezt az áremelést, akik még azt sem veszik figyelembe, hogy az olajtársulatok milyen önzetlenül kutatnak újabb meg újabb olajforrások után csak azért, hogy az amerikai nép maholnap automobilon mehessen oda, ahová a régi magyar megfigyelés szerint még Ferenc Jóska is mindig csak gyalog ment. Kutatás közköltségen Ezek a rosszmájú emberek ugyanis kisütötték, hogy az olaj korporációk rengeteg nagy profit iáikból millió és millió dollárokat vehetnek le ADÓMENTESEN kutatásokra. Más szóval, ha ezen milliókat nem fektetnék kutatásokba, akkor adóba kellene fizetniük. így ha nem találnak olajat, akkor semmit sem veszítenek, mert annyival kevesebb adót fizetnek. Ellenben ha ta’álnak olajat, akkor.. . majd arról is mondunk valamit. Egyelőre szögezzük le azt a tényt, hogy a világ legnagyobb profitját hajtó iparban a nyersanyagot (mert ebben az iparban a források képezik a nyersanyagot) teljesen a közpénzekből, tehát az adófizetők terhére szerzik be. Ha például valamely más iparban, — mondjuk a bútor iparban is igy tennének, akkor ez azt jelenítené, hogy a bútorgyárak részére a faanyagot az állam ingyen szolgáltatja. Valószínű, hogy abban az esetben a butorgyárosok is igen nagy hazafiak lennének. És ha találnak olajat? Akkor meg egyszerre már item is, olajjat, hanem főnyereményt csinálnak. mert pár évvei ezelőtt kereszülvitték azt a törvényt, hogy az olajforrások jövedelme “depletion” (kiapadás) címen 27.5 százalékig adómentes. Az olaj tudósok ugyanis megmagyarázták a kongresszus tagjainak, hogy az olaj kutakat nem lehet a világ végéig pumpolni, mert azokban az olaj egyre fogy és egyszer csak kiapadnak. A kiapadt forrás pedig már mitsem ér.. Ezért hozták a “depletion” törvényt, amely az olajkút jövedelmének csaknem egyharmadát adómentessé teszi. Még ez sem elég Azonban az olajbárók hazafiságát még ez sem elégítette ki. Van e^ry másik olajtörvény is, amelynek alkalmazása mutatja igazán az olaj- hazafiságot. Ezt törvényt még 1918-ban hozták a külföldre vitt tőke (befektetés) támogatására. Ezen törvény értelmében ha az amerikai polgár külföldi jövedelméből idegen kormánynak köteles adót fizetni, akkor azt beszámíthatja azon amerikai adójába, amit azon vállalat jövedelme után itt is fizetnie kellene. Nézzük csak miként használják ki ezt a törvényt a hazafias amerikai olaj társulatok. Sokat hallottunk az utóbbi időkben az Ara- bian-American Oil Co. (Aramco) vállalatról, amely Saudi Arábia olajmezőit aknázza ki. Aramco valójában öt társulat szövetsége: Standard Oil of New Jersey, Standard of California, Texas Co., Mobil Oil Co. és Socony Oil. Ezek mindegyike kiilön-külön is óriási vállalat és együttesen a világ olaj készletének nagyobbik felét kontrolálják. A Commerce Department által közétett adókimutatás szerint 18S5-ben Aramco 724 millió dollár értékű olajat hozott forgalomba, amelyen 343 millió tiszta hasznot kerestek. Normális körülmények között ebből 178 millió dollár adót kellett volna fizetniük. Azonban kihasználva az előbb említett törvényt, nem fizettek egy árva centet sem. Aramco ugyanis megállapodott Ihn Saud királlyal, hogy a neki járó jövedelem 50 százalékát nem mint részesedést, hanem legnagyobb részt mint ADÓT FIZETIK KI. Ibn Saudnak 270 millió részesedés járt, amit Aramco igy fizetett ki: részesedés 78 millió', adó 192 millió. Ennek megfelelőleg Aramco ezt a 192 milliót betudta az amerikai adóba, ami tehát még 12 millióval felülmúlta azt, amit itt adóba keleti volna fizetniük. Ezt a, 12 milliót aztán elkönyvelték a következő (1956) év terhére. így bármilyen hihetetlenül hangzik is, mégis igaz, hogy ez az öt nagy hazafias olajtársulat a 343 millió arábiai profitéiból egyetlen cent adót sem fizetett az Egyesült Államoknak, noha az amerikai adójukból leszámíthatták azon milliókat, amelyeket az arábiai olajmezők feltárásába fektettek. Napsütéses Kaliforniában A “California Credit Merchants Association” egyik gyűlésén elhatározták, hogy valamilyen dijat adnak annak az alárusitónak (salesman), aki az elmúlt, év folyamán a legtöbb árut adta el hitelre. Már-már meg is állapodtak a díjban amikor valaki felvetette azt a kérdést, hogy nem inkább az a vevő érdemelné ki a dijat, aki legtöbbet vásárolt hitelbe? Ezen aztán elvitatkoztak és talán még ma is vitatkoznak. ■& A kaliforniai szavazók egy csoporta erélyesen bírálta az országos költségvetés azon tételét, amely 600,00ß dollárt ir elő a diplomaták mulatságainak fedezésére. Miután ezt a tételt a képviselők gúnyosan “alkohol alap” néven említették a ki itizálpk úgy találták, hogy a mai magas likőr árak mellett az az összeg korántsem elegendő. “Hiszen alig jut belőle egy-egy pohárkával is,” — mondotta az egyik kritikus. ■A Az egyik kaliforniai városkában a túlzó vallásosak keresztül akarták vinni, hogy az iskolákban legalább a “Miatyánkra” tanítsák meg a gyerekeket, amit a máskülönbön szintén vallásos pék nagy élesen ellenzett. Amikor annak okát megkérdezték, igy felelt: “Régente helyes volt, de most már csak minden másnap sütünk, minek tanítsuk tehát, hogy “Add meg nekünk a mindennnapi kenyerünket.” Aki még ennél is nagyobb hasznot hajtó ha- zafiságra tud rámutatni, az már csal! A nép akarata Talán ez az oka annak, hogy még a politikusok között is akadnak olyanok, — ha nem is valami sokan, — akik kritizálni merik az olajbárókat, hiába járulnak azok olyan roppant nagy összegekkel a választási kampányokhoz. Az olajbárók hozzájárulása nélkül a választások csak egyhangú, siralmas eseményekké lennének és nem a nép akaratának “dinamikus” megnyilvánulásai, mint az őszi választások is voltak, amelynél a nép, — az istenadta nép — olyan félre nem magyarázható módon adott kifejezést akaratának, hogy republikánus elnököt és demokrata kongresszust választott; — igy mind két fél dicsekedhetett a győzelemmel. Az elnök, az alelnök és számos szenátor meg képviselő természetesen nagyon értékelik az olajbárók támogatását s fontos események eldöntésénél kikérik a tanácsukat. Persze vannak esetek, amikor csupán a praktikusság szempontjáért egyenest rájuk bízzák a döntést. Lám, éppen most jött nyilvánosságra az is, hogy a clevelandi A. M. Hanna Company, amelynek George Humphrey pénzügyminiszter a főrészvényese, 26,885,722 dollár erejéig van érdekelve a Standard Oil of New Jersey kompániánál, igy Humphrey pénzügyminiszter hazafisága is erős próbát állt ki, midőn hozzájárult, hogy Aramco 423 millió dollár arábiai profitjából egy cent se jusson Uncle Samnek. Uj republikánizmus A “beavatottak” szerint a republikánus párt két részre szakadt. A választásokig minden republikánus kitűzte az “I like Ike” jelvényt és habár ezt még ma is hangoztatják, de sok republikánus szenátor hozzáteszi, hogy ez csak az Ike személyére vonatkozik, de nem arra, amit cselekszik. Ezek a szenátorok, — akiknek ugy- látszik az arizonai Barry M. Goldvvater (R.) szenátor a vezérük, — élesebb kritikusai az elnöknek, mint a demokraták. Ezek élesen ellenzik az elnök által kiszabott “dinamikus konzervatív” republikánizmust, — bármi legyen is ez a csodabogár, — nekik csak a régi Taft-Hartley-féle reakciósán konzervatív republikánizmus kell. Ugyancsak a beavatottak szerint azonban az ellentét lényege az, hogy az olajbárók az utóbbi években háttérbe szorították a régente Washingtonban igen nagy befolyású acélbárókat. Az acélbárók profitját ugyanis a militárista “hardware” (hadihajók, tankok, ágyuk, truckok és egyéb fegyverek) szolgáltatják, vagyis nekik az Army és a Navy fejlesztése a kedvező, az olajbáróknak ellenben a légierő szórja a mannát. Látható tehát, hogy ennek a két csoportnak a hazafisága bizonyos pontokban összeütközik és annak az eredménye az, hogy republikánus szenátorok és képviselők ellenzik pártjuk vezérének ajánlatait. Mint tudjuk, az olajbárók a nagy hirdető ügynökségek segélyével kedveltették meg Ike- ot és Nixont a választókkal annyira, hogy nagy szavazat többséget adtak nekik, noha megtagadták tőlük a kongresszusi többséget. Az olajbárók most megint csak ezen hirdetési ügynökségeket veszik igénybe, remélve, azok majd megmagyarázzák, hogy Amerika népe milyen sokat köszönhet nekik. Az első ily hirdetések már megjelentek s azokból származnak a cikk elején nyújtott adatok is. Ezek után remélem, nyájas olvasó, te is felcsapol olajbárók tisztelőivé. VIRGINIA állam most ünnepli az első amerikai település, az 1607-iki Jamestown-i település 350-ik évfordulóját. A rendező bizottság átkutatva különböző kiadáványokat, meghívót küldött olyan kiválóságoknak, akik Virginia állam szülöttei. Az ilyen könyvekben azonban nincs feltüntetve, az illetők faja és igy több hires négert, köztük Dr. Clilan B. Powell, kiváló newyorki néger orvost is meghívták. Amikor a rendező bizottság megtudta, hogy dr. Powell néger, visszavonta a meghívást. Dr. Powell válaszában ezt üzente többek között a rendező bizottságnak: Az önök döntése és cselekedete bigottságon, nem pedig igazságon és az emberi jogokon alapszik. Az ilvesmi tartja vissza a béke előhaladását a világon.”
