Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1957-03-21 / 12. szám

March 21, 1357 Á AMERIKAI MAGYAR SZÓ * 15 300 UJ ELŐFIZETŐT LAPUNKNAK A Magyar Szó ügyvezető bizottsága 300 uj előfizető szerzésére szólítja fel lapunk építőit, lapkezelőit, olvasóinkat. Úgy érezzük, hogy a jelenlegi helyzet különösképpen al­kalmas lapunk terjesztésére. Az amerikai magyarság az óha­zai események kapcsán mélységes politikai, társadalmi és mondhatjuk, lelki megrázkódtatáson ment át. Akik képesek becsületesen és tárgyilagosan mérlegelni a helyzetet felis­merik, hogy egyedül a mi lapunkból érthetik meg az óhazai események igazi mivoltát, hogy egyedül a mi lapunk képvi­selte ez esetben is, úgy a békeszerető amerikai nép, mint szülőhazánk népének igazi érdekeit. Hogy lapunkat lehet terjeszteni, a jelenlegi helyzetben, arra cáfolhatatlan bizonyíték az a 97 uj előfizetés, melyet november 1 óta könyveltünk el szervezett kampány nélkül. Ha lapunk építői, lapkezelői szervezetten és a tőlük már megszokott jóakarattal fognak munkához, az eredmény nem fog elmaradni. Hogy az előfizetők szerzését megkönnyítsük, az ügyve­zető Bizottság elhatározta, hogy minden uj egészéves előfi­zetőnek ($7) egy elsőrangú, 5 dolláros bolti áru, 605 olda­las angol-magyar, magvar-angol szótárt adunk INGYEN AJÁNDÉKKÉNT. Alant közöljük a tervezett kvótát: New York ............................................ 60 Connecticut ....................................... 10 Newark és környéke ............................. 10 New Brunswick ..................................... 10 Trenton, N. J............................................ 10 Lehigh Völgye ................................ 10 Pittsburgh és környéke ....................... 10 Philadelphia, Pa....................................... 10 Cleveland, West ..................................... 20 Akron és környéke ............................... 19 Detroit, Mich...................................... . 30 Chicago, 111............................................... 20 Wisconsin ............................................... 10 Indiana ..................................................... 10 Kalifornia ............................................... 30 Florida ..................................................... 10 Vegyes ..................................................... 20 A MAGYAR SZÓ Los Angeles és környéki barátai NAGY SAJTÓÜNNEPÉLYT tartanak 1957 április 14-én, vasárnap délután 1 órai kezdettel a los-angelesi Munkás Otthonban, 1251 S. St. Andrews Place alatt FINOM CSIRKE-EBÉD LESZ, utána bemutatásra kerül a DÉRYNÉ című zenés film. Ebéd ára $2.00 és 50 cent adomány Mindenkit tisztelettel és szeretettel vár a LAPBIZOTTSÁG ANGOL-MAGYAR— 2 kötetes IMTM-MKOl A KÉT KÖTET ÁRA $4.50 és 25 cent postaköltségre Rendelje meg azonnal, mert csak korlátolt mennyiségben áll rendelkezésünkre MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 EAST leth STREET NEW YORK 3, N. Y. MAGYAR TÁRSASKÖR Taggyűléseit tartja minden hó 3-ik péntekjén a Magyar Ház­ban, 2141 Southern Boulevard. Bronx, N. Y. TAGGYŰLÉST tartunk most pénteken, már­cius 22-én este 8.30 kezdettel. A gyűlés után elbeszélgetünk a na­pi eseményekről. Kérjük a tag­társak feltétlen megjelenését. SZINIELÖADAS lesz március 30-án, szomba­ton este 8 órai kezdettel. Szinre kerül két kitűnő színdarab: Az ökör c. mulatságos parasztko­média, valamint Vargáné nyug­díjba megy c. egyfelvonásos amerikai tárgyú társadalmi szin mü. Mindkét darab kitűnő, mondhatnánk parádés szerep- osztásban kerül szinre. Lesznek magánszámök is, mint tánc, ének és szavalat, s a belépődíj mindössze $1. Hisszük, hogy tag­társaink és barátaink teljes számban eljönnek erre a régen várt szinielőadásunkra és jelen­létükkel is támogatják műked­velőink nehéz és áldozatos mun­káját, mellyel az igazi magyar kultúrát ápolják és előreviszik. KULTUREST ÉS FILMBEMUTATÓ Április 5-én a kuíturbizottság egy igen érdekes amerikai fil­met mutat be kulturest kereté­ben, melyre a tagtársakat ezút­tal meghívja. LAPUNKÉRT j FG. = Fentsrtó Gárda j nf.. — naptár felülfizetés kf. — könyv felülfizetés |P. Rakoncza $1 S. Mihalik $1 j E. Yunga $2 T. Tóth SÍ í Mrs. R. Keller márciusi ünne­pélyre $5 Downtowni jóbarát $10 | Sondi Árpád emlékére $5 j M. Friedman ípledge) $20 I Szabó József $2 F. Szörny $2 J. Asztalos S3 J. Kovatch n. f. $3 J. Homa $4 E. Hermanovich $4 Long Isiand-i jóbarát $1# G. Bíró $2 Frank Csikós $22 Los Angeles és környéke kvótá­jára: Munkás Otthon L. A. $15 Női Kör, L. A. $20 S. Sallay n. f. $1 Pocsik Károly $1 Balogh J., Berkovits M. emlé­kére $10 Március 17-iki newyorki ünne­pélyből, adom. $500 A. Papay $3 L. Hayes n. f. $1.50 Miami-i Lapbarátok $280 Nyikes S. k. f. $2 M. Schmidt n. f. $1.50 J. Gyenes $2 J. Cselényi $4 A. Buda n. f. $1 j M. Kosa n. f. $1 - Schill Teréz n. f. $4 TÁMOGASSUK LAPUNKAT! Meg vagyunk győződve arról, hogy lapunk olvasói és barátai, haladó szellemű amerikai magyar munkások, far­merek, értelmiségiek, kisüzletemberek, akiknek szivükhöz nőtt lapunk, akik értékelik annak mostani szerepét, nem fogják engedni, hogy lapunk e sorsdöntő időkben elnémul­jon, vagy hogy szava elhalkuljon. Lapunknak az előfizetési dijakon és olvasóink adományain kívül nincs más jövedelmi forrása. A hidegháború belföldi következményeként hirdeté­si jövedelmünk a minimálisra csökkent. Egyedül olvasóink jóakaratától, megértésétől függ az, hogy tovább is 16 olda­lon jelenhetünk-e meg. Hisszük, hogy olvasótáborunk most is, mint a múltban, nem fogja cserbenhagyni ügye szószóló­ját, ’4Z amerikai munkásmozgalom magyarnyelvű képviselő­jét, szülőhazánk népe egyetlen igazi barátját. A MAGYAR SZÓ ÜGYVEZETŐ BIZOTTSÁGA Franco és a szabadság MADRID. — Francisco Franco a spanyol fasiszta diktátor óva­tosan célzást t-ett arra, hogy ta­lán több szabadságot engedélyez politikai kritikára, de ez csupán azok. részére szól, akik kétségen kívül megbízhatók. Város Kvóta Eddig bejött % Manhattan...................... 300 355 118 Miami, Fia....................... 500 518 103 Gary—Hammond, Ind. . 200 168 84 Ohio, vegyes .................. 100 71 71 Chicago ..............'........... 1000 610 61 Perth Amboy, N. J......... 50 35 55 West Virginia .............. 50 29 51 Philadelphia, Pa.............. 50 26 50 Bridgeport, Conn............ 200 100 50 Detroit ............................ 1000 486 48 Flint, Mich...................... 50 22 48 Akron—Canton, 0.......... 300 133 44 Dayton. 0......................... 50 20 40 Milwaukee, Wis............... 200 79 40 Penna bányavidék ........ 100 36 36 New Brunswick, N. J. .. 200 71 35 Ixing Island .................. 500 153 30 N. Y. Downtown .......... 300 110 27 Bronx, N. Y..................... 2000 519 26 Buffalo, N. Y................. 50 16 25 Trenton, N. J........... r.. 300 69 23 Pittsburgh, Pa................. 200 44 22 Conn, kis városok ........ 50 9 20 Niles—Youngstown, O. 100 18 18 Los Angeles, Elsinore, Perris 2000 333 16 Newark és környéke ... 300 46 15 Cleveland, West ............ 500 61 12 South Bend. Ind............. 200 23 10 Lehigh Völgye .............. 300 17 5 Clev eland, East.............. 1000 40 4 Baltimore, Md................. 50 3 _ W'A'P'^W'A/5ÄA/V»WWWVrjV\A/WWMVW\AA/\A/WWWVWWV«» y---------------------------------------------;-------------------------v. A Bound Brooki Munkás Otthonban MÁRCIUS 24-ÉN, VASÁRNAP délután I órai kezdettel ünnepük MÁRCIUS IDUSÁT Programszámok, finom csirke-ebéd, bel- és külföldi italok A zenét TÓTH BÉLA hires zenekara szolgáltatja Az ünnepélyre tisztelettel meghívjuk New Jersey összmagyarságát Belépődíj $1.00 laaaaaMaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaiagj Ha MIAMIBA jön nyaraim, keresse fel I s A MAGYAR AMERIKAI KULTUR KLUBÚT 3901 N.W. SECOND AVENUE S Az egész ország magyarságának találkozó helye ■ Kitűnő magyar konvha. Minden szombaton és vasárnap előadások. — CIGÁNYZENE, TÁNC Egész héten nyitva, hétfő kivételével — Tel: Pl.1-9453 ' "aaBaaaaaaaaia*aaaaa«aaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaiaai tfiuti!. Rétesház és cukrászda mH)uiiuiiimiiiiiiinM*iiiiiiiiH«immimiJ!U‘« jumi-h <<441144<1 1437 Third Ave., New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) Telefon: BU 8-0660 és BU 8-0670 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK. TORTÁK • Este 8.30-lg nyitva van r HlittmH>AHUimnmi«uni»mtmuimtunínntinmMrti»iiin«iii»iHnimiuMw«<mH»mMinHMiwii«iMr-|ar PAUL’S SHELL SERVICE 1905 Allen Road. MELVINDALE, MICH. — TeL: WA 8-980* \ Gsu, Öli, Battery, Tire, Auto Parts | SZŐKE PÁL, tulajdonos-i—"Tr**JTH-tTimmiTiimi'iiiiinrii ni mii mii iiiiiiiiiiniiiii ni immun mi imiin mm n iiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiimni—"

Next

/
Thumbnails
Contents