Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-14 / 11. szám
March 14, 1947 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 A hidegháború s az orosz nyeiv tanítása Tisztelt Szerkesztőség! A hidegháborúnak ezernyi útja van, éppenugy, mint a leggvilkosabb meleg háborúnak. Az áruba bocsátott lelkek, mint a megtestesült gonoszság hadvezérei azt az utat veszik igénybe, amelyen legtöbb eredményt látnak gonosz céljuk elérésére. Az októbii magyar “Szabadságharc” alatt az ifjúság közé bedobták az orosz nyelvtanítás kérdését tudva azt, hogy a tanulók őrülnek minden olyan újításnak, melynek következtében a tanóra helyett könnyelműséggel tölthetik idejüket. A lélekrontók tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt évszázadok alatt beszivárgott a magyarság vérébe a faji, vallási és más gyűlölködés. Ezt a tulajdonságot gyümölcsöztették most eredménnyel. A külföldre loholt “szabadságharcos” tanulók ezt a kérdést hangsúlyozzák ki erősen. Talán a lelkiismeretüket terheli az elkövetett gazságoknak súlya és az, hogy cserbenhagyták azt a szülőhazát, amely nélkülözések árán is megtett mindent, hogy a paraszt, a munkás gyermeke is tanulhasson, elmaradottságból emberré emelkedhessen, hogy ezen az utón haladva a nemzet felemelkedhessen a többi nemzetek közé, mint egyenrangú fél. E szempontokból függetlenül a nyelvtanulásnak van egyéb, parancsoló szükségessége: a világ népeivel való érintkezés diplomáciai, kereskedelmi és rríüvészeti téren. A mai magyarországot szláv gyűrű veszi körül és igy természetesen fontos dolog a szomszéd népek nyelvét tudni. A világ nemzetei napról napra szorosabb kapcsolatba kertinek egymással és igy lázasan állítják a tanrendükbe a világ minden nyelvének tanítását. A z orosz nyelvnek is sok helyen van tanszéke. Ha a tanulók mernének ellene szólni, bizonyos, hogy a hidegháború azonnal meleggé válna velük szemben. Minden ország úgy állítja össze iskoláinak tananyagát, ahogy az a saját viszonyainak megfelel. Eddig még ezt a munkát sehol sem bízták a “nebulókra”. Ha az amerikai ifjakra rábíznák ezt a munkát, sokan az autóhajtást választanák helyette. A magyar tanulók egy része az orosz nyelvtanulás helyett testvérei megtámadását választotta, s utána, othagyva a tetemeket, idegen országokba mentek és “erkölcsi” igazolványt kaptak. A népi demokráciának az iskolák fenntartása óriási áldozatokba került. Nem igy volt az úri zsarnokok idejében. A paraszt gyermeke legtöbbször még az iskola mellé sem járhatott. Az úri gyermekeket a paraszt, a munkás zsírján szerzett pénzen járatták a főiskolákba. Több esetben a sajtó leleplezte, hogy az úri fickók alig látogatták a tanórákat, helyettük a szegényebb jó tanulók vizsgáztak le, és nekik a házhoz küldték a jó bizonyítvány. E sorok írójának és a vele egykorú munkás- mozgalmi társainak egvidőben izgalmas szorongásai voltak a nyelvkérdés miatt. A magyar történelem lapjaira Íródott, hogy amikor az első világháború széjjelziillött, Budapest és környéke francia megszállás alá került, s talán más helyek is. Miyen égető gondot adott elhelyezni az idegen csapatokat Azt is érdemes tudni, hogy reánk, munkásokra, haladó polgárokra hárult a hazánkra szakadt háború poklát köözremüködésünkkel enyhíteni. Alig alakult meg a Károlyi-szocialista kormány, a Rákospalota-Ujpesti “Nemzeti Tanács” szigorú hangú értesítést kapott a Mogyoiódon székelő francia vezérkartól, miszerint egy skvádron marokkói lovas (Spahi) és egy zászlóalj gyarmati gyalogos részére készítsünk kifogástalan szállást és gondoskodjunk megfelelő francia tolmácsokról is. A “Tanács” tagjai a hir vétele után rövid időre elvesztették beszélő képességüket. Lakáshiány miatt a menekültek százai laktak vasúti kocsikban, s ime a gyarmati katonákat tollas ágyba akarják fektetni. Francia tolmácsot kértünk a belügyminisztériumtól, ahol azt mondták, ilyesmit ők nem tartanak raktáron. Sok kínnal, gonddal kerítettünk egy igen öreg francia nyelvtanárnőt, utána vártuk a fejleményeket. Közben a politikai helyzet megváltozott, igy az egész tárgytalanná vált. A nyelvkérdés már régebb idők óta foglalkoztatja a nemzeteket, az érdemes embereket. Különösen előtérbe került ez a kérdés a munkás- mozgalom előretörésével. A nemzetközi kongresz- szusokon áthidalhatatlan bajok voltak a bábeli nyelvzavar miatt. Lengyelországban egy Zámenhof nevű orvos szerkesztett egy igen könnyen tanulható, tárgyalásra alkalmas nyelvet, melyet “Eszperantó”-nak nevezett. Ez lett volna az a régóhajtott világnyelv, mellyel ezt a kérdést kívántuk megoldani. Igen gyorsan elterjedt a világon, különösen a munkásszervezetek kultiválták. Eszperántó csoportok alalkultak és sokan megtanulták az uj nyelvet az óhazában is. A háború ezt a nemes cét is eltemette, de amint látjuk most ismét életre két, az eszperantisták alakuló összejöveteleket tartanak. Aki a Nemzetek Szövetségének tárgyalásait hallgatja, tudja, hogy a különféle nyelvi felszólalások milyen zavaróan hatnak és mutatják egy egységes nyelv szükségességét. Tehát látható, hogy az óhaza kormánya nem azért tanítja az orosz nyelvet, mert eladta lelkét a “muszkáknak”, hanem azért, mert az elengedhetetlen szükségesség minden, a korral lépést tartani kívánó ország gazdasági és kulturális elóhaladásának Persze ugyan ily szempontból kell megfontolni az angol, német, francia, spanyol nyelvek tanítását is. KÖLCSÖNT JAVASOL MAGYARORSZÁGNAK Tisztelt Szerkesztőség! Jóleső érzéssel figyelem a Magyar Szó szüntelen javuló minőségét. E javulás abban is látható, amennyiben a különféle hozzászólások, a levelező gárda által megnyilvánitott vélemények kivétel nélkül leközöltetnek. Különös jó érzéssel olvastam a január közepi kiadásban EHN-nek “Nehéz Magyarnak Lenni” cirnü elgondolását, amelyben a tiszta humánus érzelmekből fakadó fájdalmak sírnak fel és hatnak mindenkin, akiben emberi érzékek nem váltak teljesen taplós- sá. Én nem láttam az EHN által említett “Life” magazint, de vajmi kevés maradt a képtelenségnek a körülirottak elképzeléseiben, ami görcsös fájdalmat tud az érző szivekben felidézni. EHN- től jó volna olvasni a magyar ember hiányosságainak a miért és hogyanjait úgy odahaza, mint a szélrózsa irányaiban felváltott honokban. Ugyancsak hivatást érzek észrevételileg abban, hogy annyian megírják véleményeiket elvárva azt, hogy a lapszerkesztő minden árnyalattal elméleti egyformaságot tanúsítson. Az ilyen csak valami isten és nem szerkesztő formában képzelhető el. Harminc* s néhány éve lévén olvasója az amerikai magyar munkás sajtónak midőn, mindég volt és ma is van olyan, ki követeléssze- rüen óhajtja a lap oly beállítottságát, mely kizárólag a saját szája izének felel meg a legjobban. Holott mindannyian jól tudjuk, hogy a lap létező képessége úgy biztosítható a legjbbban, ha mindenkinek alkalmat ad egyformán véleményeik kifejezésére olyformán, hogy amint a szerkesztőség nem azonosíthatja a lap alapvéleményét a hozzászólások egyéni véleményeivel, ép- ugy nem szabad elvárni azt sem, hogy egyéni véleményeinket elfogadtassuk a lapszerkesztővel. Habár a szerkesztő nézete s állása befolyásképes, de azért mégis megmarad az egyéni vélemény keretében. Általában, a lap tanító és felvilágosító minőségét éppen a vélemények többoldalúsága teszi legértékesebbé olvasói számára. Végül is szeretném, ha a közelmúlt Magyar- országi tragikus események feléje emelkedne s már rendes napirendre térne a világ össz-ma- gyarsága. Az elesettek és más áldozatoknak semmilyen pótlékul nem szolgál semmi, ha már nem lehet mindent visszacsinálni sehogysem. Sokkal célszerűbb lenne, ha a sérelmek gyors hegesztésén fáradozna mindenki, akinek az ó-hazai események fájnak s szeretne az otthoniaknak valami jót tenni a beszéden, kívül. Elmerengünk azon, hogy milyen feltételekhez fűzte Amerika 20 milliós kölcsönét annak a megsanyargatott magyarságnak, melynek éppen az ő propaganda eszköze volt a fej-bunkója. Itt eszünkbe kell jusson a kevesebb mint két milliós lakosú Izráel, melynek a felsegitéséért összefogott a külföldi zsidóság és több mint 120 millió dollárt gyűjtött s küldött annak segítségül. Noha van is különbség a zsidó összetartási érzék és a magyar érzék közt, azért mégis tudom, hogyha próba gyűjtést eszközölne egy közbizalmat élvező bizottság, mely az összes otthoni szenvedők enyhítésén fáradozna, igy az Amerikától kért 20 milliós kölcsönt messze túlszárnyalná és egyúttal szabad volna minden szivességérzet lekötelezettségétől. Miért ne lehetne magyarországi kötvényt tá- sároltatni olyanokkal, kik arra akarattal s testtel készek. Mondjuk, egy öt, tiz és húsz éves lejáratú kölcsön-kötvényeket olyanoknak, kik itteni gyermekeik számára szeretnék visszakapni hazájuknak nyújtott pénzkölcsöneiket. Ezzel a kecske is jóllakhat és a káposzta is megmaradhat, mert kitermelik. Tehát, kedves honfitársaim s kedvesebb munkástársaim, tegyük zsebbre könnyáztatott zsebkendőinket s fel a fejekkel!! Szolgáljon számunkra a legkeményebb tapasztalatként az elmúlt események s tanuljuk meg már végre, hogy a szocialista Magyarország is képes arra a magaslatra emelkedni, mint a többi szocialista szomszédai és képes mindenféle tőkés propaganda támadással szemben ellentállni. Szilágyi Lajos 1 • • • Hiányolja a külmunkatársak cikkeit a naptárból Tisztelt Szerkesztőség! Lapunk feb. 28-i számában megjelent ETTN által irt cikkre próbálok váaszolni. Amikor a naptárt megkaptam, először átlapoztam, hogy milyen cikkek vannak benne és nekem is feltűnt, hogy az ismert Íróinktól nincs benne égy sem. Igaz, hogy ami benne van, az mind hasznos és tudományos olvasnivaló. Szerintem mindegyiket szívesen olvassa az ember. S mindezeket szépeit kiegészítették volna a mi megszokott kedves kiil- munkatársaink Írásai. Ez bizony szomorú eset. Ha a már bentlevő irásokoz a kimaradt Írások mind belejutottak volna, akkor lett volna igazi jól elkészített értékes naptár, még abban az esetben is, ha egy kicsivel többe került volna. Mert annyi pénzért, amennyit mi a naptárért- adunk, nem lehet kívánni, hogy még nagyobb terjedelmű könyvet adjanak ki. Tehát ebben az esetben nemcsak a szerkesztőséget, hanem a lapbizottságot is érheti kritika, amiért ez megtörtént és reméljük, hogy a jövőben ez nem fog elo- forduni. Ebben az ügyben készültem az észrevételemet megírni, de ugvlátszik, hogy egy kicsit sokáig készültem. EHN testvér megelőzött. Öreg olvasó* • • • VÉLEMÉNY A NAPTÁRRÓL Tisztelt Szerkesztőség! Mellékelek négy dollárt a naptárért, mely részemről megütötte a mértéket. Megtaláltam benne mindazt, amit a mai viszonyok között kívánni lehet szerény és szegény kis mozgalmunktól. Ez áll lapunkra is, a Magyar Szóra. Hajszálhaso- gatóknak, ultra kritikusoknak kevesebb teret kívánok adni. Nem hiszem, hogy sokan voltak a. lap olvasói között, akik fennakadtak azon, hogy az 1957-es kalendáriumból mely kíilmunkatáis neve hiányzott. Kérdem fontos az, hogy ki a szakácsa egy jól elkészített csirkepaprikásnak? Fontos az, hogy ki irta azt a cikket, vagy elbeszélést ha én azt élvezem és tanultam, illetve megkaptam belőle azt, amit kívántam és rányomom a bélyeget, hogy jó volt? Ha szabad egy kérdést feltenni a szerkesztőséghez, megkérdezem, mi az oka, illetve hol voltak a külmunkatársak az 1957-es kalendárium összeállításánál? Nem hiszem, hogy bárki is ki. akarta sajátítani az hiúságból, vagy egyéb érdekből. Hát akkor mi az oka, hogy távol maradtak azok, akiket mi olvasók oly nagyrabecsü- lünk és értékelünk? Elsinore-i olvasó • • • Itt küldök hálom dollárt a naptárért; ez a legcélszerűbb naptár, sok jó cikk van benne, élvezet olvasni. A lappal meg vagyok elégedve, minden, héten pontosan megkapom, szeretem olvasni Ge- réb cikkeit, nagyon tanulságosak. Ramacher ALEX ROSNER, Manager 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Rosner Munkástárs! Megértettem felhívását. Tudom mit jelent egy munkaslapnak ha sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét letörleszteni. Csatolva küldök ..................... dollárt. Név: '.............................................................................. Cím: ............................................................................
