Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-07 / 10. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 7, 1957 J ÓK AI M ÓR: SÁRGA RÓZSA ,(13) — Hát az azért van, tisztelt bojtár ur, hogy én az áru átvételénél rögtön készpénzzel tartozom fizetni. Már most nagyon tisztelt Kádár Mihály nagyuram ennek a váltónak a hátára odaírja ^ nevét s ezáltal ennek a váltónak “forgatójává” lesz; akkor mindjárt holnap reggel beviszi ezt a takarékpénztárba: ott kifizetik neki a nyolcszáz forintját, de lehúzzák belőle a tizenkét forint, tizennyolc krajcárt, mint kamatot s azért én csak három hónap múlva adom meg a pénzt, addig használom. — S ha Pelikán ur nem fizet a takarékpénztárnál? — Hát akkor a pénzt Kádár Mihály nagyuramon veszik meg. Azért van nekem hitelem. — Már most értem. Hát erre jó a váltó. — Hát maga soha sem látott még váltót, tisztelt bojtár ur? Decsi Sándor nagyot nevetett erre. Úgy villogott a szép fehér fogsora nevetés közben.-— Csikósbojtár! Aztán váltó! — Lássa: a tisztelt pajtása, a Lacza Ferenc, különb gavallér, pedig az csak gulyásbojtár. Az már tud|a, hogy mire jó a váltó. Nálam van éppen egy ilyen hosszú papirosa, ha meg akarja látni. S kikereste a paksamétából, odatartotta a Sándor szeme elé, majd a kezébe is adta. Tíz forintról szólt a levél. A bojtár bámulva kérdezé: — Hát aztán hogy került Pelikán ur ismeretségbe a gulyásbojtárral? ’sz úgy tudom, hogy nem kereskedik tehenekkel. — Nem az enyém a szerencse, hanem a feleségemé. Tetszik tudni, az asszonyomnak van egy kis ötvösüzlete, amit a maga számlájára folytat: én nem ártom bele magamat. Egy pár hónappal ezelőtt hozzá jön a tisztelt Lacza Ferkó ur s odahoz egy pár ezüst fülönfüggőt, hogy azt futtassa meg arannyal, de jó erősen. Mintha a darázs csipte volna meg a Sándort erre a szóra. — Ezüst függőt? — Az ám, szép filigránmunka ezüst függőt. Tíz forintba lett kialkudva az aranyozás. Meg is kapta, el is vitte. Bizonyosan nem a maga használatára vette. Pénze nem volt, hát azt a váltót hagyta ott érte: Dömötör napkor majd beváltja. — Ezt a váltót? A Decsi Sándornak a szemei kimeredtek, az orrcimpái tágultak, olyan vigyori arcot csinált, hogy az ember azt hitte volna, hogy nevet, de a két kezében reszketett a váltó. Vissza sem eresztő, olyan erősen fogta. — Ha olyan nagyon tetszik magának az a váltó, hát odaadom borravaló fejében — mondá Pelikán uram nagylelkű raptusában. — De uram! Ez sok borravalónak. Tiz forint. — Hát magának persze, hogy sok pénz a tiz forint. Én sem vagyok olyan tökkelütött fejűi hogy tiz forintjával dobáljam a borravalókat minden lóvásárlásnál, hanem, hogy az igazat megmondjam, szeretnék ettől a váltótól valami jó titulus alatt elugrani, mint ahogy az egyszeri csizmadia elugrotta a szőlőjét. — Valami hamisság volna talán ebben a levélben ? — Nincs biz abban semmiféle hamisság. Inkább nagyon is nagy az igazság. Hát majd én megmagyarázom: tessék ide nézni. Itt, ahol ez a sor áll: T. c. Lacza Ferenc urnák. Utána következik: “lakása” — azután “fizetendő”. Hát ide mind a két helyre azt kellett volna Írni, hogy “Debrecenben”. Hát a feleségem, az ostoba asz- szony, ahelyett azt irta oda: “Hortobágyon”, Hát ez valósággal igaz. A Lacza Ferenc ur a Hortobágyon lakik. S bár legalább a hortobágyi csárdát irta volna oda: azt tudom, hogy hol van, de hogy induljak én el ezzel a váltóval keresni a Hortobágyon a zárni puszta utcát, a numero nem tudom hány gulyás karámot s kockáztassam, hogy a komondorok a bugyogómat meg- szabda.lják? Jaj de sok veszekedésem volt nekem emiatt az asszonnyal. 'Legalább most azt mondhatom neki, hogy száz percent nyereséggel adtam túl a váltón s nem lesz több ungorkodásunk emiatt. Hát csak fogadja el, tisztelt bojtár ur. Maga meg tudja venni a gulyásbojtár uron a tiz flórest, mert maga nem fél se őtőle, se a kutyájától. — Köszönöm, uram! Nagyon köszönöm. x A bojtár összehajtotta a váltót s eltette a dolmánya zsebébe. — A legény ugyan nagy elismeréssel adózik a tiz forint borravalóért — sugá Kádár Mihály uram a számadó csikósnak. — A nagylelkűség megtenni gyümölcsét. (Kádár Mihály uram hirlapokat olvasott férfiú volt: járatta a Vasárnapi Újságot és a Politikai Újdonságokat; annálfogva választékos stílusban beszélt.) — Nem igen oda vergál biz annak az öröme — dörmögé vissza a számadó csikós. — Hisz a Sándor is tudja jól, hogy a Lacza Ferkó elment már nagy kondícióba Morvaországba, még a múlt pénteken, azt soha se látja többet, se ama gyönge tiz forintokat. Hanem hogy a függőkre nézve van tisztában. Mert hát leányféle van itt a saraglyában. Kádár uram a szája elé tette a pálcikája madárfejét. — Hüh! Ez már nagyot változtat a tények logikáján. — Mert hát, tetszik tudni, ez a fiú nekem keresztfiam. Szeretem a kölyköt nagyon. Senki úgy nem tud bánni a ménessel, mint ez a legény. El is követtem mindent, hogy a katonaságból kiszabadítsam. Az a másik, a Ferkó, az meg az én kománmnak, a gulyásszámadónak a keresztfia. Az is igen derék legény volna. Mind a ketten jó pajtások is volnának, ha az ördög, vagy nem tudom miféle szellet azt a sárgaképü haja- dont közéjük nem dobta volna. Most amiatt ezek egymást meg akarják enni. Jó szerencse, hogy a komám azt a trafikát kifundálta, hogy a Ferkét elküld je Morvaországba egy herceghez számadó gulyásnak. így aztán helyreáll a békesség megint a Hortobágyon. — No, ez valóban a leghelyesebb Kolumbusz tojása az Ariadne fonalából való kibontakozásra. p ' A Decsi Sándor vette észre a sugás-bugásból, hogy ö róla foly a beszéd. A magyarnak nem ter- mészetea hallgatózás. Kitért előle. Elhajtotta a ménest az itatóhoz, ahol már a többi falkák is összegyűltek.. Ott aztán volt dolga elég. öt bojtár volt, három kutgém, ezerötven ló. Minden bojtárnak kétszáztizszer kellett a kutgómet lehajtani, a vedret megmenteni, a kutostort felhajtani, a vályút megtölteni. Ez az ö mindennapi mulatságuk — napjában háromszor ismételve. Nem panaszkodhatnak, hogy nincs elég kommó- ciójuk. De a Decsi Sándoron nem lehetett semmit észrevenni. Olyan jó kedve volt, hogy madarat lehetett volna fogatni vele. Egész nap fütyült, danolt. Zengett a sik puszta a kedvenc nótájától. Azért, hogy én szegény vagyok. Fekete hat lovon járok; Fekete hat lovam karcsú: Magam vagyok nyalka fattyú! A második, meg harmadik bojtár utánaénekelte a nótát, betelt vele az egész ohati puszta. Még másnap is olyan jókedve volt, reggeltől napestig; azt szokták mondani: olyan nagy kedve van, mint aki vesztit érzi. Naplemente után aztán éjjeli szállásaikra terelték a méneseket, mind valamennyit a karám közelébe, ahol reggelig együttmaradnak. A szolgagyerek ezalatt meghozta a hátán a közeli nádasból a csereklyét (ami összegázolt nádat jelent). Ebből rakják meg estenden a csikósok a pásztortüzet, ezzel melegítik fel a vacsorát a vasalóban. S a csikós estebédje egészen másforma, mint a gulyásé. Szó sincs ott eltévedt malacról, toklyóról, amiről a teátrista csikósok beszélnek: hisz a sertéskondák, juhnyájak túl a Hortobágy vizein legelnek, a csikósnak napi járót kellene megtenni, ha malacot, bárányt akarna suvasztani. Aztán döghusból elrakott tokány sem terem itt, amit a gulyás úgy emleget. A csikós számára a számadó felesége főz benn a városban egész hétre valót. S az úri eledel, akárki mellé ülhet: “Fehér ecetes, — Kaszás lé, — Kálvinista mennyország, — Töltött káposzta, —• Espékes”. Mind az öt bojtár együtt vacsorái a számadóval s a szolgalegényről sem feledkeznek meg. A ménes sem úgy tesz, ahogy a gulya naple- áldozás után, ahol a szarvas barom, amint megitatták, egy csomóban mind letelepedik s hozzáfog a kérödzéshez, a ló nem ilyen filozófus, az még beleharap az éjszakába is s amig csak a hold világit, folyvást ropogtatja a füvet. A Decsi Sándornak ma cifra Jókedve yan, Azt kérdi a számadótól a vacsorához világitó őrtűz mellett: — Ugyan édes körösztapám uram, hogyan van az, hogy a ló egész nap tud enni, még éjszaka is mindig készen van rá? Már énnekem, ha csupa marcafánkkal volna is tele a mező, még sem lenne kedvem egész nap töltekezni. Az öreg számadó még egy nyaláb nádat vetett a hamvadó tűzre. ä — Hát elmondom, szógám, de ki ne nevessetek érte. Mert ez régi mese. Még abból az időből való, amikor a diákok háromszegletü kalapban jártak. Egy ilyen tintás tenyerütül hallottam: az ő lelke szenvedjen érte, ha nem igazat mondott... Hát úgy volt az, hogy volt egyszer egy hires szent, akit Mártonnak hittak, most is megvan még, csak hogy nem jár a Hortobágyra, Hogy magyar szent volt, abból bizonyos, hogy mindig lovon járt. . .Volt aztán itt a Hortobágyon egy király, akit Mén-Marótnak hittak. Azért volt pedig ez a neve, hogy el tudta csalni Szent Márton alól azt a “mént”, akin az a világon szerteszét járt. Itt tartotta szent Mártont magánál vendégül, s a lovát bekötötte az akolba. Egyszer aztán Szent Márton odább akart utazni korán reggel s azt mondta a királynak: “no már most add ide a lovamat, hadd megyek odább”. A király azt mondta neki: “nem lehet, mert a ló most eszik”. Szent Márton várt délig, akkor esmég követelte a lovát: “most nem mehet, szólt a király, mert a ló éppen eszik”. Szent Márton csak várt alkonyaiig s akkor megint megsürgette a lova miatt a királyt: “Bizony mondom, nem adhatom, mert a lovad most is eszik!” Ekkor aztán megharagudott Szent Márton, földhöz csapta a kis könyvét, elkáromitotta a királyt is, meg a lovát is: “No, hát ragadjon hozzá a nevedhez a mén, hogy soha. el ne válhass tőle! mindig együtt nevezzenek vele: az a ló pedig legyen arra elátkozva, hogy mindig egyék egész naphosszant és soha se legyen jóllakva.” Ezóta van az, hogy a ló egész nap legel, még sem lát soha eleget... Énnekem igy mondták, aki nem hiszi, menjen el a “hiszem-piszem” ormára, ott talál egy vak lovat; attól kérdezze meg: az majd jobban elmondja, mert maga is ott volt. v A bojtárok megköszönték a szép mesét. S aztán kiki sietett a maga lovát fölkeresni s a csendes csillagos éjszakában elbaktatni a maga méneséhez. ★ Gyönyörű szép tavaszi este volt, az esthajnal alig akart megválni az égtől, amig aztán magára húzta éjszakai takarónak a szép patyolat ködöket, amik körültakargatták a földhatárt. Az ujhold sarlója ott köszörülte már magát a zárni halomhoz, fölötte ragyogott a szeretők csillaga: az a koránfekvő, koránkelő csillag. A csikósbojtár, a maga ménesétől egy jó fu- tásnyira, kikereste magának az éjjeli fekhelyét, ott leszedte a lováról a nyerget takarostól, kivette a kantárt a fejéből s azt a letüzött botjára akasztotta; a pokrócot felül tette a nyeregre a^ a vánkos, szűre a takaró. (Folytatjuk) A LAP ÉRDEKÉBEN!!! Legyen szives nézze meg a lap borítékján az ön neve felett levő dátumot. HA FOLYÓ ÉV MÁRCIUSNÁL korábbi dátum van rajta, az azt jelzi, hogy el van maradva előfizetésével. Ha nagyon sok olvasónk lesz nagyon sokkal elmaradva, képtelenek leszünk lapunkat tovább is 16 oldalon megjelentetni. Mi tudjuk, hogy ön nem akarja ezt. ezért kérjük tegyen egy szívességet nekünk, küldje be hátralékát vagy annak legalább egy kis részét, minél előbb. Köszönjük. Alex Rosner, Manager Használja az alanti szelvényt: ALEX ROSNER, Manager 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Rosner Munkástárs! Megértettem felhívását. Tudom mit jelent egy munkáslapnak ha sok a hátralékos, ezért most igyekszem egy részét letörleszteni. Csatolva küldök ................... dollárt. Név: .................................................................................... Cin»: ..................................................................................
