Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-07 / 10. szám
March 7, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 *>&(/& fefC cl C MIÉRT SZÜKSÉGES A RÖVIDEBB MUNKAIDŐ Tisztelt Szerkesztőség’ Tudatom önökkel, hogy helyeslem véleményüket, hogy a munkások inkább a rövidebb időért harcoljanak és magasabb fizetésért. Én megpróbáltam az úgynevezett “part-time” műi kát 6 —7 évvel ezelőtt. Le voltam állítva a munkából betegségem miatt és amikor visszamentem, nem tudtak olyan munkát adni, ami a beteges szervezetemnek megfelelt volna. Azt mondták menjek a munkanélküli irodára, ott majd fognak ideiglenes munkát keríteni. Kerítettek, volna is, de hol? Az egyik északi irányban, a másik délfelé 3—3 mérföldnyire, 2—3 különböző autóbuszon kellett volna odautazni, ami 65 centbe került volna. Ezenkívül ott kellett volna lenni reggel 6 órára. 90 cent órabérrel, 2—3 órára lepakolni a faimer teherkocsijáról a zöldséget a nagy kompánia üzletnél. Ilyen munkát tudtak volna adni. Még ha lett volna is, akkor sem tudtam volna odamenni a kitűzött időre. Nekem az a véleményem, hogy már most össze kell fogni a szak- szervezeteknek és kemény harcot indítani, hogy rövidebb időt dolgozzanak s a fizetést felemeljék aszerint, mintha 44 órát dolgoznának. Mert ha most nem fognak hozzá, nem kell sok idő, hogy nagy munkanélküliség, gazdasági válság lesz. A szemem előtt játszódott le, hogy behoztak egy gépet. Azelőtt vagy 84-en dolgoztunk azon a munkán és amikor behozták az uj gépet, csak 14 embert alkalmaztak mellette. A többi már feleslegessé vált. Ezt az uj gépet nem a saját zsebükből kellett kockáztatniok, hanem levonhatták az'adójukból. így azután ők kétszeres aratást végeztek, illetve kétszeri dézsmát vettek a munkás verítékéből. Már száz gyáruk is van. Mikor gyűlésre hívtak bennünket, nyíltan megmondták, hogy 80 millió dollárt kellett volna befizetniük adóban, de nem fogják beküldeni, mert újjáépítésre, uj gépekre, uj gyárakra fogják felhasználni. Kedves Munkástársak, ha a munkásság is ilyen könnyen le tudna számítani az adójából, akkor mégis csak tudna egy keveset segíteni magán, így azután könnyű meggazdagodni. Hosszan folytathatnám, ha Írni szeretnék. De nem szeretek. Nem okozna kárt, ha a társadalom részesülne a túltermelésből. Éppen ezért fog bekövetkezni az uj depresszió. J. T. New Jersey • • • Olvasóink hozzászólnak a köziigyekhez 22 és 23 évesek, egyiknek az apja bányász, a másiknak a szülei az utolsó háborúban meghaltak. Szóval mindkettő szegény fiú és mégis romboltak. Talán gyilkoltak is, persze nem tudtam többet kivenni belőlük, mint azt, hogy ha nem csináltunk volna hibát, nem lennénk itt. Mindkettő kitanult vegyész és mérnök, ingyen tanították ki őket és még büszkék arra, hogy többet tudnak, mint az itt tanultak. Utálom is, meg sajnálom is őket egyszerre, árván érzik itt magukat, én vagyok a tolmácsuk. Alig várják, hogy meglátogassam őket. Még annyit, hogy nem volna szabad annyit emlegetni Rákosi és Sztálin hibáit. Mert mit eredményezett ezideig? A folytonos kritika megbontotta az egységet. Rákosiéknak tudni kellett volna, hogy 12 év alatt nem lehetett beleverni abba az elmaradt vallásos népbe a szocializmust. A Szovjetunióban már 40 éve tanitják, mégis vannak árulók. Az említett két fiút idézem, ezek lOés 11 évesek voltak 1945-ben, szegény fiuk és mégis mit látunk? Persze őket is elbolonditotta az Amerika Hangja sok mással együtt! K. T. AZÉRT SZÖKÖTT KI MERT NEM VOLT AUTÓJA Tisztelt Szerkesztőség A feb. 14-iki rovatukban olvastam a menekültek vagy szökevények, ami a Cs. A. aláírással van ellátva, Mi magyarok azt üzenjük a tisztelt Cs. A.-nak, megszöktünk, mert nem bírtuk a jólétet, nem bírtuk, hogy saját autónkon járjunk dolgozni, hogy helyünkbe szállítsák az a kevés élelmet, hogy sorba álhassunk érte Amerikába... Jelige: Szökevény (Közöltük “Szökevény” Írását, habár nem szoktunk névtelen leveleket közölni. Ajánljuk, hogy ha legközelebb ir, akkor neve megjelölése mellett elfogadhatóbb érveket hozzon fel szökése igazolására, mint azt, hogy nem járt saját autóján. Amerikában sem jártak a munkások mindig autón munkába, de lovashintókon sem. 150 évi nehéz önfeláldozó munkájába került az amerikai népnek, amig a sors, a fölrajzi helyzet különleges kegyeitől kisérve mostani életszinvonalát szorgalmas munkájával elérte. A magyar népnek 1945-ben a régi rendszer bűnei miatt a sárga földig lerombolt országban kellett uj életet kezdeni. 12 év alatt nem tudott még minden fiának autót adni. (ez még Amerikában sincs) De eredményeket igenis mutatatt fel. 12 év alatt kétszerakkorára építette iparát mint az előző 100 esztendő alatt. Senki sem tagadja a súlyos hibákat, de azokat ki lehetett volna küszöbölni vérontás, pusztítás, önmarcangolás nélkül. Hisszük, hogy a magyar nép ön és az önhöz hasonlók nélkül igenis fog magának boldog jómódú országot építeni. — Szerk.) AZ AMNESZTIÁT OKOLJA Tisztelt Szerkesztőség Sok jó hozzászólást kapnak a hazai eseményekhez az oh ásóktól, de még mindig nincs tisztában a legtöbbjük az események okaival. Nekem úgy tűnik fel. hogy még maguk is úgy tesznek, mint ha nem tudnák, pedig a lap mindenről hirt adott. De sok olvasó nem gondolkozik és nem látja, hogy azt a kormány intézkedést mi kényszeritet- te. ki és hogy milyen következményei lehetnek; csak Kruscsevnek és Titónak szaladnak. Annyi közük nekik ehhez, mint a ma született gyermeknek. A valódi okozója az a mindenáron úrhatnám középosztály, nagyon kis kivétellel, ők kezdték, ők tervezték, még a mai napig is ők rontják, ahol csak tehetik. Ezt nemcsak én mondom, hanem a francia intellektuálisok már a szemükre vetették a hitványságukat. A kormányintézkedés alatt a 20 ezer elitéit szabadonbocsátását értem. W. K. “ÁTOK VERI A MAGYART . . ” “ÚGY SÍRTAM, MINT EGY GYERMEK” Tisztelt Szerkesztőség! Kérem, hogy a lapban több hazai hirt és kevesebb arthritis cikket Írjanak, mert az utóbbiból van elég nekem is, jobb. hogyha az ember nem is hall róla. A regényt szeretem, de azért, kevesebb novelát kérek. Az októberi eseményekkel kapcsolatban csak annyit, hogy mikor láttam a televízión a pusztítást, szégyen, vagy nem, de leirom, úgy sirtam, mint egy gyermek. Utálok minden menekültet, pedig itt is van, ahol dolgozom két szegény fiú, Olvasom a lapból, hogy a szökevény^bus magyarok nem nagyon vannak megelégedve ebben a szép Amerikában. Ezek nem is lesznek megelégedve, mert ők nem a jó Habsburg-kormány idején jöttek ide, hanem munkás kormány által épített országból. Én tudtam és talán informáltam is a szerkesztőséget, hogy ott bajok lesznek. Node, a magyar holtig tanul és mégis bu- tul. Én 1914-ben szöktem meg a Jóska keze alól, amikor a Balkán háborúból leszereltem-és tudjuk, milyen rózsás volt itt a helyzet és még sem akartam visszamenni, pedig volt alkalom arra. Átok veri a magyart, mert nem tanul és nem tart össze. John Takács “NEM MIND ARANY, AMI FÉNYLIK” Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam a lap jän. 31-iki számában egy magyar menekült panaszos levelét. Hát annak a magyar menekültnek azt üzenem, hogy ő ne panaszkodjon, még csak most jött, én azonban itt vagyok már 45 éve velem jobban elbántak, mint vele és hozzá őt ingyen kezelik, én pedig megfizettem- mégis kidobtak az itteni Christian Welfare Hospitalból. Ez úgy történt, hogy 1955 októberében a házam festése közben leestem a létráról. Megütöttem a lábamat, de nem gondoltam, hogy komoly dolog lesz belőle, lefeküdtem, de mindjobban fokozódott a fájdalom, ugyannyira, hogy este 9 órakor már annyira fájt, hogy kórházba akartam menni. El akartam vinni a Blue Cross kártyámat, melyért már tiz esztendeje fizettem és még sohasem használtam. De amikor a villanyt meg akar- tem gyújtani az hirtelen kialudt. Taxin mentem a kórházba, ahol mindjárt azt kérdezték, hogy ki az orvosom. Mondtam, hogy orvosom nincs, hiszen nem voltam beteg, csupán leestem a létráról és megütöttem a lábamat. Azt mondták, hogy a kórházban nincs hely. Elvittek az Emergency- be, ahol bekötötték a lábamat és habár mondtam nekik, hogy a lakásom rendkívül hideg, sötét és nem tudom befűteni, s legalább reggelig engedjék meg, hogy ottmaradjak, akár a váróteremben is, sőt a nálam lévő 20 dollárt is felajánlottam, mégsem engedték meg, hogy ott maradjak és a toló- kocsin kitoltak és taxiba ültetve hazaküldtek. Nagynehezen kihúztam az éjszakát, ruhástól lefeküdtem. Reggelre kicsit enyhült a fájdalom és taxin elvitettem magam Dr. McCann irodájába. Délután 4 órakor került reám a sor. Mondtam neki, hogy milyen embertelenek voltak a kórházban, mutattam neki a Blue Cross kártyát, amiért tiz év óta fizetek és sohasem használtam, ő csak hallgatott, mert semmit sem tudott mondani. — Szerencsére másnapra lábra tudtam állni, a szomszédom segítségével beszereztem a szenet. Egy hét múlva a kórház egy számlát küldött, hogy fizessek öt dollárt. Akkor elvittem magammal a Blue Cross kártyát a nyugtával együtt és megmondtam, hogy én nem fizetek semmit, miért is fizetnék, mert kidobtak a kórházból? Amikor azután eljött a nap, hogy a Blue Crossra kellett fizetni, megkérdeztem, hogy miért fizetjük azt? Elmondtam nekik az esetet, mire azt mondtam nekik, hogy honnan vettem volna akkor orvost; miért nem hívtak egyet, én szívesen megfizettem volna. De miért nem engedték meg, hogy reggelig ott maradjak? Ehelyett hazaküldtek a jéghideg lakásomba. Azt üzenem annak a Camp Kilmer-i magyar- nák, hogy ilyen is megtörténik Amerikában és hogy is mondja a magyar közmondás: Nem mind arany, ami fénylik. Szabó József • • • ELISMERŐ SOROK Tisztelt Szerkesztőség! Maguk egy nagyon jó újságot csinálnak. Abban a helyzetben vagyok, hogy összehasonlítás alapon mondhatom ezt, mert én öt különböző nyelvű újságot olvasok. Nagyon tetszett a Dobozy cikk. Érdémes volna angolul is leközölni. H. E. A. • • • Itt küldünk három dollárt a lap javára. Megéri, mert mindig az igazat Írja, nem vezeti félre az olvasókat holmi pletyka hírekkel. Többet nem tudunk küldeni, mert már 73 felé megyünk mindketten és hol az egyik, hol a másikunk beteg. Jó munkát kívánunk. Soósélc • • • A NAPTÁRRÓL ÉS A SZOCIALIZMUSRÓL Tisztelt Szerkesztőség! A naptárt már majdnem el is olvastam, elég jól van megszerkesztve, abból tanulhat mindenki. Részemről úgy a lappal, mint a naptárral nagyon meg vagyok elégedve. Sajnos, hogy már évtizedeken át hirdetjük, hogy mi is az a szocializmus és még most is kevesen értik meg, amint látjuk a magyarországi eseményekből és, hogy több a fasiszta meg nácipárti itt, mint a munkáspárti ember. De azért a világ kerekét nem lehet visszafordítani, a szocializmus megy a maga utján. J. R.
