Amerikai Magyar Szó, 1957. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1957-03-07 / 10. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 7, 1957 Irta: EöRSI BÉLA Ugylátszik ebben az országban mindenki érti a közgazdasági tudomány legnehezebb kérdéseit, mint ahogy mindenki nagyobb orvosszakértő, mint orvosa. Legalább is mindenütt a tekintély hangján beszélnek gazdasági kérdésekről. Elnökünk jól fizetett gazdasági szakértői újabban felvetették az “infláció” kérdését és azon kenetteljes óhajt fejezték ki, hogy sem az árakat ne emeljék, sem a munkások ne kérjenek magasabb béreket. A republikánus kormány természetesen nem mer ehhez a kérdéshez komolyan hozzányúlni, mert hisz a “szent magántulajdonjogot” sértené. A haszontalan tőkések pedig nem hallgatnak a kormány szerény kérdésére és az infláció itt van közöttünk, csak nem látható oly tisztán, mert nem minden áru ára megy felfelé, és mert az életnívó indexe nem emelkedik erősen, észlelhetően, minthogy a farmerek terményeinek ára nagyrészt visszaesett. Ismert adatok szerint 1950 júniusától kezdve — 1956 végéig a megélhetés költsége 16 százalékkal emelkedett, vagyis minden dollár, amit megkerestünk 16 centtel kevesebbet ér- De ez nem egyformán érint mindenkit. Egy uj ház ára 1950-ben átlag $9,340 volt, ma átlag $13,200-ba. tehát 41 százalékkal többe kerül, igy hát a házbérnek is fel kell mennie 41 százalékkal, ha nem többel. Az automobil 21 százalékkal kerül többe. De a tej csak 14 százalékkal, a kenyér 24 százalékkal, (de az emelkedést a közvetítő kereskedelem zsebeli be), és a sertés hús (pork chops) ára csak 8 százalékkal emelkedett. Mi az oka annak, hogy a társadalomban nem egyformán mennek fel az árak? Amerilában a tőke különös képet mutat. A nagytőke diktálhatja árait, úgy állapíthatja meg, ahogy ezek az urak akarják. Furcsa jelenség az is, hogy a nagytőke adja meg legkönnyebben a szakszervezeti munkások követeléseit, mert áremeléssel busásan behozhatja a magasabb bérköltségeket. Például az acéliparban az utolsó hét esztendőben megkétszereződtek az árak. Gépek, szerszámok, traktorok áremelkedése nem ily tüneményes, sőt puszta 60—70 százalékkal elégedtek meg a gazdasági élet diktátorai. Nézzük meg a helyzetet, ahol a szakszervezeti . munkásság ereje igen gyenge, de viszont a tőkések még nem élveznek monopóliumot. Ez a gyengébb tőkés csoport a munkás kizsákmányolás még erősebb formáját űzi és gyártelepeit a nem szervezett, aránylag túlnépesedett déli államokba telepíti. A pamut-textil gyárak jó példáját mutatják ennek a csoportnak. Itt az árak az utolsó hét-nyolc évben 9 százalékkal mentek vissza. — A ruházati ipar tőkései szintén szervezetlenek, de különös-véletlen folytán munkásai mögött igen erős szakszervezet áll, igy nem követhetik a gyapottextil ipar áldásos munkabért lenyomó eszményeit és itt az árak egyáltalán nem estek, bár nem is tudták emelni azokat. A farmerek pedig oly kismértékben vannak beszervezve, hogy az utolsó években 10 százalék árvesztességet szenvedtek. Természtesen ilyesfajta magyarázat igen egyoldalú. Számításba kell venni a hidegháború gazdasági következményeit is. Minthogy a hidegháború a nehézipart segélyezi, bár ép a nehézipar van tőke szempontból legjobban megszervezve és igy áremelkedés ellensúlyozására nincs .semmi konkurrencia. Minthogy a munkások életnívója a hidegháború adói követkeményeként állandóan csökken és a reál-bér rosszabbodik, ez kihat a fogyasztási áruk iparára és a farmtermékek áraira is. Ezért van az, hogy a reál-munkabér nemcsak nem emelkedett, hanem csökkent — a szervezetlen mun: kástömeget az éhbérek a mindennapi kenyértől fosztják meg, igy a farmerek nem képesek farmjaikat megtartani és a városokba menekülnek. A nagytőke nem vészit az infláción, mert a munkabéremelést áthárítja az államra s fogyasztó közönségre. Az igazi vesztesek, a szervezetlen vagy gyengén szervezett munkásság, farmerek, nyugdíjas vagy Social Security-n élő öregek, vagy akik tőkéjük kamataiból élnek, amely az utolsó hat esztendőben 16 százalékot vesztett értékéből. A kormány pénzügyi politikája Kispolgári körökben a hamis illúziókkal telitett polgár hisz abban, hogy Amerikában nem A nagytőke árnyékában jöhet gazdasági válság, mert a kormány ezt megakadályozhatja. Különösen hiszik, hogy államintézkedések képesek befolyásolni gazdasági életünket. Legyünk tisztában azzal, hogy a nagytőke árnyékában és republikánus adminisztráció alatt, minden kormányintézkedés, ha nem is mindig egyenesen a nagytőke érdekében, de sohasem érdekei ellen történik. A kormány pénzügyi intézkedései az utóbbi hónapokban az infláció megszüntetését vagy legalább is csökkentését célozzák. Egyik ilyen intézkedés a hitelek megszorítása, amit “credit squeeze” néven tisztelünk. Szögezzük le, hogy dacára a hitel megszorításnak az infláció nem szűnt meg. Ennek oka, hogy a kormány nem bírta, sőt talán nem is akarta igazán megállítani az inflációt. Ennek a kormánynak teljes munkásfoglalkoztatást kell teremtenie és fenntartania, máskülönben a republikánus párt nemcsak választási veszteséget fog szenvedni, hanem teljesen el fogják seperni a politikai arénából. Utovégre is a republikánus párt kisebbségi párt, többségben papíron a demokrata párt szavazói vannak. Prosperitást csak inflációval tudják elérni, ezt a nagytőke is tudja. Ha nagytőke komolyan akarná az infláció megszüntetését, akkor beleegyezne az árellenőrzésbe (price control), ami nélkül nem lehet inflációt megállítani, csakis teljes gazdasági válság nyomása tudja az árkontrolt helyettesíteni. Ennek dacára —- a közönség nyomására, a kormány a nagytőke áldásával infláció elleni intézkedésekre szánta magát. Ezt két módon teheti: felemelheti az adókat, hogy az emberek ne tudjanak költekezni; azonban az államháztartás nem mutat deficitet, tehát adóemelés nem indokolt, de ezzel magyarázható, hogy az ígért adóle- szállitás mért nem hajtották végre. E helyett a hitel megszorítási politikával főként a közép- és kistőkések beruházásait kívánja csökkenteni. Ezt szintén a nagytőke áldása kiséri. A hitel megszorítás módjai — a kamatláb emelése és a Federal Bank kölcsöneinek — és ezzel újabb befektetéseknek korlátozása. Befektetés alatt értjük több áru vagy nyersanyag beszerzését, vagy újabb építkezést, vagy termelő eszközök (gépek) beállítását. Ha kevesebb tőke forog a gazdasági életben, kevesebb lesz a termelés, kevesebb anyag kell uj gépekre vagy épületekre. így a fogyasztó kevesebb áruhoz jut. Legalább is ez az elmélet, de sohasem ért el igazi eredményt. A kongresszus mindent megtett, hogy a hitelmegszori- tás ne érintse a nagytőkét. Ezért a Federal Banknak megtiltotta, hogy a fogyasztói hitelt rendszabályozza, mert az a nehézipart (autó, stb.) korlátozta volna. A rendszabály csak egy helyen ért el eredményt — a bankhitel megszüntetésénél. Hogy miért engedte meg ezt a nagytőke? — igen egyszerű okból, mert ez csak neki segít. Segíti abban, hogy gyengébb konkurrenciáját még gyengébbé, esetleg tönkre tegye. Képzeljük el, hogy bankunknak Federal Bank hitelkeretét megsz-ükitették. Kit fog a bank először kiszolgálni? — a legrégibb, legerősebb hitelű ügyfeleit. Kik ezek: a leggazdagabbak, legtőkeerősebbek — egyszóval a nagytőkések. A hitel korlátozásokat a kis vagy gyenge tőkéjű vállalat fogja megszenvedni. Akik igazán szenvednek: a kisvállalatok és a farmerek. Ezért van annyi bankruptcy (bukás) a kisvállalatok soraiban és annyi panasz a farmerek részéről. Itt a bankok révén a nagyvállalatok még azt a bonuszt is kapják, hogy a tőkeerős kisvállalatok nem mernek üzletnagyobbitás- ba belemenni és tőkéjüket felhalmozzák. Ez magyarázza részben, hogy a bankokban és egyebütt felhalmozott tőke három billióval emelkedett. A hitelkorlátozás egyik főcélja — a házépítkezés megnehezítése. 1956-ban 1,100,000 uj ház épült- A házak legnagyobbrésze magas kölcsönökkel van megterhelve. Ezen kölcsönök tetemes része hatalmas biztositótársaságok felgyülemlett rezerváiból kerül ki. Uj építkezések veszélyeztetik a régi házak lakbérét és ezzel a rajtuk levő teher biztonságát. Uj házak építése tehát nem érdeke a nagytőke egyik igen fontos részének. De van egy más ok is uj lakóház építkezések házbért lenyomó hatására. A harmincas években sokkal kevesebb gyermek született, mint például ma. Ennek következtében az ötvenes esztendőkben kevesebb házasság lesz, tehát kevesebb “baby”, mint az előző vagy a jövő évtizedben. Ez is nyomós ok a lakóházépitkezés eddigi iramának lelassítására. Bármilyen fél-intézkedést tesz is a kormány, azt mindenkor a kisemberek rovására teszi. De még ha teljes intézkedésekre tudná is rávenni magát, igazi közelgő gazdasági válság esetén állami intézkedéssel az meg nem állítható. A gazdasági törvények oly kérlelhetetlenek, hogy azokat semmiféle intézkedéssel sem lehet megmásítani, de még ha lehetne is — semmiesetre sem olyan kormány intézkedéseivel, amely — “Cadillac kormánytagokból” áll. AHOGYAN ÉN LÁTOM■ KÁROLY MIHÁLY EMLÉKIRATAI NEM TUDOM, hogy a Magyar Szó olvasói közül hánynak lesz alkalma elolvasni a csaknem 400 oldalas könyvet, mely az idén jelent meg és amelyben Károlyi Mihály nemcsak saját életrajzát adja lenyűgöző közvetlenséggel, hanem egyúttal értékes kortörténetet is nyújt. Akik elolvassák, bizonyára osztják ama véleményemet, hogy a könyv tájékoztató s élvezetes olvasmány, amelynek egyik ereje abban rejlik, hogy Írója becsületesen, sokszor kíméletlenül mutat rá saját gyengeségeire, hibáira, mulasztásaira. Akik elolvassák, megerősödnek ama hitükben, hogy Károlyi Mihály bátran és tántorithatatlanul kereste az igazságot, amelyért saját egyéni érdekeit ismételten feláldozta. Kereste az utat, amely Magyarország és a magyar nép jobb boldogabb jö- vőjéhez vezet. Legnagyobb “bűne” egyben legnagyobb erénye is: elárulta, leleplezte saját osztályát, a főurak, a mágnások osztályát, amely Magyarország sorozatos tragédiájáért nagy mértékben felelős.. A Habsburg és Horthy Magyarországból Amerikába menekült földművesek, iparosok és intel- lektüelek százezrei többé kevésbé ismerték a magyar föld jövedelméből többnyire kölföldön dőzsölő mágnások életét, de az osztályát eláruló Károlyi leleplezéseiből megtudunk sok mindent, ami eddig sokunk előtt ismeretlen volt. Megtudtuk például, hogy nemcsak, a “sötét középkorban”, hanem a 19-ik és 20-ik században is, a szórakozásra összegyűlt főurakat, az éjszakai dorbézolás után, a kastélyok hálószobáiban, a kényelmes ágyakban, szegény béresek fiatal leányai kiszolgálására elkészítve várták. Vagy megtudjuk, hogy az egyik Károlyi gróf, József, — Mihály mostoha fivére, — aki “civilben” 860 öltönnyel rendelkezett, az orosz frontra csupán a “•legszükségesebb” holmikat vitte magával: egy tucat egyeni'uhát, perzsa szőnyegeket, villany felszereléseket, forró-viz tömlőket és a — saját szakácsát.. Persze ennyi holmival nem a lövészárokban tartózkodott, hanem a báró Apor vezénylő tábornok mellett hadsegédi minőségben a főhadiszálláson, biztos lőtávolban a front mögött Valahányszor a főhadiszállás helyet változtatott, Károlyi József gróf ur kellékeit és “legszükségesebb” holmiait hatalmas teherautóval költöztették. , ü így “harcoltak” a magyar mágnások, amikor a hozzájuk oly jó “haza” védelméről volt szó. Az Amerikába került régi harcosok oly sokat beszélhetnének arról, hogy a “közönséges” bakák, tüzérek s huszárok sorsa milyen volt az első világháború éveiben az orosz vagy az olasz fronton! A könyvet magyar eredetiből Károlyiné And- rássy Katinka, a férjét minden bajban, nélkülözésben hűségesen követő “Katus” fordította angolra. A vaskos könyv minden lapja izzó Károlyinak a fasiszták ellen érzett gyűlöletétől, amely hajtóerő volt mögötte az évtizedekre nyúló emigrációban. A könyv nemcsak a magyar szabadság-álmok és függetlenségi vágyak hü ismertetője, hanem krónikása annak a küzdelemnek is, amely még Kossuth dunai szövetségi tervét igyekezett megvalósítani — sikertelenül. Károlyi emlékirataiban a történelmi fontosságú nevek mellett számos oly nevet említ, amely méltán számíthat különösen az amerikai magyarok érdeklődésére. E nevek viselőivel való személyes kapcsolataimról és emlékezéseimről legközelebbi cikkemben lesz szó. AZ AMERIKAI dohánytermelés 99 százalékát truckokon viszik piacra.
