Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-10-18 / 42. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ October iS, 1956 ax eá^r^n/ nú&MŰhn Hírmagyarázat, Cikkek, Riportok A Legfelsőbb Törvényszék döngeti a Smiih-perek intézményét A. Legfelsőbb Törvényszék semmisnek nyilvánította ki Steve Nelson és négy társának a Smith törvény megsértése vádjában történt elítélését Pittsburghban és uj tárgyalás elrendelésére szólította fel az ottani szövetségi törvényszéket. E szenzációs és az amerikai demokrácia védelme, s a hisztéria megszüntetése szempontjából beláthatatlan következményű fordulat a kormány saját lépésének következménye, mely — miként arról lapunk két héttel ezelőtti számában részletesen jelentett — hamisnak bizonyult koronatanúja, Mazzei, vallomásának ujravizsgál- tatását kérte a Legfelsőbb Törvényszéktől. A Legfelsőbb Törvényszék Mazzei szennyes múltjával való pepecselés helyett az egész ítéletet és tárgyalást érvénytelennek nyilvánította és lényegileg azt mondta a kormánynak, hogy ha Nelsont el akarjátok ítéltetni, keressetek uj “tanukat”, bizonyítékokat, folytassatok le uj tárgyalást, vagy pedig hagyjatok fel zaklatásával. Ez már a második Smith per Ítélet, amelyet egészben vagy részben semmisnek kellett nyilvánítani valamely bíróságnak (a másik New Yorkban történt két Smith vádlott, Trachtenberg és Charney esetében) a kormány hamisnak bizonyult tanúi következtében. New Yorkban Matusow bizonyult hamis kormánytanunak. A 10—12 eddigi Smith-per mindegyikében a Mazzeihez vagy Matusow-hoz hasonló hivatásos besu«ó vallomása alapján Ítéltek el amerikai polgárokat politikai és gazdasági nézeteik miatt. És ha két esetben már bebizonyult, hogy a tanult hazudtak, és több más esetben a tanuk krónikusan részegeknek, bűnözőknek bizonyultak (mint Cwetic vágj7 Crouch esetében), akkor mi a bizonyítéka annak, hogy a többi kormány tanú olyan jellemű és megbízhatóságú ember, akinek szava alapján amerikai polgárokat nézeteik miatt be lehet börtönöztetni? A Supreme Court döntése azt látszik mutatni, hogy a boszorkánypereknek kezd alkonyodni. És azoknak is, akik erre alapozták karrierjeiket. A szuezi válság UN elölt Az Egyesült Nemzetek Biztonsági tanácsa két módszerrel igyekezett megoldani a veszélyes szuezi válságot. Először nyílt ülésen tárgyalták a kérdést, azután zárt tárgyalásokon Hammersk- jold titkár hivatában. Egy heti tárgyalás után hét pontból álló elvi határozatot szövegeztek meg. Ezek közül hatot egyhangúan elfogadtak, de a hetediket a szovjet megvétózta. A hetedik volt az, amely a csatornát nemzetközi ellenőrzés alá helyezte volna. Az első hat a csatorna forgalmának szabadságát biztositó intézkedéseket tartalmazta. A puszta tény, hogy Anglia és Franciaország végül is az Egyesült Nemzetek elé kényszerült vinni a szuzezi-csatorna ügyét, a gyarmatosító hatalmak régi módszerének, a fenyegetések, a flottatüntetések politikájának csődjét jelenti. Anglia és Franciaország most a zöldasztal mellett próbál erőszakpolitikát folytatni — miután Ciprus körül és az Ugandái határon. Port Said- ban és Izmailiában az erőszak és a zsarolás politikája kudarcot vallott. Az erőszakpolitika természetes fegyvere azonban nem a zöldasztal — hanem a hadihajók ágyúinak torka. A brit és francia diplomácia elkövette azt a maga érdekei szempontjából végzetes hibát, hogy előbb folyamodott a flottatüntetéshez, s csak azután a Biztonsági Tanácshoz. Azok a nyugati hírmagyarázók, akik a szuezi krízisről mint “pókerjátszmáról” szeretnek beszélni — ezért állapítják meg sorra, hogy amikor “a blöfföt lehívták” és az angol—francia ágyuk mégsem szólaltak meg: az erőszak, illetve az erőszakkal való zsarolás politikája döntő vereséget szenvedett. Miért nem szólaltak meg az ágyuk? észak-afrikai gyarmatbirodalmat. Ezek az erők hatalmasak és befolyásosak voltak, s azok ma is. Az ágyuk azonban a csapatösszevonások és a flottatüntetések nyílt fenyegetése ellenére sem szólaltak meg. Ennek több oka van, s ezek közül a szocialista országok, s a “békeövezet” országai- naa politikai és morális fellépséről, a Közép-Kelet országainak fokozódó szolidaritásáról már sok szó esett. Éppen a vita mostani szakaszában nagy fontossága van azonban annak, hogy rámutassunk bizonyos belső okra is. A Ciprus körül gyülekező hajóágyuk nem kapták meg sem Angliában, sem Franciaországban a közvélemény jóváhagyását az akcióra. Anglia s Franciaország-—írja az Observateur—“nem irányozta elő komolyan a Nilus-völgy elleni támadást, tudva, hogy. nem lenne egyszerű gyarmati séta, hanem tüzbeboritaná a Közép-Keletet, s gyorsan kiterjedhetne Afrikára és Ázsiára”. Ez — az előbb csak röviden említett többi tényezővel együtt — azt jelentette, hogy a világhelyzet egészének általános irányzata, s a támadással fenyegetőző hatalmak belső helyzete egyszerűen nem engedte meg az erőszakot. Jogos brit és francia érdekek A nyílt fegyveres agresszió világpolitikai lehetetlensége vagy legyünk óvatosabbak: teljes valószínűtlensége, a Biztonsági Tanács vitáiban, s az azután következő időszakban is meghatározó tényező. Olyan, amely mindenképpen a tárgyalások irányába szorítja a brit és francia politikát. De jelentősége van azért is, mert csak igy érthető meg a Biztonsági Tanácsban vitára kerülő angolfrancia álláspont zsákutcája. A Biztonsági Tanács asztalánál lényegében ugyanannak az erőszak-tervnek az elfogadását akarják kieszközölni, — de már a militarista zsarolás blöfflehetőségei nélkül. Világos, hogy ezen az alapon nem elehet elérni a kibontakozást. S egyeseknek a Biztonsági Tanács megbeszélései felett érzett “mérsékelt optimizmusa” csak akkor jogosult, ha —ebben a vitában vagy ezután — a brit és francia politika lelép a “nemzetközi igazgatás” talajáról és elfogadja az Egyiptom, s a csatornát használó valamennyi ország részvételével folytatott tényleges tárgyalások gondolatát. Olyan tárgyalásokét, amelyek során a brit és francia nemzeti érdekeknek — de nem a gyarmatosító érdekeknek — megfelelően meg lehet alkotni Egyiptom szuverénitásának és a nemzeti jogainak tiszteletbentartásával a csatornahajózás szabadságának nemzetközi biztositékait. Éppen ezért: a Biztonsági Tanács ülése semmi esetre sem végső szakasza a sokoldalú szuezi vitának. Hiszen Nagy-Británniában a Konzervatív Párt jobbszárnyán rendkívül befő lyásos erők követelték a bosszuállást Egyiptomon, és személyesen Nasszer elnökön, a csatorna- zónában állomásozott brit csapatok kiszorítása, s általában Egyiptomnak a középkeleti nemzeti függetlenségi harc fellendítésében játszott szerepe miatt. Franciaországban is erősek és befolyásosak azok az erők, amelyek a nemzeti mozgalmak természetének és mozgástörvényeinek teljes félreismerésével úgy vélték, hogy “az algériai felkelőket Port Saidnál kell megverni”, hogy az uj Egyiptom és Nasszer pusztulása, vagy akár veresége megmentheti az Amerika szerepe A KÉT NAGY ANGOL PÁRT KONFERENCIÁJA UTÁN A közelmúltban fejeződött be Blackpoolban a munkáspárt kongresszusa és Llandudno-ban a konzervatív párt országos tanácskozása. A pártok vezetői és a küldöttek ezeken a megbeszéléseken igyekeznek feleletet adni a Londoni napirenden levő bel-, kíil- és gazdaságpolitikai kérdésekre, s töb- bé-kevésbé megfogalmazzák egy esztendőre politikai programjukat. Érthetően nagy érdeklődéssel fogadták politikai körökben az angol munkáspárt kongresszusát. Tizenkét hónappal ezelőtt a munkáspárt még a választási vereség riport árnyékában élt, kiöregedett vezetők álltak az élén és energiájának nagy részét lekötötte a párt jobb- és balszárnyának régóta dúló viszálya. Azóta sok minden megváltozott és a labourista kommentátorok egyöntetűen arról beszélnek: ha most tartanának általános választásokat Nagv-Britanniában, a munkáspárt bizton számíthatna a hatalomra kerülésre. A konferencia kétségtelenül sok tekintetben alátámasztja az optimista jóslatokat. Már az angol szakszervezetek szeptember eleji brightoni kongresszusán megmutatkozott, 'hogy a munkás- mozgalom legszélesebb köreiben milyen erős a követelés a határozottabb baloldali politika folytatására. A “brightoni szellem" most több vonatkozásban érvényesült Blackpoolban is. Elsősorban Bevan sikere, a párt főpénztárosává történt megválasztása, bizonyítja, milyen politikát vár a tagság a vezetőségtől. Politikai megfigyelők teljesen egyetértenek abban, hogy Bevan győzelme George Brown felett a párt balratolódását jelenti. Be van politikai pályafutása ugyan szintén nem mentes törésektől, hibáktól, kisebb-nagyobb el- kanvarodásoktól, de az évek során át fellépése és magatartása lényegében pozitiven hatott a párt egész politikájára. Mostani megválasztását elsősorban a szakszervezetek támogatásának, mindenekelőtt pedig Frank Cousins-nak, a leghatalmasabb szakszervezet, a szállítók szakszervezete vezetőjének köszönheti. Bevan és Cousins “félelmetes szövetsége” a jelenben és a jövőben egyaránt döntő módon befolyásolhatja a munkáspárt tevékenységét. Romlanak az életviszonyok Abban a kérdésben, hogy Bevan tényleges hatalomhoz jutása előmozdít ja-e a pártegységet, vagy újabb belső villongások nyitását jelenti-e — eltérnek a vélemények. A munkáspárt hivatalos tényezői mindenesetre nyomatékosan hangsúlyozzák: a párt egysége sohasem volt ilyen teljes*, mint most. Az egykori Bevan-csoport tagjainak megválasztása a párt országos végrehajtó bizottságába világosan mutatja: a Blackpoolban megjelent küldöttek bizalommal viseltetnek mindazok iránt, akik félreérthetetlenül állást foglaltak a “langymeleg, középutas, tory-támogató” politi- (Folytatás a 12-ik oldalon) Az amerikai külpolitika csak november 6, az elnökválasztások után nyeri vissza tényleges mozgási szabadságát. Akkor derül majd ki, mennyire uralkodó az amerikai külpolitikában a középkeleti konfliktus elkerülésének az utóbbi hónapokban megmutatkozott törekvése. Akkor derül majd ki, hogy a nemzetközi, de amerikai viszonylatban is megosztott olajérdekeltségeknek; a középkeleti amei'ikai gazdasági előretörésnek: az amerikai— angol—francia hármasszövetség fenntartásának bonyolult erővonalai végül is milyen eredőhöz, Washington miféle politikájához vezetnek? Aligha kétséges, hogy ez jelzi majd a szuezi vita következő szakaszának kezdetét. A Biztonsági Tanács mostani vitája teljesíti misszióját, ha a nemzetek szövetségének e fórumán is bebizonyítja a jelenlegi angol—francia álláspont tarthatatlanságát, s ezzel előkészíti az uj alapokon folytatandó vitát. A VETERAN Adminisztráció jelenti, hogy ez évben az életbiztosítással bíró 5,350,000 veterán 286 millió dollár életbiztosítási “bonust” fog visszakapni, — körülbelül 40 dollárt egyenként, —- ami azt mutatja, hogy a veteránok nem halnak meg oly iramban, mint azt a biztosításnál számításba vették. (És talán azt is, hogy a választási évben valahogy mindig eszükbejut a nép is.) ★ A JAPÁN jóléti minisztérium adatai szerint Japánban a múlt év (1955) folyamán 22,138 egyén követett el öngyilkosságot, — rekord — Japán történetében.
