Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-09-13 / 37. szám
September 13, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 Irodalom^ Művészet'! EMLÉKEZÉS THURY ZOLTÁNRA HALÁLÁNAK ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁN 1906 augusztusának végén a magyar irodalom egyik mellőzött tehetségét fedezték fel a kritikusok. Thury Zoltán felfedezésére nem újabb, minden korábbi müvét meghaladó alkotása adta az alkalmat, hanem — mint már annyiszor a hazai és a külföldi literaturában — az elhunyt alkotóművész búcsúztatásakor figyeltek fel igazi tehetségére. “Az öntudatosság öntudatosa volt — irta róla A Hét anonim nekrológirója —, bámulatos magaámitó, aki olyan objektivnek hitte magát, mint műtétet végző orvos kése. pedig lirikusabb, lélekadóbb volt mint a> pásztor keservét zokogó furulya. Ez a kettőssége, a saját idegkeserveinek ez a gőgös elhanyagolni akarása tette népszerűtlenné, félreértetté, később felfedezendővé, szóval hosszú és csak majd ezután megszülető irodalmi életűvé...” Az élet igazságához, a valósághoz és a mélyen átélt élmények megszólaltatásához ragaszkodó, a mindenféle idealizálástól irtózó irót kortársai és kritikusai “borongónak”, pesszimistának tekintették. Thury Zoltán az 1890-es évek elején fellépő irodalmi nemzedék képviselője volt. Ez az évtized fordulatot jelentett a magyar irodalom történetében. Az előző évtizedek regény és elbeszélés irodalmának középpontjában szinte kizárólag csak a dzsentri, a középnemesség élete és társadalmi helyzete állott. A nyolcvanas évek derekán egy széleskörű politikai és társadalmi vita zajlott le, mely a válságba jutott dzsentri életképességét mérlegelte. A részvevők többsége felismerte, hogy a dzsentri önmagában képtelen korábbi vezető szerepét megtartani. A korszak irodalma is erre a meggyőződésre jutott. A dzsentri válságának felismerése és elismerése gyökerében renditette meg az addig harmonikusnak látott és ábrázolt világot. Az irodalom a valósághoz hűen akarta ábrázolni a dzsentri és a polgárság között zajló harcot is. A társadalmi valóság felmérésekor az irodalmi érdeklődésen kívül rekedt osztályok, a parasztság és munkásság helyzetét is számba óhajtotta venni. Az első bátor próbálkozások a magukat naturalistának nevező vagy naturalistának bélyegzett írók nevéhez fűződnek. A kilencvenes években fellépő uj nemzedék ezt a már megkezdett utat folytatta, illetve fejlesztette tovább. És már csak a középnemesség mindenre elszánt apologetái ábrázolgatták a dzsentrit változatlanul hatalma teljében. Thury Zoltán a dzsentri hanyatlását anekdoti- kusan ábrázoló hosszabb elbeszélések, a tragikum felé hajló paraszt-ábrázolások után végül is megtalálta a művészi egyéniségének legmegfelelőbb témát: a kisemmizett kisemberek, parasztok, kispolgárok és munkások életének művészi ábrázolását. E téma “feltalálásában” Thury nem állt egyedül. Haladó polgári és kispolgári irók (Tömörkény István, Papp Dániel, Goda Géza, Révész Béla, Molnár Ferenc) már érezték, hogy a várt és publicisztikai tevékenységükkel is követelt polgári átalakuláshoz szervesen hozzátartozik az ország társadalmi helyzetének reális művészi felfedezése. A könyörtelen igazmondás, a valóság kendőzetlen ábrázolása volt az alapja Thury Zoltán ars poeticájának is. Az iró feladatának azt tartotta, hogy “a köd helyett fix pontokat adjon a szemnek és ki ne fogyjon a színekből abban az apostoli munkában, hogy való életet rajzoljon az álomlátók milliói elé. Ez tudniillik körülbelül annyira szükséges az emberiség életére nézve, mint hogy kenyeret, húst tálaljanak az asztalunkra és nem ábrándot. . . A mesevilág csillogó kövei nem értékesebbek, mint ceruza végén a fényes kupak, amit ha néz, hipnotikus mámorba merül az ember. Éltető csak a valóság. Ebben találhat rá arra a fegyverzetre az ember, amely- lyel a látott, ismert ellenséggel szemben küzdeni tud. A küzdés és az élet pedig egy.” Ez vezette a létükért küzdő kispolgároknak, a parasztok keserves kenyérharcának, a munkások fokozódó elégedetlenségének és csatái iák ábrázolásához. Az igazság kutatása és a reális ábrázolásra való törekvés révén mind mélyebbre látott hőseinek életébe, már nemcsak szenvedésüket, hanem küzdelmeik utját-módját is kezdte érteni. Ez a folyamat fokról fokra bontakozott ki művészetében s az 1900-as évek elejére már tudatos művészi szemléletté vált, amelyet a párhuzamosan végzett újságíró munka politikai és társadalmi radikalizmusa is kiegészített. Igaz, hogy Thury művészetének kibontakozása nem volt egyenletes, a milleneumi évek csillogása átmeneti pesz- szimizmusba sodorta, de a századforduló elejére elérkezett alkotómtivészetének csúcsára. A novella mestere volt. Az uj téma keresése nemcsak tartalmi változást jelentett elbeszélésirodalmunkban, hanem a novella formájának, ábrázoló eszközeinek átalakulását is megkövetelte. A korábbi évtizedek anekdotikus, terjedelmesebb, kitérőkkel megtűzdelt elbeszélés-tipusa alkalmatlan volt az uj tartalom, az uj gondolat kifejezésére; sokkal zártabb, sokkal tömörebb formára volt szükség az élet jelenségeinek reális ábrázolásához. Az uj forma kialakítása az uj iró- nemzedék lassú térhódításának köszönhető. Fokról fokra hántották le a novelláról a feleslegessé vált elemeket, kiküszöbölték az anekdotikus epizódokat, a körülményes expozíciókat. A kialakított uj novella-forma természetesen nem jelentett sablont, nem univerzális elbeszélés-tipust, hanem az elbeszélés módszerének megváltoztatását, amely az élet egy-egy jelenségének, az emberi magtartás egy-egy mozzanatának ábrázolására teremtett lehetőséget. Thurv Zoltán mindig megtalálta az elbeszélése tárgyát legjobban kifejező formát. A megrázó erejű Ember-halál cimü novellájában egy eseménysorozat végét ábrázolja és csak érzékelteti az előzményeket. A kapitány címűben pedig megindítja az eseményt, a következményekre pedig csak utal. Több elbeszélésében monológszerüen beszélteti hőseit, életük egyik jelentős pillanatában gondoljá végig életük alakulását (Szerencsétlenség, A specialista). Kedvelte a nagy drámai feszültséget teremtő elbeszéléseket (Harminchat perc, Kőművesek), de irt lírai alaphangú novellákat is (A Kálvária). Ezeknek a tartalmi és formai újításoknak az értékét csak halála után kezdték felismerni. Ma már látjuk, hogy Thury Zoltán művészetének igazi értéke az az úttörő munka, amellyel előkészítette a talajt a modern, 20. századi novella megteremtéséhez. Mégis újra fel kellett és fel kell fedezni, meg kellett és meg kell ismertetni életművét, e 1 b e s z é léseit és hátrahagyott drámáit, mert irodalmi közvéleményünk még mindig nem méltányolja eléggé művészetét. (Budapest) A KÖNYV ÉVEZREDES ÚTJA A budapesti könyvhéten már első nap valósággal szétkapkodtak egy könyvet. S a kivételes érdeklődést mindenképp meg is érdemelte. Annál inkább, mert tipográfiailag tökéletes kiállításához méltó, értékes tartalmat zár magába. Baráti szeretettel Írott előszavában megilletődve olvasom a könyvek végzetéről szóló, ismert latin mondást: Habent sua fata libelli... Valóban, megvan a könyveknek a maguk sorsa. Sőt, olykor íróiknak is. E szép, okos és tanulságos, éppoly hasznos, mint élvezetes könyv szerzője, Tevan Andor, a legkiválóbb modern magyar tipográfusmüvészek egyike, közvetlenül kéziratának nyomdába adása után meghalt. Heltai Gáspár és Misztótfalusi Kiss Miklós kései utódát, a “békéscsabai Elze- virt”, eredményekben gazdag élete delelőjén váratlanul ragadta el a halál. A szép könyvek ál- modója és nyomtató mestere igy már nem érhette meg maga irta munkájának megjelenését. Nem végezhette el rajta a szükséges szövegpótlásokat, utolsó simításokat, az illusztrációs anyag kibővítését és elrendezését. Ezért kiadója az elhunyt régi, meghitt munkatársát, Keleti Artur költőt bizta meg a könyv végleges formábaönté- sével. , A kész miiről elmondhatjuk, hogy a szó szoros értelmében hézagpótló. Tevan — mint maga hangsúlyozza — nem a könyv általános történetét kívánta megirni. Ilyen teljességre nem törekedett, csupán a szép könyv kialakulásának fejlődési útját igyekezett végigkísérni századokon at, kezdettől napjainkig. Bár közben bőséges nyomdatörténeti anyagot ad, és a nyomd atechni- kai eljárásokat is ismerteti, könyve főképp a könyvillusztrálás válfajaival foglalkozik. Rávilágít ugyan arra: hogyan jutott el a könyv fejlődése mai megjelenési formájáig, de célja tuíaj- donképp elsősorban a szép könyvek iránti érdeklődés és szeretet felkeltése1 volt. Az első fejezetek az ősember közlési módjával, a barlang-rajzokkal, az Írásjelek kialakulásával, az egyiptomi hieroglifákkal, a sumir ékirással, a hires moabita kővel, s a görög alfabet keletkezésével foglalkoznak. A továbbiak aztán a rómaiakat ismertetik, mint a görögök tanítványait, akik a betűk kiképzését már művészekre bízták — bemutatják a görög-római könyveket, az ókori könyvkiadókat, a könyv alakjának változásait, a kódexeket, láncos könyveket és Mátyás király világhírű könyvtárát, mindenütt a művészi szempontokat tartva szem előtt. Majd, a kínaiak papiros-készítését és nyomtató eljárását vázolva, a szerző részletesen tárgyalja Gutenberg szerepét s nevezetes találmányának jelentőségét, a könyvnyomtatás elterjedését, a német, olasz, francia és angol ősnyomdászatot, az első magyar nyomtatómesterek: Hess András és Karai László működését. A könyv legérdekesebb, egyúttal legtanulságosabb része azonban csak ezután kezdődik, a német Schönpergerrel, Dürer nyomdászával, a strassburgi Grüningerrel, a baseli Frobeniussal és ennek barátjával, Rotterdami Erasmussal. A könyvnyomtatás fénykora ez, amelynek Olaszországban Aldus, Franciaországban Geoffroy Gory, Németalíöldön Elzevir volt a legjelentősebb nyomtató-művésze. A továbbiak során a XVIII. és XIX. század nagy külföldi és hazai officináiról, legkiválóbb mestereiről és legszebb nyomtatványairól ad jellemző képet Tevan könyve, amelynek majd minden oldalát korjellemző szövegközti illusztrációs anyag, s néhány színes művészi tábla díszíti. Köztük a Bécsi Képes Krónika, a Brüsszeli Missalénak nevezett Corvina, a Kálmáncsehi Breviárium és Gutenberg 42 ^soros Bibliájának egy-egy lapja, Dürer és Krav- csenko fametszete, Oudry rézmetszete és Daumier litográfiája. Külön fejezetben kapott helyet a szocialista-realista könyvillusztráció és könyvművészet. Végül egy függelékben a kiadó elmondja, hogyan készül a könyv, s beszámol a könyvnyomtatás különféle mai technikai eljárásairól. A negyedfélszáz oldalás kötet sokfelé mutató anyagáról természetesen csak halvány képet adhat egy ilyen jelzésszámba menő felsorolás. Magát az értékes könyvet kell kézbevenni és fellapozni ahhoz, hogy igazi jelentőségéről meggyőződjünk s formájának és tartalmának harmonikus egységét épp annyi haszonnal, mint gyönyörűséggel élvezhessük. Kárpáti Aurél Nenni nm akar szakítást Pietro Nenni, az Olasz Szocialista Párt főtitkára, szerdán Chamonix-ban a France Soir lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: nem akarja, hogy szakításra kerüljön sor a kommunistákkal. “Csupán agyrém az, ha velem kapcsolatban a kommunistákkal való feltűnést keltő szakításról beszélnek, vagy pedig Saragat szocialistáival való demonstrativ kibékülésről. A valóság egészen más. Remélem, hogy nem kerül sor ilyen szakadásra, de egyben azt is remélem, hogy nagymértékű közeledésre kerül sor a két olasz szocialista párt között és egyszer majd elérjük a két szocialista párt egyesülését, ha célra vezetnek közös fáradozásaink”. Arra a kérdésre, hogy megváltozott-e az atlanti szerződéssel szembeni álláspontja, Nenni a következőket válaszolta: “Két év óta valóban van bizonyos közeledés közöttünk és a nyugati szocialista pártok között, ebben és bizonyos más kérdésben. A helyzet megváltozott azok fáradozásai következtében, akik a békéért harcoltak. Még ha figyelembe is vesszük ezt a közeledést, a mi álláspontunk mindenesetre még meglehetősen eltér több nyugati szocialista párt álláspontjától «,
