Amerikai Magyar Szó, 1956. július-november (5. évfolyam, 26-46. szám)
1956-09-13 / 37. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ £ Hitler holttányilvánit (Szemelvények Gárdos Miklós cikkéből a budapesti Magyar Nemzet-ben) Tisztelem a jogi formák hűvös pontosságát; amióta a leges duodecim tabularum, a tizenkét- táblás törvény úgy huszonegynéhány évszázaddal ezelőtt megszületett, könnyebbé és elviselhetőbbé teszi az emberi együttlétet. S azt is tudom, hogy iró is akadt, aki munkája előtt a Code Civil tárgyilagos mondatait olvasta, hogy Bonaparte törvénykönyvén eddze stilusát. Ám ezúttal, amikor az ausztriai jelentésre meredek, oda a tisztelet. Azt közli a hirecske: hogy Ausztriában is holttá nyilvánították Hitlert, miután már előbb Nvugat-Németországban is hivatalos papirost állítottak ki “Adolf Hitler volt berchtesgadeni lakos” elhalálozásának fényéről. A jog, ez a tiszteletre méltó tudomány, kigunyolja önmagát... Mert hát miről is van szó? Valakinek az a vágya támadt, hogy megvásároljon egy képet Hitler hagyatékából. (Miféle hagyaték? Miféle örökösök? — hökken az emberben nem a jogi, hanem az egyszerű hétköznapi kérdés.) Ehhez volt szükség a pecsétes Írásra. így hát a hulla, amely benzinlángban égett el a Reichskanzlei bunkerbejáratánál 1945 füstös tavaszán, most jogilag is az enyészeté lett. Oktalan kötődés lenne arról fecsegni, hogy kár volt egy évtizednél hosszabb időt várni H. holttá- nvilvánitásával. Mert való igaz, hogy testi halálát tudta a világ eddig is, de úgynevezett eszmei hunytát a bírói aláírás és pecsét sem teszi visz- szavonhatatlanná. Én legalábbis úgy érzem, hogy a hirek gúnyos mosollyal hunyorítanak vissza az ujságlapról, amely egyik hasábján a holttányilvánítási közli, másikján meg a német kommunisták törvényen kívül helyezését. Amióta a második hir megjelent, németül, angolul, magyarul, csehül, fanciául, egész légiónyi, cikk magyarázza a világnak, hogy milyen veszedelmes útra léptek a karlsruhei alkotmánybíróság döntésének egészen bizonyosan nem Karls- ruhéban, hanem a bonni kormányhivatalok valamelyikében üldögélő megfogalmazói. S most nem is erről az útról, szörnyű veszélyeiről beszélnék, hanem a másik hírnek, a holttányilvánitásnak egy apró tanulságáról. Mert azt hiszem, mégiscsak vannak — különösen nyugaton '—, akik a bírósági írásnak jobban hisznek, mint az életnek. Végleg elpusztult H., semmi sem, mutatja, hogy a hulla mérge is fertőzhet? Olvastam, hogy egy fasiszta újság aznap követelte a német szociál- demokratapárt — ahogy a sajtótermék definiálta; “e köpedelem” — betiltását, amikor a kommunisták elleni döntést Karlsruheban kihirdették. . . Olvastam, hogy Ausztriából az Elbán túlra menekített valami Obersturmführer egy láda most kiásott rablott ékszert, hogy “az elitéit SS-ek hozzátartozóit segítse”. Olvastam, mi áll az 1956-os Német Katonanaptárban a “harcos becsületéről” — mégha ez a harcos parasztházak feigyujfásában, asszonyok meggyalázásában és szögesdrótkerítések őrzésében vitézkedett is. S olvastam végül, hogy a karlsruhei döntésre hivatkozva betiltottnak nyilvánították a nyugatnémetországi békebizottságot is. Több bajor városban s Hannoverben már rendőrök jelentek meg a békebizottság irodáiban, a békemozgalom szervezetének vagyonát lefoglalandó. De olvastam azt is, hogy a német szociáldemokraták vezetője úgy nyilatkozott, hogy nem nyilatkozik a kommunisták törvényen kívül helyezéséről; ugyanis szabadságon van. Nem emlékszem a pontos dátumra, mikor is semmisítette meg H. a Reichstag 81 kommunista képviselő mandátumát, de pontosan emlékszem. ogy rögtön ezután, 1933 májusában tilto-:- ták be a német szociáldemokrata pártot, júniusban oszlott fe! Brüning katolikus pártja, három <De! később hajították ki H-ék a szövetséges német nemzetieket. Ez volt a fasizmus logikája. A németé, amely dagályos fogalmazásu mítoszokban “értette félre” Nietzschét, s amelynek “Umwertung aller Werte”-je az volt, hogy az emberi méltóság és humanizmus régi értékei helyébe az ököl felieb! •tétlenségét és a jogtipró vadságot helyezte. S ez volt az olasz fasizmus logikája is, amely a “hinni, engedelmeskedni, harcolni” pokoli hármas jelszavát nemcsak falakra mázolta, hanem beleégette jobbra érdemes agyakba is. És mert a fasiszta fertőzés mély volt és nehezen gyógyítható, akadnak emberek, akik, amikor e fertőzés a karlsruhei döntésnek a politikai vérbajt leleplező kiütéseként elárulja a kúra befejezetlenségét, hallgatnak — nem lehet holttá nyilvánítani H-t sem. Szóval, semmis a holttányilvánitás. A képet, amelyet talán H. festett, amikor még Schickel- gruber osztrák polgárként álmodozott az útról “a sörpincétől a kancellári palotáig’’, megvásárolhatja valami rosszizlésíi műgyűjtő, de nem nyilvánítható holttá H. ujráébredt szelleme. Igaz, hogy senki sem téveszti össze 1933 Európáját, a Eglfságfronti problémák Franciaországban Jules Moch, volt francia hadügyminiszter cikke a francia szocialisták lapjában. Jules Moch, a Midi Libre cimü lapban három cikket irt “A kommunisták és mi.. . Az egységakció problémája” címmel. Ezek a cikkek — bár néhány igazságtalan értékelést, vagy éppen rágalmazó jellegű kijelentést tartalmaznak — kétségtelenül tükrözik a szocialista munkások egy- ségakció-vágyát. Jules Moch mindenekelőtt hangsúlyozza, akárcsak a kommunista párt kongresszusi üzenete, hogy a szocialisták s kommunisták ugyanarra a célra törekednek: a szocializmusra. Az első cikk azzal a változással foglalkozik, amelyet Jules Moch “a szovjet fejlődésnek” nevez. “A tőkés termelés kiküszöbölése; nagy iparosítás; az életszínvonal emelése; általános közoktatás — ime, a jelenlegi szovjet fejlődés négy tényezője” — Írja Moch. Ezek olyan célok, amelyeket a kommunisták s szocialisták egyaránt magukévá tesznek. “Egyetértenek az elméleti célban is — írja Moch második cikkében. — A kommunizmus a szoeilizmusból származott az első világháború végén.; a komunizmus a társadalom átalakítását, a termelőeszközök közösségi tulajdonát követeli és ugyanolyan bírálattal él a tőkés rendszer és a munkások kifosztása ellen, mint a szocializmus...” Jules Moch megerősíti: “Kétségtelen, hogy Franciaországban a munkáspártok szerves egysége, vagy legalábbis akcióegysége számos választó vágya ma.” “Igen sok független, de baloldali érzelmű választóban is megvan ez a nosztalgia! — fűzi hozzá — Szerintük az egységakció hatalmas erejű reményt ébresztene az országban és lehetővé tenne egy szilárd baloldali politikát folytató kormányt; végül is a jelenlegi nemzetgyűlésben, ahol az abszolút többség 299 szavazatot számlál a kommunistáknak és szocialistáknak együttesen 250 képviselőjük van. Könnyen meg lehetne találni a hiányzó 49 szavazatot Mendes-France radikálisai, bizonyos UDSR (Ellenállók Demokratikus Szocialista Uniója)- párti képviselők, a területük rendszerének megjavítására vágyakozó afrikai képviselők stb. körében, következtetés nem érdektelen. A jelenlegi nemzetgyűlésben semmiféle kormány sem alakulhat meg a szocialisták támogatása nélkül; s ha a szocialisták szövetkeznének a kommunistákkal, mint a szocialista Nenni a komunista Togliattival Olaszországban, a gyakorlatilag lehetséges egyetlen kormány csak az lehetne, melyet együttesen támogatnának.” A szocialista vezető idézi Leon Blumot, aki azt irta, hogy “az egység előbb vagy utóbb szükségszerűen létrejön majd”. Moch szerint az egység “a lehető leghamarabb kívánatos”, de ehhez “két feltétel” lenne szükséges. Moch a két feltételről ezeket Írja: “Az első ekképpen foglalható össze: Franciaország a leszerelés utján akarja megszervezni a békét, de amig ez nincs végrehajtva, és szilárd nemzetközi ellenőrzéssel biztosítva, addig hü marad védelmi szövetségeseihez, amlyek biztosítják biztonságát. . . A kommunisták készek-e az atlanti szolidaritás politikájának folytatására? A második feltétel ebben a kérdésben van: elismerik-e a kommunisták, hogy az ő népi demokráciájuk nem a mi demokráciánk, amelyhez tartjuk magunkat?” Waldeck-Rochet, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja az Humanitéban ezzel kapcsolatban a következőket jegyzi meg: “Jules Moch az egységakció feltételeként azt kívánja, hogy amig a Kelet és Nyugat nem köti meg a nemzetközi ellenőrzéssel biztosított leszerelési egyezményt, addig a kommunisták az atlanti szolidaritás politikáját folytassák. Megkérdezzük: minthogy a szocialisták kijelentették, fasizmusnak martalékul dobott világrészt a mai Európával, az ujjal, amelyben a szocialista rend országai építenek s amelyben százmilliók ro- konszenve, hűsége kiséri a békés jövő védelmezőit. De mélységesen keserű, hogy akadnak, akik tapsolnak H. módszereinek 1956 Európájában is, és mások, akik “szabadságon vannak, nem nyilatkoznak”, amikor H. szörnyű utjának első lépéseit teszik újra Karlsruhe és Bonn hivatalszobáiban. hogy az egyik fő cél a béke a leszerelés utján, miért nem alkalmazzák az egységakciót, mégpedig tüstént, a cél elérésére? Jules Moch azt is kívánja: a francia kommunisták lássák be, hogy a népi demokrácia nem felel meg Franciaországnak. Ezzel kapcsolatban megjegyezhetjük, hogy ha a komunistáknak és a szocialistáknak továbbra is eltérő véleményük lenne a népi demokratikus országok politikai rendszerét illetően, ez egyáltalán nem akadályozhatná meg a társadalmi haladásért, a béke és a demokratikus szabadságjogok védelméért való akcióegység megvalósítását Franciaországban.” Az Humanité szerkesztőségi cikke a Jules Moch által felvetett kérdésekkel kapcsolatban emlékeztet rá, hogy amikor a Szovjetunió csatlakozni akart'az Atlanti Szövetséghez, a nyugatiak elutasították. Az atlanti paktum szovjetellenes szerződés. Az úgynevezett atlanti politika, Franciaország nemzeti fügetlenségének érdekei ellen vét. Az akcióegység lehetőségére egyébként világosan utal maga Jules Moch is. A Midi Libre-ben közölt harmadik cikkében megállapítja: “A körvonalazott két feltétellel külpolitikánk megfelelhetne Franciaország érdekeinek, pelpolitikánk az igazi demokráciának. Azt kívánom, hogy az országnak a baloldal, ne pedig a közép vagy a jobboldal többségén alapuló kormánya legyen, hiszen za 5,500,000 komunista, a 3,200,00 szocialista, a 2,200,000 mendesista radikális és UDSR szavazata összesen 11,000,000 választópolgárt jelent, a választótestütel felénél valamivel többet!” ¥iia az olasz szocialisták közölt Az Avanti, az Olasz Szocialista Párt lapja, fő- szerkesztőjének. Vecchiettinek, a Szocialista Párt vezetőségi tagiénak vezércikkét közli azokról az ui kapcsolatokról, amelyek az Olasz Szocialista Párt és az Olasz Szocialista Demokrata Párt között kezdenek kialakulni. A vezércikk a többi között leszögezi, hogy “a szocialisták sohasem tesznek olyan kezdeményezést, amely megbonthatná a dolgozó osztályok egységét alapvető kérdésekkel kapcsolatban”, majd igy folytatja: “Minden szocialista egyetért abban, hogy a szocialista egység politikája csak akkor valóban az, ha célja elősegíteni uj belső és nemzetközi helyzet kialakulását, vagyis csak akkor, ha a szocialista egység három párhuzamos utón halad. Ez a három ut: 1. következetes politika a nemzetközi enyhülés megszilárdulása érdekében ; 2. szintolv következetes politika, amelynek célja megszilárdítani a demokrácia alapjait Olaszországban, megszabadítani az országot a monopóliumok gazdasági és politikai hatalmától és biztosítani az államnak azt a demokratikus, nem klerikális jellegét, amelyet az alkotmány tükröz; 3. olyan egység-politika, amelynek célj’a visszaadni a dolgozó osztályoknak a politikai és a szakszervezeti harc demokratikus feltételeit. Csak igy lesz a demokrácia az összes dolgozók értékes eszközévé.” SHE1SBHHBEBBBEMBBEEBB2ISBIEBHH3BESBBH1HB AMERIKAI MAGYAR SZÓ Slőíizetési árak: New York városában, az Egyesült államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre $8., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. Szerkesztőség és kiadóhivata*: 130 East 16th Street New York 3 N. Y. Fiókirodák, ahol elöfizeiéseket felvesznek: Bronx. Magyar Ház, 2141 Southern Boulevard. — Hivatalos órák kedd este 7—9-ig. Ueveland, O.: E. S. Magyar Munkás Otthon, 11123 Buckeye Road. Nagy József városi lapkezelő West Side: Wlach Rudolf, lapkezelö Chicago. 111.: 1632 Milwaukee Atenue, 2nd fi. Chulay István, lapkezelő.
