Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-01-05 / 1. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ January 5, 1956 Áz ünnepek után Irta: Geréb József Végre túlvagyunk az évzáró ünnepeken is. Az amerikai falvak és városok üzleti negyedei­ben leszedték a karácsonyi díszleteket, amiket el- pakkoltak a jövő évi használatra és az utcák megint felvették a rendes, normális, hétköznapi kinézésüket. A magánházakban is megtörtént már a nagy- takarítás; az üveg, papír és ónlemezekkel díszí­tett, ezüst színre festett karácsonyi fákról is papirdobozokba rakták már azokat a díszítéseket, amiket még jövőre is lehet használni, mint pél­dául a nagy csillagot, meg az apró villanylámpa glóbusokat s az annyi örömet hozó, de már szára­dó és leveleit hullató karácsonyfát kidobták a szemetesnek, aki morogva dobálta fel nagy truckjára, hogy ez a szent ünnep neki mennyi extra sok dolgot ád. Annyira visszatért már a “normális” világ­rend, hogy kegyelet és közerkölcsök sértése nél­kül beszélhetünk arról, is, hogy ez a kereskedel­mi alapra fektetett és mesterségesen fenntartott “karácsonyi szellem” (Christmas spirit), talán azért olyan pohos és duzzadt, mert tele van ál­szenteskedéssel és naiv hazugságokkal, — szóval egészen úgy épült fel, min.- a képviselője, “Santa Claus”, a csepüszakállas öreg, akit párnákkal kell kitömni, hogy felvegye mesebeli gömbölyded alakját. Mert nagyon szép dolog az, ha évenként leg­alább egyszer megemlékszünk rokonainkról, ba­rátainkról; tudatjuk velük, hogy gondolunk rá­juk s. ennek kifejezést adunk akár kártyák, akár ajándékok küldésével, ha azt őszintén csináljuk és nemcsak azért, mert az összes szomszédok úgy csinálják, igy tehát mi is követjük a többieket. Úszunk az árral Mert közismert dolog, hogy az amerikai világ közvéleményirányitói éveken át folyó TUDATOS propagandával vitték be a köztudatba, hogy ka­rácsonykor mindenkinek annyi karácsonyi hol­mit kell venni, amennyire csak telik, Vagy még annál is valamivel többet, aminek az árát utólag fizeti részletekben. Megvásárolnak ilyenkor min­denféle haszontalan dolgot, mert a közvélemény azt parancsolja, hogy VÁSÁROLNI KELL és en­nek az általános közhiedelemnek csak a gerince­sebb emberek tudnak s mernek ellenállni. Ez a karácsonyi költekezés már annyira fejlő­dött, hogy aki kivonja magát alóla, arra úgy te­kintenek, mint felforgató, áruló, “szubverziv” egyénre, aki még baráti körben is elveszti minden tekintélyét. Jól tudjuk, hogy ez a karácsonyi vá­sárlás az amerikai gazdasági rendszer egyik oszlopa s annak kidöntése meggyengítené a rendszert, azért nem is csodálkozunk azon az erő­feszítésen, amit a fenntartására kifejtenek. Hogy mennyire hamis és mesterséges ez a “Christmas spirit”, nagyon jól jellemzi ez a kis hollywoodi anekdota: Az egyik jólismert film­sztár felhivja telefonon a barátnőjét« és lelken­dezve mondja neki: — Olyan boldog vagyok drágám, képzeld csak, éppen most állítottuk fel a nagy ZÖLD kará­csonyfát. — Z-Ö-Ö-Ö-L-D karácsonyfát? — kérdezte a barátnő álmékodva. — Hát hol a nagyvilágon szereztél ZÖLD karácsonyfát? — Tudod drágám, — adta meg a választ a mű­vésznő — ez sem volt ZÖLD, hanem EZÜST SZÍ­NŰ, de találtam egy embert, aki átfestette ZÖLDRE. A paródia Erről az álszenteskedésről rántja le a leplet egy tréfás vers, amit az egyik angol újságban lát­tam, amelynek rovatirója, aki valószínűleg “nem konformista”, paródiát irt a Clement Clarke Moore “A visit from St. Nicholas” cimü hires if­júsági versére, (A Magyar Szó is közölte hiszen minden iskols gyermek könyv nélkül tudja.) A paródia Írója megfigyelte, hogy az ünnepek után a vásárlók ezrei hogyan rohanják meg az üzleteket csak azért, hogy a meggondolatlanul vásárolt árukat kicseréljék használható holmikra: Ünnepek után jött aztán a nagy nap, Vevők hozták vissza, amit vásároltak. A boltoslegények megriadva nézték Visszavitt csomagok végtelen özönét. Jaj, mi lesz most itten? — kérdeztem még én is, Megbánta mindenki, hogy adott Kriszkindlit? De ez még aztán hagyján, nem lett volna nagy baj, legfeljebb csak az üzlettulajdonosoknak, azok meg csináltak elég hasznot még igy is, hadd fáj­jon hát a fejük egy kicsit. A rovatáró azonban behatol az otthonokba is, ahol az “átlagos” ada­kozó összehasonlitja a kapott dolgokat azzal, amit ő küldött szét. Ugylátszik, hogy az össze­hasonlításnál félrebillen a mérleg, mert az illető ilyesmik mond: Hej, a teremtésit, kinek kell ily vacak? álért küldtem én jó dolgot Ravasznak? Kidobtam sok dollárt arra a Fösvényre, Költse ő az övét jóféle gyógyszerre! így megy ez keresztül a hosszú paródián nagy örömére azoknak, akik csak jó viccet olvas­nak ki belőle s nem látják, hogy a szerző tulaj­donképpen a karácsonyi szellemmel kapcsolatos álszenteskedést gúnyolja ki. Vigyázat mázolva! . . . “Vigyázat, mázolva van!” — hangzokt a régi figyelmeztetés a friss festéseknél, amelyet aztán képletes értelemben átvittek minden olyan fo­galomra, amit hamis színben igyekszenek fel­tüntetni. Ilyen hamis mázolás az ezüst szinü ka­rácsonyfa, amit mesterségesen kell visszafesteni természetes színére; ilyen hamis ékszereket ra­kunk a karácsonyfára és ilyen hamis módon épít­jük fel magát Santa Claust is. Mindez azonban még megbocsájtható volna, de amit nem hagyhatunk szó nélkül az, hogy éppen ilyen hamis érzelmekkel tömték meg a karácso­nyi eszme szellemi világát is. Nem is kellett vár­nunk az ünnepek elmúlására, hogy azk meglássuk. Ezt a mázolást észrevettük már a szent nap reg­gelén, amikor láttuk az újságokban, hogy Eisen­hower elnök, — bizonyára a karácsonyi szellem­től inspirálva és tanácsadóinak ajánlatára ke­gyelmet adott 43 súlyos bűnt elkövetett fegyenc- nek, közöttök még egy olyannak is, akit gyilkos­ságért halálra ítéltek. Voltak a megkegyelmezet- tek között olyanok, akiket rablásért ítéltek el; mások sikkasztottak, ismét mások loptak, kábító­szereket árultak, lányokkal kereskedetek, katoná­kat szöktettek meg, stb. stb. A sajtó, mint általában, — most* is nagy dicsé­rettel adózott az elnöknek ezen jószívűségéért és azért, hogy a karácsonyi szellem annyira átha­totta, hogy betegsége dacára is kiterjesztette fi­gyelmét a társadalom szerencsétlenjeire, noha azok súlyos vétkeket követtek el, de bizonyára már megbánták bűneiket és ezért kiérdemelték a kegyelmet. A súlyos bűn Távol áll tőlünk az elnök ezen kegyelmi tevé­kenykedésének a bírálata, sőt mi több, hajlandók vagyunk együttmenni a kereskedelmi sajtóval az amnesztiáért kijáró dicséretben. Ezen a közös utón azonban nem mi, hanem a kereskedelmi sajtó hirtelen megállt. Megállt! Ez nem is elég erős kifejezés, talán helyesebb azt mondanunk, hogy felhorkant. Mert az a sajtó, amelyik heteken át habzó szájjal har- isagta a “Christmas spirit” dicséretét, erőszakos módon kényszeritett mindenkit annak követésé­re, egyszerre csak váratlan fordulattal, hihetet­len durvassággal rontott neki Mrs. Eleonor Roose- veltnek negyven társának , metr azok kérvényt (nyújtottak be az elnökhöz, hogy a karácsonyi szellem nevében adjon kegyelmet azon 16 egyén­nek is, akiket nemrégiben csupán azért ítéltek el súlyos börtön büntetésre, mert úgymond, össze­beszéltek, hogy A JÖVŐBEN hirdetni és aján­lani fognak “felforgatónak” minősített tanokat! Nem lehetett szó nélkül hagyni Mrs. Roose­velt kérvényét, mert azt rajtakivül még negy­ven olyan kiválóság irta alá, akikre nesm lehet ráfogni, hogy kommunisták, még csak azt sem, hogy “társutasok”. Kegyelmet adni kommunistáknak?! — hor­kant fel az amerikai kereskedelmi sajtó. — Hi­szen azzal meggyaláznánk a karácsonyi szelle­met! Szinte hányingert kap az ember, aímikor ol­vassa azt a körömfont, hazug okoskodást, ami­vel bizonyítani akarják, hogy a kommunisták bű­ne olyan nagy, aimire nem jár kegyelem még a karácsonyi szellem jegyében sem. És ha jól meggondoljuk, ebben a tekintetben talán igazuk is van. Mert amig a lánykereskedők, sikkasztok, zsiványok, rablók és gyilkosok véte­nek is valamely törvénycikk ellen, de nem ve­SZUDÁN FÜGGETLENSÉGE Az Egyiptomtól délre fekvő, 1 millió lakost számláló Szudán, amely felett eddig Anglia és Egyiptom uralkodott, kikiáltotta fügetlenségét. Ez nem egészen váratlanul történt. A szudáni nacionalisták évek óta követelték nemzeti önál­lóságukat. 1953-ban Anglia és Egyiptom megál­lapodást kötött egymással, hogy három éven be­lül a szudániak népszavazást rendezhetnek és maguk dönthetik el, függetlenek akarnak-e ma­radni, vagy pedig Angliával vagy Egyiptommal létesített valamilyen kapcsolatban maradnak. Mindkét szentnek maga felé fordult a keze, ami­kor propagandájukat kifejtették. A szudáni parlament a hét végén döntött: mindenféle népszavazás nélkül egyhangúlag el­fogadja a függetlenségi határozatot. Ebbe Ang­lia is, Egyiptom is belenyugodott, mert belátták, hogy a szudáni nép akaratát meg nem törhetik. Hogy mi lesz Szudán jövője, azt nem nehéz meg­jósolni. Az összetételét alkotó különféle elemek szövetségi kormányt fognak alakítani, amely te­kintettel lesz a kisebbségi követelésekre. E kér­dés megoldására alkotmányozó nemzetgyűlést fognak összehívni. ZAVARGÁSOK ALGÍRBAN Miután Marokkóban és Tuniszban egy időre el­ültek a zavarok, Algírban tört ki a válság. Algír Franciaország részét alkotja, amely képviselő­ket is küld a francia nemzetgyűlésbe. Ez csak porhintés a szembe, mert az Algírban élő francia lakosok aránytalanul nagy szavazattal rendelkez­nek, hogy hatalmuk biztonságát ne veszélyez­tethessék az arabok. Az algíri nemzetgyűlés mandátumainak fele is a franciáké s a beválasz­tott arab képviselőket a fejbólintó jánosok közül válogatják ki. A legerősebb arab párt hallani sem akar megalkuvásról, hanem teljes nemzeti önállóságot követel, s utána az arab ligába lépne be.. A mérsékeltebb demokrata párt meg akar alkudni a franciákkal. Az arab nacionalisták Al­gírban azonban oly erélyesen dolgoznak, hogy a fejbolintó jánosok egy része is lecsatlakozott hozzájuk. A nacionalisták csapatai meg-megtá- madták a franciáknak behódoló városokat, falva­kat vagy röplapokon követelik az ellenállást. Legutóbb összeütközésre került a sor, amelynek több mint kétszáz halálos áldozata lett. Megfe­nyegetik a franciákhoz huző képviselőket is. A nacionalisták azt követelik, hogy az arabok ne vegyenek részt a január 2-iki általános francia választásokon. Franciaország újabb meg újabb csapatmegerősitéseket küldött le Algírba, nem­rég a NATO-ból kivont zászlóaljait, noha a fran­cia kormány tudja, mennyire népszerűtlen Fran­ciaországban francia katonák Észak-Afrikába küld se. Az algíri kérdésnek azonban döntő sze­repe lehet az újévi választásokban Edgar Faure jobbközépi koalíciójának sorsára nézve. A hangyák élelmiszerkereső útjukban nagy tá­volságokat tesznek meg. Közben elsősorban szag­lásuk utján találnak rá táplálékukra. A nagyobb tápláléktól hazatérő hangya potroha “nyomjel­ző” mii’igyének váladékát a talajra keni, ezen az “ösvényen” indulnak el társai a táplálék megta­lálására. szélyeztetik a profit-rendszert, sőt ellenkezőleg, annak erős támaszai. A Shmidt-Act törvény áldo­zatai, ellenben keményen bírálják azt a rend­szert, amelyben egyesek, vagy egyes korporációk olyan sok milliós vagy billiós profitoka/ szerez­hetnek, mint aminőről éppen a napokban számolt be a sajtó. A Shmidt-Act áldozatainak a bűne a profit­rendszer bírálata. Azért büntetik őket, hogy az ily bírálattól mindenkit elriasszanak. Mrs. Roose­velt és társai tehát arra kérték az elnököt, hogy vessen már véget ennek a terrornak. Nemcsoda tehát, hogy az elnök nem teljesítet­te kérésüket. És nem csoda, hogy a hipokrita sajtó neki rontott Mrs. Roosevelt és társainak azért, mert a “Cristmas spirit” légkörét ki akar­ták terjeszteni még olyan emberekre is, akik va­lójában NEM KÖVETTEK EL BŰNT. Az álszenteskedők hipokrita világába nem il­let volna bele ártatlanok kibocsájtása, mert az Csakugyan ellenkezett volna ezzel a “mázolt” hi­pokrita kereskedelmi szellemmel. • «V «•»>>» ; -r ‘ ..s-jjr-lsgi

Next

/
Thumbnails
Contents