Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-28 / 26. szám
June 28, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ-f I ‘ }' 'I" ' ! ' )' Külpolitikai Szemle ■ i — I' i -----------------■■TilT. I'I'' i— VITÁK A “KORSZERŰ” AMERIKAI KÜLPOLITIKÁRÓL Egy-két év óta feltűnően megváltozott az amerikai államférfiak beszédeinek hangneme. Egyre ritkábban hallani a régebben megszokott szólamokat: “Hivatottak vagyunk a világ vezetésére!”, “Amerikai évszázadban élünk!” stb. Az utóbbi néhány hónapban pedig a hajdani maga- biztosságot egészen uj hangok váltották fel. Az amerikai politikusok és a hírmagyarázók mostanában a külpolitika “gyötrelmes felülvizsgálatának” szükségességéről nyilatkoznak. A New York Times, külföldi tudósítóinak jelentései alapján, hétrészes cikksorozatot szentelt az amerikai külpolitika bírálatának, a Newsweek hosszú cikkben számol be az amerikael- lenes hangulat terjedéséről külföldön. Szenátorok és újságírók riadót fújnak “a semlegesség térhódítása”, a szövetségesek “el- hidegülése” miatt. Még John Foster Dulles külügyminiszter is, aki pedig az “erőpolitika” egyik fő szerzője, végrehajtója és védelmezője, a minap kijelentette: szívesen venné az amerikai külpolitika gondos felülvizsgálását... Eisenhower elnök már előbb áprilisban tartott beszédében a felülvizsgálat szükségességének igazolásaként mondotta: “A világ gyors ütemben változik. Az a politika, amely hat hónappal ezelőtt jó volt, ma már nem feltétlenül hatásos.” Eisenhower megállapítása persze magában véve helyes, de nem ad választ a két legfontosabb kérdésre: 1. Hogyan értékelik az amerikai külpolitika irányítói a világban végbement változást, és 2. hogyan kívánják “korszerűsíteni” az amerikai külpolitikát a változás követelményeinek megfelelően ? A szocialista világrendszer kialakulása és erőgyarapodása, s ezen belül a Szovjetunió rohamosan növekvő ereje, a nemzetközi diplomáciai erőfeszítései valóban uj helyzetet teremtettek a világban. Alapjában véve megértették ezt s levonták a következtetéseket a fontosabb nyugati országok vezetői, nem is beszélve az ázsiai és afrikai országok nagy többségéről. Csak épp nálunk vonakodnak bizonyos körök egyértelműen szembenézni a valósággal. Még a hivatalos fórumok sem jutottak egységes véleményre a változás értékelésében. Vannak, akik azt állítják, hogy a Szovjetunió politikája mitsem változott, továbbra is “hódítás”, “terjeszkedés” a célja, s nem szabad engedni, hogy a szovjet vezetők “mosolyai”, uj “taktikája” megtévesszék a “szabad világot.” Mások szerint a Szovjetunió újfajta, bé- külékenyebb politikát folytat ugyan, de ez a réginél sokszorta veszélyesebb, mert megtéveszti a nyugatiakat, elaltatja éberségüket: a semlegesség, a tárgyalások útjára, a hadikiadások csökkentésére csábítja a szövetségeseket, sőt félő, hogy az amerikai népet is. Van természetesen egy harmadik, egyre szélesedő csoport is, amely kénytelen elismerni a Szovjetunió őszinte békeszándékát, azt, hogy el lehet kerülni a háborút, s a két rendszer békés versengésben egymás mellett létezhet, sőt együttműködhet. De jelenleg nem ezek a döntő tényezők. Az amerikai külpolitika átértékeléséről és követendő útjairól folyó vita e különböző irányzatok között bontakozik ki, s a háttérben fellelhetők a nagy monopoltőkés csoportok érdekellentétei. Bár a vita már jó ideje folyik, még semmi gyakorlati eredményre sem vezetett. Ez jórészt a választási év fonákságainak tulajdonítható. A republikánus és a demokrata párt hivatásos politikusai és az elnökjelöltségre pályázók már hónapok óta, s feltehetően egészen a novemberi választásokig minden kijelentésüket, minden lépésüket ahhoz idomítják: mit kell tenniök, hogy több esélyük legyen a megválasztásra. Különbség van, természetesen, a kormányon levő republikánus párt és az ellenzéki demokrata párt politikusainak magatartása között. De egy dologgal mindkét nagy burzsoá párt adós; azzal, hogy miképpen módosítsák az amerikai külpolitikát az uj helyzet követelményeinek megfelelően. Az elnökjelöltségre esélyes demokrata pártiak: Stevenson, Kefauver, Harriman hevesen bírálják az Eisenhower-kormány külpolitikáját. Stevenson például egyik legutóbbi választási beszédében ezeket mondta: “Szégyenteljes irónia, hogy hangoskodásunk, udvariatlanságunk és kardcsörteté- sünk, nem is beszélve a szovjet propagandáról, azt a benyomást keltették gondolkodó emberek között szerte a világon, hogy az Egyesült Államok és nem Oroszország veszélyezteti a békét.” Kefauver pedig kijelentette: “A következő elnöknek egyik feladata lesz visszahódítani Amerika számára más nemzetek tiszteletét”. A hogyanról, a mikéntről azonban hallgatnak. A demokrata pártnak nincs merész, újszerű külügyi programja, s ezért, bármilyen igazságos bírálattal illeti a jelenlegi külpolitikát, a választók igényeit ez nem elégítheti ki. A republikánus pártiak helyzete bonyolultabb. A kormány vezetői kénytelenek mentegetni saját eddigi politikájukat, és ügyelniök kell, hogy eleget tegyenek a republikánus pártvezetők szélsőjobboldali csoportja, a Knowlandok, Nixonok, Hoover- ek követeléseinek is. Ez a csoport, amelyhez közel áll Dulles külügyminiszter, nemegyszer súlyos szemrehányásokat tett Eisenhower elnöknek túlságosan “liberális”, “erélytelen” politikájáért a Szovjetunióval szemben. Másrészt, persze, Eisenhower- éknek számolniok kell a választók kívánságaival, akik nagy többségükben a további enyhülés hívei. Ha eddig valószínű is volt Eisenhower újraválasztása, a szavazás közelsége és az a formális tény, hogy a jelenlegi adminisztráció felhatalmazása rövidesen lejár — megköti a kormány kezét, akadályozza abban, hogy hosszú távra szóló döntéseket hozzon és valamiféle átfogó programot dolgozzon ki az amerikai külpolitika “korszerűsítésére.” Eisenhower legújabb betegsége még jobban megbénítja uj döntések hozatalát. Persze a világpolitika fejlődése nem áll meg az amerikai elnökválasztás kedvéért. A Szovjetunió vezetőinek tárgyalásai nyugati államférfiakkal, a nyugati—keleti kereskedelem kiterjesztésének követelése, a szovjet haderők csökkentése, az amerikai tekintély hanyatlása a világ számos térségében — mindez határozott állásfoglalást és intézkedést követel az Egyesült Államok koi’má- nyától. Az előbb vázolt okokból azonban az utóbbi időben az állásfoglalás is, az intézkedés is a legtöbb esetben elmaradt vagy felemás volt. így azután halogatás, vita, egész sor ellentmondó nyilatkozat és akció, általános ingadozás jellemezte külpolitikánkat. Sem a külföldön elszenvedett kudarcok, sem a belső viták és harcok nem eredményezték még egy uj, korszerű, a helyzet szükségleteinek megfelelő külpolitikai vonal kidolgozását, még kevésbé megvalósítását. Kérdés, hogy az ország vezetői a jelenlegi viták eredményeként alkalmazkodnak-e végül is a békés egymás mellett élés mind parancsolóbb követelményeihez? A népek világszerte örömmel üdvözölnék az ilyen irányú fejlődést. A BUDDHA vallásuak mostanában ünnepük vallásuk megalapításának 2500 éves évfordulóját. ★ SAMUEL MONTAGUE & CO. londoni bankcég állítása szerint az oroszok évenként 250 millió dollár értékű aranyat bányásznak és jelenlegi aranykészletük értéke 7 billió dollár. ★ AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN 1955-ben több mint 26 billió font húst hoztak piacra. ★ AZ AMERICAN Newspaper Publishers Association becslése szerint 1955-ben az amerikai újságok 8,523,300 tonna újságpapírt használtak el. ★ AZ “ALL-YEAR CLUB” állítása szerint az őszi és téli szezon ideje alatt Dél-Kaliforniát 1,851,000 turista keresi fel, akik 291 millió dollárt költenek. ★ EGY MILLIÓ 200 ezer házat terveznek építeni 1956-ban." Kefauver A Kínai Népköztársaság és az arab országok Egyiptom elismerte a népi Kinát. Az egyiptomi Külügyminisztérium kiadta a tajvani “birodalom-’ nagykövetének útlevelét. Pekingben és Kairóban bejelentették, hogy diplomáciai képviselőiket nagyköveti szinten cserélik ki. S hírül adták, hogy Nasszer, az Egyiptomi Köztársaság miniszterelnöke hamarosan Kínába látogat.... Ezek az események rendkívüli érdeklődést keltettek a nemzetközi diplomáciában és a világsajtóban. Peking és Kairó között nagy a földrajzi távolság, de Peking 1 és Kairó kapcsolatának ugyanilyen nagy a jelentősége. Amióta megkezdődött a szabad és független Egyiptom viharosan gyors fejlődése, az ország világpolitikai súlya egyre nő. Ma Egyiptom halad az afrikai újjáéledés élén. A kairói lépéssel kapcsolatos bizonyos nyugati reflexiók mutatják, hogy a nyugati politika egyes körei mennyire nem tudnak azonosulni még percekre sem a tegnapi gyarmati országok nézőpontjaival, s hogy mennyire a régi, elavult eszközökkel kísérlik meg véleményüket ismét rákényszeríteni más országokra. Hogy egyes amerikai köröknek mi okozza a legfőbb nyugtalanságot, azt könnyű megállapítani. Május 27-én a Christian Science Monitor kifejtette: “Az Egyesült Államoknak be kell látnia, hogy Egyiptom immár része annak a semleges nemzetekből álló övezetnek, amely a versengő békés egymás mellett élés szellemében akar fejlődni.” Vagyis: Egyiptomot immár a békeövezet országai közé kell elkönyvelni. “Kairó elismerte Pekinget — ez közelebb hozza Kina bejutását az ötödik Nagyhatalom karosszékébe” — ezzel a címmel kommentálta az eseményeket a jobboldali párizsi Combat, s e cikk már címében is rámutatott arra, hogy Washingtonban a békeövezet erősödésén túl még miért tartják “aggasztónak” az egyiptomi lépést. A lap annak a véleményének ad kifejezést, hogy Egyiptom után más arab országok is erre az útra lépnek, s elsősorban Szíria, mely “a lehető legjobb kapcsolatokat akarja kiépíteni” a kommunista országokkal. S ami a Combat idézett utolsó mondatában még mindössze jóslás, holnapra tény lesz: a londoni rádió jelentette, hogy a döntés megtörtént és rövidesen várható Szíria fővárosában is Kina elismerésének közzététele, s az erjedés ebben a kérdésben átterjedőben van más arab országokra is. S a hivatalos dullesi visszhang? Ismét megmutatkozott. hogy az amerikai közvéleményt irányitó bizonyos erők milyen módszerekkel próbálnak az eseményeknek azoktól távolálló jelentőséget tulajdonítani, hogyan alkalmazzák a félre- és belemagyarázás módszereit. Spai’kmann szenátor kijelentette: “Amerika nehéz pillanatok előtt áll, hacsak nem cselekszik olyan gyorsan, hogy ezt az uj támadást kiegyensúlyozza.” Mike Mansfield szenátor azt mondta, hogy “Egyáltalán nem lennék meglepve, ha most az Arab Liga más országai is követnék Egyiptom példáját és elismernék a népi Kinát, hacsak az USA* nem tesz haladéktalanul valamit pozíciójának megjavítása céljából”. Az AP tudósítója jelentette, hogy “e lépés következtében az egyiptomi-amerikai kapcsolatok könnyen ‘nehézkessé’ válhatnak, s kérdéses, a kormány végrehajtja-e azt az ajánlatát, hogy részt vesz az asszuáni gátépítés költségeinek fedezésében.” Ismeretes, hogy e hatalmas költséggel éj ülő gátrendszer nagymértékben megnöveli majd a Nilus termőterületét, s egyiptomi millióknak ad majd kenyeret. Amikor az amerikai kormány közölte, hogy részt vesz a gátépítés költségeinek fedezésében, hangoztatta, hogy “ezt minden politikai feltételtől függetlenül teszi.” S most ismét kibújt a szeg a zsákból. A “politikai beavatkozástól független’ segítség politikai jellege nagyon is nyilvánvalóvá lett... S az ember eltűnődhetik rajta, hogy a kinai-egyiptomi nagykövetek cseréje után milyen újabb meglepetés éri az amerikai politikát! “Ma még van vigasz Washingtonban — Írja az AP tudósítója: — az UN 76 tagja közül eddig csak 25-nek van diplomáciai kapcsolata Kínával. Egyelőre tehát még a túlnyomó többségnek nincs diplomáciai képviselete Pekingben. Az amerikai vezetők azonban egyáltalán nem biztosak afelől, hogy hosszú hónapokig fenntarthatják ezt az egyensúlyt.” • A Magyar Szó jó újság, • Nincs benne, csak igazság!
