Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-06-14 / 24. szám
Thursday June 14, 195 AMERIKAI MAGYAR SZ6 < 13 Társadalmi élet A “Magyar Szó” sikeres Népünnepélye Mult vasárnap, junius 10- ikén, zajlott le a Nagy Keleti Népünepély az International Parkban. Ez voltaképpen a “Magyar Szó’’ piknikjének a második része volt, miután múlt héten a bronxi Magyar Házban kellett megtartani a bizonytalan időjárás miatt, noha délutánra kisütött a nap. Most vasárnap azonban már reggel óta borús volt az idő és ha nem is derült ki, de nem is esett, legalább is este 5—óráig nem, akkorra pedig már lezajlott a mulatság. A felhős iaő ellenére meglepő szép számmal gyülekeztek össze az emberek s ha mind a két pikniket egybevesszük, akkor az idei Népünnepélyt a legsikerültebbek egyikének nevezhetjük.- A gulyás és a házikészit- ményü magyar sütemények, a bronxi asszonyok uj izekkel megújuló alkotásai, aratták a Jó ANGOL LEVELET MINDENKI IRHÁT Több, mint száz levelet tartalmazó könyv, gyakran használt szavak és nevek angol szótára. A könyvet tanitó irta. Megrendelhető $1.25-ért a Magyar Szó irodájában 130 EAST 16th STREET NEW YORK 3, N. Y. legnagyobb sikert az ennivalók közül. A szomjazok ihattak, a táncolok rophatták a csárdást Brown mester kitűnő zenekarának pattogó ritmusaira. A vidám hangulat akkor ért tetőpontjára, amikor a gyermekek számára rendezett versenyek megkezdődtek. Élvezetes látvány volt a lekváros lepényevési verseny Felnőttek és gyermekek egyaránt élvezték nemre és korra való tekintet nélkül. Majd a zsákfutási verseny és á többi játék az évi piknik fő- attrakciójának b i z o n yult, amelyet minden bizonnyal meg fogunk ismételni a jövőben is. Szerencsekerék, bazár, sátoros vásár, könyvek, áruk! színei tették mozgalmassá munkástársaink és lapbarátaink összejövetelét. Folyt a bor, a terefere, egyesek sak-! koztak, mások kártyáztak, az általános hangulat talán még jobb volt, mint amikor a kánikula forrósága szokta gyötörni az embereket. Nagy izgalommal kisérték a door-prize-ok kisorsolását, noha az csak a nyerteseknek hasznos, mindamellett azok számára, akik nem nyertek, szórakozás volt a drukkolás i és reménykedés is. De vég- ] eredményben mindenki örült, hogy nem úsztunk el s az eső is akkor kezdett rá, amikor már úgyis hazagondoltak az emberek. Köszönet és üdvözlet elsősorban fáradhatatlanul áldozatkész bronxi asszonyainknak és munkástársainknak, akik a Népünnepély megrendezésében és lebonyolításában derekasan kivették részüket. Köszönet és üdvözlet mindazoknak, akik szeretetből és becsületből m e g t isztelték megjelenésükkel ezt a kedves, mosolygós tavaszi ösz- szejövetelt. Tudósító FIGYELEM, LOS ANGELES! A los-angelesi olvasók konven- ciós megbeszélést tartanak junius 26-án, kedden este 8 órakor a Munkás Otthonban, 1251 So. St. Andrews Pl. alatt. A fontos napirendre való tekintettel, kérjük minden lapolvasó feltétlen megjelenését. Jehn F., lapkezelő Gratulálunk Edelényi József munkástársunknak és kedves feleségének, akik május 6-án ünnepelték barátaik társaságában házasságuk 50 éves évfordulóját. Magyar Szó Kiadóhivatala SZEZONZÁRÓ ABRONXBAN A Magyar Társaskör junius 16-án, szombaton este 8.30 órai kezdettel tartja szezonzáró szi- nielőadását a Magyar Házban. A műkedvelő kör két szórakoztató és kacagtató színdarabot ad elő: “Végre egy 'rendes ember” c. egyfelvonásost, és “Az utolsó szó” c. színdarabot. Lesz ezenkívül szavalat, két uj táncszám Fodor Vera és Mar- kovics Edith előadásában, Dalárda, ének- és gitárszámok és egy ünnepi szónok. Konferáns Kovács Erzsi. Jegyek kaphatók a Társaskör tagjainál $l-ért, és az ajtónál $1.25-ért. Előadás előtt és után jó enni- és innivalók lesznek felszolgálva. — Aki jól akar mulatni és kellemes társaságban egy estét eltölteni, az junius 16-án, szombaton este a Magyar Házban lesz. HA KELLEMES KÖRNYEZETBEN ÓHAJTJA NYÁRI VAKÁCIÓJÁT ELTÖLTENI, FELTÉTLENÜL KERESSE FEL HELLERS LITTLE HUNGARY nyaralóját Fleischmanns, N. Y. — Telefon: 239 Rendkívüli program Decoration Day week-endre ZÓRI PÉTER ZENEKARA JÁTSZIK EGÉSZ NYÁRON Minden hétfőn este square dance Kedvezményes árak egész szezonra gyermekes anyáknak Elsőrendű konyha Heller Kató vezetésével Ács Pál a gyógyulás utján Ács Pál, a Newarki Hírlap szerkesztője, a New Jer- sey-i magyarság közmegbecsülésnek örvendő tagja vasárnap éjjel szívrohamot kapott és be kellett vinni a newarki City kórházba. Értesülésünk szerint Ács Pál betegsége könnyebb lefolyásúnak ígérkezik és állapota máris javulóban van. A Magyar Szó személyzete ezúton kíván az amerikai magyar sajtó e népszerű képviselőjének minél előbbi teljes gyógyulást. KERESTETÉS Aki tud Sámuel Ostreicher nevű 32 éves volt * csirkereske- dőről, tudassa a kiadóhivatalt. Kb. 10 évvel ezelőtt jött Amerikában, s utoljára Corona, L. I.-on volt üzlete. MAGYAR TÁRSASKÖR A Társaskör pénztára javára jun. 17-én, vasárnap tartunk társas kirándulást a kies Eden- waldban. • A Női Csoport jun. 24-én i tartja kirándulását ugyanott. Mindkét alkalommal lesznek finom enni és innivalók és kellemes szórakozás. Mindkét ki-1 rándulásra vonatkozik, hogy i esős idő esetében társasjáték délutánt tartunk a Magyar I Házban. m SZEZONZÁRÓ SZINIELŐADAS Junius 16-án, szombaton este | tartjuk szezonzáró szinielőadá- j sunkat. Két igen érdekes színdarab, magánszámok, a Dalárda és más meglepetések várnak a vendégekre. A belépődíj előreváltva $1, az ajtónál $1.25. • TAGGYŰLÉSÜNKET ebben a hónapban az összetorlódott aktivitások miatt a j harmadik péntekről a negyedik péntekre halasztottuk. Tehát a junius havi taggyűlés jun. 22- én, pénteken lesz megtartva. — Kérjük a tagtársak teljes számú megjelenését. Curtis E. LeMay generális a szenátus hadügyi bizottsága előtt úgy nyilatkozott, hogy 3.8 billió dollárral több pénzre van szükség, ha nagyobb légierőt akarnak, mint amilyen a Szovjetuniónak van. Adományok ; a lap javára j r k. f. — könyv felülfizetés ij tára $8 íj Farkas J. k. f. $1 Sipos S. k. f. $1 Buffaloi Lapbarátok $30 Hegyi Imre $1 i Nagy Tamás $2 Kovách Antal $2 j Halasi János $6 Veres Joseph k. f. $3 Schinagel J. $1 Stone Sándor Kuszly Verona temetéséből $20 Julius Matyi Elsinore-Perris-i kvótára $25 Mrs. Mary Oberhoffer $6 Edelényiék boldog házasságuk 50 éves évfordulója alkalmával $5 Pikától, a pittsburghi kvótára Sand által $2 Joseph Homa M.L.B. $13 L. P„ M.L.B. $15 Szanyi Sándor koszorumegváltás Radics munkástárs emlékére 2 dollár Május 20-iki los-angelesi party- ból $39 L. A. Női Osztály $20 L. A. Munkás Otthon $15 Spire Anna $2 Mukri János $2 Károly S. (utólag kimut.) k. f. 4 dollár Petry M. F. G. $3 Fodor N. Árpád, bronxi kvótára 21 dollár Bronxi kvótára $5 Eisner Irving $6.50 Mrs. Papp $5 Szirmay J. $10 Sallay J. Babulya István emlékére koszorumegváltás $5 Nagy Joseph $3 Reich C. $5 Mrs. Rose Keller 2 havi F. G. $5* Hirsch Paula által M. T. jóbarát $25 Blum Emanuel $5 Joseph Weiss $1.50 Alex Godo $2 Bronxi Női Csoport bazárból kvótára $110.10. M. Rothberger $2 Kéri J. $15 Régi előfizető k. f. $1 Régi előfizető k. f. $4 Koszorumegváltás Simonka Demeter emlékére: Tivadar G. $5 j Trentoni barátok $6 Búzás J. k. f. $1 1 Simon C. k. f. $1 Laczik J. $1 Lukács L., Cleveland W. S. kvóKaganovics Lazar M. Kaganovics, a szovjet bér- és munkaügyi bizottság feje, leköszönt, de mint Molotov, ő is megmarad első külügyminiszterhelyettesnek. Lemondását nem indokolták meg. Utódjául Alexander P. Volkovot jelölték ki. Felhívás a newjerseyi asszonyokhoz! A New Jersey Népünnepély sikerre vitele érdekében fordulunk a new-jerseyi asszonyokhoz, hogy készítsenek házi süteményeket a Népünnpélyre és hozzanak bazártárgyakat, hogy ezzel is sikeresebbé tehessük ezt a nagyszabású ünnepséget. Előre is hálásan köszönünk minden hozzájárulást. A Népünnepély Rendezőbizottsága & — ---------ss, Magyar Real Estate ügynök Miamiban! Ha Miami vagy Miami Beach környékén óhajt letelepedni akár magánházat, vagy jövedelmező birtokot óhajt vásárolni, vagy bérelni, forduljon bizalommal SCHILL ANNUS- hoz, a Roth Real Estaie irodában 1210 S. W., 8th Street, Miami, Florida Phone FR 4-2664—MUl-8883 Lelkiismeretes kiszolgálás ^ ---........ ■ , ■ ■ .■■■■ 4 MAGYAR CATERING A BRONXBAN KITŰNŐ MAGYAR KONYHA BRONX HUNGARIAN RESTAURANT 2141 Southern Boulevard, Bronx, N. Y. (181—182. St. között) Bankettek, lakodalmak, születésnapi partyk és minden alkalomra gyönyörű termek, szinpad, mérsékelt árak! Érdeklődni esténként: WE 3-2522 — TA 8-4618. C/*ui>4. Rétesház és cukrászda •MiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniii,,„im, 1737 Third Ave., New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) Telefon: BU 8-0660 és BU 8-0670 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • Este 8.30-ig nyitva van í,™ HERZ SZALÁMI Megérkezett a friss importált MÁK, LEKVÁR, DIÓ, MANDULA. Igazi MAGYAR édes nemes rózsa PAPRIKA, pergetett ZITA AKÁC MÉZ,. — HUNYADI JÁNOS ÁSVÁNYVÍZ, KILÓS mérlegek, zománcozott edények, gyurótáblák és «okezer más konyhafelszerelés. 45 és 33?á RPM magyar lemezek nagy választékban! KÉRJE NAGY, KÉPES ÁRJEGYZÉKÜNKET! __ _ ____ _ _ _ __ — Töltse ki az alanti szelvényt: — H. ROTH & SON - ({or„ - ®on----------1577 First Avenue New York 28, N. Y. 1577 First Ave., New York 28, N. Y. Telefon: REgent 4-1110 Kérem küldjék számomra Ingyen árjegyzéküket. i "k Név: ............................................................................. Postai rendeléseket $3-on felül pontosan Cim. szállítunk. .............................................................. ■ n............................. . -------------— —