Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-05-31 / 22. szám

May 31, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 2 A "szabacT közgazdaság gyönyörei Százhuszonnyolcezer munkást tettek kenyértelen- né az elbocsátások révén Detroitban. Az egyéni és tömeges munkanélküliség embertelen nélkülö­zést és nyomort, szenvedést és testi-lelki letörést jelent. Nem kell ezt nagyon magyarázni. Ugyanott, Detroitban, egy csoport újságíró előtt tette Howar Pyle, Eisenhower elnök szó­csöve, a következő kijelentést: “A szenvedéshez való jog a szabad közgazda­ság örömeinek egyike, akárcsak a jómódhoz való jog. Michigan azonban ki fog evickélni belőle, amint a farmerek is azt cselekszik most.” . Szóról-szóra idézzük ezt a jfellemző kijelentést úgy, ahogy a “The Deti’oit Times”-ban, ebben a Hearst-lapban, megjelent. A lap még azt is hoz­záfűzi, hogy a szócső ‘mosolyogva” tette ezt a korszakalkotó kijelentést. A sajtó csak egynapi késéssel tette közzé eze­ket ' a súly as szavakat, vagyis 24 órát tartott, amig Detroitból szétfutott a híre az országban. Walter Reuther volt az első, aki haragos távira­tot küldött az elnöknek tiltakozásul. Csak azután bökték ki az ügyet az ország nagy hírügynök­ségei. Tekintve, hogy a munkaügyi minisztérium is beismeri, hogy az autóvárosok — inségkörze- tek, Pyle ur kijelentését, hogy az autóiparban elharapódzó munkanélküliség csak “évszaki és csökkenni fog”, a statisztikai adatok semmikép­pen sem igazolják és nem is támasztják alá. Elmélkedjünk egy kissé, felebarátaim, ezen a fentidézett kijelentésen! A “szabad” közgazdaságnak minden bizonnyal magvannak a maga öi'ömei, csak az a kérdés, ki­nek a számára.; Mindenesetre kinyilatkoztatás számban megy, hogy e gyönyörök, közé tartozik a szenvedés joga is. Ámde hogy van az, hogy a Cadillac-kormány és azok a nagyvállalatok, ame­lyek mögötte állanak, s amelyek a közgazdaság minden gyönyörét kisajátották maguknak, pont ezt a gyönyört, a szenvedés jogát, nem élvezték soha?! Nemeslelküségükben, a gyönyörök jogai­nak szétosztásában, pont ezt a jogot hajlandók most a félelmetes autóipari válságban átengedni a munkanélküli munkásoknak, a gyárakból kido­bott családapáknak és családanyáknak, valamint gyermekeiknek. Két évvel ezelőtt Reuther éppen ott volt De- troitban, amikor Wilson védelmi miniszter a mun­kanélkülieket kutyákhoz hasonlította és azt mon­dotta, hogy ő azokat a vadászkutyákat kedveli, akik a maguk ügyességéből keresik meg enniva­lójukat. Akkor is válság volt, akkor is nagyban emelkekedett a munkanélküliség. Ezeknek a “bölcs” mondásoknak, ha szépen egyberakja őket az ember, egységes világnézet a gyökere s mi ta­gadás, ez a világnézet az élni- és dolgozniakaró TÖRVÉNYSZEGŐ TÖRVÉNYHOZÓK Az alábbiak részletek Mr. Evjue, jól ismert wisconsini szerkesztő beszédéből, melyet egy ottani rádióállomáson mondott el: “Szeretném Amerika népe elé vinni azt az uj tüneményt, mely szerint maguk törvényhozóink szegik meg törvényein­ket. Mi sem bizonyítja jobban közerkölcseink sülyedését, mint az utób­bi esetek. Tennünk kell valamit ez ellen, ha azt akarjuk, hogy népképvi­seleti kormányunk to­vábbra is fennmarad­hasson. “A múlt hét folya­mán került nyilvános­ságra, hogy Thomas J, Lane, bostoni demokra­ta képviselő bevallotta, hogy 38,542 dolláros adócsalást követett el. “A kongresszus termein kívül, hasonló bűn­tényért 5 évi fegyházzal sújtják a bűnöst. Lane képviselőt négyhónapi fogházbüntetésre és 10- ezer dolláros birság lefizetésére Ítélték, mind­össze. Lane képviselő, bár éveken keresztül kép­viselte kerületét a kongresszusban, továbbra is nágy iövedelmet húzott az ügyvédi cégtől, mely­nek aktiv tagja maradt. “Amerika polgárai jogosan elvárhatják, hogy kicsapnak olyan kongresszusi képviselőt, aki kormányát 38 ezer dollár erejéig csalja meg. A múlt tapasztalataiból Ítélve, véleményünk sze­rint törvényhozóink nem fognak semmiféle el­járást indítani Lane képviselő ellen. “Továbbra is 22,500 dollár évi fizetést fog huzni, sőt nyugdíjra lesz jogosult, ha visszavo­nul. A kongresszus nem csinál semmit ellene, mert Lane már régen tagja “klubijuknak. Ez egyáltalán nem rendkívüli “Hasonló dolgok egyáltalán nem mennek rit­kaság számban , kongresszusunkban. Andrew Tackson May, J. Parnell Thomas, James Curly Bostonból és Ernest Bramlett Kaliforniából, olyan képviselők voltak, akiket rajtakaptak a csaláson és börtönre is Ítéltek, mig a kongresz- szusban működtek, de a képviselőház soha egyet sem ítélt el közülük, nem is tette őket kritika tárgyává és megengedte, hogy továbbra is a ház tagjai maradhassanak. Sok esetben maguk a képviselők védték őkét. Éz az a “klub”-légkör,. ami ma Washingtonban uralkodik. Holló a hol­lónak nem vájja ki a szemét, hiába tartoznak más politikai párthoz, szorosan együtt dolgoznak. “Egy másik eset, mely megmutatja, hogy mennyire a törvény felett állóknak érzik magu­kat, a következő: 1954-ben a kormány bevásárló bizottsága több millió font sajtot vásárolt, 37 centért fontonként, a nagy sajtvállalatoktól és termelőktől. A sajtot elraktározták. Később Benson földmüvelésügyminiszter • rendeletére visszaadták eredeti tulajdonosaiknak fontonként 34 centért anélkül, hogy megmozdították volna a sajtot a raktárakban. így ezek a nagy társasá­gok két millió dollárt nyertek kormányunktól anélkül, hogy az ujjúkat megmozdították volna. “A kincstári ellenőr az egész üzletet törvény­telennek nyilvánította és az igazságügyminisz­ter irodája kénytelen kelletlen pert indított, hogy visszavegye a nyertesektől ezt a két mil­liót. Mások is kaptak eleget “A nagy cégek között, akik ezt a szép össze­get megkapták, találjuk Kraft chicagói sajttár­saságot, mely 725,000 dollárt kapott. A Borden cég egyik leányvállalata, a Lakeshore Marty Co. 301,000 dollárt, C. J. Berst and Co. 141,000 dol­lárt kapott. Fogadok akárkivel, hogy egyik sem fogja visszaadni amit kapott. A kongresszus pe­dig füle botját se mozdítja hasonló ügyekben. “Nos és mikor nyilvánosságra került a 25 da­rab százdoliárös amit Case, north dakotai szená­tor kapott a kongresszusi olaj ki járóktól, hogy megszavazzák nemrégen a természetes-gáz-tör- vényt?. A szenátus, hogy port hintsen a nép szemébe, úgy tett, mintha kivizsgálná a dolgo­kat, mintha érdekelné, 'hogy mit müveitek az olaj bárók a megvesztegetés terén. A nép egy része már Tisztában volt azzal, hogy 1952-ben mennyi pénzt költöttek az olaj bárók képviselőik megválasztására, hogy nekik adják ingyen a partvidéki olajmezők millióit és meg­szavazzák részükre a többi olaj profitokat is. Az egyik texasi milliomos vejével 56 ezer dollárt adott 1952-ben,. hogy a kongresszusban 30 kép­viselője legyen érdekeltségeinek. összeült a kupaktanács “Mikor a Case eset kirobbant, a szenátus de­mokrata vezetői, Lynden Johnson és a hires re­publikánus vezér Knowland, az olaj érdekeltség képviselői,'összeültek és a kupaktanács eredmé­munkások és nép megvetését foglalja magában. A nép nem felejtette el, hogy Eisenhower elnök, akiből a republikánus propaganda ma már szinte félistent iparkodik csinálni megválasztása és a republikánus párt választási győzelme érdeké­ben, 5—5 évvel ezelőtt szintén érdekes nyilat­kozatot tett a kenyérről és a szabadságról, ami­kor azt mondta, hogy aki biztonságot' és biztos kenyeret kíván, az menjen börtönbe. Ez azt jeién- ti, hogy a szabad közgazdaság és a szabadság gyönyörei közé tartozik a — börtön is, amelyben részesíthetik mindazokat, akik biztos kenyeret akarnak maguknak és családjuknak. Gyönyörű jogok, melyekkel az uralkodó osztály vezető em­berei azonban nem élnek. Biztosra vehetjük, hogy Pyle nemeslelkü kije­lentését a jobboldali hírmagyarázók, hivatalos kommentárok s egyéb nagyeszű férfiak majd el­kezdik csürni-csavarni, kimagyarázni, mellébe­szélni, visszavonni, megmásítani, letagadni. Le­het, hogy Eisenhower meg Dulles meg Wilson híimmögve szintén fognak mondani valamit saj­tóértekezletükön és nyugodtan továbbélvezik köz­gazdaságuk magukválasztotta gyönyöreit. A jó- zaneszü ember azonban nem fog magához térni áz ámuldozásbólf hogy ezek a gyermekes, hebe­hurgya illetékesek, akik cikornyás kijelentéseik­kel egyre gyakrabban kikottyantják igaz meg­győződéseiket, milyen gyermekesnek képzelik a népet, amelynek mindent hozzá lehet kenni az ábrázatához. Könnyen meglehet azonban, hogy az amerikai nép nem is olyan gyermekes, naiv, agyatlan tö­meg, mint amilyennek illetékesek azt maguknak elképzelik s majd novemberben megadják a ke­rek választ, visszaadva a pofonokat. De, szegény nép, ugyan kire szavazhat? Demo­kratákra ? Mindenesetre inkább demokratákra, mint a szenvedés gyönyöreit Ígérgető republiká­nusokra. “A legjobban elhanyagolt erőforrás” Ma is fennáll a megkülönböztetés A Columbia egyetemen nemrég befejezett tu­dományos kutató munkálatok azt bizonyítják, hogy a 15 milliónyi amerikai néger nép a legjob­ban elhanyagolt emberi erőforrás az országban. A jelentés részletezi, hogy milyen rendkívüli előnyökkel járna a néger nép teljes társadalmi és gazdasági eg.yenjogositása úgy a nemzet, mint az egyes népfajok életében. “Csak akkor, amikor fehér és néger családok jó szomszédságban élnek egymás mellett, a né­ger és fehér gyermekek együtt játszanak, együtt tanulnak,, egy templomba járnak, érheti csak el a néger nép teljes kifejlődési lehetőségét a mun­ka világában.” “Ha a négerek iskoláztatására annyit fordí­tanának, mint a fehér gyermekekére, a középis­kolákat végzettek száma megkétszereződnék. Az egyetemi hallgatók száma kilencezer néger hall­gatóról 23,000-re emelkedhetne évenként.” A jelentés Szerint száz képesített néger ifjú közül csupán három mehet ma az egyetemre. Az utolsó 15 évben a néger nép szenzációs eredményeket ért el gazdasági téren. Azonban ma is rendkívüli akadályokkal kell megküzde­niük úgy a déli, mint az északi államokban, a jelentés szerint. A gazdasági javulás inkább a prosperitásnak köszönhető, mely valamivel több munkaalkalmat nyújtott részükre. Az egyetem kutatását egy 144 oldalas könyv­ben foglalták össze. A könyv cime “The Negro Potential” a Columbia Press kiadásában. Dr. Eli Ginzberg vezetése alatt, James K. Anderson, Dr. Douglas W. Bray és Robert W. Smuts mun­kájának eredménye. A könyv az emberi erőforrásokat tanulmányo­zó állami bizottságtól származik, amelyet Eisen­hower elnök létesített 1950-ben, mikor még ő volt a Columbia egyetem elnöke. A Il-ik világhá­borúban tapasztalt emberi erőpocsékolás késztet­te az elnököt arra, hogy ezt a tanulmányt lehe­tővé tegye. nye az lett, hogy úgy tettek, mintha valóban szenátusi kivizsgálást indítottak volna. McClel­lan arkansasi szenátor lett a vizsgáló bizottság feje, aki cégén keresztül még hazulról maga is az olajtársaságok ügyvédje volt. “Elhiszi azt valaki, hogy ezek valóban vizsgá­latot indítanak a megvesztegetések kiderítésére, vagy annak a megállapítására, hogy a szenátust hogyan kenyerezték le az olajtársaságok, mikor legutóbb megszavazták a gáz-törvényt részükre? Olyan ez az egész, mintha a kecskére bíznák & káposztát.”

Next

/
Thumbnails
Contents