Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-29 / 13. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 29, 1956 Átolvastam a ”Tavasz a Dunán”-t Amikor dr. Pogány Béla szóbahozta, hogy lefordítjuk két francia iró Magyarországról h't naplóját, ismervén dr. Pogány lelkesedését a francia nyelvért, melyet tökéletesen beszél, vagy a francia irodalomért és kulturéletért, szkeptikusán fogadtam a bejelentést. Annál is inkább, mert az irók, a francia házaspár még csak nem is szocialisták, a férj vezérkari főnöke volt a szabad francia hajóhadnak. “Becsületes, őszinte és remek polgári irók,” mondta dr. Pogány. Most, hogy a kis könyv megjelent és átolvastam, állítom, hogy régen nem olvastam oly szépen megirt megfigyelést és tanulmányt a haladásról, mint ami e kis könyvben van. A tizenhat naplójegyzet mindegyike más-más tárggyal foglalkozik. Már az első fejezet, “Megérkezés Budapestre”, leköti az ember figyelmét. Ebben a magyar történelemről emlékezik meg. Amit az irók e téren felemlítenek, felébresztik bennem a homályba tűnő, régen olvasott dolgokat. Lenyűgöző a “Nemzet harsonásai” című fejezet, a múlt s jelen íróiról. Ugyanígy az “Ezeréves harc a függetlenségért,” “A jövő” stb. E kis kötetben szó esik mindarról, ami végbe ment a magyar nép életében a múltban és ami történik a jelenben. Végig vezetnek az irók Magyarország szép tájainak leírásával oda, ahol megfordultak. Fürdőhelyek, a Balaton tava, Buda vára, stb., a leíráshoz fűzi a történelmet, értékelést és az elért haladásokat. A “Magyar tájak”-ban olvassuk, hogy azt kell r-r-Kmértékül venni, mindent ahhoz kell viszonyítani, hogy mi volt azelőtt, milyenek voltak a változások: “Nem az a bámulatos, hogy szállodák, kávéházak, cigányok, táncok és divatos szövetek vannak Magyarországon, azelőtt is voltak. A különbség az, hogy mindezt a jólétet az ezt legjobban megérdemlők rendelkezésére bocsátották; az, hogy végre a kitagadottak juthatnak a boldogsághoz. Megfeszített és zord munkaévek után a boldogság, az öröm nyer polgárjogot a dolgozók részére, ebben a szocialista államban.” Figyelemreméltó az Írónak a “Nemzet álma” leírásában az a kijelentése is, hogy: “Ennek a fajnak élénksége és jókedve véleményem szerint Magyarországból sorsrendelte találkozópontot teremt kelet és nyugat között, arra az időre, amikor észre fogják venni, hogy Európa nem csonkult meg a népi demokráciák megalakulásával.” Nem idézek tovább, hanem azt ajánlom, hogy minden magvarszármazásu, akit érdekel szülőhazája és népének sorsa, rendelje meg és olvassa el, legyenek bárhol, itt, Kanadában vagy Dél- Amerikában. Aki elfogulatlan és nincs gyűlölettel telve a magyar dolgozó nép iránt és képes tárgyilagos gondolkodásra, el kell ismernie, hogy ezek az irók nem kommunisták, nem szocialisták, hanem őszinte, becsületes irók, akik a valóságnak megfelelően adják vissza a magyar nép történelmi helyzetét. Eddig is olvastam egyes angol Íróktól tárgyilagos, a valóságot megközelítő leírásokat Magyar- országról, de ily tömör és megfelelő megvilágosi- tást a helyzetről még nem olvastam. Hálámat fejezem ki dr. Pogány Béla szép magyarnyelvű fordításáért, valamint Gellért Hugó művészünk szép illusztrációiért. Olvasóink is segítsenek azzal, hogy minél szélesebb körben terjesszék ezt a könyvet. Bátran a kezébe adhatják bárkinek, legyen az munkás, üzletember, pap vagy iró; ha nem elfogult, mindenki tanulhat belőle. Petrás Pál llllllll!lllllllllllllllllllllllllllllll!l!lllllllllllllllll!lllillllllllllllll!|||||||||||||||||||!lllllll!llllllllll!!illlil!!ii:!|li|)|:i!:ii:i;i!l|i!lj|!!i':l!l! MEHÖLTE hmTER-fraRRAN-TÖRVÉNY Egyszerű halálesetről szól a hir: Joseph Man- kin acélmunkás 51 éves korában elhunyt. Egyszerű a hir, de szörnyű, mi van mögötte. Üldözés, zaklatás, meghurcolás, ártatlanul. Igaz, a korral együttjár a szervezet leg.vengülése, betegségek lassú kifejlődése, ámde a hatósági zaklatás, üldözés, meghurcolás és a velejáró izgalmak gyakran még egészséges embereket is tönkretehetnek. Ugyanakkor, amikor Joseph Mankin acélmunkás 1956 március 19-án, utolsót sóhajtott, védőügyvédje ott állt Pittsburghban a szövetségi törvényszék előtt, hogy megmentse őt az állampolgársági megfosztással járó megaláztatástól. Mankin 36 évvel ezelőtt jött az Egyesült Államokban, hogy elmeneküljön a Litvániában a zsidók ellen irányult pogromok elől. Jól ismerték őt, mint aktiv szakszervezeti munkást, aki egy be- tegsegélvző bizottság élén állt, amelynek néhai Philip Murray elismerését fejezte ki az acélmunkások megszervezésében játszott szerepéért. Egy időben Mankin delegátus is volt az AFL központi munkásuniójában. Több mint három évvel ezelőtt eljárást indítottak ellene, hogy megfosszák amerikai állampolgárságától állítólagos politikai társulásai és felfogása alapján. Nyugat-Pennsylvaniában ez volt az első ilyentermészetü eset, amikor valakitől el akarták venni polgárlevelét. Bessie Steinberg, a bevándoroltak nyugat-penn- sylvaniai védelmi szervezetének titkárnője, a következőket jelentette ki: “Mindenki aktiv és erőteljes embernek ismerte Joe-f. Váratlan és időelőtti halála 51 éves korában megrendítő. Semmi kétség, halálát az a szégyenletes pogrom idézte elő, amelyet külföldi származású amerikaiak ellen irányítanak a Wal- ter-McCarran-törvény rendelkezései alapján. Joe immár a hetedik áldozata a deportálási és pol- gárlevélmegfosztási hajszának, mert a kiszemelt áldozatok közül hét halt meg ebben a körzetben. A Walter-McCarran-törvény a külföldi származásúak életét lidércálommá változtatta. Joe leghőbb vágya volt, hogy ez a rossz álom végetérjen és hogy az embertelen Walter-McCarran-törvényt demokratikus és tisztességes törvény váltsa fel. A világ szemében elitélendő, szégyenteljes dolog, hogy az igazságügyminisztérium, mint “veszélyes idegeneket” vegyen üldözőbe férfiakat és nőket szakszervezeti és betegsegélyzői tevékenységükért.. Remény tölti el szivünket, hogy Joseph Mankin halála még nagyobb erőfeszítésre fogja serkenteni az embereket, hogy az üldözéseket megszüntessék.” Joe Mankin jó ember volt. Aktiv részt vállalt a munkanélküli segélyért és az ínségesek támogatásáért vívott harcban. Amikor a nácik elnyeléssel fenyegették a világot, Mankin egy hajógyárba ment dolgozni, hogy résztvegyen azoknak a hajóknak építésében, amelyeknek oly életbevágó szerepük volt a második világháború megnyerésében. Tevékeny részt vett az amerikai hadi- kötvények eladásában és minden egyes bérének tekintélyes részéért maga is hadikötvényeket vásárolt. De mit tett a Walter-McCarran-törvény ? Ezt a törvényt háborús hisztéria közepette hozták, amikor a mccarthyzmus dühöngött és a hidegháborús feszültségben minden pillanatban kitörhetett a háború. Ezt a törvényt Truman elnök vétója ellenére fogadták csak el s Trumannal együtt az amerikai nép túlnyomó többsége ellenezte. A törvényjavaslattal kapcsolatban 600 személyt hallgattak meg, akik közül 575 ellenezte azt a szakaszt, amely az állampolgárságtól való megfosztásra vonatkozó intézkedéseket tartalmazta. Ez a megkülönböztető és fajvédő törvény másodran- gu polgárokká teszi a külföldi származásuakat. Fizetett besúgók hazug vallomásait használva fegyverül változtatta át Brownell igazságügyminiszter a minisztériumát az üldözés szervévé 3 millió nem-polgár és 11 millió honosított amerikai ellen, ujjat huzva az alkotmányunk által mindenki számára biztosított jogokkal. Az üldözésekkel deportálás, polgárlevél elvétel és némely esetben halál jár együtt. Nem egyszer győztünk már az ilyen eljárások ellen, s talán most is győztünk volna, ha a halál el nem ragadja soraink közül a derék Joe Mankint. Ittszületett vagy honosított amerikai polgárokat egyaránt fenyeget Joe Mankin és társai sorsa. Támogassák a külföldi származásúak védelmi szervezeteit anyagilag és erkölcsileg. Magyar munkástestvéreink minél nagyobb számmal vegyenek részt a magyar védelmi bizottság munkájában s ha másként nem, anyagilag járuljanak hozzá segítségükhöz. Az ország tejtermelő farmerjeinek bevétele 400 millió dollárral esett 1952 óta. De a nagy tejföldolgozók telepei 40 millió dollár profitot csináltak az elmúlt évben, 50%-al többet, mint 1952-ben. ★ A világ majdnem összes gyémántját Dél-Af- rikában bányásszák. A REPÜLŐIPAR “IDEÁLIS” PRIVÁT ÜZLETEI WASHINGTON. — A képviselőház “Armed Services” bizottságának azon vizsgálatai, amelyeket Edward F. Herbert (D. La.) képviselő vezetett, meglepő adatokat hoztak napvilágra arra- vonatkozólag, hogy a repülőiparban milyen módszereket alkalmaz a “Private Enterprise.” A vizsgálatoknál ugyanis kiderült, hogy például a North American Aircraft Corporation, — amelynek Los Angeles, Cal., Fresno, Cal. és Columbus, O. városokban vannak nagy telepei, csaknem kizárólag az Egyesült Államok kormányának dolgozik (99.66 százalékig), telepei valójában U. S. tulajdont képeznek, amelyeken 95 millió dollár értékű állami felszerelést (gépek, truckok, stb.) használ s ilyen kormány segítséggel a mull évben 32,300.000 dollár tiszta (az adók levonása után) hasznot csinált, de azonkívül még tisztviselői részére is kiosztott 2,400,000 dollái bonuszt. “De ha önök a kormány tulajdonát képező gyárakban a kormány felszerelésével dolgoznak, akkor valójában kormányalkalmazottak?” — kérdezte Herbert képviselő a társulat elnökét, J. L. Atwoodot. “Dehogyis vagyunk,” — tiltakozott büszkén Mr. Atwood, — “a mi üzletünk PRIVATE ENTERPRISE.” “Dehát miben mutatkozik az, hogy önök privát vállalatot képeznek?” — firtatta tovább a képviselő, — “ha semmit sem fektettek a vállalatba és mindent a kormány pénzén csinálnak, igy tehát önöknek semmi rizikójuk s semmi felelősségük sincs?” “Dehogyis nincs,” válaszolta Mr. Atwood, — “mi szabjuk meg a munkabéreket és a munka- viszonyokat.” És ezen béreket olyan ügyesen megszabták, hogy a főtisztviselők jóval százezer dolláron leiül keresnek, noha az Air Force szerződése kiköti, hogy sem fizetést, sem bonuszt nem szabad 25.00C dolláron felül adni, ha azt a kormány rendeléséből kell fizetni. A North American Aircraft tipikus mintája azon újfajta privát enterprise-nak, aminek minden kiadását közpénzekből fizetik, de minden profitját csak pár ember vágja zsebre. A Department of Agriculture becslése szerint az amerikai farmerok évi vesztesége eléri a 13 billió dollárt a növény-betegségek, kártékony rovarok és gaz-növények következtében.
