Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-29 / 13. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 29, 1956 Munkásmozgalom ISI TÖRTÉNT K PFL-CIÖ E6YSE0LVADÁSA ÓTA Több mint három hónap telt el az AFL-CIO egybeolvadási konvenciója óta. A szervezett munkások jogosan remélték, hogy a szervezett amerikai munkásmozgalom uj korszakába fog lépni. Többek között azt is remélték, hogy a választási harcokban az egységesített munkásszövetségtől fog függni a munkásválasztók irányítása és a választás kimenetele is. Az eltelt időköz azonban eddigelé leginkább arról nevezetes, hogy felmerültek a remélt előtörés súlyos akadályai. Jack Livingston, az AFL-CIO szervezkedési vezetője, a hatásköri viták útvesztőjébe jutott. Tisztikarának 20, egészidőre alkalmazott szervezője ölhetett kézzel ül, mialatt ő néhány szak- szervezettel bajlódik, hogy megállapodásra jusson velük bizonyos körzetekben vagy iparágakban lefolytatandó közös szervezkedés érdekében. A politikai akció beígért előtörése helyett eddigelé még csak lassú mászást észleltünk. Az AFL-CIO vezetőségi tanácsának Miamiban megtartott ülésezése nem hozta eredményül a várva- várt programot és buzdítást. Még az iránt is sok kétség merül fel, fog-e az AFL-CIO valamilyen választási jelöltlistát támogatni. Ez bizony nem nagyon lelkesíti az embereket, hogy dollárjaikat felajánlják és különösebb erőfeszítéseket fejtsenek ki. Közben pedig azok, akik ellene vannak a munkásság aktiv politikai kampányának (ezzel pedig kitűnő szolgálatot tesznek a republikánusoknak), egyre jobban okvetetlenkednek. Az egybeolvadás óta zajló sztrájkok, mint kísérletek az AFL-CIO számára, nem nagyon bátorítóak. A Westinghouse-sztrájk ugyan végétért és az IUE (az AFL-CIO-villanvmunkások szak- szervezete) “győzelmet” hangoztat, ezzel a győzelemmel azért mégsem lehet nagyon dicsekedni, mert inkább kompromisszum az. Az AFL-CIO legfeljebb csak szavakkal támogatta a sztrájkot s azok is, akik sztrájkoltak, a régi CIO-hoz tartoztak. Nem kecsegtetőbb a kép a miami hotelIlogy milyen tragédia van folyamatban a szénbányászok életében, arra nézve sok megszívlelendő adatot találhatunk a richmondi Federal Keserve Bank havi folyóirat legújabb számában. Hozzátehetjük azonban, hogy ez a folyamat átterjedhet az autó-, acél- s más munkásokra is ugyanazon okból. Ez az ok a termelés fokozott elgépesitése. A legutóbbi kormánystatisztikai adatok azt mutatják, hogy 200,000-re csökkent az egész- vagy részidős barnaszénbányászok száma, holott ez az iparág nemrég még félmillió bányászt dolgoztatott. Az említett bankfolyóirat örömmel könyvelte el, hogy a befektetők számára nagyszerű “javulás” állt be, a barnaszénbányák befektetőit értve rajta. 1955-ben 19 százalékkal emelkedett a termelés az 1954-eshez képest és a szénnel működő iparvállalatok annyira feljavították a fűtőanyag használatát, hogy a szénnel termelt energia költségei lényegesen leapadtak, ennek folytán pedig fel tudták tartóztatni a versengő fűtőanyagok és energiaforrások invázióját. így hát most a szén iránt is nagyobb kereslet mutatkozik. A Federal Keserve ötödik körzetében folyó szénbányászat, amely magában foglalja West Virginiát, a legnagyobb széntermelő államot is, ahol sok magyar bányász dolgozik, még ennél is nagyobb “javulást” mutatott: 25 százalékos emelkedést 1954-hez viszonyítva. Ez a körzet az ország szénszükségletének 36 százalékát termeli. A folyóirat ezután a következőképpen folytatja: “A barnaszén ipar továbbra is erősebb kezek felé gravitál és további gépesítés következtében megjavult versenyhelyzete is... Az ötödik körzet szénbányáiban 2.5 százalékkal esett a munkások alkalmaztatása 1955-ben, ezzel szemben a széntermelés emberenként 28 százalékkal emelkedett a fokozott gépesítés és a több munkaóra vagy nagyobb munkaidő folytán, összeegyeztetve a csökkenő munkásalkalmazást az emelkedő termeléssel. Az alkalmaztatás csökkenése West Virsztrájkban vagy a Republic Aircraft géplakatosainak sztrájkjában sem. A fajvédők támadásai tekintetében sem mutatta meg az AFL-CIO a teljes erejét. A washingtoni polgárjogi mozgósítás szép akció volt, de az érdem itt is csak egy maroknyi szervezetet és szakszervezetet illet meg, különösen az autó- és husgyári szakszervezeteket, az országos négervédelmi szervezetet és a kapcsolatban álló csoportokat. A volt AFL szakszervezetei nem nagy mértékben járultak hozzá, ha a delegátusok ösz- szeállitását tekintjük. Közben aztán a fajvédő erők a déli szakszervezetek némelyikében előretörtek. Ami pedig az egybeolvadás végrehajtásának tempóját illeti az államokban, városokban, továbbá egyes iparágakban, az elmúlt hetekben szem- melláthatóan lelassult. A kettészakadás veszélye Bármily lehangoló is ez az áttekintés, az egységes munkásmozgalom feje felett torlódó igazi fenyegető felhő abban a veszélyben rejlik, hogy szakadás történhet a fuvarosmunkások vezérei és a George Meany körüli erők közt folyó hatalmi versengés során. Már beszélnek arról, hogy kivizsgálják és talán ki is rekesztik a fuvarosmunkások szakszervezetének másfélmillió tagját, amiért kölcsönös segélypaktumot kötöttek a dokkmunkások szakszervezetével, amelyet három évvel ezelőtt zártak ki az AFL-ből. Sokat beszélt a sajtó az elmúlt hetekben a “gengszterizmus”-ról meg bűnszövetkezetekről. Bizonyos, hogy ebben sok igazság van, főleg a volt AFL-szakszervezetekben. Csakhogy a köz- fogyasztás részére csinált zenebona mögött gyakran igazi hatalmi versengés rejlik a munkásmozgalomban. Ha George Meany egyszer a fejébe veszi, amint egyesek vélik, hogy MOST van hatalma tetőfoginiában történt, ahol 1955-ben az alkalmazottak átlagszáma 3.7 százalékkal volt kisebb, mint 1954- ben. . . West Virginiában 1955-ben az átlagalkalmaztatás 27 százalékkal ment le az 1953-as alá.” Kevesebb idő alatt többet termelnek Ez EGYETLEN ÉV eredménye volt. A dolgozó bányászok által teljesített munkaórák emelkedése csak részben okozta a növekedést. A bányászok többnyire még mindig rövidebb munkaheteket dolgoznak. West Virginiában 1955-ben a hetiórák átlagszáma 38.2 volt összehasonlítva az 1954-es 33.4 és az 1953-as 33.8-al. Már évek óta állandóan nyilvánvaló volt a bányászok gépekkel való helyettesítése. De az, aminek ma vagyunk szemtanúi, az olyan gépek bevezetésének meggyorsítása, amelyek mellett a régebben használt gépek ócskaságoknak tűnnek fel. Mint vélekedhetnek erről a United Mine Workers, a bányamunkások, washingtoni palotájában? Tény az, hogy a legutóbbi években ez a szakszervezet hangoztatta, hogy a kivezető utat a bányabárókkal való együttműködés jelzi avégett, hogy a szenet más fűtőanyagokkal szemben “versenyképessé” tegyék. Már pedig ha a befektetők javára feljavítjuk a helyzetet, azzal még nem javítjuk azt a szénbányászok számára is. Ug'ylátszik az egyetlen mód, amellyel a szenet “versenyképessé” teszik az, hogy még több bányászt és családját dobják ki az utcára. Lehet-e más következtetést levonni azokból az adatokból, amelyek a FRB említett szaklapjában olvashatók? Tespedö szakszervezet És miközben a széniparban mutatkozó irányzatot s vele együtt a bányavárosok sok száz munkásának elszegényedését figyeljük, (hiszen már a kormányfeleslegek kegyelemkenyerét osztogatják a bányászok közt), láthatjuk azt a tragikus hatást, amit olyan szakszervezetre gyakorol ez, amely egykor az ország leghatalmasabb szakszervezete volt. Az diktálta a tempót. De nem látunk még kezdeményezést sem, hogy uj programmal a biztonságnak legalább egy kis módját megadják a bányaváros népének. A bányászok szakszervezete el van szigetelve és kívül áll a főáramlaton. Az egységesített munkásmozgalom nem sokat látszik törődni vele és vak azzal a pusztító hatással szemben, amelyet a szénvidékek romboló munkakörülményei gyakorolnak általában a munkások életstandardjára. Sok bányatulajdonos manapság olyan tájakra szökik, ahol a bányászok asszonyait kizsákmányolhatja, mert a nők, akik gyakran a kenyérkeresők, alacsonyabb bérekért is elszegődnek. És vajon más szakszervezetek foglalkoznak-e ezzel a kérdéssel? Ugyanilyen irányzatok merülnek fel az acéliparban isi Több acélt termelnek kevesebb munkással, és csak még most jön a java! Az autóiparban, amint ezt már nem egyszer kimutattuk cikkeinkben, a gyárnagyságu automatagépekkel és a korszerűsítés más formáival felhajszolták a termelést olyan színvonalakra, amikről azelőtt csak álmodtak a gyárosok, miközben egyre kevesebb munkást alkalmaznak s azokat is rövidebb szezonokra boldogítják. Ti?e5!58B*BEIKaSESSS*S*EMeSEBBSSSBSSiae««Í A Summers Manf. Co. egyike Los Angeles legrégebbi férfiruha gyárának. Nem nagy a telep, de egyike amaz arisztokrata műhelyeknek, amely éveken át ellenállt minden kísérletnek, hogy szakszervezeti üzemmé váljon, most végre beadta derekát. Szerződést irt alá az Amalgamated Clothing Workers helyi szakszervezetével. Csak 80 munkás dolgozik ott. Még egy érdekessége abból áll, hogy 50 évvel ezelőtt, mikor alakították, bőr és zabtarisznyákat gyártott. ★ A munkaügyi minisztérium jelenti, hogy a megélhetési cikkek ára, még egy tized-százalék- kal emelkedett az októberi kimutatással szemben. kán és stratégiailag előnyösebb a helyzete mint lesz később, hogy kirúgjon Dave Beck ellen, akkor a munkásmozgalmat valóban be lehet ugratni egy kettészakadásba, még mielőtt az egybeolvadás első igaz gyümölcseit láthatnék. Ez a veszély sokkal közelibb, mint egyesek képzelik. Fegyver, amely visszafelé sül el Az amerikai szakszervezeti mozgalom hagyományosan roppant gyorsan rántja elő a kizárás fegyverét. Vezetők szemében az semmi: lerázni magukról munkások százezreit, ha azoknak nincs ínyére egyik-másik munkásvezér. Ez a felelőtlen módszer többnyire progresszi- vek ellen irányul. A tagság zömét gyakran velük együtt kizárják, de mások ellen is alkalmazták, hasonlóan súlyos károkat okozva a munkásságnak. Ez történt a huszas években a bányászok szakszervezetével, a női ruha- és a szücsmunká- sokkal, majd 1937-ben a CIO kezdetbeli egy millió tagjával, az 1949-ben a CIO-ból kizárt egymillióval, az 1953-ban kizárt 60,000 ILA-taggal, stb., stb. Ezek a kizárások sohasem oldottak meg más problémákat, mint bizonyos vezérek önző érdekeit. Ha Meany beváltja fenyegetését és kizárja a fuvarosmunkásokat, akik szoros kapcsolatban állnak más szakszervezetekkel a kölcsönös segitségi megállapodások szövevényével, akkor ebből igen költséges kettészakadás keletkezhet. Mindezek a tények arra emlékeztetnek, hogy az egység nem olyasmi, ami automatikusan alakul ki. A konvenció egy fedél alá hozta össze a munkásokat. Ámde egységet sose lehet fenntartani, sem gyümölcsöket nem fog érlelni a tagság és alsóbb munkásszervezetek állandó küzdelme és nyomása nélkül a célkitűzések elérésére. A jelenlegi kép egyik bátorító vonása, hogy igenis VANNAK emberek, még a vezetők között is, akik valóban azt akarják, hogy a szervező kampány mozgásnak induljon, akik erélyesebb politikai akciót és nagyobb erőfeszítést sürgetnek a polgárjogi fronton. De csak akkor fognak szervezni ilyen kampányokat, ha az alsóbb rétegekből jövő nyomásra támaszkodhatnak. Ha nem kapnak ilyenfajta bátorítást, akkor azok, akik az AFL-CIO-t belső viszályokba akarják dönteni és hatalmi versengéseket idéznek elő, előbb-utóbb fölül fognak kerekedni. A bányavárosok ehzegén*) edése
