Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-22 / 12. szám
March 22, 1956__________________________________________AMERIKAI MAGYAR SZÓ___________________________________________________yi Kis és nagyduzzoghi Duzzogh Kázmér levele Kedves Szerkesztő és Méltóságos Urambátyám1 A múltkor részletesen megírtam a nagy örömhírt, hogy nagy odaadás és áldozatok árán haza- fiassan megalakítottuk a BLÖFSZ-öt, azaz a Baj- társak és Leventék önsegélyező és Felszabadító Szövetségét a Tasziló gróffal, a Kos Ákos méltó- ságossal és a hőnszeretett kis és nagydisznói Disznódi barátommal együtt. Kezdetben volt némi félreértés közöttünk, mert túlzott hazaszeretetből kicsit összeszólalkoztunk, amikor menthető túlbuzgóságból hazugságba keveredtek és kevertek engem az illetékes nagyhivatalu amerikai ur előtt, aki a magamfajta önzetlenül munkálkodó felszabadítókat időnkint kicsit támogatja és a finom nadrágom is két helyen elszakadt a vitában, a Disznódi ugyanis hegyesorru cipőt viselt. Ez is elintéződött, mert Disznódi ismert egy magyar szabót, aki hitelbe befoldozta a nadrágomat, egyébként azonban nem érdemelte meg, hogy pártfogoljam üzletét, mert amikor 10 dollárt kértem tőle BLÖFSZ tagsági díjra, azt kereken megtagadta, sőt akkor sem adott, amikor kölcsönbe kértem holnapig becsületszóra a 10 dollárt; ellenben volt szive 3 dollárt számítani a nadrágfoltozásért, de várhatja amig megkapjto, aki igy üzérkedni szeretne a felszabadítás nagy ügyében megsérült nadrágomon. Ilyen önzők és haszonlesők az emberek. Példa rá a BLÖFSZ egész tagsága. Már egy hónapja, hogy megalakultunk és én vagyok az elnök és (harmadrész pénztáros és a vezetőség is a magyarság legjobb képviselőiből áll, és a tagok mégsem akarnak gyülekezni a 10 dolláros tagsági dijak lefizetésével, holott már azt is megpróbáltam, hogy 10 dolláros tagságot kaphatnak 5 dollárért, ha nekem fizetik ki az összeget, igy is a Ágnagyobb kínokkal mindössze csak 20 dollárt tudtam összeszedni, hát ebből nem lehet megélni. Még hozzá véletlenül megtudtam, hogy a Kos Ákos 3 dollárjával árusítja a tagságot és már el is sikkasztott 30 dollárt, de meg is mondom a . nagamét a gazembernek, mihelyt találkozom vele. Azért, hogy a BLÖFSZ ezidőszerint csak belőlem az elnökből, 3 pénztárosból és 20—22 tagból áll és ezeknek egy része is csak titelbe tag, mert csak Ígérgették a dijat, mégis jobb mint semmi kezdetnek. Mert mi tagadás, pár hétig, amig az amerikai kormány engedélyezte a Magyarországba való utazásokat, nagyon meg voltam ijedve, hogy vége lesz a BLÖFSZ-nek. Mondtam is az amerikai hivatali illetékes umak: “Kedves Miszter Méltóságos Urambátyám, mi lesz velem és a BLÖFSZ-szel, már úgyis 25 dollárral tartozom a Mike kocsmárosnak propagandaköltségekre, nem ad több hitelt és pár napja két kis pohárka brandy erejéig úri vendéghez nem méltóan bánt velem, hát ezért nem jó, ha az itteni magyarok keservesen megtakarított pénzükkel csak úgy megvehetik a hajójegyet és ellátogatnak az óhazába. Ez tönkreteheti nehéz propaganadamunkánk minden eredményét, melynek költségei fejében ezennel van szerencsém 100 dolláros költségszámlám kiegyenlítéséért esedeznem.’’ Az illetékes Miszter ur kiállított nekem egy 30 dolláros csekket, melyet legjobban szerettem volna büszkén visszautasítani azzal, hogy úri becsületemet sérti, ha legalább 50-et nem ad — de attól féltem, hogy beállíthat akármikor a Kos Ákos valami istentelen hazugsággal, elég pofába lenne a nyomorult 30 dollárt elvenni, ezért sértődötten inkább elfogadtam a pénzt. Erre a Miszter ur azt mondta, hogy nem egyezik velem, amit mondtam, mert éppen az a jó, ha az itteni magyarok elmehetnek egy időre az óhazába és saját szemeikkel megláthatják, hogy ottani rokonaik és ismerőseik ma milyen szomorú - sorban élnek és mennyivel rosszabb a helyzet Magyarországon, mint akármikor azelőtt a régi jó világban, amikor földesur és paraszt békés egyetértésben együtt kapálták földjeiket. Hát ebből mindjárt láttam, hogy hiába hivatali illetékes a miszter, nem nagyon értheti a dürgést és nem sokat tud az úri demokrácia mi- benlétségéről, meg a kapcsolt dolgokról. Ezért nagy szónoklattal elmagyaráztam neki a helyzet minemüségét. “Tisztelt Miszter ur, kedves urambátyám,” rnondtam neki, “nem egészen igy áll a dolog. Egymás között megmondva, a BLÖFSZ jelenlegi és jövendőbeli tagjaitól eltekintve, ha a tagsági dijat is kiszurkolják, a többi magyarság igen önfejű és ostoba népség. Csak vegyük az emerikai magyarokat például kérlekalássan. Nem lehet nekik finoman kedvezni, még ha üvegcseréppel vakarjuk is a hátukat. Ha mondjuk, mondogatjuk is nekik, hogy a mi időnkben régen Magyarország mennyország volt — hát nem azt válaszolja erre a szemtelen parasztja, hogy: “igaz, igaz, de nem szerettük a kakastollas őrzőangyalokat, akik bivalybőrből készült pálmalevelekkel legyez- gették az embereket félholtra” meg hogy: “lehetséges, hogy mennybeli nektár és ambrózia volt, amit a régi világban nyeldesett ott a szegénység kenyér helyett éhomra, de nagyon levegőize volt neki és attól ugyan éhen fordulhatott fel az ember.” “Némelyik magyarnak úgy kinyílt a szeme”, folytattam, hogy kételkedni merészkedik abban, amit legfinomabb úriemberek mondanak nekik, meg Írnak az újságokban. Holmi vacak leveleket mutogatnak a rokonoktól, hogy írják az óhazából, hogy a kis unoka állami zeneiskolába jár Battonyan. Hát kéremalássan, Battonya egy nagy sáros falu, ahol addig csak egy rossz szűk polgáriiskola volt ott — mire való is az ilyesmivel hetvenkedni? Minek a parasztnak a zene kéremalássan? de bizony el is hegedüljük a nótájukat, csak egyszer oda visszakerülhessünk. Egy másiknak meg írja a nénje nagy buta betűkkel, hogy alig lehet elolvasni, ahogy ide oda dülede- zik az irás, hogy nagyobb fia vezető főmérnök valami nagy gyárban és a fiatalabb fia meg vegyésznek tanul és fizetik a tanulását. Hát a finom újságoknak nem hisznek, de az ilyesmiket még elhiszik, mert hát a testvérhuga vagy öccse irta a levélben a sok hazugságot.” Olyan méregbe jöttem, hogy az illetékes miszter ur csititgatni kezdett, hogy ne vegyem annyira szivemre a sok mezitlábos népség szemtelenkedését. “Hiszen mindez csak hazugság és propaganda”, mondta vigasztalólag. Éne felhorkantam. “Persze, hogy csak merő hazudozás és propaganda az egész. De kéremalássan, méltoztassék elképzelni urambátyám, ha az itteni magyarok odalátogatnak és látják saját szemeikkel a sok mindenfélét, amit propagandára csináltak, a sok iskolát, gyárakat, kórházakat, lakóházakat és látják, hogy az emberek, rokonok, ismerősök, ismeretlenek tehetségükhöz képest dolgoznak és boldogulnak, tanulnak és építenek — akkor inkább saját szemeiknek és füleiknek fognak hinni, mint nekem és a BLÖFSZ méltóságos vezető* ségének, nem fognak beiratkozni és még a nyomorult 10 dolláros tagdijakat is sajnálni fogják tőlem. Akkor meg miből éljek meg szegény egykori főispán és földbirtokos létemre itt, Amerikában.” Nagy hazafias fájdalmamban még a könnyek is szakadni kezdtek a szemeimből, mert az igazat megvallva, el voltam keseredve, mert az az uzsorás Mike szívtelensége miatt egy csöpp se volt a szájamban reggel óta. De a hivatali illetékes miszter, mintha csak megérezte volna nagy bajomat, megvigasztalt egy pohárka finom, valódi skót wiskyvel. A második pohár után kicsit összeszedtem magam annyira, hogy nagy honfi- bánatos búcsút vettem a miszter úrtól és mentem egyenesen a Mikehoz, hogy váltsa be a csekkemet. De volt szive ahhoz, hogy 15 dollárt lefogott belőle tartozásom törlesztésére, de már ezt sem bántam, mert útközben megláttam az újságban a nagy örömhírt, hogy betiltották a Magyarországra való utazásokat. Hála istennek! Ha a sok jöttment itteni magyarnak lett volna arra kidobni való pénze, hogy apját-anyját, testvéreit és rokonait látogassa, akkor ezt mind megtakaríthatja és bőven futja nekik, hogy ne fösvényked- jenek a BLÖFSZ-hoz való csatlakozás tagdíjaival, melyek, amint már többször is megírtam, csak úgy érvényesek, ha nem a sikkasztó Disznódi és Kos Ákos vagy a lágyfejü Tasziló grófnak fizetik, hanem kizárólag az én kezeimbe. Hitel és részletfizetési kedvezmény nincsen. Akiknek futna haszontalan utazgatásokra, az fizethet alulírott önhibáján kívül elszegényedett igazi uriem- berségem létfentartási költségeire is. Meg is .mondtam a Mike-nak, hogy most már nem kell félnie semmit, lesz pénz elég és hitelesség jeléül Mit játszanak a gyermekek (Folytatás a 7-ik oldalról) Legkegyetlenebb az, hogy sok reformátor meg lélekbúvár a szülőket okozza gyermekeik bűnözéséért, mondván, nem nevelik őket gondosan. Minden apa és anya boldog volna, ha elképzelésük szerint jól nevelhetnék gyermekeiket, de dolgozni, háztartást vezetni is kell, tehát a legtöbb gyermeket az ucca neveli, mikor hazakerül az iskolából. Ahelyett, hogy a szülőket vádolnák, vagy vallásellenesnek bélyegeznék, helyesebben tennék« hogy .polgárok és papok, mindenki, aki a gyer- meklelkek megmentését óhajtja, összefognának és erélyesebben követelnék, hogy építsenek parkokat, gyermekotthonokat, ahol hozzáértők gondos nevelést adhatnának, értékes játékokra taníthatnák az ifjúságot. Nemrégen egy szovjet filmet láttam, mely mutatta, hogy miképpen vezetik a csöppségeket a- társasjátékokból a rajzolásba, figurák faragásál ba, szei'számok kezelésébe és a természet szépséí geinek megismerésébe. A föld, a növények meg* ismerése kirándulások keretében nagyszerű szórakozással és hozzáértő magyarázatokkal jut el hozzájuk. így könnyen alakítjuk a kisgyermeki ‘lélek fejlődés és tudás után szomjazó szellemét. Az ilyen nevelést jövőbelátás vezeti. A jövő nemzedék ilyen nevelés mellett nem gyilkolásban* rablásban és emberölésben látja naggyá emelkedését, hanem hasznossá válik az emberiség részére.• Adják meg azt, ami megilleti a gyermeket, akkor nem lesz rossz, romlott, mert hiszen vannak csintalan, pajkos gyermekek, de rossz, romlott gyermekek nincsenek, rosszá a társadalom teszi őket, az a társadalom, mely nem gondoskodik róluk. Petrás Pál Kritika egy monumentális könyvről (Folytatás a 9-ik oldalról) lás esküdtszék előtt folyik le, a törvényszéknek nincs megengedve, hogy tekintetbe vegye a tanuk szavahihetőségét vagy tanúvallomások megbízhatóságát.’ Mr. Wexley az ügyet most egy nagyobb esküdtbiróság elé viszi, amely felülbírálhatja a tanúvallomások megbízhatóságát. A köny kiadója idézi Elmer Davis-t, (az Office of War Information volt igazgatóját), aki a könyvről a következőket mondja: “Feltéve, hogy a törvényszéki jegyzőkönyveket helyesen idézi (és semmi okom sincs feltételezni, hogy nem), nem tudom elhinni Elitcher és Greenglass vallomását, vagy sokat, ha egyáltalán bármit is, abból, amit Harry Gold mondott.” Ez azt jelenti, hogy a kormány nem bizonyította be vádját Rosenbergék ellen. Az igazságügyminisztérium nyilván nem válaszolhat minden kritikára. De hacsak nem válaszol Mr. Wexley kritikájára, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Rosenberg-ügv a mi Dreyfus-ügyünk, amelyen azonban túltesz piszkosság, kegyetlenség és terror tekintetében.” EGYEDÜL a bérért dolgozók fizetik meg ösz- szes adóikat, mert azt mindjárt eredeténél lefogják mielőtt a munkás még csak azt is tudná, hogy mennyit keresett. A National Bureau of Economic Research, egy minta-évről való kimutatása szerint a bérmunkások 95 százaléka megfizette adóját a maga teljes összegében. Amig a kamatokból élők 37 százaléka, a háziurak 45 százaléka független és szellemi pályán működő üzletemberek és nagy farmerek 71 százaléka a részvénybevételek után 75 százalékot fizetett jövedelmi adóra. Ha figyelembe vesszük azt, hogy ez utóbbiak részére hányféle igaz és igazságtalan kibúvó és egyéb csalási mód van nyitva, akkor rájövünk, hogy azok a sokból kevesebbet fizetnek, mint a bérmunkások a kevésből. ★ TÖBB mint 800 különböző kémiai anyagot használnak az Egyesült Államokban élelmiszerek eladásra való elkészítéséhez. odaadtam neki az újságot is, hogy olvassa el q is a nagy örömhírt. Maradtam kedves szerkesztő urambátyám tisztelője: kis és nagyduzzoghi Duzzogh Kázmér, a BLÖFSZ demokratikus elnöke és méltóságos, Másolta, vesszőket, pontokat belerakta és helyesírást javította Bódog András
