Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-08 / 10. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ March 8, 1956 A gázbotrány hátterében ÓHAZA! NAPLÓ 1 (Folytatás a 9-ik oldalról) Gábor a barátom. Agyoncsépelték már ezt a szót: barát. Saját állításom szerint kb. 10,000 barátom van, mégis ha megkérdi valaki: “Hogy van a barátod?” — mindig Gáborra gondolok. Kell, — szükségszerű a férfiembernek egy feleség, pár gyerek, szóval a család, meg aztán egy barát akivel meg lehet hányni-vetni a világ sorát, A feleségek együtt örülnek velünk s megosztják bánatunk, de kevés olyan asszony van, aki annyira nogyképü volna mint a férfiak. Mert valljuk be őszintén, agyképüek vagyunk. Ngy beszélünk s nyilatkozunk mindenről — a legtávolabbi dolgokról is — mintha egyes-egyedül tőlünk függne, hogy mi fog történni holnap a világon. Ego sum via, veritas, et vita. . . avagy — Nagyképűség, férfi a neved. Nem csak azért jutott eszembe Gábor mert a barátom, hanem azért is, mert hires jó feketét tud főzni. Persze ez azt eredményezi, hogy délután ritkán lehet egyedül találni. És ő van olyan r nem dobja ki azt a sok unalmas vénasszonyt, Na, de most délelőtt van. Biztos nincs r.á'a senki. De ő otthon van vajon? jvigylójjreméltó helyen lakik Gábor. A Várban, a Bécsikapu-téren. Az emberrel, amint átlép a Bécsikapun két évszázadot visszofordul az idő. Persze ezt csak akkor érzi az ember, ha balra néz, mert arra egy szűk várbeli uccácskát látni, ahol már befejeződtek a restaurációs munkák. De miért járnak oz emberek modern ruhákba? Ja, persze 1955-öt Írunk és csak a házak 18. század beliek. Hogy a 20. sz.-ba élünk azt abból is észrevenni, hogy a szembe lévő templom bejárata fölött ordít a bűnös századunk. Tudniillik egy fehér táblára a legsablonosabb 20. sz.-beli betűkkel rá van mázolva, hogy: Jézus hiv. Ha a plébános mindenáron tudtára akarja adni a Bécsikapun közlekedőknek, hogy őket Jézus hivja, őzt megtehetné egy korszerűbb, úgy értem 18. sz.-beli stilusu táblán is. S ha tovább nézek jobbra ellágyul a szivem. Vattaruhába öltözött férfiak és nők keverik a maltert, hordják a téglát; restaurálják a történelmi időt látott házakat. Nemsokára régi pompájában fog lenézni Budára s Pestre a vár. Jövő nyáron már édesanyám is feljöhet, mert az ostrom óta nem volt itt. Nem mert feljönni, mert félt. Attól félt, hogy ha meglátja az öss.zebom- bázott Várhegyet, a nyílt utcán sírva fakad. Nálunk családi tradíció a vár szeretető. Anyai nagyanyám ha Pesten tartózkodott nem mulasztotta el, hogy feliöiiön. Édesauvám v» délutánonként a királyi vár csendes, meghitt házikápolnájában hallgatta a litániát, Nekem is sok szép s bus emlékem fűződik hozzá. Szivembe fogadtam ezt a hegyet, mely oly sokat tud mesélni a letűnt századok fényéről és dicsőségéről. A sok élménv közül jnc-V n várhoz fűz, egyet soha nem fogok tudni elfelejteni. 1945 tavaszán — alighogy haza értem nővé- reméktől Alsószentivánból — máris újból útnak eredtem, hogy megnézzem szeretett városom: Budapestet. Persze gyalog kellett jönnöm Rákosig, mert a vasúti sínek fel voltak robbantva. Amit Pesten láttom, arra fel voltam készülve, összelövöldözött, bombasérült, vagy egészen összerom- bolt házak, újságpapírral beragasztott ablakok, feketekereskedők, üzérek és egy csomó éhes ember. így nézett ki akkor Pest. (Oh, boldog Bukarestiek! Mily borzalommal meséltek a légitámadásról 1946-ban mikor ott jártam és megmutatták a dohánygyár körül azt a pár házat amit a bombázás megrongált. Nem tudták elképzelni milyen Budapest, mint ahogy <a pestiek nem tudták elképzelni, hogy milyen volt Berlin, ahol egyetlen épségben maradt ház sem volt.) így nézett ki Pest és tudtam, hogy a várban még szomorúbb kép vár rám. Oda húzódott visz- sza Szálasiék bandája és az oroszok kénytelenek voltak rommá lőni. Tudtom s mégis felmentem. Amit ott láttam azt. toll nem tudja leimi. Égett, üszkös, kormos romok. Az utakon alig lehet közlekedni. Törmelék, összeroncsolt bútorok, ruhafoszlányok mindenfelé. A hullákat már összeszedték. Félve járkálok a még álló falak között, mert nem tudni melyik-mikor dől össze. Ha nem tudnám, hogy a Párt már újjáépítő harcra hivia az embereket, ha nem tudnám, hogy már csattog a krampács a felrobbantott vasúti sinek alatt, akkor most lerogynék a csüggedéstől oda, ahol egykor pezsgő élet folyt s most megfeketedett Szép kis dolgok sülnek ki a Case-féle megvesztegetési botrányból! A rossz illat terjeng, de félő, hogy az egész ügy elködösödik. Amig a részletek még világosak, szegezzük le: kétféle botrányvizsgáló szenátusi bizottság van: az egyik négytagú, élén George szenátorral, az csakis a Case szenátornak irányított 2,500 dolláros megvesztegetést firtatja. Aztán van egy nyolctagú vegyes bizottság (fele republikánus, fele demokrata), amely az összes kongresszusi kijárások és megvesztegetések ügyeit bogozgatja. Az a Neff nevű fiskális a Case szenátor 2,500 dollárjával, tagadta a négyes bizottság előtt, hogy az iowai republikánus Hickenlooper szenátort is megkörnyékezte, viszont az iowai állami republikánus párt egyik vezetőségi tagja azt állítja, hogy de- igen, megkörnyékezte 2,500-al, majd 1000-rel! Neff újra tagadta ezt. Az élesen ellenmondó'tanúskodásokat az igazságügyminisztériumhoz tették át. Valaki hamisan esküdött. A nyolctagú vizsgálóbizottságnak még nincs elnöke. Albert Gore, tennesseei demokrata szenátort tervezik kinevezni, de Styles Bridges new- hamshire-i republikánus szenátor súlyos megszorításokkal akarja korlátozni az elnöki ténykedést. Ezekbe azonban Gore nem hajlandó bele« egyezni. No most! Van ennek a nyolctagú bizottságnak egy tagja, Barry F. Goldwater, arizonai republikánus szenátor, aki szintén vizsgálja a megveszVILÁGXIÁLÜTáS (Folytatás á 7-ik oldalról* lelkiismeretű bérenc is, aki Trujillo uralmát az “igazi demokratikus szellem” kifejezésével jellemezte ! Ha úgy szerette, miért nem ette meg ? E cikkünk befejezésekor láttuk meg az alanti hirt a “N. Y. Times”-ban: Spellman Trujillonál Ciudad Trujillóban Spellman bíboros a Világbékéért Rendezett Nemzetközi Katolikus Kulturális Kongresszus üléssorozatának megnyitásán megjelent és nagy beszédet mondott. A megnyitáson 160 delegátus és pap vett részt. A gyűlés színhelye a san-domingói köztársaság világkiállítása. Trujillo is nagy beszédet mondott: “A béke nem az orosz galambban székel, hanem a keresztény kultúra egész összetett állapotában.” Spellman meg azt hirdette, hogy “a kommunizmus rabszolgává teszi a föld népeit”, meg hogy vérfolt éktelenkedik és siratnám hazám pusztulását. Egyedül voltam a bástyasétányon. Néztem a Vérmezőt. Mint egy temető. Tankok, autók, motorok temetője. Fent a várban is elterpeszkedik a csend. De ez nem a régi meghitt békés csend, hanem a temetők nyomasztó némasága. Nézem a Vérmező-temetőt a Vár-temetőből s számolgatom, hogy hány emberöltő kell ahhoz, hogy min- ben felépüljön. Egyszerre csak hang töri át a némaságot. Egy zongora hangja. Mint aki mögé vilám vágott úgy fordultam hátra. Szemembe könnyek szöktek s néztem, néztem a zsirpapir- ral beragasztott ablakot, mely mögül Beethoven Apassionata szonátája hangzott. Élet a romok között! Abban a pillanatban éreztem, tudtam, hogy még én is megérem, hogy felépül a vár, felépül Budapest és felépül az ország. Most tiz év után újból a Bástyasétányon vagyok. Gáborral felváltva követ hajigálunk Mókus kutyának “aki” bohókásan ugrándozva szalad utána. Az emlékezetes ház előtt restelkedve megyek el. Szégyenlem, hogy akkor oly kishitű voltam és azt hittem, hogy évtizedek kellenek az újjáépítéshez. Délutánba hajlott már az idő, mikor a bútorüzlet közelébe sikerült egy Irodalmi Újságot szereznem. Eddig még fütött a harc heve. Elhatároztam, tehát meg kellett szerezni az újságot, de most, hogy már megvolt — nem volt célja a további kószálásnak. Hirtelen olyan fáradtság szakadt rám, hogy legszívesebben leültem volna a járda szélére. Elfogott a vagy Csillebérc után. tegetéseket. Ez kijelentette, hogy “Bili Keck”- től őmaga is kapott pénzt a választási kampányára, de semmi okot ebben nem lát fennforogni, miért ne lehetne ő azért tagja a vizsgálóbizottságnak! Ezt a nem tagadó tagot ugyan jól megválasztották! Ez úgy fog nyomozni megvesztegetések után, mint a pinty! Goldwater kijelentette, hogy “meg tudna nevezni négy-öt demokratát, akik Kecktől kaptak hozzájárulást, valamint republikánusokat is.!” Csak gyerünk azokkal a nevekkel! Ha “hozzájárulást” (beh finom szó!) minden további nélkül el lehet fogadni, akkor ugyan mit vizsgálnak ? Akkor ugyan miért titkolná az urak neveit ? Szegezzék le, mondják ki, hogy pénzt elfogadni nem bűn s akkor nem lesz senkinek se baja. Ha meg az a négy-öt demokrata és republikánus mindegyike ufabb négy-öt nevet mond be — most követeljék a neveket! — akkor aztán szépen eloszlathatják a földgáz, illetve “természetes” gáz átható illatát és jöhet a köd! Jöhet a sötétség! Az éji homály! AZ 1,750 mérföld hosszú Duna hat országon folyik keresztül, amig a Fekete-erdőtől elér a Fekete-tengerbe. Dél-Vietnamban látta, “micsoda pusztítást tud a kommunizmus végbevinni.” Aki netalán azt hinné, hogy Trujillo, Spellman áldásaitól és bünboesánatárói megtisztulva öreg napjaira megváltozott, az jól teszi, he még egy percet szentel az alábbiak elolvasására: Az “El Caribe”, San Domingo legnagyobb lapja, 1954 októberében egy fényképet közölt, mely azt mutatta, miképpen helyeznek iskolásgyermekek koszorút Trujillo diktátor mellszobrára. A kép aláírásába azonban hiba csúszott, amennyiben “mellszobrára” helyett azt Írták, hogy “sir”- jára. A tévedés, dr. German Ornes Coiscn, az “El Caribe” szerkesztője szerint, elég volt ahhoz, hogy “a pokol minden fúriáját felszabadítsa.” A megsértett diktátor elvette a lapot dr. Coiscutól, aki az Egyesült Államokba menekült. A nyomdai levonat két olvasóját, akik átengedték az aláírást, valamint a nyomdászt, aki kiszedte, börtönbe vetették. A riporterről, aki elsősorban követte el a tévedést, azt mondja dr. Coiscu, hogy nem tudja, “él-e, meghalt-e vagy pedig börtönben senvved.” Szinte hallottam, hogy halkan, susogva pletykát mesél az ősi tölgyeknek a dunai szél. Szinte láttam, hogy játszik búj ócskát a telihold sugara a tar gályák között, mintán az Éj-herceg csillarrok- kal pitvkézett palástját ráborította a hegyekre. Hívott, csalogatott Csillebérc. Hosszú az ut Hüvösvölgyig. Elővettem hát az Irodalmi Újságot. Hogy ez a Somlyó György milyen szépen fejlődik. Hallgassátok hát, hogy milyen szépen Írja le az estét az “Ablakban” cimü versében. “Gvöngyszinü égen lassan úszó felhők serege vontatja a léli napot az éj kikötőibe. A homályban egy-egy antenna, kopasz fa árboca leng A torlódó tetők hullámzó tengere felett. Lassan libegnek a lila vitorlák, laskad a szél, de azért félrecsapódik a kémények peremén.” Pár sorral lejebb igy folytatja: “Mint ama mesebeli holló, mely a rókára hallgatott, egy felhő-madár kiejti csőréből a vacsora-csillagot. Majd jön utánna a többi is — és ennyi volt az egész, vörös csóváival ez a nap is a többi után enyész, a fény a földről újra az égbe költözik át. Ennyi az ablak mellett kint és bent a világ. Hűvösvölgy. Végállomása a villamosnak is és az Uttörővasutnak. Hátam megett az alkonyba burkolt Vadaskert.
