Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1956-03-08 / 10. szám
March 8, 1956 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 HÉTVÉGI LEVÉL írja: Rev. Gross A. László B. D., Xh. M. Hatalomvágy vagy önfeláldozás Ha egy szivrohamsuj tóttá egyén, aki 65-ik életévét tapossa és aki emellett olyan tekintélyes magánvagyonnal rendelkezik, amely gondtalan, sőt viszonylagosan fényűző életmódot biztosit számára élete hátralévő napjaira, a megérdemelt és feltétlen szükséges nyugalom helyett a világ legfontosabb tisztségével járó idegroncsoló munkakört választja, akkor a szemtanúnak joga van e szokatlan elhatározás rugóit alapos vizsgálat tárgyává tenni. Pontosan ezt szándékozom tenni ebben a rovatban. Az elnök ama döntése mögött, hogy élemedett kora és nyilvánvaló fizikai fogyaiékossaga ellenére is elvállalja a republikánus párti jeLltséget, csak két lehetséges indíték között választhatunk: 1. A hatalom és tekintély birtoklása és gyaaor- lása olyannyira szenvedélyévé vált, hogy attól még az életét fenyegető körülmények ellenére sem hajlandó megválni; vagyis: inkább szembenéz a halál veszedelmével, ha e kockázat, arán megtarthatja a tisztségét, mint hogy visszavonul jón a magánélet kényelmébe és csendjébe és lemondjon a hatalom kiváltságairól. 2. Lelke mélyén szilárdul meg van győződve, hogy ő még fizikai fogyatékossága ellenére is messze felülmúl képesség és rátermettség dolgában minden más számbavehető jelöltet, vagyis: ő egyszerűen pótolhatatlan — tehát szent kötelessége feláldozni önmagát a hazaszeretet oltárán ... (Ha rosszmájú volnék, találnék egy harmadik magyarázatot is, hogy t. i. az elnök tapasztalatból tudja, miszerint az elnöki munkakör nem is olyan veszedelmes az egészségre, mint azt a sajtótitkárok és egyéb benfelitesek próbálják elhitetni a közvéleménnyel, hiszen valahányszor kedve szottyan rá, vesz magának néhánynapi vagy néhányheti szabadságot, golfozhatik, vadászgat- hat, amilyen gyakran csak jólesik. . . Amint a legkisebb kimerültség jelentkezik, bepakolhatja a puskáit, golfütőit, felpattanhat egy négymotoros repülőgépre és hipp-hopp: Georgia, Denver vagy Key West napsütéses golfpályáin vagy vadászterületein találhatja magát...) Én szívesen elhiszem az elnökről, hogy őrá az első számú magyarázat nem alkalmazható. Bár a történelem kevés olyan államfőt, királyt vagy diktátort ismer, aki önként megvált a hatalmától, holott módjában lett volna megtartani, én kész vagyok Eisenhowerról feltételezni, hogy ő egyike ezeknek a nagyon ritka példányoknak. Én azt is hajlandó vagyok elhinni, hogy az elnök döntése valóban — mint ahogy azt jelezte a sajtókonferencián — egy nappal a nyilvánosságra hozatala előtt érlelőldött meg benne, vagyis óriási lelkitusát kellett vívnia önmagával mielőtt a boldogító igen-t kész volt kimondani. De ha a hatalomvágyat, mint motívumot elejtem, akkor úgy érzem, jogunk van egy kissé mélyebben analizálni a másik lehető indító okot: az önfeláldozásra való hajlandóságot. Megérteném én az elnök nemes gesztusát, ha egy öldöklő világháború legközepén volnánk és ő — mint akinek a kezében az összes fontos szálak összefutnak — jó katona létére a helyén akar maradni, hogy a hadjáratot győzelmesen befejezhesse. De — szerencsére! — nem vagyunk hadiállapotban senkivel és legjobb tudomásom szerint országunkat a megtámadásnak a legkisebb veszélye sem fenyegeti. Ellenkezőleg: a nemzetközi helyzetben jelentékeny enyhülést tapasztaltunk a legutóbbi egy-két éven át. Ez tehát nem lehet az elnök péidanélkiili elhatározásának a valódi rugója. Mivel pedig hinni akarok az elnök sokathangoztatott békevágyának az őszinteségében, nem tehetem fel róla, hogy ő azért kíván a helyén maradni, mert számit arra, hogy a közeljövőben — azaz a következő négy év során — egész biztosan lesz egy olyan háború, amely megköveteli az ö jelenlétét a főparancsnoki székben... De hát akkor — kérdem tisztelettel miért ALABAMA HŐSEI Miss Autherine Lucy, amikor háromnapi tömeges zavargások után, megkapta az értesítést az egyetemi hatóságoktól, hogy “saját érdekében” kizárták az egyetemről, a törvényszék elé vitte ügyét és kérte, hogy a bíróság követelje az egyetemtől a törvény rendelkezéseinek megfelelően a visszahelyezését. A bíróság helyt adott Miss Lucy követelésének és elrendelte visszahelyezését. Az egyetem erre a törvényszéki rendeletre azzal válaszolt, hogy Miss Lucyt most már véglegesen kicsapta az egyetemről azzal a megokolással, hogy amikor beperelte az egyetemet, megszegte a fegyelmet. El kell ismerni, hogy az egyetem durva intézkedését megelőzően a nyugat-alabamai fehér polgárok tanácsai újabb tömegtüntetést rendeztek, hogy Miss Lucy visz- szatérését megakadályozzák. Nos, ezt nem lehet törvénytiszteletnek nevezni, sem a fehér polgárok tanácsai, sem az egyetem részéről. Miss Lucy megviselt idegei kezelése végett New Yorkba jött. Hogy megfellebbezi-e ügyét, még nem tudni, de valószínű. Addig is négy helybeli lakos, akiket Miss Lucy bevádolt, hogy résztvettek az ellene irányuló tüntetésen, 4 millió dolláros kártérítési pert indítottak ellene azzal a megokolással, “alkalmatlankodott” nekik avégből, hogy “a faji sérthetetlenséget tönkretegye.” Illetékesek jól értik ezt a madárnyelvet. Közben pedig folyik a néger nép ellenállása az autóbusz-bojkottal kapcsolatban. Erre vonatkozóan igen érdekes cikk jelent meg a “The Nation” liberális hetilapban Carey McWilliams tollából. A cikk oly élesen rávilágít az Alabamában folyó események történelmi fontosságára, hogy szükségesnek véljük bő kivonatokban idézni. Nem azt a száz vagy hány négert Montgomeryben, akik békés, tiltakozó tömegmozgalmat vezetnek a város autóbuszai ellen, ülteti a vád a vádlottak padjára, hanem az amerikai nemzetet, mondja McWilliams. Akár van bátorságunk és őszinteségünk elismerni ezt, akár nem, tény az, hogy a vádemelés minden erkölcsi, politikai és alkotmányos értéket kérdésessé tesz. Ezekre az értékekre esküszünk mi, most azonban ez lesz a próba, amely el fogja dönteni az egész nemzet hűségét sarkalatos eszményeihez és értékeihez. Nem az a kérdés, folytatja az iró, milyen döntést hoz majd a törvényszék, sem az, lesz-e még ezután is faji erőszakoskodás. “Ennél sokkal fontosabb van kockára téve Montgomeryben. Amerika: ígéretek. Montgomeryben az van kockára téve, vajon minden egyes polgár hü-e azokhoz az ígéretekhez, amelyek Amerikát teszik.” Az iró szerint a vádemelés “durva kísérlet arra nézve, hogy egy egész közösséget megfélemlítsenek. A mozgalom, amelyet a négerek elindítottak három hónappal ezelőtt s amellyel azt hirdetik ki a világ előtt, hogy az emberi nemhez tartozóknak ismerjék el őket, békés megmozdulás. Erkölcsi. Aki ezt a szerény követelést nem támogatja, az saját születési és öröklési jogát tagadja meg, mint amerikai.” “Ami Montgomeryben történik, az olyan, mint a csoda. Valami, ami még sohasem történt meg az ország déli részeinek történetében. Egy kisebb népközösség, amely csak néhány évvel ezelőtt, mint a déli részek legtöbb néger közössége, úgy nézett ki, mintha tunya és tespedt volna, szerkezet és forma nélkül, most pedig minden külső segítség vagy támogatás nélkül egy-csapásra fegyelmezett, tagolt, ragyogóan magabiztos közö > séggé szerveződött. Ez az átalakulás az amerikai álom kiteljesedését képviseli s ezt világos nappal, a nemzet és a világ kitágult, de értetlen szeme előtt érte el. Ez a szabadságról, egyenlőségről, minden emberi lény méltóságáról és értékér 1 szóló amerikai álom — valósult meg. “A fehér polgárok tanácsainak déli országrés e megérti, mi történik. Teljesen világosan látja, hogy a montgomery-i autóbusz-bojkott nagyobbfajta történelmi fejlemény megmásíthatatlan következményekkel. Ha a négerek győznek, akk r ugyanez a nem- erőszakos Gandhi-szerü ellenállás kiterjedhet az egész délrá. Ezért szándékuk a déli fehéreknek elfojtani azt. Ezért akarják megfélemlíteni a vezetőséget. Ha a megfélemlítés nem sikerül, jöhet az erőszak és a terror. Erőszakot már használtak, csakugyan. A délieknek mégis elég eszük kell legyen annak belátásához, hogy a montgomery-i négerek már csak azon egyszerű oknál fogva sem vallhatnak kudarcot, mert már eddig is sikert értek el. Azzal, hogy a megmozdulás vezetőit vád alá helyezték, a déli fehérek — a sors legnagyobb gunyjaképpen — nemcsak az ellenállás módszereinek adtak reklámot, hanem egyben el is ismerték azok eredményességét. Akár győznek, akár vesztenek a négerek Montgomeryben, az ellenállásnak ez a típusa valószínűleg tovább fog terjedni.” A cikk hangsúlyozza, hogy “az, ami Montgomeryben történik, az nem a Délafrikai Unióban történik. Ez nem lidércálom. Nem televíziós vagy rádiódarab. Nem ‘kommunista’ vagy bármi másféle összeesküvés. Ami Montgomeryben történik, az nem egyéb, mint amerikai csoda.” Végkövetkeztetésül pedig a cikk írója a következőket állítja: “Ha az amerikai álom erejének ez a drámai bebizonyítása nem vált ki visszhangot a nemzet lelkiismeretében, az annak a jele, hogy ezt az álmot a gyökerében megrohasztották már. A Montgomeryben kibontakozó fejlemények azonban azt bizonyítják, hogy erről nincs szó. Mert itt, a dél “fekete övezetének” szivében uj remény és bizalom, és mindenek felett uj demokratikus vezetőség bukkant fel.” “És félelem nélkül, emelkedett lélekkel, rossz- indulat nélkül, énekelve és imádkozva menetelnek a négerek a szabadság jövője felé, amelynek valóra kell váltani az amerikai álmot.” áldozza fel magát? A haza nem forog veszélyben. A haza valahogy csak eltengődne a demokratapárt adminisztrációja alatt is, mint ahogy eltengődött a megelőző két évtizeden át. Világos tehát, hogy a republikánus párt érdekében hozza az áldozatot. Ennek a pártnak a fősámánjai, akik — bármilyen furcsán hangzik is ez — sokkal távolabb állnak EisenhowTertól politikai felfogás dolgában, mint a legmegrögzöttebb demokraták; ezek a Cadillac- és Wall Street-nagyságok, akik tudván-tudják, hogy Eisenhower valódi vagy vélt népszerűsége nélkül az ő nagykapitalista üzel- meiknek végképpen befellegzett, hónapokon keresztül kapacitálták a megviselt egészségű és talán akai-aterőben is legyengült elnököt, mig végre sikerült vele elhitetniük, hogy ha nem marad a helyén, ez az ország, valamint az egész “szabad világ” menthetetlenül elpusztul, ő — Eisenhower — az egyetlen személy egész Amerikában, aki képes ezt a szörnyű veszedelmet elhárítani, tehát — ha van benne egy szemernyi kötelességA Védelmi Bizottság; Bankettje, szombat, március hó 24-én esté a BRONXI MAGYAR HÁZ ban 21 \1 Southern Boulevard» — Vacsorajegy ára 3 dollár — Ünnepi szónok: Rákosi Sándor. tudás — engedelmeskednie kell a “történelem parancsszavának.” Az a tény, hogy az elnököt sikerült ezeknek az önző republikánus vezéreknek ilyen könnyűszerrel rászedni és elhitetni vele, hogy ha ő visszavonul a magánélet megérdemelt nyugalmába, hát abban a pillanatban kiesik a világ feneke, alaposan megrendítette az elnök ítélőképességébe vetett amugyis rozoga hitemet. Nem az elnök iránti tiszteletlenség, hanem a tiszta és hűvös logika mondatja velem: Ha elhiszem — mint ahogy valóban elhiszem —, hogy az elnök döntése a hazafias áldozatkészség erényéből született meg, akkor kénytelen vagyok kételkedni tisztánlátásában és bölcsességében (két olyan tulajdonság, amely nélkül senkisem alkalmas az elnöki tiszt* ség betöltésére!), mert ha birtokában volna e két tulajdonságnak, hát akkor rá kellett volna jönnie, hogy úgynevezett barátai és rajongói NEM az oi’szágot és népét, NEM a “szabad világot,” hanem a saját becses irhájukat féltik...
