Amerikai Magyar Szó, 1956. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)

1956-02-23 / 8. szám

14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ February 23, 1956 Mi újság az óhazában? KIRÁNDULÁS MAGYARORSZÁGRA A San Francisco Chronicle- ben megjelent s Catherine Von Warton által irt riport­ból vettük át az alantiakat. “Week End Budapesten” Bécsben hallottam, hogy a vasfüggöny mögötti keleti országok beengedik a turis­tákat és miután mindig óhaj­tottam Budapestet látni, el­mentem a konzulátushoz és azonnal megkaptam a vizu- mot és megnyugtattak, hogy biztonságban utazhatok Ma­gyarországra. Érdeklődtem a Magyar Utazási irodában (Ibusz) és megtudtam, hogy Bécsből hétvégi kirándulások mennek rendszeresen Budapestre. Azonnal bejegyeztem' a tú­rára. Szombaton hajnalban in­dultunk el Bécsből autóbu­szon és vasárnap éjfélkor ér­keztünk vissza. Az egész költ­ség, autóbusz, vizűm, hotel, étkezés, turavezető, stb. 350 ausztriai schilling, azaz 14 dollárba került. Rávettem Dorothyt, egy itt tanuló amerikai ismerősö­met is, hogy jöjjön velem és reggel hatkor már a szép, modern, fűtéssel ellátott au­tóbuszon ültünk 25 más uti- társsal. A legtöbben ausztri­aiak voltak, akik rokonaik lá­togatására rándultak át Ma­gyarországra. 8.30-kor elértük a határt, majd a piros-f eh ér-zöld aka­dály bezárult mögöttünk. A vámvizsgálatnál kiszáll­tunk. A vizsgálók barátságo­sak, kedves, és csinos fiuk voltak, szép bajuszkával. Be­le sem néztek podgyászunk- ba, csak azt kérdezték hány schillingünk van. A határtól velünk jött egy rendkívül csinos, kedves ma­gyar nő, aki magyarázta utunkat. A látkép Ausztriáéhoz volt hasonló, legalább is Burgen- landban. A falvakban min­denütt mosolygó arccal fo­gadtak bennünket és integet­tek nekünk. Budapesten ugyanaz, mindenki nagyon barátságos volt és kérdések­kel árasztottak el bennünket. Hideg, de szép tiszta na­punk volt. Budára hajtot­tunk, a hídon keresztül lát­tuk a Margitszigetet. Majd a Palota szállodába vittek ben­nünket. A hotel kényelmes­nek bizonyult, bár először va­lamilyen furcsa állott szag ütött meg, mikor bementünk. Szép nagy kétágyas szobát kaptunk, vízvezetékkel és te­lefonnal. Micsoda ételek Az első dolgunk volt az ét­kezés. Lunch, milyen és meny­nyi! Először leves, aztán hús és valamilyen káposztás étel, utána két-két szelet sütemény Mintha mindenből dupla ada­got adnának. Micsoda boro­kat szolgáltak fel. Asztalun­kon apró ausztriai zászlók voltak és a szálloda egész sze­mélyzete beszélt németül. Ebéd után Dorothyval sé­tára mentünk, a város köze­pét megnézni. Néztük az üz­leteket és az embereket. Min­denki jól öltözöttnek látszott. Sokkal jobban mint Belgrád- ban láttuk. Sok férfi loden kabátban és tiroli kalaphoz hasonlóban járt. De a legtöb­ben, férfiak, nők és gyerme­kek kerek csúcsos szörmesap- kát hordtak. Rengeteg volt belőle az üzletekben, hód, per­zsa és más szőrmékből. Szí­vesen vettem volna egy ilyen szőrmesapkát, de drága volt és amellett nem vihettünk be Bécsbe többet 6 dollár, 200 forint értéknél. Sokan lovag­ló nadrágot és csizmát hord­tak. Parasztok gyönyörű kék bokorugrós szoknyákban, vö­rös kendőkkel a fejükön jár­káltak. Rekordokat kerestünk Az üzletek telve voltak, árukkal is, vásárlókkal is. Vettem egy szép kötött sap­kát, aztán mentem rekordo­kat keresni. Hatalmas könyv­üzletet találtunk. Olyan is volt, amely orosz könyveket és rekordokat árult csupán és nagyszerűen beszélt ango­lul. A kiszolgáló elvtársaknak szólított bennünket. Nagysze­rű rekordokat találtam és vet­tem finom barackpálinkát. Hatalmas üzlet volt a köny­vesbolttal szemben “super­market” élelmiszer üzlet, mely nyitva van 24 órán keresz­tül. Hús, kenyér, likőr, fa­gyasztott ételek, ott csüng­tek a finom rúd szalámik, ha­talmas nagy kerek rozske­nyerek. óriási kiflik, édes tészták. Megnéztek bennünket, de barátságosak voltak és kész­séggel nyújtottak segédkezet mindenütt. Estefelé mentünk csak vissza a szállodába, hogy vacsoráig pihenjünk. Az étteremben zene ját­szott és tömve volt, élénk be­szélgetések folytak. Bécsi sze­letet rendeltünk, két hatal­mas szeletet kaptunk mind­ketten és gesztenye pírét, tejszínhabbal. Ha már Pesten voltunk mulatni is akartunk és öröm­mel vettük, mikor vezetőnk megkérdezte, hogy akarunk- e vele, férjével és még két ausztriai vendéggel cigány­zenét hallgatni. Volt autójuk és hatan beszálltunk és a “Mátyás pincébe” vittek ben­nünket. Zsúfolva volt. Veze­tőnk segítségével kaptunk asztalt, a zenészek közelében. Kávét és baracklikőrt rendel­tünk. Azt mondták, hogy a legjobb cigányzenekar volt Pesten és elhiszem nekik. Éjfélkor elmentünk a Duna szállodába táncolni. Reggel tejszinhabos kávét és vajaszsemlyét ettünk. Az­tán a Szent Rókus templom­ba mentünk 9 órai misére. Alig fértünk be, annyian vol­tak. Azt hittem csak öregeket találok majd, valami öreg pappaL Volt ott mindenkoru, Egy magyarországi katolikus egyházközség életéből BUDAPEST. — Varga Fe­renc, a nyugatról nemrég ha­zaérkezett templomi karnagy rádióelőadás keretében mond­ta el első élményeit a vallás- szabadsággal k a p c s o latos kérdésekben. Varga Ferenc, aki a budapesti kőbányai Szent László templom karna­gyi állását tölti be, többek között a következő megálla­pításokat tette: Templomunkban, amely egy körülbelül 15,000 lelket számláló külvárosi plébánia központja, a hagyományos istentiszteleti rend ma is vál­tozatlan, s vasár- és ünnep­nap hat, hétköznap pedig négy misét mutatnak be rendszeresen. A gyermekek első áldozását, a bérmálást, valamint a szentségi körme­neteket a régi fényes külső­ségek között rendezik meg, sőt, ha a hívek úgy akarják, bucsujárást is végezhetnek. A szülő, aki fiának kimon­dottan katolikus nevelést akar biztosítani, őt Pannon­halmára vagy Győrbe a ben­césekhez, Esztergomba vagy Szentendrére a ferencesek­hez, valamint Budapestre vagy Kecskemétre a piaris­tákhoz küldheti, leányát pe­dig Budapesten vagy Debre­cenben az iskolanővéreknél taníttathatja. Plébánosom, Vértes Andor tb. kanonok ur, akitől idevo­natkozó ismereteimet szerez­tem, még azt is elmondotta nekem, hogy a központosí­tott katolikus papnevelő in­tézetben, E,s z t e r g ómban Győrben, Egerben, Szegeden és Budapesten, ma körülbelül annyian készülnek a papi hi­vatásra, mint a háború előtt, a különbség csak az, hogy most jóval többen vannak, akik hivatásérzetből és nem a biztos megélhetésért, a ké­nyelmes életért lépnek a pá­lyára. Pannonhalmán öreg szer­zetesek, Vácott, Pécsett, Ba- konybélben és Hejcén pedig éltes apácák részére van azi­lum, Székesfehérvárott, Hód­mezővásárhelyen és Eszter­gomban meg nyugdíjas pa­pok számára tartanak fenn otthonokat. Gondoltak-e már arra kintélő honfitársaim és barátaim, miközben még ma­lis az 1948-ban bevezetett ma- jgyarországi fakultatív hit- i oktatás miatt szörnyülköd- nek —, hogy jelenlegi hazá­jukban, legyen az Franciaor­szág vagy az Egyesült Álla­mok, a 18. század vége óta senkit sem kényszerítenek az iskolákban bibliaforgatásra. Azoknak a gyermekeknek, akik a hittant tanulni akar­ják, megfelelő létszámú hit­oktató áll rendelkezésre. A hitoktatókat a mai Magyar- országon is az egyházi főha­tóság nevezi ki és az állam fizeti. A lelkiismereti szabadság gyakorlati érvényesülésének megvilágítására végül közöl­ni szeretném még egyházköz­ségünknek a szilveszteri há­laadáson felolvasott évi sta­tisztikáját, amely szerint plé­bániánkon, a budapesti Szent László templomban 398 ke­resztelés, 124 esketés, vala­mint 171 egyházi temetés történt, s az első áldozó gyer­mekek létszáma 245-re emel­kedett. Ezek csupán egy templom adatai a több mint 140 budapesti templom közül. Mindent egybevetve nyu­godtan kijelentem, hogy a feszült hangulat, amelyet 1948-ban hagytam magam mögött, ugylátszik, végle­gesen megenyhült. Az egy­ház papjai és hívei közül mind többen és többen isme­rik fel, hogy a társadalmi és gazdasági változás, amely az utolsó esztendőben nálunk is megtörtént, történelmi szük­ségszerűség volt. Az állam és az egyház ma nem azt hangsúlyozza ki, ami elválasztja, hanem azt, ami a hívőket és nem hívőket ösz- szeforrasztja: s az ország felvirágoztatása és a háború elleni közös küzdelem. KERESTETÉS . .Keresem Field Izsó (Ro­senfeld) bőröndöst Budapest­ről. Régebben New Yorkban lakott, jelenleg Californiában van. Aki tud róla, fontos ügyben tudassa címét Müller Alfréddal, 952 Freeman St. Bronx 59, N. Y. Mi újság a a Kereskedelemben? Elkészült az első, cukorkát, édességet kiszolgáló automa­tagép, amelyet a Csemege Áruházban helyeznek el. • A magyar vendéglátóipar 1956-ban előreláthatólag a tavaszi lipcsei, a tavaszi és az őszi bécsi, a stockholmi és a londoni nemzetközi vásáro­kon vesz részt. • Igen szép, hímzett ágyne­mű és hímzett csecsemőke­lengye kerül forgalomba az idén. • Uj cikk lesz a sósborszeszizü “Diana” fogkrém és a men- tholos szájtabletta, valamint a Duna mosópor, amely mo­sógépekben is kitünően hasz­nálható. Az első negyedévben önki- szolgáló bolt nyílik a Thököly ut és a Laki Adolf utca sar­kán. 14—16 millió pár haris­nyát erősítenek 1956-ban ny­lon szállal. • Kinobox néven újfajta fényképezőgép készül. Az ára 250—300 forint lesz. • Hathavi jótállással árusít­ják a rádiócsöveket. • Kedvelt árucikk lesz a ház­tartási fagylaltgép, amely függőleges irányban működő hajtókarral, aluminiumház- zal készül. • Bővítik a veszprémi Ba­kony Szállót, szépítik, kor­szerűsítik a budapesti Béke, a Duna, az Asztoria, vala­mint a Debreceni Arany Bi­ka, a miskolci Kossuth és a pécsi Nádor szállót. KIOLVASTAD E LAPSZÁMOT' MAS IS TANULHAT BELŐLE! ADD TOVÁBB! gyermekekkel együtt. Délután elvittek körül a városban. Első utunk a Stá- dionhoz vezetett, ami Buda­pest büszkesége. A hatalmas épület 100,000 embert képes leültetni. Alul épületek van­nak atléták részére, televízió­val együtt. Aztán megnéztük a város többi nevezetességét, beleértve a Sztálin szobrot is. A színházak zsúfolva vannak Próbáltunk jegyet kapni az operába, vagy a ballethoz, de minden jegy elkelt előre. Ki­hajtottunk tehát a halászbás­tyára, mely olyan volt, mint egy tündérmese. A vár és kö­rülötte minden teljes romok­ban volt az elmúlt háború kö­vetkeztében. Felét körülbe­lül már újra felépítették. Mindent úgy építenek fel tel­jesen, mint valaha volt. Az erőditményi része már készen áll tornyaival, balusztrádjai- val együtt. A templomot is építik. Gyönyörű itt a kilátás. Lent a Duna folyam hidjai­val, messziről a tornyok és kupolák látszanak. Már ködös és sötét volt, mire visszamentünk szállo­dánkba, hogy utrakészüljünk. 5 órakor indulásra állt autó­buszunk és sokan néztek ben­nünket a járdákról. Hangos, vidám bucsuzót kaptunk a járókelőktől is és egy kettőre elértük a “senki földjét” az ausztriai határ előtt. Senki sem zavart ben­nünket a határnál sem és már 10.30-kor Bécsben vol­tunk.

Next

/
Thumbnails
Contents