Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-18 / 33. szám
August 18, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 9 Irodalom művészei Veres Péier és az írói hivatás Budapest, augusztus 2. Kulturális életünkben különösen sok szó esett az elmúlt hónapok során az irodalom, a művészet demokrtizmusának kéréséről. Véres Péter irói egyéniségéből, egész tevékenységéből természetesen ered a. demokratizmus igénye, gondolata. Nagy szenvedéllyel és érdeklődéssel kutatja tehát. hogy miből merítheti népiségét, demokratizmusát az irodalom. A ma írója, saját maga számára is példát, tanulságot olvas ki a klasszikus és népi irodalmi hagyomány legjobb alkotásaiból. A világirodalomban különösképpen mély és sokoldalú az orosz irodalom demokratizmusa, ezért Veres Péter több alkalommal is visszatér egyik vagy másik nagy orosz alkotóhoz. “Az orosz irodalom forradalmisága és realizmusa—irja—nemcsak a népért és a szabadságért való harcokban érvényesült”, hanem népiségében is: abban, hogy irodalmi hőst tudott teremteni nemcsak a királyokból, papokból nemes urakból, hanem az “akármilyen szegény és egyszerű munkás és parasztemberekből is”. (Népi realizmus és demokratizmus az orosz és szovjet irodalomban.) A kötet egyik legszebb írásában (Tolsztoj a magyar színpadon) utánozhatatlan, egész irói élményvilágát felhasználó elemzésben, közvetlen közelről mutatja meg: hogyan teremti meg atol- sztoji művészet a legegyszerűbb emberek, a cselédek igazi emberi arcát, lefejtve róluk minden, csak az urak előtt felvett külső burkot, mintegy “maguk között” mutatva meg őket. De fölfedezi a demokratikus vonást az orosz klasszikusok más tulajdonságaiban is. így Csehovban leginkább a mély emberismerőt csodálja, aki magasabbrendü Ítélőképességre neveli olvasóit, amely nélkül nincs a társadalomban ember és ember között természetes és valóban demokratikus kapcsolat. Veres Péter az irói hivatásból eredő feladatának vallja az emberi hitetlenség, a cinizmus, a felelőtlenség és a közöny elleni harcot. A magyar irodalmi hagyományról beszélve több Ízben is kifejti irói világnézetének e sarkalatos elvét. “Ismerheted a világot— irja , ismerheted az éppen érvényes, vagy akár a jövőre szóló politikai és társadalmi leckét is, ha nincs benned szeretet az emberi nem iránt, a néped, nemzeted iránt, ha nem hiszel sem eszmékben, sem eszményekben: homokra épitsz. Ha csak magadat szereted, addig élsz, amig élsz.” (Mi a titka Jókainak?) Ez az irói tulajdonsága abból a—szintén demokratikus alapokon nyugvó—meggyőződésből fakad, hogy a néptől, az alkotó, a dolgozó emberektől idegenek ezek a jellemvonások. A népi kultúra legnagyobb, leginkább időtálló értékének azt tudja ,hogy benne a nép, az egyszerű dolgozó parasztság tiszta emberséges gondolkodása, példamutató erkölcsi épsége kap magasrendü művészi kifejezést. A népkulturáról, népművészetről szóló cikkeiben (A mulatás művészete, Szocialista népkultura vagy szórakoztatóipar ?, Még egyszer a népkulturáról szólva, Népművészet— iparművészet stb.) az a vonzó és megragadó, hokv szinte élményszerüen érzékelteti, milyen emberien tud az egyszerű dolgozó ember mulatni, szeretni, milyen természetes, és józan ízléssel képes önmagát kifejezni. S az Írások erejét növeli. hogy írójuk a népkulturát a burzsoá nihilizmussal és kozmopolita jellegtelenséggel átitatott kispolgári ízléssel,giccsel szembesíti, megmutatva, hogy ennél mennyivel emberibb és művészibb a népi hagyomány. A cinizmus, a felelőtlenség elleni küzdelem közéletünk és irodalmi életünk igen fontos ügye, tehát tanulnunk, példát kell mentenünk abból a szenvedélyességből, amellyel Veres Péter ezt a küzdelmet folytatja. HELSINKI és GENF Irta: ILY A EHRENBURG A történetiró majd feljegyzi, hogy a genfi értekezletet a helsinki béke-világtalálkozó előzte meg. Erről a találkozóról a befolyásos burzsoá körök álláspontját tükröző párizsi Monde ezt irta : “Ez a kongresszus, eltérően az előzőktől, amelyekről a nyugati kormányok rendszerint nem vettek tudomást, egész sor félhivatalos, vagy negyedhivatalos megfigyelőt vonzott.” Valóban a találkozó részvevőinek összetétele már elárulta a végbement fordulatot: francia radikálisok és angol munkáspártiak, olasz kormány- párti katolikusok, japán liberálisok, német szociáldemokraták egyaránt ott voltak. A találkozó ugyanazokat a kérdéseket vitatta meg, amelyek egy hónappal később a genfi értekezlet részvevői elé kerültek: a fegyverzet csökkentésének, az atomfegyver eltiltásának, az európai biztonságnak, Németország egyesítésének, az államok közötti kulturális és gazdasági együttműködésnek, Tajvan szigetének és Kínát a UN-ben megillető jogok helyreállításának kérdését. A béke-világtalálkozón nem hangzottak el zengzetes beszédek, nem voltak zajos demonstrációk: a népek képviselői megértették, hogy eljött az idő a konkrét javaslatokra és a konstruktiv munkára. Ha visszagondolunk a francia politikusok — Vallon, Pierre Cot és Capitant — felszólalására a semlegességről, az olasz katolikus Zap- pulinak az európai összetartásról mondott beszédére, a nyugatnémet küldötteknek a német egység helyreállításának módozatairól tett javaslataira, akkor világossá válik, hogy a találkozó nagyarányú előkészítő munkát végzett. A közvélemény képviselői segítséget nyújtottak az államférfiaknak:: Helsinki után különösen nyilvánvalóvá vált, hogy" nem tűr haladékot az összes európai államok biztonságával és együttműködésével összefüggő kérdések megoldása. Le kell mondani a háborúról A genfi értekezlet megerősítette azt, ami a népek igazi akarata: le kell mondani a háborúról, mint a nézeteltérések megoldásának módjáról, a tárgyalásokhoz kell folyamodni és a tárgyalásoknak valamennyi részvevő számára elfogadható megoldásra kell vezetniük. Ma már nehéz, nagyon nehéz visszatérni a hidegháború rossz szokásaihoz. Mégis, ha a népek látják is, hogy derülni kezd, a fellegek még nem tűntek el. Julius 23-án későn este rádiókészülékem mellett ültem. Párizs beszélt. A bemondó megindui- tan ezekkel a szavakkal fejezte be beszámolóját a genfi értekezletről: “A hidegháború vége felé közeledik”. Tiz perccel később ugyanaz a bemondó felolvasott egy beszámolót a népi demokráciákról; ez a beszámoló a hidegháború stílusában készült, valótlan állításokat tartalmazott, elővi- gyázatról egyáltalán nem tanúskodó következtetésekkel. Én megértem, hogy nehéz egyszerre lemondani a rossz szokásokról. A dolog természetesen nem egy rádiószemleirón fordul meg, nem is más újságírók százain, akik tovább dicsőítik a hidegháborút. A dolog lényege az, hogy ezeket a szószólókat valaki sugalmazza és ugyanakkor el is tartja. A háború erői elrejtőztek, de nem adták fel céljaikat. Még nem egyszer tesznek majd kísérletet, hogy hazugságokkal mérgezzék meg a közvéleményt, újból ellenségeskedést támasszanak, eltorzítsák a tárgyalások szellemét. Akik szeretnék a hidegháborút fenntartani Nem kis feladatok várnak a béke harcosaira: sok akadály van még előttük, sok olyan kísérlet, amelynek célja felszítani a hidegháború kihunyó tüzét. De a béke harcosai ennél nagyobb nehézségeket is leküzdötték. Amikor öt évvel ezelőtt azt követelték, hogy a nagyhatalmak képviselői üljenek le a kerekasztal mellé, utópistáknak, áb- rándozóknak nevezték őket. Ha a népek elértek egy olyan jó kezdetet, mint a genfi értekezlet, akkor ki tudják és ki is fogják vívni a béke diadalát; ebben az ügyben jobban, mint bármi másban, fontos a kezdet. A TUDOMÁNY VILÁGÁBÓL MAGYAR FELTALÁLÓK Irta: DR. VAJDA PÁL “Csak az az igazi tudomány, amely világra szól s azért, ha igaz tudósok — és amint kell — jó magyarok akarunk lenni, úgy a tudomány zászlaját olyan magasra kell emelni, hogy azt hazánk határán túl is megláthassák és megadhassák neki az illő tiszteletet.” Eötvös Loránd, a legnagyobb magyar fizikus és lelkes hazafi mondotta ezeket a szavakat, több, mint ötven esztendővel ezelőtt. Az ő szavai nyomán nézzünk körül a nagy találmányok birodalmában. Nézzük meg, milyen magasra emelték a magyar tudósok, kutatók, feltalálók a haladás zászlaját! Nem akarjuk soviniszta módon azt állítani, hogy minden találmány magyar névhez fűződik. De igenis meg akarjuk mutatni, hogy a magyar tudósok, a magyar mérnökök, a magyar feltalálók mindenkor jelentősen résztvettek a technika általános fejlesztésében. Munkásságukkal mindenütt maradandó nyomot hagytak. A tizenhetedik század elején, 1616-ban Velencében egy jelentős, 49 rézmetszetü táblával díszített latin-, olasz-, spanyol-, francia- és németnyelvű technikai könyv jelent meg. A könyv címe :Machinae novae (Uj gépek) (1). Magyar szerzője (2) Verancsics (latinosán Verantius) Fausztusz (1551—1617) részlesen beszámol uj találmányokról, technikai újításokról, igy a Lánc- hidról is. (3). Hans Straub, baseli építészmérnök, legújabb (1949) technikatörténeti könyvében is megállapítja, hogy “Kínában már régóta használták a lánchidakat és Európában elsőnek 1616- ban Fausztus Verantius mérnök közöl könyvében egy ilyen hidtervet (4). Közel kétszáz esztendőnek kellett azonban eltelnie, amig az első vaslánchid James Finley tervei szerint 1796-ban Észak-Amerikában elkészült (5). A hídépítés terén egyébként Maderspach Károly (1789—1849) bányamérnök is úttörő munkát végzett. 1836— ban az elsők között épített Európában alsópályás, ivén függő hidakat. Egy jeles hídépítő mérnök, aki részletesen foglalkozott a Maderspach-hidak mérnöki méltatásával, kijelentette, hogy “tekintve a kort, amelyben a Maderspach-hidak épültek, e hidak valóban jelentős mozzanatot alkotnak a vashidak fejlődésének történetében (6). G. Lang német mérnök pedig megállapította, hogy az 1833-ban épített Lugos melletti Maderspach-hid “volt az első nagyobb nyilásu vonóvasas vasiv- hid, amelyben az iv még öntöttvasból való” (7). Verancsics nevéhez még egy jelentős találmány fűződik, ő volt az első, aki könyvében részletesen ismerteti az általa feltalált ejtőernyőt. Igaz, hogy a renaissance zseniális festőtudósa, Leonardo da Vinci is foglalkozott az ejtőernyővel, de vázlatkönyvében lévő rajza csak jóval később lett ismeretes. így tehát valóban Verancsicsot tekinthetjük az ejtőernyő feltalálójának, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy könyvében részletesen le is irja annak használatát.(8) (Folytatjuk.) HOOVER elnök 1935-ben a Drake University vizsgaünnepélyén azt mondotta, hogy mikor ő gyermek volt az emberek szegények, de boldogok voltak, mert a kormány nem ásta alá erkölcseiket avval, hogy gondoskodjék róluk. Ugyanakkor elfeledte megmondani, hogy az ő kormánya billiókat juttatott a nagyon gazdagoknak, de megtagadta, hogy az éhező népnek kenyeret juttasson. Mr. Hoover nem féltette a gazdagok erkölcseit. Egyes nyugati lapok a genfi értekezletet “fegyverszünet”-nek nevezik “a hidegháborúban.” A népektől függ, vajon a fegyverszünetből béke lesz-e. A fasizmus ellen vívott nehéz háború után minden becsületes ember átélt tiz háború utáni esztendőt. Ezek az évek a munka, a nyugalom, a boldogság évei lehettek volna, de az erőpolitika hívei egy újabb háborút megelőző évekké próbálták tenni. A népek jól emlékeznek az aggodalmakra, a nélkülözésekre, az elidegenedésre és sohasem engedik meg a visszatérést a múlthoz.
