Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-08-04 / 31. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ August 4, 1955 SZEGEDI EMLÉKEK “Ingbe, gatyába, tekenőbe” A Jó ORVOS EMLÉKÉNEK Irta: BÓDOG ANDRÁS III. Beszélhetett a doktor, amennyit csak akart. Ahogy mondják is Szegeden: “Beszélj a bolonddal, imádkozz a lóval”. Az ostobaság makacssága ellen nincs érvelés. A vizparti üdülés nem nép jólét, hanem gyerekeknek való és nem ügye a városnak. A fürdőruhás emberek tömege a vízparton elcsúfítaná a várost, közbotrányt okozna és a püspök ur amúgy sem engedélyezné a közös fürdőzést. (Por, piszok, betegségek, ványadt, sápadt munkásarcok ellenben megszépítik a várost” — mormogta vissza a doktor és folytatta: “A püspök ur meg inkább a tüdővészt tiltaná el a fürdőzés helyett.) De még ha nem is volna igy, folytatta a polgármester, — a városnak nincs pénze ilyen bolondságokra és különben a teheneknek sem tudnának más legelőt adni, “lássa be a doktor ur, hogy már ezért is teljes lehetetlenség a dolog.” De Dr. Hollós csak nem adta be a derekát. Ha a városnak nincs pénze “bolondságokra” majd ő megpróbál szerezni. Adjon a város egy parti területet használatra, hogy azon egy fürdőtelepet létesítsenek magánpénzen. Hát ezt se lehetett megtenni. “Kisebbíteni a legelőt és megcsorbitaná a bevételt a tehenek után.” Végül a doktor azt az ajánlatot tette, hogy ha a város kiszakítana a legelőből csak egy 5—600 lépés széles vízpartot fürdőhelynek, azért fizetne annyi bért, amennyit a város eddig az egész legelő után beszedett! A' pénz mindig is olyanformán beszélget, hogy azt könnyen visszautasítani nem lehet. A polgár- mesternek kétfelé kancsalitó szemei a vallás- erkölcsiségi oldalról elhúzódtak kicsit, amikor a pénzes oldalinak is akadt valami látnivalója. Ha a legeltetési dij is megmarad és még ugyanannyi mégegyszer bejön bérként a teljesen haszontalan vízpart után, akkor a valláserkölcs is csöppet be-, hunyhatja a szemét s a város is pártfogolhatja saját lakosságának egészségét. Ezért a város ura ilyenforma feltételeket diktált: A fürdőtelepnek való kiszakított területet megkapja a doktor az egész legelő dijával egyenlő bérért a nyár három hónapjára azzal, hogy az év többi részében azt a tehenek szabadon használhatják. A bér évenkint előre fizetendő, hitel .pedig nincs. A várostól se pénzt se segítséget soha ne várjanak. Továbbá: A Tisza hídja és a város felé eső terület megmarad legelőnek és a “közbotrány elkerülése végett” a fürdőtelep a legtávolabbi oldalra kerül. Oda gyalogolhat a külvárosi ember másfél órákat, de legalább olyap messze lett a főhercegnői sétánytól, hogy a válóségos Habsburg királyné márványszobra nem pirul bele a látványosságba és a leguribb távcsöves sétálgató se láthat meg ott valami kifogásolni valót. Továbbá, hogy a valláserkölcsnek se legyen panasza, olyan madárijesztős erkölcsi fürdőruhák viselését irta elő a város, hogy azt még télidei, hóban való szánkózásra is sokallaná az ember. Biztonsan vízbe fulladt volna a nehéz ruhákban az, aki a Szeged városi szabályzat szerint mert volna fürdeni. A népet “ingbe-gatyába, tekenóbe feresztető” polgármester azt kívánta a női fürdőtöktől, hogy vá'szoncipőt és fekete pamutharisnyákat viseljenek (hogy otthon van-e a munkásasszonynak egyáltalán cipője és harisnyája, vagy meztelen lábakkal jár-e télen-nyáron, azzal nem törődött) bugyogó és szoknya leérjen a lábikrákig, a blúz hosszuujjas legyen és a nyaknál magasan gombolódjon. Nem gondolnám, hogy amióta .az anyjuk utoljára pólyába rakta őket csecsemőkorukban, akárki is melegebben akarta volna öltöztetni az embereket, mint a szegedi polgár- mester az üdülőket a napfényes folyóparton. A férfiaknak annyiban volt könnyebb a dolga, hogy felsőtestükön a trikó ujja csak könyökig kellett hogy érjen, lefelé pedig ha a térdeiket verte az úszónadrág szára, akkor abbahagyhatta a nagy- erkölcsű nyújtózkodást. De ilyen apróságokkal dr. Hollós már nem törődött. Ha tizedét se kapta annak, amit akart, valamit elért kezdetnek. Tudta, hogy ha egyszer a zsúfolt lakások naptalan népei egyszer kostolót lapnak fényből és levegőből, annak nagyobb rabjai lesznek, mint az iszákos ember az italnak. Azt is tudta, hogy ha egyszer a jobb és egészségesebb élet iránti hajlandóság az emberekben megmozdul akármilyen szerény és tapogatódzós formában, a vasárnapi családi feredőzésen keresztül, a tömegsportokon keresztül, egészségesebb embereken keresztül jobb és egészségesebb világhoz vezet. A fejlődés természetes folyamatait sokkal nagyobb erők sem tudják megállítani, mint aminők a szegedi polgármester ostobaságai voltak. Nem kellett hozzá csak egy-két év és a vizparti nyaralás példája ragadós lett. Szeged, a poros nag falu, felfedezte, hogy a Tisza ott folyik el mellette. Dr. Hollós által kiharcolt fürdőtelep népintézménnyé vált úgyszólván egyik napról a másikra. Olcsó volt, egyszerű, igénytelen, de végeredményben ugyanaz a napfény sütötte barnára a sápadt arcokat és vánnyadt testeket, mint amelyet a legelőkelőbb tengeri fürdőhelyek árusítanak a pénzes nyaraló vendégek számára és élhi- heti mindenki, hogy a legfinomabb partokat mosó tenger semmivel sem vizesebb a Tiszánál. “Lemenni a Tiszára” a nyári vasárnapok és ünnepek népi programjává vált. Az ilyen napokon reggel nyolc-kilenc óra táján valóságos családi karavánok hosszú sorai indultak a messzi külvárosokból a folyó irányába. Nem kellett kérdezni, mindenki megláthatta, hogy hova mennek a népek, sokszor még énekszóval is. Legelői az apróbb gyerekek baktattak megpakolva, mint a terhes csacsi. A kis lány egy nagy szatyorban a ruhákat vitte, a kisfiú meg egy hatalmas kendőbe kötött kenyeret ölelgetett és egy csuporban szilvalekvárt, egy karéj kenyérre kenve abból lesz a reggeli, mihelyest a fürdőbe érnek. A nagyobb lány piaci kosárral a karján lépkedett óvatosan, mert a kosárban a megfelelő számú kanalakon kívül egy nagy lábos van és a lábos teli finom krumplipaprikással. Ez meg tegnap este főződött meg. Ez hidegen is jó ebéd lett az egész családnak és a finom homokban ülve az ebédnél senki sem fogja kérdezni, hogy mért nem meleg a krumpli, vagy miért sózódott meg egy kicsit homokkal. Az apa vitte a nagy dinnyét, az anya pedig karján siránkozó ölbelit csittitgatta, az is meg fogja kapni a tejet, csak várjon egy kicsit, amig odaérnek. De még az sem volt a legutolsó dolog ebben az egész “strandolásban”, hogy a vasárnapi ebéd szombaton elkészülvén egy napra felszabadította a család, konyha- és háztartás örökös rabszolganőjét, az anyát, aki igy maga is pihenőnapot kapott — talán először egész életében. így mentek a szegedi munkásnépek “strandolni” a Tiszára. Senki sem bánta, hogy nehéz a sok csomag és cipelni való; elfáradt mindenki, mire odaértek a messzi felső partszakaszra, ahol a városerkölcs úri távcsövezői sem láthatták őket. De nézhették volna még a templom tornyából is mérföldes látcsövekkel, akkor se találhattak volna kifogásolni valót abban, ami ott végbement. Legföljebb azt láthatták meg, hogy a hetes gondok és bajok robotosaiból egy napra emberek lettek, a szemek kifényesedtek, napfény, viz és levegő kipirositotta az arcokat, megszinesitette a sápadt bőrű testeket, felnőttek és öregek gyermekekké lettek. Mire az este eljött, egy halálos fáradt, de boldog és csöppet talán egészségesebb család tért vissza a’szobakonyhás falak közé. De leírhatatlan, hogy milyen sok mindent láthatott még, aki éppen távesövün akarta volna lesni a vízpart örömeit élvező tömegeket, csak egy bizonyos, hogy amit láthatott, attól még a legkopaszabb polgármester valláserkölcsei se kezdtek volna vi- tustáncba. Pedig még a városi nagyerkölcsi ruházati szabályzatokat is elfelejtették alkalmazni a népek. Hiszen családok még az öreg nagymamát se hagyták otthon magára, hanem magukkal vitték a strandra, legalább volt, aki vigyázott a legkisebb gyerekre, amig anyja megbuggyant a vízben és meguszkáltatta a nagyobbakat. A nagymamának pedig sose volt hosszú, se rövid fürdőruhája, még sem törődött azzal senki, hogy itt- ott egy-egv nénike, aki ilyenben eddig sosem részesült, egy szál festő háziruhában mezítlábason ott üldögél a parti homokban, — de jól is esik a finom meleg homok a kifáradt öreg csontoknak. A kisebb leányok talán csak egy ócska sokszor mosott pruszlikos bugyogót viseltek fürdőruhának. de ezen sem akadt meg senki szeme. Az apa fürdőnadrágja meg éppenséggel egy pályát változtatott valamiből varródhatott össze az előtte való este, még ettől sem esett ki a világ feneke. De mindezek még- hagyján. Rövidesen azonban a “doktor ur” által olyannyira pártfogolt és kiverekedett “bolondságokro” engedélpezett legelőrész kicsinek bizonyult a “strandolás”-ra kapott tömegek befogadására. Vasárnaponkint családok és egyének sorai csomagostul, pereputtyostul, ott állottak a fürdőtelep kapuja előtt, de a hely megtelt és nem engedték be őket. Hát csak nem fognak a nagy melegben hazamenni annyi készülődés után. Hiszen ott terült el még a nagy parti legelő kihasználatlanul; az embereknek is kijárhat annyi, mint a teheneknek. A családok tehát fogták magukat, ruhát cseréltek a parti fűzfák árnyékában és megtelepedtek a homokos parton. A tehénlegelő sem bizonyult éppen a legrosszabb helynek, a napot, homokot, vizet is megtalálhatta a “strandoló” szegény. A példa hamar követésre talált és nemsokára az egész parti legelő megtelt fürdőző családokkal, a hídtól végesvégig. A méltóságos polgármester állhatott a feje tetejére, hogy a népek kiszorították a fizető teheneket a legelőről, hogy ott szertelenkedve a főhercegnői sétánnyal szemben, szégyent hoznak a városra, hogy a közerkölcsök igy, meg úgy a valláserkölcs, de mit sem tehettek. Küldözgethette a rendőröket szakaszostul a partra, hogy kergessék el az illetéktelenül fürdő- zőket a magyar állami kihágás nevében, de a rendőrök nehéz posztóruháikban, karddal az oldalukon ugyan szaladgálhattak a fürdőruhás “kihágók” után; egyet-egyet elfogtak és elkergettek, tiz másik család telepedett meg a homokban vagy a bokrok árnyékában. Lövöldözni az “illetéktelenül fürdőző népekre” meg még abban a korszakban se lehetett volna. A rendőrség végül is teljesen tehetetlennek bizonyult az ezres tömegekkel szemben, akik felfedezték a vizhez, levegőhöz és napfényhez való jogaikat és nem voltak hajlandók ezekről lemondani. Ez már a boldogult horthy-világban történt és legalább is az akkori hatóságok kénytelenek voltak meghajolni a nép akarata előtt. A tehenek vesztettek, teljesen száműzték őket a várossal szemközti partokról. Az eg kori tehénlegelőt pedig emberfürdőnek kinevezve, keskeny sávokra osztották, még hozzá a korra egészen nevetségesen jellemző módon, a társadalmi osztálytagozódás legszigorúbb szabályai szerint elkülönítették a fürdőzők csoportjait. Például mindjárt a hid alatt a “Birák és királyi ügyészek fürdője” szégyentelenkedhetett. Ekkor már az ilyen magashivatalu urak se törődtek azzal, hogy a vízparton pucérkodva botrán.ykoz- tatják el a hidon sétálókat, sőt még azt sem bánták, hogy olyan vízben kell uszkálniok, amely felülről jövet előzetesen bizony megfürdetett kevésbé magasrangu lakatossegédeket, nyomdászokat és kenderfonókat. Kissé feljebb egy területrész a “köztisztviselőknek” lett kiutalva, közben beékelődve pedig a katonatiszt urak és családjaik tanyáztak, igy kellően meg voltak védve társadalmilag. Aztán feljebb haladva a folyóparton‘folyvást- folyvást alacsonyabb társadalmi rétegeződés alanyai kaptak helyet, urambocsá’ még a munkások is, bár ez igen kényes kérdés volt és nagy körülményességgel nyert megoldást. Horthyék minden hűséges hive ugyanis csak hideg borzongással gondolhatott olyan helyekre, ahol munkásemberek összegyülekezhetnek, még ha csak fürdőruhában is. Munkásszervezeteknek tehát “sajnos” már nem jutott volna hely, ha ezek ilyet bérelni próbáltak volna nagy tájékozatlanul. A munkásember. ha a Tiszára akart járni, iratkozzon be a mindenféle “hazafias és megbízható” egyesületekbe, amelyeknek jutott a partból bőven, minél jobban szétszórni a munkásokat — ez volt a vezérlő eszme akkor könnyen érthető okokból. Ámde volt a fiatal munkásoknak egy sportegyesületük, amely a város legjobb birkózóit és futballistáit nevelte ki. Ettől mégsem lehetett a fürdőtelepet megtagadni. Szeged egész munkássága tehát családostul-mindenestül “sportolónak” csapott fel, valamiféle “sportágban edzették magukat”, öregje-fiatalja és ennélfogva becsatlakoztak a “Munkás Testedző Körbe”, ahol mint működő tagok, jogcímet nyertek a fürdőhely használatára. Végre is ki hazudtolhatta meg a többunokás nagymamát, hogy ő valóságos “testedző”, amikor csak a fájó reumás tagokat akarta megsüttetni a nénike a jó meleg nappal. (Folytatjuk.)
