Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-29 / 52. szám
December 29, 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ r t 1 Á VILÁGIRODALOM REMEKEI ............................................................................................... ^ VICTOR HUGO A nyomorultak Fordította: dr. p. b. Monseigneur Myriel — D. város püspöke volt. Püspöksége kezdetén jótékonysági célokra osztotta szét egyházmegyéjéből származó jövedelmét, saját egyszerű szükségletei számára pedig csak éppen annyit tartott meg, hogy elláthassa koros nővérét és egyetlen kiöregedett szolgálójukat. A püspöki palota nagy épület volt, de a melléje épített kórház kicsi és túlzsúfolt. A püspök áttelepítette a kórházat a palotába, maga pedig átköltözött abba a kis épületbe, amely azelőtt a kórház volt. Nemcsak az a jótékonyság ihlette, amely minden javát a szegények istápo- lására adja oda, hanem az a nagyobb jótékonyság is, amely “minden dolgot elszenved, minden dologban 'hisz és sohasem tántoredik meg jóságában az elhagyottak és az elnyomottak iránt." Egy este, amikor a jámbor püspök ott ült szerény vacsorájánál, kopogtatás hallatszott ajtaján és a szivén-száján mindenkor készen álló “tessék”-re válaszul belépett egy ócskaruhába öltözött ember, tarisznya a vállán, bot a kezében. Szemében durva, merész, fáradt és erőszakos kifejezés lobogott. A tűz fénye az arcára hullt. Förtelmes egy alak, sötét egy jelenség volt. Jean Valjeannak hívták. Ez a volt fegvenc éppen akkor szabadult ki a gályarabságból. A tou- loni fegyház állította ki bizonyítványát, hogy büntetését leülte. Ez az ember tizenkilenc évvel ezelőtt, mint árra fickó, testi munkával igyekezett eltartani megözvegyült nővérét és hét gyermekét. Kerti munkás és gazdasági cseléd mesterségét űzte.. Egy nap Kenyeret lopott, elfogták, letartóztatták és a gályára küldték. Szigorú tél- volt, munka nem akadt. Valjean kis unokaöccsei és unoka- hugai éheztek, kenyér után siránkoztak. Ezért lopott kenyeret egy gyönge pillanatában. Ezután tizenkilenc évi fegyházbüntetés következett, amely egészen elvadította, óriási-erejű vad barommá tette, telve nehezteléssel a rendezett társadalom ellen, amely oly kegyetlenül bánt vele. A rend és törvény olyasmit jelentette számára, amivel ezután szüntelenül hadilábon állt. Az üdvösség különféle nemei csak cselfogások voltak a szemében, amelyekkel hiszékeny lelkeket lóvá lehet tenni. Önvédelmében a társadalom vaktában sújtott le és az ütés az esetben egy Jean Valjean-féle teremtés létrehozásában pattant vissza. A börtönből négy nappal ezelőtt szabadult ki és azzal a pénzzel vándorolt, amelyet kiszabadulásakor nyújtották át neki. Zsebében őrizte a voltfegyen- cek számára kiadott sárga útlevelet. D. városban kiutasították a vendégfogadóból, amikor észrevették ezt a kis sárga útlevelet. Ebben a városban még csak fedélhez sem juthatott. Egy jámbor asszony ajánlotta neki, forduljon a derék püspökhöz. A püspök végighallgatta Jean Valjean történetét, aztán megkérte, foglaljon helyet asztalánál, urnák szólította, ami a volt gályarab szivét nagyon megörvendeztette. S amint ez szokás volt a püspöknél, ha vendéget látott, parancsára szerény ezüsttálait és evőeszközeit helyezték az asztalra. Ez a néhány tál és egy pár ezüstgyertyatartó volt az összes fényűzés, amit a püspök megengedett, magának. Vacsora után Jean Valjeant egy kis kápolna mellékszobájában álló ágyhoz vezették. Éjfélkor felkelt, ellopta a püspök ezüsttálait és elszökött. A rendőrség, amikor a vándor birtokában ezüstholmikat talált, gyanúsnak vélte és letartóztatta. Másnap reggel korán visszavitték a püspök elé. “Ön tévedett”, mondta a püspök a csendőrtisztnek. “Ezeket az ezüsttárgyakat én ajándékoztam neki." Majd Valjeanhoz fordulva: “Miért nem vitted magaddal a gyetyatartókat is? Neked ajándékoztam.” Odanyujtva az ezüstgyertyatartókat a zsivány- nak, a fülébe súgta: “Sose feíejcsd el, megigér/--------------------------------------------------------------^ A “Les Miserables”, (Nyomorultak), Victor Hugo tagadhatatlanul legnagyobb és legjobban ismert munkája, egyike a világirodalom legnagyobb regényeinek. Az eredeti francia mü tiz kötetben jelent meg és minden szempontot összevéve egyike a valaha is irt leghosszabb történeteknek. Szerzője Franciaország legnagyobb költője, aki Urai verseken, elbeszélő költeményeken kívül nagyhatású színdarabokat, nagyszerű regényeket, irodalmi kritikákat, röpiratokat és parlamenti beszédeket irt. Szinte az egész 19. századot végigélte változatos politikai és történelmi eseményeivel és tevékeny részt vett bennük. Fellépése uj korszakot indított el a francia irodalom történetében. Mind e müveit egybefoglalva, azt lehet mondani, hogy központi témájuk, melyet alakjai valamilyen formában kifejezésre juttatnak, a következő: Földünkön egyenlőtlenség uralkodik, az emberiség túlnyomj többsége szegénységben és nyomorban él, az ember kizsákmányolja embertársait. — Nincs Hugónak egyetlen olyan alkotása, amelyekben ne foglalna állást a haladás mellett, az elnyomottak mellett. Müveiben mindig az összeütközéseket ábrázolja, a nép fölényét az arisztokráciával szemben. Művészien eleveníti meg a forradalmi harcokat, a barrikádokon folyó küzdelmeket. Ebből a szempontból felejthetetlen az 1330-iki júniusi forradalom ábrázolása a “Nyo- m©ruitak”-ban. Hazáját szenvedélyesen szerette, de szeretett minden népet s többizben felemelte szavát az elnyomott lengyel és magyar nép érdekében is. A népek testvériségét hirdette, a kizsákmányolás, az elnyomás megszüntetését. A “Nyomorultak” hőseben, Jean Valjean-ban azt igazolja, hegy a társadalmi igazságtalanság és igazságszolgáltatás áldozatai — ártatlan, derék, tehetséges emberek lehetnek. A magyar irodalomra is erősen hatott, különösen Eötvösre. Petőfire, Jókaira. Egyike azoknak az Íróknak, akik minden müvükben a népért harcoltak. V___________________________________________________? ted, hogy úgy fogod felhasználni ezt a pénzt, amint becsületes emberhez illik. Jean Valjean, testvérem. Többé te már nem a gonoszé, hanem a jóé vagy. Megvásároltam tőled a lelkedet. Visz- szaveszem az elkárhozástól, a fekete gondolatoktól és Istennek adom.” így ment ismét világgá Valjean. Az országúton találkozott Gervais-vel, a szavojai fiúval, aki éppen egy kétfrankos ezüstpénzt dobálga- tott fel, hogy lássa: fej vagy irás. Ellopta a fiútól a pénzt és szitkozódva, káromkodva elkergette magától. Az est közeledtével leült és cselekedetein té- pelcdve eszébe jutottak a kedves püspök szavai. Aztán úgy birkózott lelkiismeretével, amint hajdan Jákob az angyallal, — és megbánta tettét. A fiút azonban már seholsem találta, a pénzt nem tudta visszaadni neki. Nemsokára ezután egy idegen férfi jelent meg M. városban. Azt mondta, Madeline urnák hívják. Mivei pedig néhány embert kimentett egy tűzvészből az első alkalommal, hogy a városba ért, befogadták és még csak útlevelét sem Kérték el: M. város legfőbb ipara angol agát-kő és német feketegyöngyutánzat gyártása volt. Az idegen olyan eljárásra jött rá, amely ezeknek a cikkeknek előállítási költségeit tetemesen csökkentette úgy, hogy a munkabéreket felemelhették s magát a gyárat is meglágyították. Őmaga lett a gyár igazgatója, de bár meggazdagodott, egyszerű szokásait megőrizte. Fáradhatatlanul segítette a rászorulókat, jótékonykodott és ezért Madeline atyának nevezte el a nép. Idővel már úgy, ugyanazzal a mély tisztelettel beszéltek róla, M. városban, mint a derék püspökről D.-ben. Idő múlva polgármester lett. És a polgármester urat is éppenugy szerette a nép, éppenugy megbízott benne, mint Madeline atyában, amikor még csak az volt. Egyetlen egy kivétel akadt: Javert, rendőrfelügyelő, aki nem szerette, se nem bizott a polgármester urban. “Ugyan hol láttam én azelőtt ezt az embert?”, kérdezte magától nem egyszer. Évekkel ezelőtt Javért rövid ideig a touloni fegyház egyik börtönőre volt. Rendíthetetlen lei- kiismeret és céltudatosság tartotta hatalmában ezt az embert. A világ az ő szemében két osztályból állt: azokból, akik a törvényt képviselik, és azokból ,akik megszegik a törvényt. Ha egyszer valaki megszegte a törvényt, akkor visszavonhatatlanul az utóbbi osztályba sorozódott, ennélfogva úgy kell bánni vele, mint bűnössel. Ez volt a helyzet M. városban, amikor Fant ina visszalopódzkodott otthonába, hogy továbbfolytassa életének összekuszált fonalát, szülővárosában. Mint tisztességes munkákleány került Páris- ba, az elnyelte és azt csinált belőle, amivé lett. Haza jövet szülőföldjére, kétéves kislányát, Co- sette-et, egy vendégfogadós családjánál hagyta egy Páris közelében fekvő falucskában, Montfer- meilben. Előre kifizette az eltartásért járó pénzt és megígérte, hogy még többet fog küldeni, mihelyt visszatér M.-be és munkához jut. A vendégfogadóst, akinek a kis Cosette-ei gondjaira bízta, Thenardiernek hívták. Saját magát ő “ a waterloo-i őrmesternek” nevezte és ezt a nevet adta vendégfogadójának is, amelynek cégére egy kép volt, amin a császári gárda egyik őrmestere éppen megment egy sebesült tisztet a harctéren. Ezt a mesét kiirtölte ő világgá; hogy Waterloo-nál megmentette egy tiszt élet ah és más csodás hőstetteket követett el a harctéren. Az igazi történet azonban egészen más volt. íme: 1815 junius 18-án éjjel egy Cenappes mellett elterülő réten egy ziláltarcu, nyomott hangulatú vándor tért vissza egymagában Waterlooba. Éppen leszállt lováról. Napoleon volt ez, a szétfoszlott álmok áldozata, aki még mindig eto- nvomulni igyekezett. Távolabb, azon a mezon, amely előzőleg egy titáni küzdelem színhelye volt, a hadsereget követő csőcselék, hulla rabló-: fosztogatták az elesett hősöket. Az ólálkodók egyike kihúzott egy tisztet a holttestek halmaza alól és kirabolta. A tiszt azonban nem volt holott. A friss levegő és a durva bánásmód, ahoo y ide-odarángatták, felélesztette s amikor a hulla- rabló észrevette, azt hazudta, hogy megmentésére sietett. “Megmentetted életemet”, mondta a tiszt. “Hogy hívnak?” “Thenardier”, válaszolta a rabló rövid habozás után és aztán, amikor hallotta, hogy egy őrjárat közeledik, eliszkolt. A tiszt egy ezredes volt, Pontmercy báró, aki amikor évek múlva elhalálozott, fiára, Mariusra, egyetlen örökségül nevét és azt a parancsot hagyta, hogy ha valaha Kiírja kínálkozik rá, ismerkedjen meg Thenardier- val. Azzal a pénzzel, amelyet Thenardier a Waterlooi harctéren harácsolt, alapította meg vendég- fogadóját és sörházát, csakhogy az még neri elég a megtollasodáshoz, hogy valaki istentelenül gonosz. Más szóval: ez egy elvetemült gazember és lecsúszott alak volt, felesége pedig valóságos sárkány, akinek még szakálla is nőtt. Amint Cosette felcseperedett, Thenardier-ék egyre több pénzt követeltek Fantine-tól, ő meg kénytelen volt egyre nagyobb összegeket küldeni nekik. Madeline atya gyárában dolgozott, d: csaknem halálra koplaltatta magát, hogy gye - mekét eltarthassa. A pénzt aztán Thenardier-? c arra használták fel, hogy saját gyermekeiket elkényeztessék és maguk is vidáman éljenek, m: ' Cosette rongyokban járt, igavonó házicseléd lev’", akinek fatálból adtak enni az asztal alatt a kutyával és a macskával egy sorban. (Folytatjuk) AUSZTRÁLIA 1,500,000 jegyet nyomtatott i jövő «vben ott tartandó olimniai versenyre. A belépőjegyek pénzértéke 7 millió dollár. 10 ezer jegyárusító iroda vette át a jegyeket eladásra a világ minden í’észében. ★ HANNOVER, Németországban Kari Mowe el lett ítélve két automobil lopásért, amelyeket eladott. Az adóhivatal 90 dollárt követelt tőle jövedelmi adó fejében azon összegről, amelyet a: üzleten keresett. Megtagadta az adó fizetését, -m az alsóbbfoku bíróság úgy határozott, hoe-- >. becsületes embereknek muszáj jövedelmi adót ' - zetni, miért ne fizessen egy tolvaj. Mr. Mo’-'- • ból megtagadta a fizetést. Most egy felsőbb róság a tolvaj javára döntött avval érvelve, h ha az állam adót vesz a lopott autók eladásának jövedelméből, a lopásban bűntárssá válik.
