Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)
1955-12-01 / 48. szám
December 1. 1955 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 A COMMON COUNCILNÁL NEM OLVASSÁK A TIMES-T? FORDULAT MAROKKÓBAN Marokkóban, ahol az utóbbi hónapokban annyi vér folyt, s ahol a francia gyarmatosítók legszélsőségesebb csoportjai néhány héttel ezelőtt még a legszerényebb megegyezési kísérleteket is kudarcba tudták fullasztani — megfordult a kocka. Ben Juszef, Marokkó törvényes szultánja visz- szafért a rabati palotába. Megtörtént tehát a fordulat. E fordulat lényege a marokkói nemzeti felszabadító mozgalom győzelme, a “Présence Francaise”, a francia jelenlét ultrakolonialistái- nak veresége. A fordulat a dinasztikus kérdésben következett be, de átfogó nemzeti jelentősége van a marokkói függetlenségi harc egésze szempontjából, miután a dinasztikus kérdés a nemzeti függetlenségi mozgalom gyújtópontjává vált az utóbbi időben. E kérdés lényege az volt, hogy mintegy két esztendővel ezelőtt a francia gyarmatosítók marokkói feudális kiszolgálóik segítségével száműzték Ben Juszefet, Marokkó törvényes szultánját, mert az magáévá tette a nemzeti mozgalom bizonyos alapvető törekvéseit. Helyére bábszultánt ültettek, akit csak a francia szuronyok és a terror ereje, meg az ultrakolonialisták legfontosabb marokkói feudális szövetségesének, El Glaoui marrakesi pasának befolyása és tevékenysége tarthatott hatalmon. A szultán visszatéréséért, a bábszultán trónfosztásáért folytatott küzdelem ilymódon a marokkói nemzeti függetlenségért folytatott szélesebb és mélyebb harc elválaszthatatlan részévé vált. El Glaoui pálfordulása A francia kormány is beleesett a gyarmatosítók történelmi csapdájába:.túl későn tett — és túl keveset. A marokkói nép függetlenségi harcának lendülete olyan helyzetet teremtett az országban, amely az aix-les-bainsi megállapodásokat már elavulttá tette. Enjiek a ténynek legváratlanabb és legdrámaibb elismerését jelentette El Glaoui marrakesi pasa októbervégi pálfordulása — amikor a francia gyarmatosításnak ez a marokkói főtámasza váratlanul kijelentette, hogy — B.en Juszef et ismeri el törvényes uralkodójának, és a trónra való visszatérését kívánja. Glaoui tehát túllicitálta azokat az aiq-les-bainsi megállapodásokat, amelyeknek megszületése és végrehajtása ellen néhány héttel előbb még foggal és körömmel hadakozott. Gyakorlatilag ez jelentette a fordulat kezdetét. A fordulat — és a marrakesi pasa pálfordulásána-k — gyökereit azonban a marokkói nép függetlenségi harcában kell keresni. Igaz, El Glaoui ugyanaz maradt, aki volt, és kétségtelen, hogy lépését nem kis mértékben a feudális kiváltságok, s a maga uralmának “átmentéséi-e” irányuló törekvés sugallta. De nemcsak egyszerűen az. “El Glaoui döntése — irta a New Statesman and Nation -— több volt, mint egy ravasz politikus cinikus húzása: formális elismerése volt egy uj politikai ténynek, a marokkói egységnek.” Uj, nagy harcok előtt Ez az egység abban nyilvánult meg, hogy azok a marokkói törzsek — mindenelőtt a berberek,— amelyek eddig vizsonylag könnyen formálható eszközök voltak a pasák kezében, egyre inkább öntudatra ébredtek és csatlakoztak a függetlenségi küzdelmekhez. A nemzeti mozgalom fellendülése által kiváltott Glaoui-féle fordulat után a lavinát már nem lehetett megállitani, s a francia kormány kénytelen vöt beleegyzeni abba, hogy Ben Juszef november 16-án, trónralépése évfordulójának küszöbén visszatérjen Marokkóba, mint az ország törvényes uralkodója. Ben Juszef Párizsban nagy fontosságú politikai tárgyalásokat folytatott. Közös francia-marokkói deklaráció született, amely kijelenti, hogy Marokkóban a nemzeti közvélemény legkülönbözőbb irányzatait képviselő k(*aliciós kormányt kell alakítani. E kormány célja és feladata az lesz, hogy tárgyalásokat folytasson Franciaországgal. Mindent összevéve, rendkívüli győzelem ez. Nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy — mint a lT umanité ikja, “A kormány lemondott arról a biinös politikáról, amely Marokkót 1953 óta vérbe borította. A kormány azzal fejezi be, amivel kezdenie kellett volna: a tárgyalásokkal.” Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a küzdelem megszűnt, vagy akár lanyhulhat, hogy a francia gyarmatosítás főerői beletörődtek volna vereségükbe. A marokkói nép függetlenségi harca még súlyos és nagy feladatok előtt áll — Vagy: Mese habbal a progresszív adóztatásról A Common Council sajtószolgálata csinos al- tatószerrel ajándékozta meg a nyilvánosságot, amikor szétküldte “Az amerikai közposztály térhódítása” (American Middle Class Is Growing Rapidly) c. legújabb népmeséjét. Az ember fejcsóválva olvassa e népámitó leirást, amelyben a hagyományos régi délibáb tükröződik az általános prosperitásról. A “középosztály” szót, amely még csak nem is a szocialista szótárból került a történelembe, olyan óvatosan használja, hogy a Common Council arra a megjegyzésre érzi indíttatva magát, hogy azt mondja: “A középosztály megnevezés csak gazdasági szempontból találó, mert bátran állíthatjuk, hogy az amerikai demokrácia nemcsak elvileg, hanem a gyakorlatban sem ismer osztálykülönbséget.” Hát az tény, az amerikai demokrácia nem ismer, de azok a monopolisták, akik sajtójuk, rádiójuk, stb. birtoklása révén irányítják a nép gondolatvilágát, azok igenis ismernek. Nem tették hozzá, de szerették volna hozzátenni, hogy tudnillik ha nincsenek osztályok, akkor nincs osztályharc sem s akkor Kari Marx nevét is ki lehet törölni az enciklopédiákból s ha lehet, a munkásosztály tudatából és gyakorlatából. Van egyéb érve is tétele alátámasztására a Common Councilnak. Azt mondja: “De ha a dollár vásárlóerejét és az amerikai adórendszer progresszivitását is tekintetbe vesszük, még tisztább képet kapunk. . . Az önálló üzletember forgalma és haszna megnövekedett, a bérek és fizetések emelkedtek, viszont a fokozatos adó a nagy jövedelmű polgár kiemelkedését akadályozza meg vagy legalább is hátráltatja.” A beszámoló szerint az országban megszűnt a- szegénység, mindenki gazdag vagy olyan jómódú (“ritka az az ember Amerikában, aki nyomorog”), hogy “az amerikai társadalom széles rétegei engedhetik meg maguknak, hogy gyermekeiket az egyetemre küldjék, uj lakóházakat vásárolhassanak, uj automobilokra és berendezésekre költhessenek, vakációzhassanak és utazgathassanak, szóval résztvegyenek a pénz gondtalan elköltésének körforgalmában.” És hogy még jobban csurogjon az emberek nyála, a legalacsonyabb jövedelmüekről a következő édeni festményt ecseteli káprázó szemünk elé: “Az évi ezer dolláron aluli jövedelmek száma három millióra csökkent. E csoport tagjai vagy fiatal emberek, akik az iskolák látogatása mellett pénzt keresnek, kiségitő munkások a földművelésben, vagy részidőre dolgozók. Csak az alkalmi munkások kis csoportja- az, amely igazán szegény és ez a csoport egyre szükül.” Érdekes, hogy ez a régi mese még akkor kezdődött, amikor az ország tőkés vállalatainak szükségük volt külföldi munkásokra. De mi értelme van ennek a népámitásnak ma, amikor az automationnal, a gyárnagyságu automataszörnyetegekkel való termelésre áttérő tőkés vállalatok leghőbb vágya, hogy minél kevesebb munkáskezet lássanak és a bevándorlási törvény drákói szigorával akadályozzák meg, hogy idegenek jöjjenek ide “kenyérfogyasztónak”, még ha fasiszták is. Most, igaz, már nem munkáscsábitásból zengik a Lorelei-dalt, hanem a szocialista államok elleni álruhás propagandából, melldöngetés- ből, kérkedésből, öndicsekvésből. Szép, szép, mi tagadás! A mese szép. Csak az a baj, hogy a Common Council tintakulijai rosz- szul választották meg az öndicséret dátumát, amely pontosan 1955 november 17. Tudniillik az előtte való napon, pontosan 1955 november 16-án jelent meg a szakállas “N. Y. Times” s abban DULLES külügyminiszter többel járult a közel- keleti helyzet összezavarásához, mint az ottani zavarok rendbehozásához, jelentette ki Kefauver szenátor. Amióta az Eisenhower adminisztráció hatalmon van, a U. S. 19,337,000 dollárt adott Egyiptomnak, úgynevezett gazdasági segítségre. Ez kellene hogy elég jó viszonyt eredményezzen köztünk és Egyiptom között, hogy külügyminiszterünk megnyerhette volna Egyiptom támogatását egy olyan tervhez, amely szerint a köztük és Izráel között fölmerült problémákat fegyverek helyett, békés tárgyalásokon intéznék el. de kétségtelen, hogy ezt a küzdelmet a mostani győzelem után összehasonlíthatatlanul jobb feltételek közt vívhatja, mint a terror és a szuronyok uralmának legutóbbi két esztendejében. az a cikk, amelynek cime szerint a nagytőkés vállalatok adóztatás dolgában kedvezményekben részesülnek a szakértők véleménye szerint. Az alcím pedig azt mondja: “Közgazdászok azt mondják a kongresszusnak, hogy az adóztatás nem olyan progresszív, mint amilyennek látszik.” Nos,, a Common Council Íródeákjainak mégiscsak illene odafigyelni, mint mond a nagytekintélyű tanárbácsi, a szakállas N. Y. Times. Az pedig azzal kezdi cikkét, hogy azt mondja, ismételjük: az előtte való napon: “A kongresszus ma (nov. 15) az adóztatással foglalkozó tanulmányok egész sorát kapta, melyek jelzik, hogy a szegényebb családok csaknem annyi adót fizetnek be jövedelmükből. mint a gazdagabb családok.” Kissé adább pedig ezt mondja: “A közgazdászok csaknem tömör sorokban sorakoznak fel a hagyományos üzleti szempont ellen, hogy a jelenlegi adóztatási rendszer erősen ‘progresszív’, (vagyis minél többet keres valaki, aránylag annál több adót fizet), hogy ez veszedelmesen megakadályozza a munkára való ösztönzést ” Vájjon ez véletlenül vagy szándékosan kerülte ki a Common Council hencegőinek figyelmét, nem tudjuk. De a nebulók szekundát. dacit kapnak ezért a figyelmetlenségért s amiért ennek pont az ellenkezőjét svindlizték bele jelentésükbe! Hogyan is lehetne másképp megmagyarázni a roppant nagy vállalati vagyonok növekedését, vagy azt, hogy a Ford egy év alatt annyi profitot harácsolt, mint az elmúlt huszonegy év alatt együttvéve, vagy hogy a General Motors egy év alatt 1 billió dolláros profitra tett szert, hogy a milliárdosok klubjának taglétszáma olyan ijesztő arányokban megszaporodott! Természetesen mi nem a Common Council tintakulijait akarjuk megróni, sem pálcával az uj- jaikra verdesni. Szegények, ártatlanok ők, csak azt írhatják le, amit feletteseik rájukparancsolnak. Próbálnák odavágni tollaikat, tiltakozásul a meseirás és legendaszövés ellen, repülnének, mint lökhajtásos rakéta repülő, — és akkor a maguk bőrén tapasztalnák, hogy a rózsás színekkel ecsetelt felszín alatt a nyomornak és a megélhetés bizonytalanságának miféle rettentő szakadékai húzódnak meg. És főleg azon nincs csodálkoznivaló, hogy a Common Council-éhoz hasonló jelentések és beszámolók éppen mostanában jelennek meg, amikor a nagyvállalatok szédítő nagy profitjairól szóló mérlegkimutatásokat teszik közzé. Ilyesmikkel próbálják elkenni a helyzetet, elhomályosítani a nagy profitokból lecsurgó-csepegő morzsákból falatozó, állítólag nemlétező “középosztály” talán 'pillanatnyilag lélegzethez jutó vergődését. Lapunk 307 hátralékos olvasójához! Hátralékos olvasóink legtöbbje azért maradt el az előfizetésével, mert, mint minden dolgozónak, nekik is sok a gondjuk, egyesek hosszabb időszakon át munkanélküliekké váltak, másokat betegség sújtott. Ilyen okok miatt sokan jutnak hátralékba, az összeg aztán megnő és később már nem könnyű a $10—20 hátralék letörlcsz- tése. Mi most főleg ezekhez a munkástársakhoz intézzük sorainkat. Munkástársak! Hátralékaitok, vagy annak legalább egy részének beküldése döntő fontosságú lapunk további működése szempontjából. Ha nem tudjátok az egész összeget beküldeni, küldjétek be annyit, amennyit tudtok. Minden dollárért hálásak leszünk. Minden dollár hozzájárulás lesz ahhoz, hogy lapunk beválthassa az amerikai magyarság beléje helyezett reménységeit. Hisszük, nem engeditek, hogy csalatkozzunk bennetek. Hisszük, nem akarjátok, hogy sajtónk, a béke s haladás szava többé ne érjen el hozzátok. Töltsétek ki az alanti szelvényt és küldjétek be hátralékaitokat még MA! Gellert Hugó, Petrás Pál, Rosner Sándor / Megértettem felszólításukat hátralékom rendezésére. Csatoltan küldök . ... ....:. dollárt háralékom rendezésére — amennyit jelenleg meg tudok vonni magamtól. A többit beküldőm mihelyst lehet. Munkástársi tisztelettel: Név: ...................................................................... Cim: ....................................................................
