Amerikai Magyar Szó, 1955. július-december (4. évfolyam, 27-52. szám)

1955-12-01 / 48. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ December 1, 1955 Két beszéd A magyar nemzetgyűlés november 15-iki ülé­sén résztvett a Szovjetunió Legfelső Tanácsának látogatóban járó delegációja. Ez volt az első eset, hogy a Szovjet törvényhozás testületileg képviseltette magát Magyarországon. A delegá­ció nevében N. A. Pegov, a küldöttség vezetője beszédet mondott, melyből az alanti általános ér­dekű részleteket közöljük. Ez annál is időszerűbb mivel hozzávetőleg ugyanaban az időszakban, ugyanarról a kérdésről egy amerikai közéleti ve­zető, Harriman newyorki kormányzó is mon­dott beszédet, ugyancsak magyarok, helyesebben renegát magyarok előtt. PEGOV BESZÉDE A demokratikus tábor népei és a béke harcosai egyre növekvő erőfeszítéssel harcolnak a nem­zetközi fesziitség enyhüléséért. A békéért, a nemzetközi feszültség enyhítéséért folytatott harcban elért sikereink nem véletlen következ­ményei. Ezek a sikerek a demokratikus táborhoz tartozó országok békeszerető külpolitikájának törvényszerű eredményei. Ezeknek az országok­nak testvéri barátsága szabadságuknak, füg­getlenségüknek, népeik javára az egész emberi­ség boldogságáért folytatott békés épitőmunká- juknak biztos támasza. Töb mint száz évvel ezelőtt Petőfi Sándor, a nagy magyar költő-forradalmár keserűen irta. Nagy a világ és testvérünk nincs benne. — Nin­csen aki bajainkban részt venne. Ha Petőfi megérte volna napjainkat, örömmel látná, hogy a magyar népnek ma olyan megbíz­ható és őszinte barátja van, mint a Szovjetunió népe, sok más, megbízható és őszinte barátja is van: a béke, a demokrácia és a szocializmus egy­séges, 900 miliós táborának szorosan összetartó testvéri családja. A Szovjetunió népei épp-ugy, mint a magyar nép, alkotó munkát végeznek s ezért létérdekük a tartós béke és őszintén törekszenek a nemzet­közi feszültség enyhítésére. Ebben nemcsak a szocialista tábor országainak népei és kormányai támogatják őket, hanem a kapitalista országok népei is. A népek ereje pedig döntő erő. A legutóbbi időben a békeszerető népeknek a hidegháborús légkör megszűntetésére és a nem­zetközi feszültség enyhítésére irányuló erőfeszí­tései bizonyos érezhető eredményekre vezettek: véget értek a hadműveletek Koreában és Indo­kínában, helyreálltak a Szovjetuniónak és a szo­cialista tábor többi országának baráti és testvé­ri kapcsolatai a népi Jugoszláviával, megkötötték az osztrák államszerződést, létrejöttek a diplo­máciai kapcsolatok a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság között, megkezdődött a szovjet csapatok kivonulása a Szovjetunió által Einországtól bérelt Porkkala-Udd katonai tá­maszpontról stb. —Mint önök tudják, a szovjet kormány ma is következetesen a nemzetközi feszültség további enyhítésére törekszik. — A szovjet nép úgy véli, hogy a világon ma minden lehetőség megvan arra, hogy a hideghá­ború véget érjen és minden nép és állam között tartós és szilárd békés kapcsolatok létesüljenek. —Tudni kell azonban, hogy a tőkés országok­ban még vannak a békének olyan ellenségei, akik nem tették le a fegyvert. Ezek megpróbálják és minden erejükkel a továbbiakban is próbálkozni fognak, hogy a nemzetközi kapcsolatok megodat- Jan kérdéseinek elmérgesítésével kiélezzék a helyzetet. * —Pedig még jónéhány megoldatlan nemzetközi kérdés van. Ezek közé kell sorolni az egyetemes biztonság, különösen az európai biztonság prob­lémáját, a német nép állami egysége helyreállítá­sát vékeszerető és demokratikus alapon a fegy­verkezési hajsza megszüntetését, azt a kérdést, hogy az Egyesüt Nemzetek Szervezetében hely­re kell állítani a kínai nép törvényes jogait, to­vábbá az atomháború veszélyének megszünte­tését. —Ilyen körülmények között a béke híveinek nem szabad elvesziteniök éberségüket és szünte­lenül erősitenök kell soraikat. Népeinknek állan­dóan emlékezniük kell arra, hogy az egész világ békéjének legszilárdabb, legmegbízhatóbb bizto­sítéka végső soron a béke, a demokrácia és a szocializmus táborát alkotó országok növekvő ereje. —Engedjék meg, hogy e magas szónoki emel­vényről biztosítsam az országgyüést, hogy a szovjet emberek ezután is eltökélten fognak har­colni a tartós béke megteremtéséért, azért, hogy az emberiség megmeneküljön az uj pusztító há­borúk veszélyétől. ★ Részletek Harriman newyorki kormányzó beszé­déből a Nagy Ferenc Varga Béla féle emigráns társaság nov. 4 iki bankettjén, New Yorkban. HARRIMAN BESZÉDE — A múlt nyáron, amikor befejeződött a genfi konferencia, Európában voltam s beszédet mond­tam Párisban az ottani Amerikai Klub előtt. Olyasmit mondtam, amit' ma már általánosan el­fogadnak. Azt mondtam, hogy szembe kell néz­nünk azzal a ténnyel, hogy a szovjet vezetők el­érték Genfben azt, amit el akartak érni — a fe­szültség csökkentését — és elérték azt, kérem- alássan, anélkül, hogy cserében adtak volna érte bármit is! —Azóta megmondták nekem, hogy akkori ki­jelentésem, amelyet a sajtó is közölt, csaknem olyan kellemetlen volt, mintha valaki egy isten­tiszteletet háborgatna meg — akkora Volt abban az időben a- genfi szellemmel való elteltség. De azóta a kőd már leszállt a völgyekben és a komor valóság ormai azóta éles körvonalakban meredez- nek felénk. — íme, ezt követelik a szovjet vezetők, mosoly- lyal és mosoly nélkül. Nyíltan megmondták azt a genfi csúcskonferencián és megismétlik azt az Egyesült Nemzetekben és Genfben: •—Követelik az amerikai és angol csapatok ki­vonását Európából és külföldi hadibázisaink megszüntetését mindenütt!-— Követelik a NATO és a Nyugati Unió meg­szüntetését és azután Nyugateurópa egyedüli vé­delme egy úgynevezett európai biztonsági rend­szer volna ami csak papír garanciákból áll és amit a szovjet miniszterelnök visszautasított mint védelmet saját országa számára. — Egy olyan leszerelési programot követelnek, amelyet nem lehet megfelelően ellenőrizni a kom­munista oldalon. — Egyenlő rangot követelnek .Keletnémetor­szág bábkormánya számára, először mint függet­len kormánynak és később falán mint egy szent és sérthetetlen keretnek egy olyan feltételek mellett egyesitett Németországban amely lehető­vé tenné e bábkormány számára, hogy egész Né­metországot felforgassa! — . . .Ezelőtt is gyakran mondtam és ezentúl is fogom mondani, hogy a szabad világ nem fog biztonságot találni mindaddig, amig a Szovjet­unió nem tesz eleget egyezményeinek és megen­gedi, hogy az európai fogoly népeknek külső és belső szabadságuk legyen. És a szabadság egye­dül valódi próbaköve a valóban szabad választás. Nem lesz béke és biztonság a világon mindaddig amig a Szovjetunió meg nem szűnik erőszakot, erőszakkal való fenyegetést és a közismert fel­forgatást alkalmazni befolyása kiterjesztése cél­jából. A béke nem szép mosolyokból álló külsőség. A béke lényeges feltételeken nyugszik. Amikor mi követeljük az önrendelkezést Németország és Kelet-Európa számára, azt csak azért tesszük, mert tudjuk, hogy ezek lényeges feltételei a bé­kének ... ' — Engem nagyon aggast annak egyre szá­mosabb bizonyítéka, hogy mi e szabad országban és általában a szabad világ könnyelmíisködünk védelmünkkel és nem teszünk elég erőfeszítést a béke tétételeinek építésére — miközhén a másik fél következetesen folytatja a régi politikát, sőt mint ép ma Ázsiában és a középkeleten, még uj offenzivákban megy! Ez a ernyedés minden szfé­rára ki trj ed, a katonaira, tudósok, technikusok kiképzésére, a szövetségeseinkkel való szolidari­tásra, erősségeink építésére és céltudatossá­gunkra. —Most elsősorban erőteljes vezetésre és még nagyobb erőfeszítésre van szükségünk mindad­dig, amig nincs tényleges bizonyítékunk arra, hogy az oroszok intenciói megváltoztak. Az autóipari munkások gondjai A 600-as Ford lokálnál, valamint az autószer­vezet többi részében sokat beszélnek az öt szak- szervezeti vezető jogainak visszaadásáról. Ez az öt volt tisztviselő a Carl Stellato által szervezett kommunista hisztéria következtében veszítette eí állását, jobban mondva megfosztották őket állá­suktól. Ezek az emberek pótolhatatlan vesztesé­get jelentenek a 600-as lokálnak, ezt ma már ér­zik is a Ford munkások. A Reuther által kinevezett vezetőség alatt be­hozták azt a rettenetes “speed-up-ot”, hihetetlen mennyiségű profitot hozván a Ford családnak és munkanélküliséget azoknak a munkásoknak, akik itt a Ford gyárban kiöregedtek és nem képesek már fenntartani azt az iramot, amit követelnek tőlük. Hogyan is versenyezhetnének a fiatalok­kal? Ezt sohasem tűrte volna el a régebbi prog­resszív vezetőség. A nők jórészét ugyancsak elbo­csátották azzal, hogy nem bírják a versenyt a férfiakkal. Bezzeg a háború alatt nem kérdezték, hogy nő-e, vagy férfi, jó volt az mindegyik. Nem haj­szoltak akkor senkit, a nagy hazafiak, hiszen a kormány aszerint fizetett, hogy hányat alkal­maztak, sőt minél lassabban ment a termelés an­nál jobb volt, 33 százalékot, adott a kormány tiszta profitot a fizetésekre. Mikor visszahívtak bennünket a háború után, és megszűnt ez a bo­nanza, a kormánytól, gyorsan értésünkre adták, hogy most már aztán ki kell ám adni a kívánt termelést. Hiába irta elő a szerződés, hogy 3—4 napot kell adni a munkásnak, amig megtanulja a munkát. Ki törődik most a szerződésszegéssel. A progresszivek minden mozdulata a munkások érdekeit szolgálta, sőt jót tett valójában az állam­nak is, mert a jól fizetett munkás a Jegjobb vá­sárló is, nemhogy a városi segélyen élők soraiba, állna, mint mostanában. Bizony egyre hosszab­bodik a segélyt kérők vonala. Reutherék minden haladást megállítottak. Az állásukat veszített, haladószellemü vezetők 30 órás munkanapért küzdöttek, 40 órás munkabér mellett. Ez több munkásnak adott volna munka- alkalmat, és hosszabb életet is azoknak, akik igy a gyors tempó alatt letörnek. Egészséges, boldo- gobb életet jelentett volna a nőknek és a gyer­mekeiknek, akik hosszabb órákat tölthettek el együtt. Mit nyertünk a Reuther-féle egész évi szerző­déssel? Hét napos, embert ölő iramú munkatem­pó, 10—12—16 órát is dolgozik némelyik, eszébe se jutván, hogy korai sirját ássa. Mit is tehet a nép, mikor az árak olyan rettenetesen magasak. Egy ember fizetése ma nem elég egy család fenntartására. Hogy veheti meg másképpen, az uj kocsikat, bútorokat, vagy hogyan küldheti gyermekét iskolába? A gyárban nincsen semmi újdonság, mely a munkás jólétére irányulna. Még egy pár munka- kesztyűt sem adnak, pedig piszkos, zsíros a mun­ka ; összevagdossa kezeinket nem egyszer a bele- furódó vasszilánk. Mit mond erre a “foreman”, ha meg is látja, “Nincs kesztyű, 7—12 centjé­be kerülne a társaságnak egy pár kesztyű”. Arra sem adnak időt, hogy jól megmoshassuk kezein­ket, petróleumban mossuk, melyben vasdarabok áznak, hogy a rozsdát le egye róluk. Ezt nevezi a mi Reutheriink “progress”-nak. Gyorsabban küldi a munkásokat a temetőbe. Eígyre több a megbetegedettek száma, mert ez az egyetlen mód arra, hogy pihentessék fáradt testüket. Aki pe­dig kimaradt, az lót-fut munka után. Az a hir járja, hogy minden nap vesznek fel embert a gyárak. . . Hát azt még a gyermek is beláthatja, hogy ahol ezrek és ezrek dolgoznak, minden nap meghal valaki, és sokan meg is sebesülnek. Na­ponta otthon marad, vagy elmegy nébány. Eze­ket mindig pótolni kell, mert a nagy kerék nem foroghat a szegek nélkül. Egyre tisztábban halljuk, hogy vissza szeret­nék hozni a haladásért küzdő elbocsátott vezető-; két. Hire járt a minap, hogy Paul Boltont vissza­veszik. Örültünk is neki, de vasárnap a “General Council” gyűlésén ezt tagadta a vezetőség és kó­sza hírnek minősítette. Heves vita fejlődött ki e körül, mert Stellato már belátta, hogy az öt vezető visszahelyezése illő volna. Azt határozták végül, hogy a konvenció döntésére bízzák majd a dolgot. j Ford munkás------------------------------------s Olvasóin!? irjd!? . . . * S ^

Next

/
Thumbnails
Contents